KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/március
KRÓNIKA
• Gaál István: Herczenik Miklós (1930–1985)

• Breitner Miklós: Haldoklik-e a magyarfilm? Ár – költség – haszon
• Breitner Miklós: Interjú Drecin Józseffel a Művelődési Minisztérium államtitkárával Vita a filmgyártásról
• Lugossy László: Fantomgazdaság Vita a filmgyártásról
• Zalán Vince: Egy kelet-európai fotográfus Embriók
• Zsugán István: Arc ellenfényben Beszélgetés Zolnay Pállal
• Almási Miklós: Zsúfolóoptikával Visszaszámlálás
• Schubert Gusztáv: Elvis Presley azt üzente Beszélgetés András Ferenccel
• Bikácsy Gergely: Erosz túszai Az érzékek birodalma
FESZTIVÁL
• Fáber András: Kitörési kísérlerletek Nantes
LÁTTUK MÉG
• Reményi József Tamás: Itt élned, halnod kell
• Lukácsy Sándor: Ördögi kísértetek
• Koltai Ágnes: Te már nagykisfiú vagy
• Barna Imre: Káosz
• Barna Imre: A piszkos ügy
• Dés Mihály: Quilombo
• Ardai Zoltán: Az óriás
• Barna Imre: IV. Henrik
• Baló Júlia: Jörgensen, a zsaru
• Hegyi Gyula: Az ágyúgolyó futam
• Kapecz Zsuzsa: Azt mondják, baleset
• Faragó Zsuzsa: Farkasverem
• Hirsch Tibor: Lopják a koporsómat
• Gáti Péter: Hajmeresztő hajnövesztő
TELEVÍZÓ
• Forgács Éva: Sokkolás gyengeárammal A televízió és a képzőművészet
• Nemes Nagy Ágnes: Az új Laodameia Babits drámája a képernyőn
KÖNYV
• Balassa Péter: Egy tanulmánykötet értelme

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Vita a filmgyártásról

Interjú Drecin Józseffel a Művelődési Minisztérium államtitkárával

Breitner Miklós

Amint a cikkekből is kitűnik: a magyar filmgyártás jelenlegi gazdasági gondjait rendkívül szélsőséges vélemények kísérik. A Filmvilág szívesen ad helyt további véleményeknek, hozzászólásoknak.

 

Csődben van a magyar filmgyártás?

−Nincs, nem is lehet. Sohasem feltételeztük, és nem is kívántuk, hogy a magyar filmgyártás önfinanszírozóvá váljon, tehát a pénzügyi egyensúlyához állami támogatásnak mindig jelen kell lenni. Reméljük, hogy sikerül a Pénzügyminisztériummal megegyezni, és megőrizni az állami támogatás reálértékét. Az azonban nem tagadható, hogy felismerve a filmkészítés kockázatát, a finanszírozási rendszerben ezt tükrözni kell. Az állami eszközök nem követelmények nélküli források.

A hazai piacon szemmel láthatóan már aligha növelhető a magyar filmek bevétele.

− Legalábbis jelentősen nem, vagyis csupán az ösztönzés bővítésével már nemigen nyerhető meg újabb réteg a magyar film számára. Több „közönség-filmet” kell készíteni.

A filmgyártók, rendezők állítása szerint a forgalmazásban, a gyártásban milliónyi olyan anomália van, amely félrevezeti a vezetést, a döntéshozókat, és emiatt is veszélybe kerül a magyar film.

– Az állami irányítás és a szakma konszenzusra törekszik, nem akarjuk élezni az ellentéteket. Azt hiszem, ez helyes. Azt már észleljük, hogy a stúdiók újonnan kinevezett vezetői és gazdasági felelősei értik a MAFILM új vezetésének az elgondolásait. A rendezőknél, operatőröknél ez a megértési folyamat tovább fog tartani. Meggyőződésem azonban, hogy egy ésszerűbb gazdálkodási rendszerben elkészülő film elemzése majd megnyugtatja a kedélyeket.

– A viták során az Ön nevéhez kötik a jelenlegi ösztönzési rendszert, az alkotói prémiumot, a hatékonysági prémiumot stb. S mi tagadás, nem éppen dicsérőleg emlegetik a minisztérium utasításait.

− Igen, én írtam alá és vállalom is. 1981-ben, mikor először vizsgáltam a kérdést, egészen nevetséges premizálási rendszert találtam. Például a filmköltségvetéshez képest elért megtakarítást szinte jelentéktelen összeggel premizálták. Ehelyett kellett igazi közgazdasági tartalmat kitalálni. Nem mondom, hogy ez tökéletes, de valahogyan érvényesülnie kell mind a költségekkel való takarékoskodásnak, mind a közönség körében elért fogadtatásnak, mind a művészeti értéknek. Így több csatornán keresztül, többféle számítási móddal talán sikerül leginkább „belőni” azt, hogy mit is érdemelnek a film alkotói a szabványdíjazáson felül. Amit én ennek az ösztönzési rendszernek a hibájául rovok fel, az az, hogy az alkotók köre igen szűk, sokkal több emberen múlik a művészeti és anyagi siker, mint ahányat ösztönzünk. Gond még a nem várt költséginflációs hatás is, amely a költségmegtérüléshez kötött prémiumrendszert megzavarja. De lám, a hatékonysági prémium bevezetése óta kezdik fokozottabb mértékben megbecsülni a jó gyártásvezetőt.

Visszatérve még a finanszírozásra, elképzelhetőnek tartaná azt, hogy a stúdiók egy-egy produkcióra bankkölcsönt vennének fel?

− Elvileg igen, csak hogyha egyszer azt deklaráltuk, hogy a magyar film nem lehet önfinanszírozó, akkor a hagyományos visszafizetési és kamatfizetési kényszerrel járó bankhitel nehezen járható út lenne. Mindenesetre, ha valami kevéske hiányzik egy film megvalósításához, akkor a lyuk betöméséhez nem látszik elképzelhetetlennek bankhitel igénybevétele. Ennél fontosabb lenne bizonyos pénzek hitelszerű kezelése a stúdiótanács kezelésében. Vagyis pénzeket meg lehetne pályázni, visszafizetési kötelezettséggel. Speciális eljárás képzelhető csak el.

Úgy tudom, Ön is egyetért a MAFILM új belső árképzési rendszerével. Mi történik akkor, ha kiderül, hogy a magyar film az eddig elszámoltnál lényegesen drágább, és ugyanakkor nem bővülnek a finanszírozási lehetőségek?

− Én persze elképzelhetőnek tartom, hogy valóban drágább lesz a magyar film, de ugyanakkor egy tiszta és világos költségszámítási rendszer végül is a megtakarításnak, a gazdálkodásnak kedvez. Ezt kihasználva tehát már könnyen előfordulhat, hogy az anyagi lehetőségek javulnak a filmszakmában. Mindazonáltal ma még pontosan nem látható, mi lesz a végső kimenetel. Ez ugyanis függ a vezetés, a szervezés, az alkotó munka színvonalától.

Ne tagadjuk, a nehezebb gazdasági helyzet, a filmgyártás ésszerűsítése egzisztenciális érdekeket is sért.

− No igen, a nem foglalkoztatott rendezők ügye… A jelenlegi helyzetben, tehát már a múltban is, a rendezők nem kis hányada munka nélkül maradt, nem kapott – vagy nagyon ritkán kapott – filmkészítésre megbízást, de a fizetését felveszi a filmgyártól, minthogy ott állandósított alkalmazásban van. A filmgyárnak ez teher, a rendezőket pedig demoralizálja. Az a meggyőződésem, hogy a hazai próbálkozások mellett, ha ennyi ember marad a szakmában, nem kerülhető el a külföldi munkákra való fokozottabb törekvés. A hazai lehetőségek és a foglalkoztatási igények nem hozhatók teljesen összhangba. Sokan tekinthetnék egy esetlegesen szükségessé váló pályakorrekció előtti utolsó próbálkozásnak.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/03 04-05. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5869