KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/december
• Kovács András Bálint: Európa és Amerika között Wim Wenders Amerika-mitológiája; Párizs, Texas
• Klaniczay Gábor: Különös idegenség kerestetik Florida, a Paradicsom
• Zsugán István: A negyven-ötven kilós csomag beszélgetés Makk Károllyal
• Darvas Iván: Születésnapra
• Jelenits István: Múzeum, forgatókönyv-vázlat
• Pilinszky János: Múzeum Forgatókönyv-vázlat
• Koltai Ágnes: Boldogtalan zene Városbújócska
• Takács Ferenc: Szertartás és irónia Roman Polanski portréjához
FESZTIVÁL
• Zilahi Judit: Bajor noteszlapok München
• Koltai Ágnes: Filmpohár Giffoni
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: A mi családunk
• Bérczes László: Gyermekrablás a Palánk utcában
• Báron György: Szédülés
• Mátyás Péter: Az elefántember
• Zalán Vince: Nővérkék
• Vida János: A megkínzott ember mosolya
• Baló Júlia: Break
• Tóth Péter Pál: A tűz háborúja
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Az utolsó pillanatban Kortársak József Attiláról
KÖNYV
• Hirsch Tibor: Kísérlet kísérletekkel A Balázs Béla Stúdió kiadványáról
POSTA
• Schlett István: Ezért távoztam
KRÓNIKA
• Antal István: Szabó-Sipos Tamás (1937–1985)

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Szabó-Sipos Tamás (1937–1985)

Antal István

 

Megint szegényebb lett a magyar animáció. Szegényebb lett egy rendezővel, és szegényebb lett egy műfajjal, amit egyszemélyben ő képviselt. Szegényebb lett egy legendával és sok-sok anekdotával, és szegényebb a lehetőségekkel, amelyeket ez a pálya ígért. Érezhetően és bizonyíthatóan messzebb került az intellektuális nagykorúságtól, Meghalt Szabó-Sipos Tamás. Egyesek számára már soha nem lesz több, mint Dr. Agy figurájának megteremtője, mások számára pedig már nem lehet kevesebb, mint a saját lehetőségeit totálisan megvalósító, filozofikusán oktató animációs esszéfilmezés ígérete. Megint szegényebb lett a magyar film egy olyan rendezővel, akinek valós értékei reprodukálhatatlanok, mert megvalósult művei alatta maradtak annak a – kivételes – szellemi energiának és igényességnek, amelynek a kizsákmányolása árán készültek. És amelyet nem kis mértékben saját maga zsákmányolt ki leggyakrabban. Sok más filmrendezőhöz hasonlóan, a soha meg nem valósult álmok megteremtője volt Szabó-Sipos Tamás is. Ezek az álmok mégsem hasonlítottak az asztalfiókzsenik terveihez.

Született interpretator volt. A legigényesebb, a legbulldogszerflbb, legszenvedélyesebb fajtából. Korunkban, amikor – legalábbis úgy tűnik – az interpretátorművész típusa nem túl népszerű és sokak számára nem is aktuális.

– „A Rózsa Ferenc-díjat vártam” – mondta öngúnnyal ő is, a Balázs Béla-díj kézhezvételekor. 1965-ben megcsinálta a Homo Fabert, amellyel mindenféle komolyan vehető előzmény nélkül megteremtette a társadalmi és történelmi jelenségeket vizsgáló esszéfilmek lehetőségét az animációban. A Homo Faberrel nyert egy csomó díjat, és ez a film lett az a ketrec, amelyből későbbi pályája során már nem tudott kilépni: nem hagyták, vagy nem hagyta magát. Ennek a filmnek köszönhető a Magyarázom a mechanizmust sorozat 10 epizódja (1968) és a további Magyarázom... sorozat filmjei, amelyek példátlan népszerűséget biztosítottak a rendező-írónak, de a Homo Faberrel kidolgozott mintát egyre inkább felhígították. Utolsó munkája, a Mi az SI? ígért minőségi ugrást: nem láttam még ismeretterjesztő filmet ehhez hasonlítható vizuális igényességgel megalkotva. Elmaradt a folytatás.

Ez sem kevés, de Szabó-Sipos Dylan Thomashoz mérte magát. Egy elvetélt marionett-filmterve kapcsán mesélte, hogy a mozgatást segítő zsinóroknak szánja a főszerepet: hadd lássuk, hogy milyen erők rángatják a nézőket.

Az ő zsinegei – azt hiszem – alkatához mérten, túl szorosan fogtak. Boldogtalan ember és boldogtalan művész volt. Vagyunk néhányan, akik hordozunk magunkban egy hitelesnek vélt képet róla. Egy idő után – gondolom – majd ez is eltűnik.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/12 64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5967