KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/október
KRÓNIKA
• N. N.: A Fiatal Magyar Film Fóruma

• Földényi F. László: Német szenvedés Európa
• Bikácsy Gergely: A képzelet éjszakái Duras filmen
FEDERICO FELLINI
• Tordai Zádor: L’augusto Fellini Örökmozi
VIZUÁLIS ERŐSZAK
• Wisinger István: Lángvörös hús Erőszakhullám Hollywoodban
KRITIKA
• Ardai Zoltán: A sütemény halála Video blues
• Báron György: Költő, tájban, mellékalakokkal Arizonapló
KÖNYV
• Koltai Ágnes: Érzelmek kisiskolája Doris Dörrie kisregényei
• Hegyi Gyula: Az ő nemzedékük Kovács István a lengyel filmről
FESZTIVÁL
• Lágler Péter: Endo és Nano Linz: Ars Electronica ’92
LÁTTUK MÉG
• Székely Gabriella: Ördög vigye
• Koltai Ágnes: Zombi ésa szellemvasút
• Békés Pál: Dermesztő szenvedélyek
• Takács Ferenc: A végső megoldás: Halál 3
• Sárközi Dezső: Wayne világa
• Tamás Amaryllis: Gyűlölöm a színészeket
• Barotányi Zoltán: Tökéletes katona
• Nagy Gergely: Sült, zöld paradicsom
• Sárközi Dezső: Férfias játékok

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Zombi ésa szellemvasút

Koltai Ágnes

Miben különbözik egy amerikai és egy finn filmzombi? Az amerikai rémséges játék, a finn rémisztő valóság. A finn Zombi munkanélküli zenész, aki alkalmi elfoglaltságaival a mindennapi piára sem keresi meg a pénzt. Ott sertepertél egy baráti zenésztrupp körül, akik néha megkönyörülnek rajta, s nem csak a pofa sörét fizetik ki, hanem olykor gitározni is engedik.

Zombi lepusztult élete, igénytelen, sivár magánya arról a cseppet sem jóléti Finnországról szól, amit ezidáig Aki Kaurismäki filmjeiből ismerhettünk meg. Testvére és állandó forgatókönyvíró társa, Mika Kaurismäki a Zombi és a szellemvasúttal egyfajta fordított fejlődésregényt alkotott. Ez a mélyen realista történet a leépülés, az önfeladás fázisait mutatja meg, olykor talán túlzottan kiszámítottan: a magával semmit sem kezdő fiú mintegy örökli apja sorsát. Kirúgták az állásából, hogyan nézhet ezután felnőtt fia szemébe?! Sehogy. Így csak félállati vakkantásokkal kommunikálnak.

A Zombi az egyik legkivételesebb emberi képesség, a beszéd elvesztésének komor krónikája. A zene beszél a hősök helyett, ám ha végetér az amerikai country finnesített változata, felszólítómondatokon és parancsszavakon kívül mást alig hallunk. Zombi pedig a teljes hallgatásba süpped. Mi értelme lehet a szavaknak ott, ahol mindent a néma szükségletek uralnak, ahol beszélni felesleges és fárasztó. Ahol a delírium tremens a végállomás. Vagy Isztambul, ahol a bazár forgatagában Zombi felszívódhat, ideig-óráig azt híve, hogy mire rátalálnak, ő már egy másik személyiség lesz.

Aligha. Beszélni itt sem tanul meg: mert ahhoz egy másik ember is kell.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1992/10 60-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=579