KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/március
KRÓNIKA
• Gaál István: Herczenik Miklós (1930–1985)

• Breitner Miklós: Haldoklik-e a magyarfilm? Ár – költség – haszon
• Breitner Miklós: Interjú Drecin Józseffel a Művelődési Minisztérium államtitkárával Vita a filmgyártásról
• Lugossy László: Fantomgazdaság Vita a filmgyártásról
• Zalán Vince: Egy kelet-európai fotográfus Embriók
• Zsugán István: Arc ellenfényben Beszélgetés Zolnay Pállal
• Almási Miklós: Zsúfolóoptikával Visszaszámlálás
• Schubert Gusztáv: Elvis Presley azt üzente Beszélgetés András Ferenccel
• Bikácsy Gergely: Erosz túszai Az érzékek birodalma
FESZTIVÁL
• Fáber András: Kitörési kísérlerletek Nantes
LÁTTUK MÉG
• Reményi József Tamás: Itt élned, halnod kell
• Lukácsy Sándor: Ördögi kísértetek
• Koltai Ágnes: Te már nagykisfiú vagy
• Barna Imre: Káosz
• Barna Imre: A piszkos ügy
• Dés Mihály: Quilombo
• Ardai Zoltán: Az óriás
• Barna Imre: IV. Henrik
• Baló Júlia: Jörgensen, a zsaru
• Hegyi Gyula: Az ágyúgolyó futam
• Kapecz Zsuzsa: Azt mondják, baleset
• Faragó Zsuzsa: Farkasverem
• Hirsch Tibor: Lopják a koporsómat
• Gáti Péter: Hajmeresztő hajnövesztő
TELEVÍZÓ
• Forgács Éva: Sokkolás gyengeárammal A televízió és a képzőművészet
• Nemes Nagy Ágnes: Az új Laodameia Babits drámája a képernyőn
KÖNYV
• Balassa Péter: Egy tanulmánykötet értelme

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Káosz

Barna Imre

 

Az időből és az időtlenségből egyszerre vizsgálódó, kettős tekintet mindent lát. Mindentudás a huszadik század végén? Aki csak e törekvés felől ítélné meg az újabb Taviani-filmeket, azt mondhatná: micsoda anakronizmus! Epikával kacérkodni (Tolsztojjal a Szent Mihálynak volt egy kakasában, Gavino Leddával az Apámuramban, Goethével és Foscolóval A rétben), történelmet „filmre vinni” (a Szent Lőrinc éjszakájában), és közben mindent tudni, úgy, mint Goethe és Tolsztoj?

Nem, nem úgy. Bár sokáig mintha effajta célra buzdította volna egymást a két Taviani, Paolo és Vittorio. Például az Apámuram is életreceptet adott, igaz, csak kivételes emberek számára: hogyan váltsa meg önmagát az, aki nem bír a világgal. Vagy A rét is mindent magyarázó eszméket illusztrált, igaz, csődjük ürügyén. Csakhogy A rét pillanatában úgy látszott, hogy ezt a csődöt ábrázolni maga is csőd: a filmkészítés csődje, adalék a mozit éltető fikciók groteszk kimúlásához. Hogy a máshonnan, de ugyanabba a zsákutcába jutottakhoz hasonlóan, legközelebb Tavianiék is a filmezés lehetetlenségéről fognak filmet csinálni.

Nem ez történt. A rendezőpáros a szuperreflektáltság helyett a szuperreflektálatlanság, az alkotói lelkiismeretvizsgálat helyett a mítosz, a mese felé fordult.

Nem lustaságból vagy menekülésképpen, mint mostanában annyian, hanem új, nehéz, értelmes munka és érzelmes újrakezdés reményében. Így lett a Szent Lőrinc éjszakájában a háborúból Jó és Rossz mitikus küzdelme, abból pedig, amivel a film végződik, a béke első reggeléből: Olaszország, nulla év.

Az érzelmességnek új divatja van világszerte, így igaz. De szerencsére nemcsak divatja, hanem hagyománya is van. Például maguk az eddigi Taviani-filmek. Vagy Rossellini, akit nem hiába idéztek fel Tavianiék már A rétben. Vagy Pirandello.

Mármint a Novelle per un anno (Novellák egy esztendőre) Pirandellója, aki a nagy drámák előtt, több évtizeden át ontotta magából a századvég verizmusának stílusába, illetve Szicília feudális valóságába ágyazott, de már nagyon is „pirandellós” történeteit.

Vajon miféle káosz az, ami történeteket terem? Bizonyosan nem a századvég zűrzavara, nem a dolgok elromlása utáni állapot, hanem az, ami előbb volt. A kezdet. Mese és valóság ködben derengő, közös emlékképe, tájban, bokrokban, kövekben, tárgyakban máig sejthető, tapintható ősállapot. Amiből minden lehet.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/03 50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5880