KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/február
• Zalán Vince: „Éjlakó lelkeknek a fény” Örök mozi
• Csala Károly: Tóth János mozija Interjú két részben
• N. N.: Örök mozi Összeállítás Tóth János rövidfilmjeiből
• Koltai Tamás: Korunk hőse a játszótéren Talpra, Győző!
• Kovács András Bálint: Hátrányos helyzetben A pártfogolt
• Zsugán István: Krónika a Don-kanyarról Beszélgetés Sára Sándorral
• Molnár Gál Péter: A Kelekótya Angyal Jacques Tati utolsó halála
• N. N.: Jacques Tati filmjei
• Bikácsy Gergely: A pilóta felesége
• András László: Tánc és tragédia
• Rubanova Irina: Változatosságra törekedve Szovjet film, 1982
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Akit Bulldózernek hívtak
• Hollós László: Szerelem Montrealban
• Ardai Zoltán: Ez volt a jazz
• Zoltán Katalin: Bulldogok és cseresznyék
• Deli Bálint Attila: Szemben a világgal
• Harmat György: Egy zsaru bőréért
• Harmat György: A banda fogságában
• Csala Károly: Mise Macedóniában Csak harmadát láttuk
• Ardai Zoltán: A Kolónia
• Peredi Ágnes: Éjszakai lovasok
• Lajta Gábor: Kamaszkor
• Schubert Gusztáv: Üldözés a sztyeppén
• Deli Bálint Attila: A lator
VIDEÓ
• Pogány Csaba: Kazetták, készülékek, jogszabályok
• Lipovecz Iván: A videopiac, a videogyártás kérdőjelei az NSzK-ban
TELEVÍZÓ
• Bársony Éva: Tudósok a kettesen A közművelődési műsorokról
• Gambetti Giacomo: A kínai kaland Filmsorozat Marco Polóról
KÖNYV
• Hegedűs Zoltán: A hagyma és a liliom
KRÓNIKA
• N. N.: Francia filmhét
• N. N.: Bolykovszky Béla halálára

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Videó

A videopiac, a videogyártás kérdőjelei az NSzK-ban

Lipovecz Iván

 

Többféle szempontból is érdemes lenne hozzászólni Pogány Csabának a Filmvilág 1981/11. számában megjelent, számos részletében pontatlan, ugyanakkor mondanivalóját illetően – szerintem – mégiscsak helyes irányban tapogatódzó cikkéhez, a hazai videózás „hajnalhasadásáról”.

A szerkesztőség kérésének eleget téve azonban megpróbálok megmaradni egy tényszerű beszámoló keretei között, a nemzetközi képmagnógyártás és a nyugat-európai videopiac jelenlegi helyzetéről – amire itt, a Német Szövetségi Köztársaságban elsősorban a Grundiggal kapcsolatos fejlemények irányították az érdeklődők figyelmét.

A Nürnberg melletti Fürthben található, összesen 31 ezer embert foglalkoztató és évente kereken hárommilliárd márkát forgalmazó cég, mint önálló vállalat minden jel szerint meg fog szűnni 1983 folyamán. A háború utáni rádiógyártás megindítója, az első nyugatnémet magnetofonok és tévékészülékek nagy tömegben piacra bocsátója, Max Grundig, akit a „gazdasági csoda úttörőinek” egyikeként tartanak számon az NSZK-ban, feladja a versenyt. Saját erejéből nem képes tempót tartam a japán konkurenciával. Nem a Grundignál továbbra is fő profilnak – és főleg: elsőszámú exportcikknek – számító színes tévék fejlesztésében és gyártásában, hanem a szórakoztató elektronika „csúcsait” jelentő videokészülékek piacán.

1981-ben 800 ezer asztali képmagnót adtak el az NSZK-ban, 1982-ben körülbelül egymillió darabot. Ezek túlnyomó többsége japán gyártmányú volt, de még a hazai márkák jó része is (Blaupunkt, Saba, Nordmende, Telefunken) a japán VHS-rendszerben készült. A Grundig és a Philips által kifejlesztett „ellenrendszer”, a Video 2000 gyártói (a két nagy cég mellett egyebek közt még a Siemens, az ITT, Schneider, Koerting, Gaertz stb.) együttvéve sem adtak el többet negyedmilliónál. A Grundig kapacitása viszont félmillió képmagnó egy évben.

Figyelembe kell venni természetesen, hogy ezt a mennyiséget nem mind a hazai piacra szánták. (A Grundig forgalmában az átlagos exporthányad 50 százalék körül van.) A Video 2000 rendszerű készülékeknek elég jó a piaci részesedése (20– 25 százalék között) az NSZK-n kívül Ausztriában, Hollandiában, Franciaországban és a skandináv országokban – általában ott, ahol a Grundignak és a Philipsnek hagyományosan kiterjedt értékesítési hálózata működik. Világméretekben azonban a Video 2000-t, mint „marginális tényezőt” tartják számon. Becslések szerint a VHS-gyártók részesedése (JVC, Matsushita, Sharp, Hitachi) 70–75, a Betamax-rendszeré pedig (Sony, Sanyo, Toshiba) 20–25 százalék között mozog.

A Grundig–Philips közös konstrukciónak nem gyengébb műszaki tulajdonságai miatt nincs esélye a japán rendszerekkel szemben. Képminősége nem rosszabb, 2x4 órás „fordítós” kazettája pedig jóval gazdaságosabb bármely típusnál. De a Video 2000 drága rendszer: sokba került a fejlesztése és megannyi automatizáció ellenére költséges a gyártása. Ezért nem bírja a gyilkos versenyt a japánokkal. A legolcsóbb változatok esetében ina körülbelül 500 márkás (negyven százalékos) árkülönbség van egy VHS-rendszerű és egy Grundig képmagnó között. Ez pedig meghatározó a kereslet szempontjából: a mai nyugat-európai vásárlóból hiányzik a nemzeti iparpártolás „nemes szelleme”. Mindaddig, amíg a kormányok nem fogják protekcionista intézkedésekkel (védővámokkal, behozatali kontingensekkel) korlátozni a japán képmagnóimportot, a Video 2000-nek semmi kilátása sincs a jelenleginél szélesebb körű elterjedésre. (Amit az is hátráltat, hogy egyelőre csak asztali változatban létezik, hordozható készüléket, külön tunert és külön recordert ebben a rendszerben nem gyártanak, mint ahogyan videokamerát sem.)

Egyes kritikusai ma azt vetik Max Grundig szemére: alaposan elkalkulálta magát, amikor „luxus” készülékkel próbálta meg kiütni a japánokat a nyugat-európai – de legalábbis a nyugatnémet képmagnópiacról. Tény, hogy a Video 2000 igényesebbek számára készült. Az 1982 folyamán tapasztalt árzuhanással azonban valószínűleg senki sem számolhatott előre. Az európai versenytársak elől sokáig rejtve maradt, hogy Japánban a képmagnógyártók sokmilliós többletkapacitást építettek ki, hogy termelésüknek egytizede rendszeresen raktáron maradt – 1982 első nyolc hónapjában 8,2 millió készülékből 870 ezer darab –, így tulajdonképpen saját magukat kényszerítették bele, hogy egy adott pillanatban dömpingáruval árasszák el a nyugat-európai piacot. 1982 nyár végén és őszén, miközben az Egyesült Államokba irányuló japán videoexport legfeljebb 5–7 százalékkal volt több az előző évihez képest, a közöspiaci országokba indított mennyiség 80–120 százalékkal. Ahhoz, hogy ilyen tömegű videokészülék utat találjon a fogyasztókhoz, az áraknak is meg kellett indulniuk – lefelé. A japán termelők ezt megengedhették maguknak – az európaiak viszont nem. Jóllehet, az utóbbi időben már az NSZK-beli gyártók is engedtek az áraikból – típusonként 2–300 márkát, VHS és Video 2000 rendszerű készülékekből egyaránt – a japán cégek piaci részesedése ismét megnőtt. A következmény: raktárra termelés, majd elbocsátás: 650 embernek kell mennie a Grundigtól, 700-nak a Philips krefeldi gyárából. A Video 2000 termelése ahelyett, hogy bővülne, inkább „összemegy”.

A háromnegyed részben Max Grundig, negyedrészben pedig a Philips tulajdonában levő Grundig RT. – a cégalapító éppen azért adta el korábban részvényeit, 370 millióért, hogy elegendő mennyiségű pénzhez jusson az új beruházásokhoz – 1980-ban és 81-ben 100–100 millió márkás veszteséggel zárta az évet. Max Grundig szentül hitte, hogy 82-ben ismét nyereséget könyvelhet el – a vállalat „mélyrepülése” azonban, az említett fejlemények következtében, folytatódott. Ugyanakkor Grundig erőfeszítései, hogy a nyugat-európai képmagnóipart egyfajta „egységfrontba” sorakoztassa fel a japánokkal szemben, nem hoztak eredményt. Világos lett: egyetlen potenciális partner sem fogadja el a „fürthi diktátumot”, nem kívánnak beszállni a Grundig-féle fejlesztési és értékesítési szervezetbe, és főleg: nem a Video 2000-t tekintik a legalkalmasabb megoldásnak a japán „roham” megállítására.

Ilyen előzmények után Max Grundig elhatározta: kiszáll az üzletből. Tárgyalni kezdett az államosított francia nagyvállalattal, a Thomson– Brandttal, részvényeinek – és ezzel de facto egész cégének – eladásáról. Az egyezség: 800 millió márka, ennyit fizet a Thomson–Brandt – valójában minden jel szerint a francia kormány – a Grundigért, amelyből ily módon a márkán kívül semmi sem marad. Ezt az üzletet a szövetségi kartellellenőrzési hivatal valószínűleg nem fogja engedélyezni, miután már ma is a Thomson–Brandté az NSZK-ban a Saba, a Nordmende, a Dual és a Videocolor, aminek következtében az egyesülés a Grundiggal a színes tévék piacán például ötven százalékos részesedést biztosítana a francia monopóliumnak, ez pedig összeegyeztethetetlen a szabad verseny követelményeivel. Viszont a bonni kormány – nem csekély párizsi nyomásra – feltehetően mégiscsak hozzájárul a „házassághoz”, attól való félelmében, hogy a Grundig-munkahelyek javarésze különben veszendőbe menne, és újabb ezrek kerülnének az utcára Észak-Bajorországban. A bajor tartományi kormány, épp ebből a megfontolásból, a Siemens–Grundig „mentőakciót” sürgetés újabban a Bosch is érdeklődik, hogy nem lehetne-e mégis „tisztán” NSZK-megoldással rendezni a Grundig jövőjét. De akárki lesz is a Grundig új tulajdonosa, illetve akármilyen új vállalati szervezetbe „szívódik fel” a fürthi cég, egészen biztos, hogy ennek az átalakulásnak messzemenő következménye lesz a nyugat-európai Video-fejlődés szempontjából, és hogy ennek a fejlődésnek a Video 2000 legfeljebb kiinduló bázisa, lehet, de semmiképpen nem a végső célja.

Arra az esetre, ha marad a Thomson–Brandt-féle „házasság”, a fürthi cégközpontban a következő valószínű variációt képzelik el: Grundig és Philips még 3–4 évig gyártják a Video 2000-t, amíg a többiek VHS-licencszerződése még érvényben van, eközben megindulnak a kísérletek egy új, nyolcmilliméteres szalagszélességű új európai rendszerrel, amely, ha beválik, általánosan elfogadott lenne a Thomson–Brandt kötelékébe tartozó képmagnógyáraknál. (A nyugatnémet egységek mellett tervezik új üzem létesítését Franciaországban is.) A Grundig által már elkezdett kooperáció folytatásaként az új vállalati szervezetet szeretnék a Telefunkenre is kiterjeszteni, aminek következtében a számottevő cégek közül csak a Bosch (Blaupunkt) maradna japán partnerségben. (Olyannyira, hogy a Matsushitával már megállapodást is kötött NSZK-beli közös gyártásra.) Ez az új, francia vezetésű konglomerátum egészen biztosan kísérleteket fog tenni más piacok meghódítására is, és miután e szempontból reálisan sem japán, sem a japán cégek által uralt Egyesült Államok nem jöhet számításba, az export-terjeszkedés várható iránya: Észak-Afrika, Dél-Amerika, a Közép-Kelet – és Kelet-Európa. Tekintettel a SECAM színestévé-rendszer franciaországi és észak-afrikai „hitbizományára”, egészen valószínű, hogy az új videokészülékeket kétnormás, PAL–SECAM standard változatban fogják gyártani. (Figyelemre méltó egyébként, hogy legújabban a Matsushita is megjelent ilyen készülékekkel a nyugatnémet piacon, megtörve a Grundig hagyományos „monopóliumait” e téren.)

A nyugat-európai videózás tehát műszakilag mindenképpen átalakulóban van, és ilyen helyzetben aligha lenne szerencsés „felesküdni” az átmenetinek tekintendő Video 2000-re. Annál is kevésbé, mert ez a rendszer – mint már említettem – pillanatnyilag valamennyi piacon levő közül a legdrágább – ugyanakkor a legkevésbé elterjedt. A különböző kölcsönző-klubok kizárólag a VHS- és Beta-kazettákat ajánlanak, és információim szerint Grundignak a professzionális termékekben sem sikerült megtörnie a japán hegemóniát. Olyannyira nem, hogy – külön rendelésre készülő stúdió- és oktató-berendezéseit maga is a Sony által kifejlesztett U-matic rendszerben gyártja. Ez is változhat azonban hamarosan: nem lehetetlen ugyanis, hogy Max Grundig azt a bizonyos 800 millió márkát vagy egy részét a profi termékeket gyártó, szervezetileg különálló vállalatának fejlesztésére –és nyilván új rendszerek kikísérletezésére – fordítja.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1983/02 56-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6682