KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/január
POSTA
• Schéry András: A tangó társastánc

• Lukácsy Sándor: Történelmi handabanda Hanyatt-homlok
• Koltai Tamás: Tschikosch film Hosszú vágta
• Koltai Ágnes: Pesti Taigetosz
• Márton László: A Gumimegváltó E. T. (A Földönkívüli)
• Matos Lajos: A valószínűtlen lehetséges A tudományos-fantasztikus filmről
• Ágh Attila: Indiai történelem – kezdőknek Gandhi
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: A maiak és Pasolini Mannheim

• Fáber András: Költő kamerával Jean Cocteau és a film
• N. N.: Jean Cocteau filmjei
• Deák Tamás: Álomfejtés Antonioni és Cocteau
• Karcsai Kulcsár István: Színes tintákról álmodott Emlékezés Ranódy Lászlóra
LÁTTUK MÉG
• Zsilka László: A zöld kabát
• Harmat György: Donald kacsa és a többiek
• Kapecz Zsuzsa: Gallipoli
• Varga András: Hé, élet!
• Peredi Ágnes: D. B. Cooper üldözése
• Csantavéri Júlia: Két fiú gitárral
• Ardai Zoltán: Bockerer
• Jakubovits Anna: A barátod akarok lenni
• Lalík Sándor: A matróz, a kozák és a hamiskártyás
• Greskovits Béla: Vabank
• Gáti Péter: Kína-szindróma
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Magyar Általános Szórakoztató
• Szilágyi János: Mondják a másokét Beszélgetések tévébemondókkal
KRÓNIKA
• N. N.: Szijj Miklós (1936–1983)
• N. N.: Fifilina József (1926–1983)
KÖNYV
• Lajta Gábor: A jövő népművészete

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Hanyatt-homlok

Történelmi handabanda

Lukácsy Sándor

 

Filmrendezők és filmkritikusok annyira megkeserítették már egymás életét, hogy kölcsönösen kialakultak – a foglalkozási ártalom ellen – a védekezés módszerei: a rendezők általában fumigálják a kritika észrevételeit, a bírálók pedig – kétségbeesésükben – élcelődve adják elő mondanivalójukat. Élcelődő kritikát írtam nem egyszer magam is, most azonban nem teszem ezt. Révész György filmje ugyanis roppant komoly kérdéseket feszeget, s ha elvicceli is őket, nekem semmi kedvem viccelődni. Öltsünk komoly ábrázatot.

 

*

 

A forgatókönyvet Vámos Miklós írta, saját regényéből. A regény főszereplőjében nem nehéz a szerző alakváltozatára ismernünk, aki életrajza valóságos törmelékeit vegyíti élete groteszk, nyomasztó, képtelen lehetőségeinek sorozatával. Valóság és képtelenség egyaránt azt sugallja, hogy ez az élet – maga az élet, itt és most – groteszk, kényelmetlen, lidérces. A regény kezdő metaforája szerint mély kútban való zuhanáshoz hasonlít. (Efféléről volt szó már Weöres Sándornál, Dürrenmattnál is.) S ahogyan a zuhanó mellett rohanva tűnnek el a kút betongyűrűi, úgy gyűrűznek egymás után az élet epizódjai: a katonai bevonulás emléke, vágóhídi asszociációval; a sikertelen felvételi vizsga, mely viszont militáris képzettársításokat kelt; a balszerencsés lakáscsere a fiatal pár nyakán maradt albérlővel; a párizsi cionista gyűlés, melyben csak igazolt zsidók vehetnek részt; a szex a mohó irodalmi szűzzel, a hintaszékbe telepedett feleség jelenlétében; a rendőrségi vegza, balos kapcsolatok miatt; a szülők sorsdarabkái: az apáé, aki belügyes volt ifjúkorában s az idegbajos anyáé, akit elektrosokkal kezelnek; az űrhajóskiképzés, a filmátvevő bizottság, az intenzív nyelvtanfolyam, az irodalmi díj – csupa hiábavalóság, semmibe futó ügy, s közben a sűrűn ismétlődő toporgások, csengetések, várakozások bezárt ajtók előtt, a kiszolgáltatottság megalázó helyzetében, melyen nem segít az ENSZ által elrendelt népcsere sem, mert a Nyugat-Németországba költözködő magyarság az új lakóhelyen is a legnagyobb magyar vircsaftba kerül; s ennyi képtelen epizód, suta kaland és lehető lehetetlenség között végül is csak egy bizonyosság: az, hogy a Duna-partra terelt zsidókat megölik a karszalagosok, mindig a zsidókat, mindig a nyilasok…

Ezekből az elemekből épkézláb regényt is lehetett volna írni, a szerzőt azonban elragadta a szürrealista írástechnika látszólagos szabadsága, holott a szürrealizmus voltaképpen a legnagyobb fegyelmet követeli, akárcsak a szabad vers, mely – a maga módján – szigorúbb szabályokat követ, mint Berzsenyi antik strófái. Vámos Miklós nem vette figyelembe, hogy semmiféle szürrealizmus nem hatalmaz föl jelentéses és jelentéstelen elemek vegyítésére; con amore vegyíti őket. A hentergésnek az irodalmi szűzzel még van (lehet) valamelyes jelentése; de hintaszék és szemtanú feleség, ez már öncélú és önkényes fioritura, tetszés szerint helyettesíthető, a szeretkezés tanúja – ha már kell tanú – lehetne krokodil is.

 

*

 

A film tartalma, menete, mondanivalója sokban különbözik a regényétől. Ami az irodalmi szövegben megemésztetlen és hivalkodó szürrealizmus volt, az a filmben idétlen handabanda lett.

A regény nem éppen mellékes, de nem is kiemelkedő epizódja: a főszereplő fiatalembert gyilkossággal vádolják, gyilkossággal, melyet akkor követtetett el, amikor a vádlott még nem élt. A filmben ezt a kafkai ambíciójú ötletet tették dominánssá, e köré szervezték a többi epizódot. Szerkezete ily módon egységesebb lett, mint a laza regényé, de milyen áron? Ami a regényben, úgy ahogy, egy léthelyzet ábrája volt, a filmben közönséges és komolytalan üldözési komédiázássá züllött. A főszereplő egyebet sem tesz, mint menekül, menekül, futva, autón, hosszú folyosókon, magas falon át, felöltözve, pizsamában, egyedül, feleségestül, kétségbeesve, reménykedve, ügyesen, ostobán, menekülés közben hevenyészve lebonyolítja a regényből ismerős szeretkezést és lakáscserét, valamint a Nyugat-Németországba települést (az űrhajóskiképzés elmarad), s hogy menekülésének vége ne szakadjon, egy-egy kedvező fordulat után újra meg újra csapdába esik, üldözői – bírák, hekusok és egyebek – szüntelenül a nyomában vannak, de hiába kapják el, hiába hurcolják akasztófa alá, onnét is megmenekül, jókor jött bombázás menti meg (a kötél is lángra kap s elég), meg kell menekülnie, különben hogyan menekülne tovább?…

Fiatalemberünk, akit a film zakatoló, üres mechanizmusa vég nélküli menekülésre ítélt, történeti tájakon halad át. Már a regény is emlegette (zárójelek közt) a Rajk-pert, a Sztálin-szobor ledöntését; a filmben a történelem kilép a zárójelek közül. Szobordöntésről nincs ugyan szó (még mit nem!), annál több szó és utalás érinti a Rajk-pert és azokat az éveket. S itt álljunk meg néhány percre.

 

*

 

A fekete dobozt, mely azokról az évekről – a katasztrófa okairól és lefolyásáról – képet adhatna, még nem nyitották föl. Szónokszék, tankönyv, újság nem siet a tájékoztatással. Információhiánytól skorbutos nemzedékek nőnek föl. Ilyen körülmények közt különösen nagy az írástudók felelőssége, hiszen amit ki-ki állít, a közönség fiatalabb – tehát túlnyomó – részének nincs módja ellenőrizni.

A film azt állítja, hogy a hamis perek rendezőinek az egész társadalom a cinkosa volt. A magányos menekülőre minden és mindenki fenekedik: jogászok, tanárok, szállítómunkások, áruló barátok, szadista némberek, zúg a halált követelők ütemes kiáltása, még a dalos ajkú kis úttörők csapata is akadályozza futásában a menekülőt. Így volt ez csakugyan? Tagadhatatlan, hogy sok volt az ütemes kiáltozás, de vétkesnek nyilvánítani az egész nemzetet? A film új mítoszt dagaszt: voltunk már bűnös nemzet mint Hitler utolsó csatlósai; most újra bűnös nemzet leszünk a Rajk-per miatt? A címke kész, a film vádol, a nemzet pedig – akárcsak a hamis perek áldozatai – nem tud védekezni. Igazságtalan ez a film: mindenkit elmarasztal, csak a főrendezőkről – a vétek-lavina elindítóiról – nem ejt szót. Így könnyű az erkölcsbíró szerepében tetszelegni.

A múlt: cinkosok gyülekezete (mondja a film); a jelen: megalkuvóké, habzsolóké. A regényben az apa – úgy mellékesen – almakompótot eszegetett kórházi ágyán. A filmben az almakompótból barackbefőtt lett (ki tudja, miért?), barackbefőtt és vezérmotívum: a befőttes üveg kézről kézre jár, mindenki nyalakodik. Érteni vélem: félig-meddig fogyasztói társadalom lettünk. A film ironizál, elégedetlen, megint csak elmarasztal. Kompromisszumra épült társadalmunkat és fogyasztói magatartását nem árt bírálni; de milyen ideológia nevében? A film szerint az önfeledt, vaksi fogyasztók útja a fasizmus felé vezet: a népcsere jelenetében Nyugat-Németország kapuja fölött a náci haláltáborok felirata fogadja az áttelepülő magyarokat: Arbeit macht frei. Barackbefőtt és fasizmus között ilyen egyszerű volna az összefüggés? Nem hiszem. Ráadásul a film zavaros is. A regény főszereplőjének nem volt neve; a filmben Deák Ferencnek hívják. S a kapu előtt éppen ő, a kompromisszumok atyja figyelmezteti honfitársait: ne lépjetek be! Nem látjátok a baljós feliratot? – Ugyan ki érti ezt?

Cinkosok múltja, ostobák jelene után mit hozhat a jövő? Ha hiszünk a filmnek: üldöztetések, menekülések végtelen szekvenciáját. Rajk-per és egyebek csak a felszín jelenségei, színezékek, alakváltozatok; a történelem mélyén mindig ugyanaz a hajcihő folyik: üldöz bennünket páncélos vitéz, üldöznek Farkas Mihály pribékjei, üldöznek a nyilasok. Zsidók vagyunk a történelemben. Rossz álom az egész történelem, s amikor – ocsúdván – azt hisszük, csak álom volt, akkor következik be a legrémesebb: kilépve a gyötrelmes hálószoba ajtaján, testünk hanyatt-homlok a semmi vizébe zuhan.

 

*

 

Azt hiszem, túlságosan komolyan vettem ezt a filmet. Megpróbáltam értelmezni, még azt is, aminek talán nincs is értelme. Ami csak lélektelen handabanda, limlom gegek unalmas egymásutánja. Bírálatom olvasóját ne tévessze meg a filmre pazarolt komolyság. Ez a film egyszerűen rossz.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/01 06-07. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6532