KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

     
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
  
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/október
KRÓNIKA
• N. N.: A Fiatal Magyar Film Fóruma

• Földényi F. László: Német szenvedés Európa
• Bikácsy Gergely: A képzelet éjszakái Duras filmen
FEDERICO FELLINI
• Tordai Zádor: L’augusto Fellini Örökmozi
VIZUÁLIS ERŐSZAK
• Wisinger István: Lángvörös hús Erőszakhullám Hollywoodban
KRITIKA
• Ardai Zoltán: A sütemény halála Video blues
• Báron György: Költő, tájban, mellékalakokkal Arizonapló
KÖNYV
• Koltai Ágnes: Érzelmek kisiskolája Doris Dörrie kisregényei
• Hegyi Gyula: Az ő nemzedékük Kovács István a lengyel filmről
FESZTIVÁL
• Lágler Péter: Endo és Nano Linz: Ars Electronica ’92
LÁTTUK MÉG
• Székely Gabriella: Ördög vigye
• Koltai Ágnes: Zombi ésa szellemvasút
• Békés Pál: Dermesztő szenvedélyek
• Takács Ferenc: A végső megoldás: Halál 3
• Sárközi Dezső: Wayne világa
• Tamás Amaryllis: Gyűlölöm a színészeket
• Barotányi Zoltán: Tökéletes katona
• Nagy Gergely: Sült, zöld paradicsom
• Sárközi Dezső: Férfias játékok

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A végső megoldás: Halál 3

Takács Ferenc

Sigourney Weaver harmadszor is harcba indul a gyilkos Alien, minden sci-fi szörnyek legviszolyogtatóbbika ellen. Ezúttal önként, a maga kontójára: a filmnek ő a társproducere, s az első nagyfilmjét készítő rendező, David Fincher (egyébként ügyes) kezét is láthatólag ő vezeti mindvégig.

Ezúttal két klasszikus filmpatentre játszanak rá az alkotók. A Halál3 egyrészt őseredeti film noir-ba bújtatott sci-fi horror: a fegyencbolygó lakói elhullott sorsú, befuccsolt, létük piszkos céltalanságától bénult figurák, a börtönlét önkéntesei, akik valamiféle sztoikus-egzisztencialista módon értelmetlen hősiességgel választják a végső csatát a Szörnnyel: „ha úgyis meghalsz, állva hallj meg, s ne térdre roskadva (pontosabban: „ne a kibaszott térdedre roskadva, baszdmeg”) önti szavakba helyzetük keserű erkölcsi pátoszát – részben Dolores Ibarurri, részben Albert Camus nyomán – szellemi vezérük.

Másrészt áldozati rítus is a film: a bolygó lakói Sigourney Weaver személyében megváltójukra találnak. Jeanne d’Arc-ra, aki mindenét és mindenkijét elveszítette az űrbaleset során, amely a bolygóra vetette, és aki szíve alatt hordja a minden eddiginél veszedelmesebb Szörny-csecsemőt. Penitenciát tart, tövig nyírja a haját, megszabadítja a bolygót a szörnytől, a világot pedig – az önkéntes tűzhalál áldozatával – önmagától, s a benne lakozó borzalomtól.

Külön-külön mindez persze ezerszer látott-hallott séma: együtt viszont egyáltalán nem rossz, sőt, már-már felemelő.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1992/10 62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=581