KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/november
• Reményi József Tamás: Nyomtalanul? A Tanítványok
• Greskovits Béla: Időutazás a jelenbe A Tanítványok
• Szabó Miklós: Egy nagy akció legendája A romantikus technokrácia távlatai és útvesztői
• Szántó Péter: Erdei capriccio Hóvirágünnep
VIZUÁLIS ERŐSZAK
• Fáber András: Erosz és Thanatosz A testi szerelem és az rőszakos halál képei
• N. N.: A bűn kitenyésztői és a mozi
• Szilágyi Ákos: Ölnek, ha nem ölelnek Székfoglaló beszéd a Gyilkossági Műértők Társasága előtt
• Lajta Gábor: Halálkalligráfia Szamurájok és karatézók a filmen
• Réz András: Armageddon a nappaliban
ESZMECSERE
• Györffy Miklós: Nem mesélni nem lehet

• Kézdi-Kovács Zsolt: Szerelmünk volt Hirosima Adalék a szinkron-vitához
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Végre vasárnap!
• Bársony Éva: Kunyhó a nádasban
• Csáki Judit: Az öltöztető
• Hegyi Gyula: Az elveszett frigyláda fosztogatói
• Harmat György: A házibuli folytatódik
• Ardai Zoltán: Gregory barátnője
• Vida János: Szerelem pasztellben
• Faragó Zsuzsa: Az utolsó szökés
• Mátyás Péter: Aranyeső Yuccában
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Vágyakozás – önismeretre Hazai jelkép

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az utolsó szökés

Faragó Zsuzsa

 

Az úgynevezett „átlagnéző” makacsul szereti azokat a filmeket, amelyek egyszerű vagy bonyolult, szomorú vagy vidám történetet, de: történetet mesélnek el. Bármi jelentkezzen is a filmművészetben – ő ragaszkodik a mese jogához. És a filmművészetben sok minden jelentkezik: szürrealista, dadaista, időfelbontásos film, új hullám, cinéma vérité és dokumentarizmus. Csökken, majd újra nő a hatalma – a sztori marad.

A szovjet filmművészet iparszerű rendszerességgel ellátja az amúgyis epikusabb hajlandóságú szovjet nézőt lineáris szerkesztésű, kellőképpen mai, kellőképpen problematikus, kellőképpen érzelmes novellafilmekkel. Egy olajozottan működő „művészet-ipar” ad tehát magabiztos hátteret az Utolsó szökésnek.

A nagy és népszerű színész, Mihail Uljanov egyéniségére írott film egy nevelő intézet évzárójának reggelétől az éjszakáig terjedő időben kíséri végig a valószínűtlenül lelkes zenekarvezetőt és védencét, a tehetséges trombitást és konok kamaszt. Még szociológiailag is igaz és jellemző az a kép, amit a rendező elénk rajzol a mai szovjet valóságról: a lakótelep, az érzelmileg elhagyott gyerekek, a válás, a „modern zene” és az orosz asszonykórus vetélkedője a kultúrházban, és nem utolsó sorban a Nagy Háború veteránja, a csudabogár. Mellén kitüntetésekkel, lábát húzva, szívbetegen is lohol és lobog, és ebbe az érzelemszegény, elbizonytalanodott korba hoz üzenetet a régmúltból – magatartásmintát. Tehát szociológiailag hiteles film, de főképp a blickfang nélkül egymást követő képekből áradó szomorúság teszi igazzá. Csupa tanácstalan színész-arc, csupa „neki is igaza van, de őt is megértem” helyzet, csupa szív-szorítóan kilátástalan vita. Egy nemzedéktől búcsúzik ez a film családias bánattal s az újakat üdvözli tétován.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/11 62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5986