KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/január
POSTA
• Schéry András: A tangó társastánc

• Lukácsy Sándor: Történelmi handabanda Hanyatt-homlok
• Koltai Tamás: Tschikosch film Hosszú vágta
• Koltai Ágnes: Pesti Taigetosz
• Márton László: A Gumimegváltó E. T. (A Földönkívüli)
• Matos Lajos: A valószínűtlen lehetséges A tudományos-fantasztikus filmről
• Ágh Attila: Indiai történelem – kezdőknek Gandhi
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: A maiak és Pasolini Mannheim

• Fáber András: Költő kamerával Jean Cocteau és a film
• N. N.: Jean Cocteau filmjei
• Deák Tamás: Álomfejtés Antonioni és Cocteau
• Karcsai Kulcsár István: Színes tintákról álmodott Emlékezés Ranódy Lászlóra
LÁTTUK MÉG
• Zsilka László: A zöld kabát
• Harmat György: Donald kacsa és a többiek
• Kapecz Zsuzsa: Gallipoli
• Varga András: Hé, élet!
• Peredi Ágnes: D. B. Cooper üldözése
• Csantavéri Júlia: Két fiú gitárral
• Ardai Zoltán: Bockerer
• Jakubovits Anna: A barátod akarok lenni
• Lalík Sándor: A matróz, a kozák és a hamiskártyás
• Greskovits Béla: Vabank
• Gáti Péter: Kína-szindróma
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Magyar Általános Szórakoztató
• Szilágyi János: Mondják a másokét Beszélgetések tévébemondókkal
KRÓNIKA
• N. N.: Szijj Miklós (1936–1983)
• N. N.: Fifilina József (1926–1983)
KÖNYV
• Lajta Gábor: A jövő népművészete

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A zöld kabát

Zsilka László

 

Lassú, indokolatlanul lassú ez a film. A szereplők hosszú párbeszédeket folytatnak egymással, ami önmagában nem volna föltétlen hiba, de rendszerint ott és akkor, ahol és amikor semmi sem teszi szükségessé a véget nem érő beszélgetéseket. Az alkotók mintha maguk is megéreztek volna valamit ebből, mert az inkább színpadra, mint a vászonra való jeleneteket, betéteket időnként (megint csak hosszú) természetábrázolással próbálják meg „filmszerűvé” tenni. Ez nem sikerül nekik: a kamera előtt a táj nem kap jelentést, nem mond semmit, szépen fényképezett képeslapokat látunk csupán. S amilyen bizonytalan az alkotói módszer, legalább annyira kétséges az is, hogy miféle gondolati tartalmat próbál kifejteni A zöld kabát.

A film főhőse egy karmester, akit azzal bíznak meg, hogy a második világháborút követő első Verdi-bemutatót dirigálja. A próbák azonban nem sikerülnek, mert a karmester a zöld kabátot viselő üstdobosban régi ismerősét fedezi föl, s az emlék képtelenné teszi őt az összpontosításra. Vallani kezd egy fiatal újságírónőnek. Amit elmond, az elevenedik meg a vásznon. A háború utolsó hónapjaiban együtt bujkált a zöld kabátos zenésszel egy hegyvidéki faluban. Az üstdobos nem tudta, hogy társa híres karmester, tanáros lelkesedésével a falu lányaiból énekkart szervez, vezénylés közben végigéli egy nagy művész szerepét, miközben az igazi karmester a háttérben zongorán kíséri a kórust, és eltűri a gyakori legorombításokat, amelyek úgymond, hiányos zenei felkészültségéért érik. Amikor kiderül, hogy ki a valódi művész, az üstdobos végtelenül megalázottnak érzi magát, ám a karmestert is gyötri a lelkiismeret-furdalás.

A film ekkor tér vissza a jelen időbe a Verdi-opera próbáihoz. Az üstdobos ráveszi az operaház igazgatóját, hogy a megtisztelő feladatra mást jelöljön ki, ne karmesterüket, akit a premieren nem a dobogón, hanem az egyik páholyban látunk viszont. A zenekar csodálatosan játszik, az üstdobos minden bizonnyal élete legjobb teljesítményét nyújtja.

A film itt ér véget. A rendező félreérthetetlenül a dilettáns és a vérbeli művész viszonyát akarta árnyaltan, sokoldalúan ábrázolni. De a sok kitérő, a sok moralizálgatás, amely során számtalan gondolat vetődik föl – előzmény és folytatás nélkül, úgy vélem, kudarcra ítélte az eredeti szándékot. A film nem többértelmű, hanem zavaros, nem gondolatgazdag, hanem eklektikus.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/01 50-51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6545