KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

            
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/május
• N. N.: A megszólított ember Történészek kerekasztal-beszélgetése
• Létay Vera: Magadban, volt-gyermek... Napló gyermekeimnek
• Zsugán István: Egy-egy ujjlenyomat Beszélgetés Mészáros Mártával
• Klaniczay Gábor: Rockvázlat, történelmi háttérrel István, a király
• Fekete Sándor: A história hátországában A postakocsi
• Schéry András: Európai komédiák olasz módra Budapesti beszélgetés Ettore Scolával
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Történelem – tánccal, énekkel Nyugat-Berlin

• Bikácsy Gergely: Gyilkos lehetsz! Hitchcock
• Xantus János: A múló idő és a meztelen király
• N. N.: Hitchcockról a Filmvilágban
• Veress József: Színvonalas furcsaságok Hollandiai filmpanoráma
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: A Führer nevében
• Szilágyi Ákos: Klapka-légió
• Hollós János: Missouri fejvadász
• Vanicsek Péter: A harmadik királyfi
• Farkas Miklós: Elveszett egy kékszemű
• Harmat György: Csillagom, halálom
• Ardai Zoltán: Kéjnő Kaliforniába készül
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Belpolitika
• Csepeli György: Az igazi családtag
KÖNYV
• Hollós János: Hálóba fogni a filmet
POSTA
• Bikácsy Gergely: Arról a szubjektív tényről...
• Hegyi Gyula: Nem vitatom...

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Posta

Nem vitatom...

Hegyi Gyula

 

Nem vitatom, hogy a jó detektív-könyvek jobbak a tévékriminél: ez utóbbiak szerintem akkor lehetnek sikeresek, ha elsősorban nem logikai rejtvénnyel, hanem más módon hatnak a nézőre. (Ezt próbáltam cikkemben is fejtegetni.) Ha Bikácsy nem tudja, „mik azok a képernyőn villózó fényfoltok”, s „olyan igazándi mozgóképeket” vár – hiába – úgy általában az összes tévékrimitől, akkor ez az ő tiszteletre méltó ízlését tükrözi: de mivel általánosságban fogalmaz, többé-kevésbé ez ugyanúgy vonatkoztatható minden tévés produkcióra. Ettől ugyan nem botránkozom meg különösebben – sőt! – de tévéről írva igyekeztem a „médium” keretei között maradni. A műsorfolyamon belül a sorozatoknál, a tucat-tévéjátékoknál én jobban szeretem a jó (jobb) krimiket. Ami Bikácsy idézte mondatomat illeti, kiemelve valóban meglepően hat. De hát azt írom, „lehet”, „valami keveset”, s mindezt, talán feltételezhető, nem a minőségre értettem: csak arra, hogy témában, helyszínben, társadalmi közegben a mai NSZK körülbelül hasonló környékeiről szólnak a krimirendezők és az új német film reprezentánsai is. Akik olykor különben személyükben is megegyeznek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/05 64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6444