KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/december
KRÓNIKA
• Zalán Vince: Rolf Richter

• Kovács András Bálint: Tarkovszkij szellemi útja Két világ között: a persona
• Eörsi István: Időm Gombrowicz-csal Naplórészletek
RETROSPEKTÍV
• Molnár Gál Péter: Halálraítált viccek Jiddis filmek
TELEVÍZÓ
• Tillmann József A.: Kimondhatatlan, amint eltűnik vagy megmutatkozik Köz(bülső)játék

• Báron György: Az amatőrizmus diszkrét bája Negyedszázad független magyar filmjei
• Bakács Tibor Settenkedő: Jövőgyűjtés Intermediális Tanszék
CYBERVILÁG
• Schubert Gusztáv: A barbár jövő Ezredvégi fantázia
KRITIKA
• Koltai Ágnes: Helsinki az egész világ Bohémélet
• Schubert Gusztáv: Kis kombinátorok A nagy postarablás
LÁTTUK MÉG
• Glauziusz Tamás: Téli mese
• Báron György: Benzin, étel, szállás
• Koltai Ágnes: A navigátor
• Turcsányi Sándor: Micsoda csapat!
• Sneé Péter: Szűnj meg, Fred!
• Turcsányi Sándor: Fortress
• Sárközi Dezső: Bumeráng

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Rolf Richter

Zalán Vince

Az egykori NDK filmpolitikája s filmirányítása legendás volt: kérlelhetetlen, párthű szigoráról és magabiztos bornírtságáról. Nehezen lehetett eldönteni: mikor melyik játszott nagyobb, súlyosabb szerepet. Akik megpróbálták, hogy akárcsak minimálisan is lazítsanak a filmkészítést, a filmeseket, a filmeket körülvevő ideológiai vaspántok szorításán, nos, azok helyzete, előbb vagy utóbb, de biztosan tragikusra fordult. Ám akadtak néhányan – köztük az egyik legjelesebb: Rolf Richter –, akik „önként” súlyosbították e helyzetüket azzal, hogy az NDK állam- és pártvezetése által a szocializmust megrontó, fenyegető veszélyforrásnak tekintett magyar film barátaivá szegődtek. Rolf Richter, filmkritikus és novellista hivalkodás nélküli fölénnyel viselte az immáron tragikomikusnak nevezhető szituációt, miközben szemérmetlen szorgalommal igyekezett a magyar film szálláscsinálója lenni Berlin keleti felén. Különösen kedvelte a Balázs Béla Stúdió produkcióit, Tarr Béla és Bódy Gábor filmjei mellett ágált, de legjobban és legőszintébben Ember Judit filmjeit szerette. Talán mert maga is tudta-érezte, hogy milyen nehéz hazugság nélkül dokumentumfilmet készíteni. (Tizenhárom dokumentumfilmnek volt társalkotója, melyek közül barátjával, Eduard Schreiberrel közösen rendezettek a legjelentősebbek.) De talán azért is, mert ezekben a filmekben lelt rá a számára oly rokonszenves alkotói türelemre, eltökéltségre s elháríthatatlan felelősségre.

Tizenhárom éves, amikor véget ér a II. világháború, a Humboldt Egyetem hallgatója, amikor Berlin utcáin (ismét) megjelennek a tankok, Babelsbergben tanít, amikor felhúzzák a várost kettészelő falat, a Babylon, a híres art-mozi megtartásáért, művészfilmprogramjáért harcol (’93 tavaszára Bódy életmű-bemutatót terveznek), amikor megtörténik a német egyesítés. Idén, október 23-án lett volna 60 éves. Váratlan halálával a magyar film igaz barátját, a Filmvilág pedig, melynek 1979-től volt tudósítója, kitűnő munkatársát vesztette el.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1992/12 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=608