KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/november
• Reményi József Tamás: Nyomtalanul? A Tanítványok
• Greskovits Béla: Időutazás a jelenbe A Tanítványok
• Szabó Miklós: Egy nagy akció legendája A romantikus technokrácia távlatai és útvesztői
• Szántó Péter: Erdei capriccio Hóvirágünnep
VIZUÁLIS ERŐSZAK
• Fáber András: Erosz és Thanatosz A testi szerelem és az rőszakos halál képei
• N. N.: A bűn kitenyésztői és a mozi
• Szilágyi Ákos: Ölnek, ha nem ölelnek Székfoglaló beszéd a Gyilkossági Műértők Társasága előtt
• Lajta Gábor: Halálkalligráfia Szamurájok és karatézók a filmen
• Réz András: Armageddon a nappaliban
ESZMECSERE
• Györffy Miklós: Nem mesélni nem lehet

• Kézdi-Kovács Zsolt: Szerelmünk volt Hirosima Adalék a szinkron-vitához
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Végre vasárnap!
• Bársony Éva: Kunyhó a nádasban
• Csáki Judit: Az öltöztető
• Hegyi Gyula: Az elveszett frigyláda fosztogatói
• Harmat György: A házibuli folytatódik
• Ardai Zoltán: Gregory barátnője
• Vida János: Szerelem pasztellben
• Faragó Zsuzsa: Az utolsó szökés
• Mátyás Péter: Aranyeső Yuccában
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Vágyakozás – önismeretre Hazai jelkép

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az elveszett frigyláda fosztogatói

Hegyi Gyula

 

Olykor talán előnyei is vannak a ténynek, amelynek elsősorban hátrányait szoktuk hangsúlyozni: hogy egy kis nemzet nyelvén, s ezúttal például egy, a nemzetközi filmbusiness-től abszolút független kis folyóirat hasábjain írjuk le gondolatainkat. Az úgynevezett „film-világsajtó” Az elveszett frigyláda fosztogatói című Spielberg–Lucas produkcióvalkapcsolatban végső soron éppúgy nem függetleníthette magát a vállalkozás anyagi sikereitől, mint ahogy Új-Hollywood más ügyleteinél sem: a tény, hogy a Raiders... három hónap alatt százmillió dollárt eredményezett, egyetlen „komoly lap” számára sem lehetett közömbös információ. Számomra azonban ez a tőzsdei hír legfeljebb annyiban érdekes, mint a szaúdi olajról, a dél-afrikai Krügerrandról vagy a chilei salétromról szóló piaci információ: s minden bajommal együtt is némi kárörömmel olvastam jobb világlapok jobb szerzőinek igyekezetét, hogy esztétikai magyarázkodásokkal tegyék teljesebbé a kereskedelmi hírverést. Szent meggyőződésem, hogy Az elveszett frigyláda... műalkotásként bárgyú, tartalmatlan, embertelenül unalmas produkció – s nem látom okát, hogy másként, mondjuk kurrens tőzsdei cikként értékeljem egy filmlap hasábjain.

E filmmel kapcsolatban még „történetről” is kockázatos beszélni, hiszen meséje széteső és zavaros kalandok rosszul összefércelt sorozata: a klasszikus kommersz (western, krimi) önmagában szigorúan zárt és logikus szerkezetével szemben itt eklektikus ötletek váltogatják egymást, a felszínes illusztráció szintjén. Indiana Jones szívtipró archeológus professzor és amerikai titkos ügynök előbb a dél-amerikai dzsungelekben kutat valamifajta elrejtett kincs után, majd egy tibeti kocsmában verekszik, hogy aztán az 1936-os, németek megszállta(?) Egyiptomban fedezze fel Mózes frigyládáját, merész versengésben egy francia régésszel és a német hadsereggel. Rajta kívül, természetesen, mindenki ostoba és nevetségesen ügyefogyott, ami megkímél minket attól, hogy egy pillanatig is izguljunk a bugyutaságok sorozatán: így viszont módunk van elámulni azon, hogy valóban, milyen sokba is kerülhetett egy-egy jelenet kivitelezése. (Gyaníthatóan ez is volt a cél.) A jó mesékkel szemben itt kísérlet sem történik arra, hogy a nézőt beavassák a történetbe, ráhangolják közegére, tiszta játékszabályok alapján szórakoztassák: a lényeg éppen az a mentalitás, mely szerint az átütő üzleti sikerhez a közönség abszolút passzivitása, a gyártóknak való teljes kiszolgáltatottsága szükségeltetik. Egy krimi zárt rendjén belül követhető törvényszerűségek vannak, az esetleges csalás gyorsan kiderülne: Spielbergék ehelyett azt vágják a szemünkbe, hogy nekik van húszmillió dollárjuk a forgatásra.

A káosz, amely a filmben kavarog, a kicsinyes és földhözragadt fantáziálgatás, amely a sejtelmes irracionalizmust bankóvillogtatással próbálja pótolni, a modern mozitörténelem egyik leg-szomorúbb tendenciáját illusztrálja kínos pontossággal a tárgyilagos néző számára. Sokáig csak a televíziót nevezték, több-kevesebb joggal, a „szem rágógumijának” – nos, a Spielberg–Lucas klán mindent elkövet, hogy a mozifilmből is kilúgozzon mindenfajta értelmet, tartalmat, esztétikumot. Törekvésük, aligha tagadható, sikerrel jár: a vizualitást mind többen tekintik olyasfajta kábítószernek, amelynek legfőbb célja a gondolkodásról való leszoktatás. A tudatosan szerkesztett és összefüggő egységet alkotó képsorokat mindinkább felváltja az öncélú képek halmaza, s csak remélni lehet, hogy ezek csiricsáré hivalkodását azok is megunják előbb-utóbb, akik a százmillió dollárokat egyelőre kifizetik.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/11 60-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5982