KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

         
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/szeptember
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: A kubai film Magyarországon
POSTA
• Vida János: Nevekről

• Balázs Béla: Gondolat-montázsok Einzeinstein és Balázs Béla
• N. N.: Angyali üdvözlet
• Spiró György: Élet-balett Angyali üdvözlet
• Balassa Péter: Élet-balett Angyali üdvözlet
• Németh G. Béla: Élet-balett Angyali üdvözlet
• Nagy Péter: Élet-balett Angyali üdvözlet
• Paál István: Élet-balett Angyali üdvözlet
• Kornis Mihály: Élet-balett Angyali üdvözlet
• Lukácsy Sándor: Élet-balett Angyali üdvözlet
• Hubay Miklós: Élet-balett Angyali üdvözlet
• Reményi József Tamás: A halálon innen Mária-nap
• Takács Ferenc: Úr és Szolga Joseph Losey portréjához
• N. N.: Joseph Losey-ről a Filmvilágban
• Barna Imre: Háttérkatasztrófa Nashville
• Lajta Gábor: Kép és képzelet A Jedi visszatér
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Úton a bizonytalanba Cannes

• Gereben Ágnes: A tervek megváltoztak Babel, a filmes
LÁTTUK MÉG
• Hegedűs Zoltán: Szerződés
• Koltai Ágnes: Egy tiszta nő
• Báron György: Ámok
• Sneé Péter: Szüret
• Szkárosi Endre: Halálcsapda
• Ardai Zoltán: Az ember, aki lezárta a várost
• Gáti Péter: A gonosz lady
TELEVÍZÓ
• Berend T. Iván: Egy év a mérlegen Jegyzetek a veszprémi tévéfesztiválról
• Faragó Vilmos: „Puha” humor
KÖNYV
• Csala Károly: Filmszolfézs kezdőknek és haladóknak

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Angyali üdvözlet

Élet-balett

Németh G. Béla

 

Egy irodalmi, kivált egy drámai műhöz sokféleképpen közeledhet a film, a pusztán színházi fölvételtől a mű ihletésének egyéni látomássá való átalakításáig. Jeles filmje az utóbbihoz áll közel. Madách nagy élet-, történelem-, és létezésvíziója egy másik, egy saját élet-, történelem- és létvíziót hívott elő és sürgetett művé. A film nyolc-tizenkét éves gyerekekkel játszatja el jeleneteit s mondatja el szövegeit. A jelenetek részben követik Madách egyes színeit, s részben a szövegek is. A szövegek is, a jelenetek is ott igazán jók, ott lesznek igazán sajáttörvényű, autonóm művészetté, ahol bátran elszakadnak Madách szcenériájától, textusától, s Madách gondolatvilágának, méginkább szellemi magatartásának, de leginkább lelki kihívásának hatását engedik érvényesülni. Minél jelentősebb a mű, annál nagyobb a kihívás: annál egyetemesebben kényszerít a létezés kérdéseit így vagy úgy megragadni, s rájuk így vagy úgy felelni. Jeles szinte megdöbbentő találattal fogott rá a gyerekszereplőkkel az egyetemes kihívás megjelenítésének egy nagy lehetőségére. Tudta-e vagy sem, megoldásai valamiképp azokkal a lelki tényekkel rokonok, amiket Jung és követői megfogalmaztak a művészet számára. A létezés átélésének őshelyzetei, ősképletei s kifejezésüknek ősképei a nyelv, a gesztus, a mimika átörökítésével már a gyermeki lélekben, a pubertás kezdetén is élnek. Ám még történeti reflektáltság, történeti differenciáltság, történeti tagoltság nélkül; s így még történeti idő nélkül is. A maga életidejének belső, alanyi történetiségét sem értékeli a gyermeki lélek, annak ellenére, hogy telve van átöröklött őshelyzetekkel, ősképekkel. Így a nagy lét- és élettényeknek, mindenek előtt a pusztulás, a halál tényének fölfedező ámulata növekedhet, mitizálódhat, amely eleve elhárít minden történeti és gondolati, interperszonális és szociális artikulációt, áthatást, értelmezést.

Azt is sokszor elmondták már, kivált a művészet-pszichológusok, hogy az őshelyzetek, az archetípusok, az ősképek, a toposzok mindig igen közel állnak a létezés közvetlen természeti alaptényeihez, alapfolyamataihoz. Erősségük, hathatósságuk egyik főfő záloga ez. Persze, egyben nem kis veszélyük forrása is. Az élet, a létezés könnyen puszta naturális tenyészéssé, vak természeti életerők értelmetlen s értelmessé nem is tehető körforgásává válhatik sugalmukra a néző, az olvasó, a hallgató számára, ha a mondott artikulációk, áthatások, értelmezések nincsenek kellőképp jelen. Esetleg emberen s természeten kívüli, magukat föl nem táró, megismerni nem engedő erők kiszolgáltatott, kegyetlen játékává. A nagy művészet foglal is magában, tagadhatatlanul, mindig valami lehetőséget ilyen létvíziókra is. A jelenség ott és akkor válik veszedelmesen egyoldalúvá, ha elsősorban vagy éppen kizárólagosan ilyenekre foglal magában lehetőséget, sugalmat egy mű. Szokták ezt a veszélyes egyoldalúságot antropologizmusként védeni, mondván: önnön természetében, történeti rárakódások nélküli, tiszta ontologikumában is kell látni az embert. Az antropologizmus azonban ilyen esetben többnyire inkább csak fedő flastrom a tisztán naturális determinációjú fatalista világképre.

S itt kell visszatérni Madách-hoz. Ahhoz a Madách-hoz, akiben a tisztán naturális pozitivista determinációjú létfelfogás lehetősége küzdött az emberben és világában rejlő s a történeti időben kifejlő értelmi erőktől vezérelt létezés érzetével, felfogásával, akarásával úgy, hogy végülis az utóbbi került ki győztesen. A film viszont úgy választ és válogat művéből, hogy az előbbi, a naturális létfelfogás javára látszik dönteni. Madách műve torzításának, megmásításának vádja így könnyen fölmerülhet. De a film autonómiájának is árt a Madách-hoz kötődés, a Madách-hoz való ilyen kötődés. Egy műnek önmagáért kell helytállnia, önmaga szerkezetében kell értelmét hordoznia; nem lehet más művek párhuzamos olvasására, fölidézésére hagyatkoznia. Aki nem ismeri Madách bizánci színét s a homouzion vitát, annak úgyszólván értelmetlen ez a rész; s ha ugyan kisebb mértékben is, de az Kepleré is, s némileg a londoni vásáré is. S ez még mindig csak a kisebb baj e skizoid kötődéssel. A nagyobb az, hogy Madách rendkívül erősen reflektált, történeties gondolkodásának akárcsak kiszakított szövegei, jelenetei sem bírnak belesimulni egy, a történetiséget levető, naturális determinációjú létszemléletet hordozó, természeti szimbolikájú képiségbe. S a történeti reflektáltság nélküli szövegekre alkalmas gyerekszájon ezek az erősen történeties reflektáltságú textusok jobb esetekben papagájbeszéddé válnak, rosszabbakban ízetlen, pubertásos, gyerekbulis kuncogássá, mint például Izidora és a lovag jelenetében. Azok az egyszerű kijelentésű, nagy érzelmi effektusú aforisztikus Madách-mondatok érvényesülnek igazán, amelyeknek van, lehet a gyereklélekben is rezonanciája. Nyilván ezért is van legkevesebb hitele a Lucifer-szövegek és -parafrázisok kicsit vihogós, leckefölmondásos kamaszlány-deklamálásának. Mind az arc, mind a hang, mind a gesztus szinte végig kívül marad a legjobb részek meleg, meghatott, megindult gyermektónusán.

Jelesben Madách olvasása egy olyan létvíziót váltott ki vagy erősített meg, amely a tenyészés nagy körforgásában a szakadatlan újraszülető élet örökös, szenvedéssel teli újrapusztulásának érzékelésére, átélésére helyezi a hangsúlyt. Amidőn nem ragaszkodik a kiváltó mű, a Tragédia és a maga létélménye szöveg- és jelenetszerű egybejátszatásához, amidőn legföljebb általános szimbólumokat vesz át, például az egyiptomi színre emlékeztető ledőlt és töredezett szfinkszet, mint hátteret – nagyszerű képfantáziáról, időként lenyűgöző víziós erőről tesz tanúságot. S ami nem kevésbé fontos: az ilyen jelenetekben, látomásokban biztos érzékű s nagy összetartó képességű szimbólumteremtő és -alakító tehetség nyilatkozik meg. Elég a homokból elmozduló s az avarban eltűnő arckontúrok bámulatosán gazdag s mégis egyértelmű szín-, alak- és mozgásvilágára, születés-halál jelkép-jelenítésére hivatkozni. Ugyanannak a színvilágnak, alakformációknak, mozgásfajtáknak ugyanegy síkba helyezett változatai; mégis csupa kínlódó, küszködő erőfeszítés görcsösen megnyíló törésvonalaival az egyik, csupa szorongó, szótlan beborítódás nyirkos színorgiájával a másik. Ami persze egy kitűnő operatőrt, díszletezőt és stábot is dicsér.

A tudatot, hogy az élet, a lét (mint Heidegger mondaná:) halálra szánt, kikerülni nem lehet, nem is szabad; s azt sem, hogy ez bármely élet minden pillanatában, ezer kiszámíthatatlan ok következtében befejezett ténnyé realizálódhat. Aki a történelemre apellálva elfedi ezt a tudattartalmat, alighanem hamis történetiség jegyében teszi. Az ontológiai szempont kiiktathatatlan része a valódi történeti szemléletnek. De fordítva is áll a dolog: az ontológiai szempont sem elégíthető ki a lét időbelisége nélkül, történetiséggé szerveződő időbelisége nélkül. Ezért azt, hogy egyedül a halálra szántság szenvedéstudata kormányozza az életet, különösen pedig azt, hogy leszerelje az életalakító tettet, megbénítsa a létezést közös emberi és egyedi értékké formáló gondolatot és cselekvő akaratot, azt, hangsúlyozzuk, a történeti rárakódásoktól olyannyira menekülő egzisztencialisták legjobbjai sem fogadták el. S a művészettől ők is katarzist, méltóságra intő, alkotásra ösztönző, életre sürgető tragikumot és katarzist vártak el. Igazi tragikumot s katarzist viszont éppen a létezés időbeli voltának, történetiségének érzete, tudata teremthet.

Nincs okunk, nincs jogunk föltételezni, hogy Jeles az ember cselekvő akaratának leszerelésére, értékteremtő erőfeszítésének megbántására óhajtott volna törekedni, s hogy valamiféle egyetemes űr, közöny, nihil érzetét óhajtotta volna sugallni. Nyilván történeti rárakódásoktól menten szerette volna látni a szenvedő embert, a tragikumot is mindig magában hordozó embert. Művének nyomasztó szomorúságából azonban nehezen, alig hallható ki a katarzis hangzata. A „bízva bízzál” groteszk, majdnem csúfolkodó, szinte szatirikus és kihívóan diszharinonikus kiáltozásként hat a végén. Talán ha a létezés történeti időbeliségének lehetőségeit is érzékeltetni tudta volna, talán akkor volna az ő „bízva bízzál”-ja is hitelesen fölemelő.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/09 08-10. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6318