KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/december
KRÓNIKA
• Zalán Vince: Rolf Richter

• Kovács András Bálint: Tarkovszkij szellemi útja Két világ között: a persona
• Eörsi István: Időm Gombrowicz-csal Naplórészletek
RETROSPEKTÍV
• Molnár Gál Péter: Halálraítált viccek Jiddis filmek
TELEVÍZÓ
• Tillmann József A.: Kimondhatatlan, amint eltűnik vagy megmutatkozik Köz(bülső)játék

• Báron György: Az amatőrizmus diszkrét bája Negyedszázad független magyar filmjei
• Bakács Tibor Settenkedő: Jövőgyűjtés Intermediális Tanszék
CYBERVILÁG
• Schubert Gusztáv: A barbár jövő Ezredvégi fantázia
KRITIKA
• Koltai Ágnes: Helsinki az egész világ Bohémélet
• Schubert Gusztáv: Kis kombinátorok A nagy postarablás
LÁTTUK MÉG
• Glauziusz Tamás: Téli mese
• Báron György: Benzin, étel, szállás
• Koltai Ágnes: A navigátor
• Turcsányi Sándor: Micsoda csapat!
• Sneé Péter: Szűnj meg, Fred!
• Turcsányi Sándor: Fortress
• Sárközi Dezső: Bumeráng

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Szűnj meg, Fred!

Sneé Péter

Alighanem meglepődne Propp, ha az újabb mesékre is kiterjeszthetné morfológiai vizsgálódásait: mint bucskázik át fején a tündér, hogy gonosz boszorkának lássék és viszont, míg végül már a szaktudós sem ismeri ki magát a követendő minták szétdőlt, összekavarodott rendszerében. Mivé lett például Mary Poppins mára? Vörös hajú, csúf manóvá züllött, ki rosszalkodásra csábítja a jólétbe belesavanyodott gyermekeket – állítólag azért, mert segíteni szeretne nekik a félelem legyőzésében, valamint önmaguk megtalálásában. Mi fán termünk hát és kik vagyunk valójában, civilizált szörnyetegek-e, vagy angyalian ártatlan barbárok? Elég időnk van tépelődni ezen, ameddig a felnőtteknek terjengős, a gyermekeknek pedig érdektelen mese zötyög, hiszen nincsen, mi lekösse figyelmünket, a látvány szöveghűen formált, a kép csupán illusztrálja az elhangzottakat. Olykor mintha a stáb is elunná magát, maszkmestert alkalmaz, és trükkökre bízná az ébresztőt, ám effektusaik meglehetősen kiszámíthatóak, gyermetegek. Sehogyan sem képesek elemelni a történetet abból a firnájsz szagú világból, ami a hollywoodi filmgyárak sajátja. Miközben csüggesztően lassú tempóban evezünk az elkerülhetetlen, boldog végkifejlet felé, szívesen átváltoznánk lángoló üstökű, zöldruhás kobolddá, egy Szűnjmeg Freddé, hogy síppal, ugrálással és főként látványos távozással zavarjuk meg a tisztes előadást.

A siker reménye nélkül ágáló színészek között csak őt sajnáljuk, az egyetlen kis királykisasszonyt, aki nem egészen tíz évének csodálatos mosolyával ajándékozott meg. Ashley Peldon, ugye jól láttuk, egyedül voltál?


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1992/12 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=621