KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Titanic Fesztivál

• Bikácsy Gergely: A márki és a mimus Sade márki élete
• Antal István: Szabadszád Beszélgetés Szirtes Andrással
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Betege a hazug világnak Cannes
• N. N.: A fesztivál díjai Cannes, 1993
• Kézdi-Kovács Zsolt: Vissza a történethez Cannes

• Molnár Gál Péter: Kitaposott bakancsok Sir Richard Chaplinje
• Földényi F. László: A rosszkedvű filozófus Wittgenstein
FORGATÓKÖNYV
• Nádas Péter: A fotográfia szép története Filmnovella 2.
MÉDIA
• B. Vörös Gizella: Madame sans-gêne Madonna
KRITIKA
• Turcsányi Sándor: A negyvenkettedik Síró játék
• Fáber András: Ötvenhatos mese A gólyák mindig visszatérnek
LÁTTUK MÉG
• Sneé Péter: Idétlen időkig
• Koltai Ágnes: Csendes érintés
• Mockler János: Igaz történet férfiakról és nőkről
• Mockler János: Jó zsaru, kisebb hibákkal
• Barotányi Zoltán: Sommersby
• Schubert Gusztáv: Világok arca – Baraka
• Tamás Amaryllis: Sivatagi lavina
• Kovács Ágnes: A dzsentlemanus

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Fesztivál

Cannes

Vissza a történethez

Kézdi-Kovács Zsolt

Merre halad a mozi? (Halad-e egyáltalán?) Innen Cannes-ból nézve vannak-e tanulságok számunkra?

A történet visszanyerte rangját. Az epika, a történetmesélés klasszikus formái egy időben (elsősorban az új hullám és az azt követő „szerzői film” időszakában) háttérbe szorultak. A XX. századi művészet hatásai beszüremkedtek a filmvászonra, és egy pillanatra úgy látszott, a film az irodalomhoz hasonlóan a távolságtartás, az elidegenedés, az intellektuális tartalmak, a gondolatiság és az idézőjeles racionalitás birodalmává válik. Nem így történt. Ma már világos, hogy a hagyományos történetmesélés a televízió és új-Hollywood segítségével visszafoglalta elvesztett területeit. Cannes-ban, talán az egy Cavalier kivételével, szinte minden film a klasszikus dramaturgia szabályai szerint építkezett. Nem is arról van szó, hogy egy történetet hogyan mesélnek el, hanem: a történet lett újra a fontos, és nem a forma, melyben elmesélik. A filmek egyszerűbbek, formailag, ha úgy tetszik, hagyományosabbak lettek. A kameramozgás, a világítás, a vágás láthatatlan, nem tolakodó, minden a történetek elmondását szolgálja. Úgy látszik, egy időre véget ért a filmrendező hivalkodó jelenlétének korszaka, a hosszú kocsizások, a díszletek és jelmezek barokk pompája. A versenyfilmek között különös módon a legtolakodóbb, legkimódoltabb – egy hollywoodi film, a Testrablók – használta a legfurcsább gépállásokat, a kép színezésének és karakterének eltorzítását, a hanghatások erőszakosságának módszerét. Itt kapható leginkább rajta a rendező a „stilizáláson”, annak öncélú értelmében. Ma a technika a digitális képfeldolgozás, a hangelőállítás és a közvetítés új módszereinek segítségével szinte mindenre képessé vált. (A Prospero könyveinek barokk pompáját jó ideig nehéz lesz túlszárnyalni.) És közben a nézők – és a rendezők – szép csendesen visszatértek az érzelmekhez, az elidegenedést felváltotta az azonosulás igénye, a gondolati tartalmakat az érzelmek. Ma a kritikusok és a nézők a legnagyobb erénynek az átlátható történetet, az expozíció világosságát és összefogottságát, a világos cselekményvezetést, a jellemek és figurák következetességét, eredetiségét díjazzák, és nem a formák felbomlását, az ötletek meghökkentőségét, a cselekmény kimódolt fordulatait és a szereplők váratlan gesztusait. Mondhatnánk úgy is, hogy konzervatívabb lett a mozi, ha nem tudnánk, hogy minden viszonylagos (a világ fejlődése is), és a „haladás” nem egyenlő az állandó felfelé jutás idilli képével. Most éppen ez van.

A magyar film mintha nem venné észre ezt a változást. Számunkra kedves filmjeink sorra visszautasításra találnak a fesztiválokon. Még barátaink is a történetmesélés válságáról beszélnek a magyar filmben. (Talán ezért is aratott ilyen osztatlan sikert a Gyerekgyilkosságok: minden látszólagos szűkszavúsága, nonkonformizmusa ellenére jól elmesélt, összefogott, erős történet van a filmben, célratörő, határozott narrációval előadva.) A legtöbb hatásosnak gondolt film a történetmesélés hiányosságai, erőszakossága és öncélúsága következtében ellenérzéseket kelt, „nem eladható”.

Nem könnyű a helyzetünk. Forgatókönyvíróink elfogytak (a szakma nem örvend megbecsülésnek), rendezők generációi kerültek ki a főiskoláról komolyabb dramaturgiai képzés nélkül. A magyar filmkritika rangosabb fele továbbra is az expresszionizmusba hajló, formailag és tartalmilag elidegenítő filmeket részesíti megkülönböztetett figyelemben. Mintha ők is és a rendezők is azt mondanák: „ha már úgysem nézik filmjeinket, mért ne csinálnánk azt, ami nekünk magunknak tetszik”. Közben pedig szinte teljesen megszűnt a dialógus a nézővel. (A legsikeresebb magyar filmeket egy ideje színészek csinálják.)

Ami a legsúlyosabb: a magyar irodalom messze eltávolodott az epika hagyományos formáitól, az esszéisztikus kifejezésmódok, a nyelvi bravúrok és a formai bonyolultság felé. A magyar irodalom jelenkori csúcsteljesítményei nem segítenek a filmnarráció megújításában. Nincsenek írók és nincsenek művek, akikre és amelyekre támaszkodni lehetne. Innen Cannes-ból nézvést az is nyilvánvaló, hogy irodalmunk a perifériára szorult. (Az itteni könyvesboltokban Krúdy és Németh László képviseli a magyar irodalmat. És nem vigasz „nyelvi elszigeteltségünk”: bárha lenne egy Kadarénk... )

Pedig megjósolható: jó történetek, jó forgatókönyvek nélkül nemigen lesz lehetőség újbóli betörésünkre a filmvilág élvonalába.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1993/09 23. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=653