KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/január
• Zsugán István: Megalakult a Magyar Filmintézet Beszélgetés Nemeskürty Istvánnal
• Nemeskürty István: A Magyar Filmintézet
• Bikácsy Gergely: Zárt tárgyalás Őszi almanach
• Lukácsy Sándor: A becsület foglya Szirmok, virágok, koszorúk
• Pörös Géza: Eszmék és lelkek csatája Beszélgetés Lugossy Lászlóval
• Koltai Tamás: Spanyol anziksz Yerma
• Fáber András: A Vadember moziba megy Filmerotika
• Szilágyi Ákos: Kis magyar filmszexológia Filmerotika
• Balassa Péter: A látás elrablása Töredékek
• Bikácsy Gergely: Truffaut titkai
• N. N.: François Truffaut filmjei
AZ ÉN FILMEM
• Kardos Ferenc: A szabadság illúziója Négyszáz csapás
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Még és már Mannheim
FORGATÓKÖNYV
• Sára Sándor: Fúga Részletek egy forgatókönyvből
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Lady Chatterly szeretője
• Szkárosi Endre: 1922
• Bérczes László: Magányos farkas
• Szemadám György: A király és a madár
• Hegyi Gyula: Az istenek a fejükre estek
• Harmat György: Farkasok ideje
• Sneé Péter: Találkozás az árnyakkal
• Boros József: A férfiakalnd elmarad
• Ardai Zoltán: Az egyiptomi utas
• Gáti Péter: Defekt
• Barna Imre: Ki kém, ki nem kém
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Felnőtt-mese Különös házasság
POSTA
• Horváth Edit: Radnóti- és Babits-emlékműsor
• Csoma Béla: A MOKÉP Műsorpolitikai osztályvezetőinek válasza
• Tóth Béla: A MOKÉP Műsorpolitikai osztályvezetőinek válasza
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : Az Év Játéka

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A király és a madár

Szemadám György

Paul Grimault több mint három évtizede készült, felújított rajzfilmjénél nyomasztóbb alkotást én ebben a műfajban még nem láttam. Bár a történet egy Andersen-mese, A pásztorlány és a kéményseprő szüzséjét követi, hangulatától mi sem áll távolabb, mint a nagy mesemondó világa. Egy idő múlva szinte megijed az ember, azt konstatálva, milyen gyorsan képes volt beilleszkedni a film világméretű királyi lakosztályának groteszk őrületébe. Miközben a rendező a harsány vidámság látszatát keltve idézi fel a nem-is-olyan mesebelien debilis szörnyeteg birodalmát, minden egyre kísértetiesebben ismerőssé válik: a szomorúan nevetséges kiállítás – melyen csakis a királyról készült szobrok láthatók – csakúgy, mint a mindenünnen leselkedő rendőrök és a tudatlanság sötétjében tartott rabszolga-emberek.

Grimault minden egyes filmkockájáról a huszadik század kiszolgáltatott tömegemberének szorongásai, sokszor egyenesen paranoiás komplexusai kiáltanak. A hősök csupán életre kelt hominidák, akikkel a rendező lehetetlenné teszi az érzelmi azonosulást. Láthatatlanul is figyelő kopószemek, fenyegetően recsegő hangszórók és elnyeléssel fenyegető süllyesztők alkotják ennek a világnak a lényegét.

E nyomasztóan kegyetlen univerzumnak az atmoszféráját elsősorban a hihetetlen igényességgel megfestett hátterek segítenek megteremteni. A szürreális eklekticizmussal összezsúfolódó és nevetségesen össze nem illő épületrészletek között sivár terek nyílnak. A szabad ég alatt a színek betegesen sápadtak, s mindenen valami világosbarna árnyalat ömlik szét, mintha itt még időjárás sem lenne, csak fülledt, tompa napsütés. Az ég szürkéskék, s a figurák lábainál halvány árnyékok imbolyognak.

Az enteriőrök azonban a legváratlanabb meglepetéseket okozzák; az egyik jelenetsor rubensi világából Dickensébe, majd Isaac Asimovéba lépünk át szédülve. A tárgyak, a képek, a gobelinek, a szobrok, a vázák mind-mind a helyükön vannak ebben az őrületesen anakronisztikus, összeomlás előtt álló világban. Mert ennek a világnak törvényszerűen el kell pusztulnia, s ehhez dramaturgiailag bizony gyenge ürügy az amúgy is gyengén sikerült giccs – a pásztorlányka és a kéményseprő románca. A film végén az apokaliptikus pusztulás, a leomló épületek közt bolyongó vadállatok képe, s az összeomlás robaja elnyomja a talán szándékoltan is csikorgó, kincstári ”boldog véget”.

Az utolsó képkockák egyikén a földig rombolt világ szemétdombján a pusztító vas-Gólemet látjuk üldögélni, s amikor a vízfejűén „aranyos” madárfiókát egy kézmozdulattal kiszabadítja a – ki tudja hányadszori – csapdábaesésből, s az boldog csipogással elrepül, olyan érzése van az embernek, mintha rémült szülő nyugtatná hazugsággal kisgyermekét. Olyan hazugsággal, melyben maga sem hisz.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/01 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6228