KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

      
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/április
KRÓNIKA
• N. N.: Negyven év negyven legjobb magyar filmje A szavazás eredménye
FILMSZEMLE
• Losonczi Ágnes: Szemle után
• N. N.: A Magyar Játékfilmszemle díjai
• Lengyel Péter: Fénytörés
• Baló György: Egy amatőr megjegyzései

• Reményi József Tamás: A poénok legendája Hány az óra, Vekker úr?
• Szabó Miklós: A talpraállás képei Az 1944–1945-ös korforduló a magyar filmhíradóban
• Pünkösti Árpád: Felvétel indul! Csaták háború után
• Báron György: Odüsszeusz filmfelvevővel A fehér városban
• Györffy Miklós: Lobogónk, Küsters mama Küsters mama mennybemenetele
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Máskor, máshol
• Gáti Péter: Hazánk
• Sneé Péter: Montenegro
• Dés Mihály: 39 lépcsőfok
• Ardai Zoltán: Hóhányók és hóvirágok
• Lajta Gábor: A legyőzhetetlen Vutang
• Harmat György: Őrült római vakáció
• Kapecz Zsuzsa: Vera és a férfilátogatók
• Lalík Sándor: Tükröződések
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Műsor – kék fényben
• Csörögi István: Közületi házimozi Képmagnózásunk gyakorlatáról
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: Balázs Béla-kötetek

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Az 1944–1945-ös korforduló a magyar filmhíradóban

A talpraállás képei

Szabó Miklós

 

Gyökeres politikai fordulatok történetét érdemes nyomon követni a filmhíradókban, mivel ez a terület – lévén központi jelentőségű állami propaganda-monopólium – a legközvetlenebbül fejezi ki a politikai változást. így volt ez a sorsdöntő 1945-ös esztendő filmhíradói esetében is. Ez év híradóiban azért is módunk van a rendszerváltást teljesen éles kontrasztban szemlélni, mivel 1944. október 15-étől az 1945-ös év elejéig a nyilas rezsim is készített néhány filmhíradót. Elöljáróban néhány szó a nyilas híradók jellemzésére: ezeket a filmeket a megelőző korszak filmesei készítették. A fasiszta tábor ugyan erősen beépült az élet minden területére, filmes gárdája azonban nem volt. Így, első látásra a „Hungarista Híradó” abban különbözött az előző időszak, a Sztójay- és a Lakatos-kormányok híradóitól, hogy elejéről eltűnt a jellegzetes fejléc: Nagy-Magyarország, amely előbb áttűnik Csonka-Magyarországgá, majd dinamikusan kibővül a néző szeme előtt a visszacsatolt területekkel. A nyilas kormány valószínűleg nem azért változtatta meg a fejlécet, mert nem vállalta az „országgyarapítással” dicsekvő ábrát, s még kevésbé azért, mert nem akarta a régi fejléc optimizmusát fitogtatni, hanem – talán – inkább egyszerűen azért, hogy ebben is érzékeltesse a folyamatosság megszakadását, jelezze azt, hogy „új korszak kezdődött”. Egyebekben a nyilas híradó elődei nyomában járt. „Színessel” kezdődött: többnyire sportközvetítéssel (a sport ekkor színesnek számított, nem képezett külön „rovatot” a híradószerkesztés gyakorlatában). Más színes volt: felvétel egy német tábori cirkusz magyar katonák részére tartott előadásáról (a fő attrakció egy majom-imitátor volt). Átmenet a színes és a politikai protokoll-hír között valamely hadikárosultak javára rendezett díszhangverseny: díszmagyar, magyar nóta, csárdás, propaganda-vers félig Szabolcska Mihály, félig Gyóni Géza stílusában. Ha mérvadó, reprezentatív politikai eseményről is közvetítést ad a híradó: akkor ez a film élére kerül; ebben különbözik az előző időszak inkább szórakoztatásra beállított szerkesztési módjától. Ezek gyakoriak; elsősorban hőskultusz; az október 15-i hatalomátvétel során elesettek búcsúztatása a Várban; német és magyar katonai, valamint pártszolgálatos díszszázaddal. Budapest ostrománál elsőként elesett két párt- (azaz nyilas-hivatalosan: nemzet-) szolgálatos temetése a Farkasréten. De hivatalos aktusok is: a nyilas főpolgármester beiktatása Budapesten, „Hűség Szék” (valami csúcsszerv a nyilaspártban) -ülés, a Horst Wessel film díszbemutatója Veesenmayer részvételével. Fontos része a nyilas híradónak a harctéri haditudósító-felvétel. Ezek már Budapest kétségbeesett védelmének képei: aknavető, lángszóró, tábori tüzérség (a fegyverek szembeszökően kezdetlegesebbek a németek fegyvereinél), T-34-es kilövése páncélököllel (a majdnem gyerek páncélgránátos arcán páni félelem; a haditudósító bátrabb: a felvétel egészen közeli). Nem hiányoznak a háborúra mozgósított civil lakosság képei sem: tankcsapdaásásra vezényelt lakosság; középosztály, sok nő – itt-ott említi a szöveg, hogy főhivatalnokok is ásnak – mellettük kisemberek; az arcokról nem sugárzik optimizmus: a híradó ebben meg sem próbál szépíteni. A hadviselő társadalom más képei: riport az ostrom alá vett főváros oktatási helyzetéről. Az iskolák beszüntették a tanítást, de otthon a családok rendszeresen tanítják gyermekeiket. Gondosan proporcionált szociális tabló: középosztálycsalád, iparos-család, utóbbinál is konszolidált jólét képei. A szöveg hangsúlyozza, hogy most aztán megszűnt minden társadalmi különbség: csak magyar van a magyarral. Fontos helyet kap ezen belül a munkáspolitika is: több gyári nyilasgyűlés is látható, melyeken minden esetben a nyilas munkás rétegpolitikus, Wirth Károly a szónok. Nem lelkes és minden fanatizmust nélkülöző, de barátságos érdeklődéssel figyelő arcok, sok résztvevő. Ünnepi hangulatokat is igyekeznek kelteni: megemlékeznek Buda 1244-es alapításának kerek évfordulójáról, hangoztatva, hogy a körülmények megszabta szerény keretek között.

A nyilas híradó hangja kevésbé szájtépő, mint a nyilas sajtóé. Ez talán a régi szakemberek mérséklő hatása, de érzik benne politikai óvatosság is. Kegyetlenkedésekről nem esik szó. Orosz hadifoglyok bemutatásában nyoma sincs a győzelem időszaka német Wochenschauira jellemző „Untermensch” beállításoknak; a híradó igyekszik érzékeltetni, hogy a foglyokkal milyen jól bánnak, milyen jól érzik magukat. Zsidózás sincs ezekben a híradókban. Talán azt érezték, hogy ebben a tekintetben sem áll mögöttük az ország, hogy óvatosnak kell lenniük.

Ha ezek után a filmek után a demokratikus rezsim első híradóit nézzük, kézenfekvő a kérdés, hogy látszik-e rajtuk, hogy ugyanezeket is azok a filmes szakemberek készítették, akik az előzőeket. Felelet: nem látszik. Az új híradó 1945 elejétől kezdve más hangvételű. Ez abban is rögtön meglátszik, hogy a film elejéről elkerül a színes, a sportközvetítés és a mérvadó politikai eseményről adott közvetítés intonálja a híradó hangját. Nem azért van ez, mert a meginduló új élet nem bővelkedik olyan vidám, színes eseményekben, amelyek a híradó élére kívánkoznak. Ilyen „színes” itt is mindig van, nem hiányzik ez a demokratikus híradóból sem. Az új híradó azonban hangsúlyozottan komoly akar lenni; „politikai”. Nem akar közönséget becsalni, számol azzal, hogy a közönséget ma jobban érdekli a hír, fontosabb számára, mint akár magának a hírközlőnek. Nem tekinti az új filmgyártás szórakoztatásnak a filmet, mint az előző korszakbeli, amely még a híradót is félig szórakoztató filmként kezelte. Az új híradó élén az új ideiglenes kormány valamely fontos aktusa, a koalíciós pártok szereplésének valamely megnyilvánulása kerül. A hangvétel: újra megindult az élet. A híradók érthetően minden mozzanatukban visszautalnak a közelmúlt pusztításaira, kegyetlenkedéseire, amelyeknek következményeitől az új rendnek meg kell szabadítania az országot, amelynek maradványait, nyomait el kell takarítani.

A debreceni időszaknak nincsen filmbeli tükröződése. Az Alföld fővárosában nem volt filmstúdió, a fővárosi filmesek nem jutottak le oda. Az új korszak híradója az Ideiglenes Kormány Budapestre költöztetésével kezdődik. A filmhíradó jelentős kommunista befolyást mutat – nagyobbat, mint a kommunista mozgalom ekkor az egész ország politikai életében játszott. A kommunista vezetők minden híradóban szerepelnek; gyakran nem csupán az első vonal emberei. Hozzájuk képest a többi pártvezető ritkábban, takarékosabban. Rákosi Mátyásról mint az „újjáépítés nagy harcosáról” már az 1945-ös választás előtt elnevezik Szegeden az első helyreállított tiszai személyszállító gőzöst. Ez visszafogottabbá csak a választás után válik, ettől kezdve többet szerepelnek a többi párt politikusai, főleg a többségi kisgazdák. A szereplés és kimaradás érzékelteti a politikai rokonszenvet és ellenszevet is: az ideiglenes kormány garnitúrájának volt „kiugrásos” horthysta elemei nem jelennek meg a vásznon. Sem a katonák, sem a civilek, maga a miniszterelnök sem. Csak a választás után Tildy, majd 1946-ban Nagy Ferenc. A központi témák: elsősorban az újjáépítés; az élet újramegindulásának eseményei; ipari vásár jellegű árubemutató demonstrálja, hogy mennyi minden van már újra. Központi kérdés a hadifoglyok hazatérése: nem csupán a keleti frontról; riport látható a visszatérő nyugatosokról is. Alapjában barátságos hangvételű, a fogadtatás szeretetteli, jóindulatú. Csak a végén esik szó arról, hogy a visszatértek között politikailag kompromittáltak is vannak; egy kép bemutatja a „kiemelt” és őrizetbe vett fasisztákat. Fontos helyet kap a híradásban a fasiszta főbűnösök megbüntetése. Külön film a perről. Szálasi és Beregffy Károly jelenik meg hosszasabban. Utóbbi talán azért is, mert a volt honvédelmi miniszter a nyilas híradónak is legtöbbet szereplő figurája volt (jóval többet, mint Szálasi; a „nemzetvezető” alig-alig jelent meg a vásznon). Ennél a riportnál szerencsétlenül hat a technika kezdetlegessége: a vádlottakat csak látjuk beszélni, szövegüket nem adja vissza élőben a közlés, hanem háttérhang foglalja össze a tudósító saját szavaival. Ez elvesz a leleplező erőből. A filmet heves indulat hatja át: nem csak a szövegekben. A kivégzéseket is (majdnem) mutatják: látni, amint a nyakukra teszik a kötelet, a halált magát nem, majd a már kivégzett vádlottakat az akasztófán, addig, amíg ráborítják a takarót a fejükre. Fontos területe a hírközlésnek a közbiztonság. Az új rendőrségről szinte minden híradóban esik szó. Laktanyák, helyi rendőrparancsnokságok megszemlélése. A szemlélő a választás előtt sosem Erdei, az Ideiglenes Kormány belügyminisztere, hanem a kommunista belügyi államtitkár, Farkas Mihály. A Tildy-kormány idején Nagy Imre, mint annak kommunista belügyminisztere, majd a Nagy Ferenc-kormány idején, már 1946-ban Rajk.

A vidéket leginkább Kecskemét képviseli: a barackszüreten megjelenik Tildy; más alkalommal Rákosi is látogatást tesz a „hírös városban”.

Nem csupán az újjáépítésről, az élet megindulásáról esik szó. A demokrácia első lépései között már jelentős új intézmények létrehozása is szerepel, nem csupán politikai jellegű intézményeké. Fontos népjóléti tett, hogy a legelőkelőbb budai dombok városképi jellegzetességét is jelentő villában József Attila nevét viselő szanatórium nyílik, először az országban kifejezetten munkások részére.

Megjelennek a filmen az újraalakuló nemzetközi kapcsolatok. Indokoltan elsőként a szomszéd országokkal, melyektől annyi történeti ellentét választotta el a távolabbi és közelebbi múltban az országot. Legfontosabb természetesen a Szovjetunióval való kapcsolat alakulása: Szviridov tábornok, az ausztriai főbiztos gyakran megjelenik a vásznon, híradó készül a Magyar–Szovjet Baráti Társaság alakuló díszüléséről: a legmagasabb szintű reprezentáció; a koalíciós pártok vezetői; Tildy beszédet mond, részlet a szervezet elnöke, Zilahy Lajos beszédéből. Több szomszéd országból jött delegáció látogatásáról látható kép. Őrzi a filmhíradó az eleven demokratikus hagyományt is: híradás Károlyi Mihály hazaérkezéséről. Megrendítő látvány az 1918-as forradalmi tengerészek veterán díszszázada, amely fogadására felsorakozott az Országház előtt. Az ülésen rövid és elfogódott beszéde, érdemei törvénybeiktatása.

A híradókon eleven, pezsgő, politikai élet képe jelenik meg, olyan, amelyből érzik: több benne az érdemi cselekvés, mint a puszta reprezentáció. Ennek kialakulnak az új formái: az egykori díszmagyaros gálaestek helyett gyűlések és gyűlések. A politikai referátum új protokollrangja. A politikai élet képe harmóniát mutat: minden megjelenő szereplő rokonszenves beállításban szerepel. A közös ellenség a múlt; jelen ellentéteket, politikai polémiákat, összeütközéseket nem mutat a híradó. A későbbi kor híradóinak legismertebb szervezőelemei: a termelési riport, az összehasonlító statisztika nem igen jelentkeznek még. Nincs önálló filmzene: a háttérzenét klasszikus zenei részletek alkotják, közöttük kompromittált darabok is: Liszt Les Preludes-je, tekintet nélkül arra, hogy a német rádióhírekben a győzelem, a katonai sikerek bejelentésének szignálja volt.

A termelés, mint az új élet szervezőelve, politikai gerince még nem annyira a riportokban jelenik meg, mint az új híradó fejlécében. Itt felvonulnak az alakuló új élet szimbólumai: a vasgyár a szikrázó acéllal, mezőgazdaság, sport. Szimbólum a kísérő zene is: az új rend második himnusza: a Köztársasági induló. Az első kezdeti lépések mutatják annak az új híradónak a kiformálódását, amelynek attrakciói nem a katonai szemlék és parádék és nem az úri élet reprezentatív megnyilvánulásai. Eltűnt nem csupán az admirális-kormányzó fehér lován, háttérben a „tortakés”-alabárdos testőrökkel, de eltűnik a politikusok díszmagyarja, a tábornokok marciális pompája. A rendőrök ünnepi alkalomra még a régi hegyes sisakot viselik, de nem a parádés-brutális rövid karddal tisztelegnek, hanem a kor józan szükségét mutató puskával. Így fogadják a kalapos, utcai ruhás, hivatalnok külsejű politikusokat. Nem hiányzik a pátosz, talán még több is lett belőle, de mégis az új élet, amely a vásznon megjelenik, az előzőhöz képest reális: egy nem látványos, de valóságos talpraállás képe.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/04 18-20. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6142