KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/január
• Zoltai Dénes: Opera és film Egy műfaj újjászületése
• Feuer Márta: Hűség és mítosz Orfeusz és Eurydiké
• Balassa Péter: Csakhamar vagy sosem A jövő zenéje a film
• Földényi F. László: Az üdvkeresés terhe Syberberg Parsifalja
• Ludassy Mária: Terror erény nélkül
• Székely Gabriella: Találkozás a porcelánboltban Hülyeség nem akadály
• Fáber András: A befejezetlen műemlék Orson Welles tündöklése és nyomorúsága
• N. N.: Orson Welles filmjei
• Kézdi-Kovács Zsolt: Orson
• Gambetti Giacomo: Túl a melodrámán Francesco Rosi portréjához
• N. N.: Francesco Rosi filmjei
FESZTIVÁL
• Koltai Ágnes: A múlt árnyékában Gdańsk
LÁTTUK MÉG
• Bársony Éva: A fal
• Szántó Péter: Vadászkunyhó
• Harmat György: Zűrös hétvége
• Bérczes László: Családi titkok
• Gáti Péter: Szenvedély végszóra
• Baló Júlia: Egy kirándulás képei
• Faragó Zsuzsa: A tenger zamata
• Kapecz Zsuzsa: Hamupipőke
KÖNYV
• Csala Károly: Olasz kismonográfiák
KRÓNIKA
• N. N.: Ado Kyrou halálára

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Hülyeség nem akadály

Találkozás a porcelánboltban

Székely Gabriella

 

Az eszkimó asszony elhajózott Amerikába. Fázósan összehúzta vállán a kabátját, arcát nekivetette az óceán friss szeleinek, és a tarajos hullámok dübörgése feledtette a Trabant együttes zenéjét. A vágy eme titokzatos szőke tárgya nemrégiben egy koszladt művelődési ház színpadán még azt énekelte a mikrofonba, hogy úgy érzi, megbolondul, s kisvártatva egy sikeres pesti ügyvéd szájából hangzik a panasz: félek, hogy meghülyülök.

A térkép persze már más filmes tájakat mutat, Xantus János második játékfilmjét látjuk. Az újhullámos hangok elhalkultak. Az (új) érzékenységéről ismert fiatal rendező másfajta stílusok után kutat. Nevettetni akar. A nevetés, a nevettetés legősibb, legsikeresebb, legpontosabban kidolgozott formáit keresi. A burleszk műfaját választja. Talán a legnehezebb rendezői feladatra vállalkozik. Tanult szakmai tudásából kell vizsgáznia, ezúttal nem tanárai, hanem a moziközönség előtt, akik ha a mikéntet nem is, az eredményeket jól ismerik. A jól megcélzott tejszínhabos pofák látványát, vagy az utcai fedetlen kanális-gödörben eltűnő figurák komikumát. A peches kisember csodálkozó arcát, akivel legjobb akarata és szándéka szerint történnek meg a dolgok. Akik ellen összeesküdött a világ valamennyi gödre, törékeny porcelánja, csapó- és fogóajtója, repedő vízvezetékcsöve, és kézben maradó ajtókilincse. Az ember és tárgyak harcának szigorú koreográfiája van. A koreográfia lekottázható, a mozdulatok begyakorolhatok, pontosan, gikszermentesen teljesíthetők, ám a várt hatás mégis elmarad. Vajon miért?

Xantus János Hülyeség nem akadály című filmjének hőse, Kobi, a befutott ügyvéd, aki attól tart, hogy vagy a világ hülyült meg, vagy ő maga bolondult meg, elhatározza, hogy egy burleszk-film főszerepét fogja eljátszani. Ha már úgyis zavarodott elmeállapotára utaló félelmei vannak, mindent elkövet, úgy irányítja sorsát, saját cselekménytörténetét, hogy sejtései látványosan beigazolódhassanak. A helyzetkomikumok sorát egy elegáns parti terített asztalán kezdi, ahová váratlanul felpattan, majd alkalma nyílik belegabalyodni egy porcelánüzlet csipkefüggönyébe, és lélegzetvisszafojtva egyensúlyoznia a törékeny szobrocskák, cserepek, poharak, tálak, vázák között, majd szerencséjére egy nyilvános férfivécé ajtókilincse marad a kezében, nyakába szakad a víztartály, belecsúszik a vécékagylóba, sugárban spriccel rá a csőből a víz; egy tölcsér fagylalttal eltalálhat egy gömbölyű dekoltázst, teherautó tetején parkolhat, vagy a kettes villamos ütközője előtt landol a síneken, szóval kipróbálhatja erejét, ügyességét, rátermettségét a műfaj különböző kellékein és gyakorlóterein.

Robi eltökélten burleszkedik. Nem a világ megfejthetetlen logika szerint működő rendjébe csöppen bele, mint filmtörténeti elődjei, akiknek az elemekkel, az ellenséges tárgyak szövetségével kellett megvívniuk mulatságos harcukat. Xantus János és Kóródy Ildikó forgatókönyve megfelelő ritmusban szállítja az akadályokat hősünk útjába, készségesen vezérli őt a csapdák, a teljesítendő feladatok mezejére. Robinak marad ideje a felkészülésre, a koncentrációra. Nem lepődik meg a teherautó tetején, sem a kezében maradt ajtókilincs láttán, sem a villamossínen, hiszen tudja, a kettes úgyis megáll majd a kellő pillanatban (talán egy kicsit túlságosan korán is, legalább a kabátját illene súrolnia az ütközőnek).

Robinak nincsen konfliktusa a környező tárgyi világgal, mert ez a tárgyi világ az ő mozgásterének igényei szerint rendeződött be. Xantusék hőse nem kiszolgáltatottja, hanem éppen ellenkezőleg, győzelemre ítélt uralkodója ennek a viszonynak. Robi nem szerencsétlenkedő kisember, aki értetlenül fogadja a nyakába zúduló csapásokat. Gondosan vívja ki maga ellen a kalamitások sorozatát. Szinte látjuk, amint a kellékes a jelenet felvétele előtt meglazítja a csapokat, kiszereli a csavarokat a kilincsből, beleakasztja a függöny mintájába a kabátgombot, hogy aztán a kamera előtt minden a legnagyobb rendben, az előzetes próbák tanúsága szerint pontosan, zökkenőmentesen bonyolódjék le. A kötelező iskolagyakorlatokat hibátlanul teljesítik is.

Az alkotó láthatólag behatóan tanulmányozták a műfaj elméleti és gyakorlati klasszikusait, figyelmesen alkalmazták a trükköket, különböző fogásokat, kiszámították a mozdulatok, az ugrások ritmusát. Ám ebben a gondos előkészítő munkában éppen a váratlanságok okozta feszültség párolgott el a vászonról. Ezért a kényszeredett mosoly, melyet az ügyesen megkomponált, ám előre belátható komikus helyzetek csalnak elő. Xantusék Robija nem burleszk-hős, bár mindent elkövet, hogy hasonlítson rá. És ez nem Lukáts Andor színészi képességein, vagy képességeinek hiányán múlik.

A filmbeli sikeres ügyvéd, akit bohócmaszkkal az arcán ismerünk meg, amint éppen aznap estére kitűzött válási műsorát alakítja feleségével két bájos fiúgyermekéből szervezett közönsége előtt, nem érzi ugyan jól magát a világban, de nem az a fajta, akinek közeledtekor csörömpölve hullanak alá a herendi vázák. Robi bravúrosan nyeri a pereket a bíróságon, szellemes ötletekkel bizonyítja védence vélt vagy valós ártatlanságát; készséggel eleget tesz a baráti, a protokolláris, a kapcsolatokat építő társasági kötelezettségeinek is, de bizonyára nem ugrik fel a vendégségben az asztalra. Nem azért, mert jólnevelt úrifiú, hanem mert nem olyan fából faragták az alkotói. Xantus is érzi, valamiféle magyarázattal tartozik hőse viselkedéséért, be is fekteti egy elmeosztályra, hogy aztán ott bolondos elmeorvosok bolondságaihoz szegődjék társul.

Lukáts Andor remek Robi. Robi, az ügyvéd, aki különcnek érzi magát társai között, aki nap nap után tapasztalja, valami nincsen rendjén körülötte, vagy saját magában. Aki a takarója alatt összekulcsolt kézzel elmélkedik ágyában saját hülyeségéről. A hülyeségekre termett, a hülyeségeket ösztönösen elkövetők persze nem tartják hülyeségeiket hülyeségeknek. És Robi nem is hülye. A ráerőszakolt, a rá nem illő műfaj szabásmintája alakítja formáját. Jellemébe, természeti adottságaiba nagyszerűen belefér a feleségével folytatott perpatvarok, a kifordított, befordított játékok füzére, vagy félszeg ismerkedése, liezonja egy tárgyalóteremből ismerős lánnyal (aki történetesen egy porcelánbolt eladója). Robi-Lukáts Andor szórakoztatóan groteszk figura, élvezettel nézzük a porcelánboltos Csákányi Eszterrel alakított párjeleneteiket, ahol a humor forrása nem a lemásolt, szorgalmasan betanult filmtörténeti minta, hanem a hősök természetes gesztusvilága.

Ezek a jelenetek persze egy másik filmből valók, a Hülyeség nem akadály burleszkhőseinek műfaji eltévelyedéséről van szó csupán. Amikor egy figura a saját törvényei szerint próbálja élni az életét. Egy-egy pillanatra, rövidke időre leveti magáról a rápasszintott hamis jelmezt, és kilazítja elgémberedett végtagjait. Különben fegyelmezetten, a legjobb tudása szerint végzi feladatát. Átugorja az akadályokat, biztos lábbal végigsétál a kifeszített kötélen. Bevégzi a produkciót. Ha elmarad a taps, nem az ő hibája.

Egyébként igaza van Xantus Jánosnak. A hülyeség valóban nem akadály. Az égvilágon semmiben sem. Csak meg kell találni a megfelelő hülyét a megfelelő helyre.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/01 22-23. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5929