KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/január
KRÓNIKA
• N. N.: Alberto Cavalcanti, King Vidor, Elio Petri, Jacques Tati

• Zalán Vince: Színt vallani Új Balázs Béla-kötetek
• Balázs Béla: Filmkritikát! Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: Nanuk, az eszkimó Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: A kritika kritikája Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: Pénzért mindent Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: Polikuska Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: Levél Erdei belügyminiszter úrhoz a cenzúráról és egy szép magyar szóról Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Koltai Tamás: Szakszeűen kisiklatott vonatok Viadukt
• Koltai Ágnes: Varázslók és emberek Tündér Lala
• Boros István: Elsőfilmesek, 1983 Erdőss Pál, Sólyom András, Szurdi Miklós, Vészi János
• Nemes Nagy Ágnes: Vadnyugat keleten A testőr
• András László: Ötezer éves történet A postás mindig kétszer csenget
• Molnár Gál Péter: Játék a bizonytalansággal Madarak
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Múlt és jelen Mannheim
• Zsugán István: Emberek a fevevőgép előtt Nyon

• Bikácsy Gergely: Bálnák és szalamandrák Vázlat Alain Tannerről
• N. N.: Alain Tanner filmjei
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: A gránátalma színe
• Kövesdi Rózsa: Várlak nálad vacsorára
• Simándi Júlia: A 34-es gyors
• Simándi Júlia: Az elnök elrablása
• Kapecz Zsuzsa: Nyugtalanság
• Farkas András: Kétes hírű menyasszony
• Schubert Gusztáv: Szökés a halál elől
• Schubert Gusztáv: Szerelmek, esőcseppek
• Varga András: Végállomás
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: A művész élete képekben Liszt Ferenc
• Szilágyi János: A Kockázat kockázata
• Csepeli György: Kant a televíziót nézi A tévéműsorok tetszéséről
KÖNYV
• Simándi Júlia: A hallgatag Asta

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

A Kockázat kockázata

Szilágyi János

 

Ki gondolta volna néhány évvel ezelőtt, hogy egy kizárólag gazdasági kérdésekkel foglalkozó, késő este sugárzott televíziós műsort az ország lakosságának majdnem 10 százaléka kíséri figyelemmel, és a Tömegkommunikációs Kutatóközpont kimutatása szerint átlag 80 pontos tetszési indexe van, tehát sikeresnek mondható. A Kockázat című adásról van szó, amelyet Gubcsi Lajos (35 éves) szerkeszt és vezet. A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok szakán végzett. Ezután a Rádió külpolitikai rovatánál dolgozott, emellett az intézmény KISZ-titkára volt. Később a Televíziónál ugyanez lett a munkaköre és társadalmi funkciója. Nem sokáig, mert hároméves Politikai Főiskolára küldték. Ezalatt írt egy könyvet a nemzetközi pénzügyi helyzetről, és megírta kandidátusi disszertációját. Neve az 1977-ben indult Kockázat című műsorával vált ismertté. Két esztendeje kilépett a Televíziótól, és az Akadémiai Kiadó igazgatóhelyettesi székét foglalta el.

Nyilatkozat előtti nyilatkozat

– Nem könnyen szántam rá magam erre az interjúra, mert nem szeretném ezzel is elősegíteni, hogy két szék között a pad alá essek. Így is elég gondot okoz, miként hessentsem el néhány munkatársam fejéből a mindig ott fészkelő gyanút, miszerint a Televízió energiáim nagy részét leköti, s csak félgőzzel tudom tolni a Kiadó szekerét. Ám amit külső munkatársként a kamera előtt elmondok, az a nézők szemében az intézmény véleménye, tehát a Televízió is fenntartásokkal és érzékenyen figyeli a nem a hierarchiába tartozó ember lépéseit.

Sem a mostani munkahelyemet, sem a Televíziót nem szeretném sem bomlasztani, sem elveszteni. Ennek ellenére nekem az Akadémiai Kiadó a munkahelyem, ott szeretnék elsősorban jó teljesítményt nyújtani. Ha ügyelek arra, hogy a Televízióban se legyen velem különösebb probléma, az nem azért van, mert sandán arra gondolok, hátha egyszer visszakerülök oda.

Gondolja, hogy szüksége volt erre az „előnyilatkozat”-ra? Fontos harcolni fantomok ellen, érdemes felvenni a küzdelmet meg nem alapozott gyanúsítgatásokkal?

– Igen, érdemes és kell harcolni, csak nem mindig lehet, mert a tevékenységemet megítélő nézetekkel nem szemtől szemben találkozom, hanem csak közvetve. Legföljebb a hatásukat érzem itt-ott. Mintha egy visszhanggal kéne vitatkoznom.

Tudomásul kell vennie, hogy a közszereplés ilyen veszélyekkel jár. Ez szakmai ártalom.

– Szándékosan nem akarok belenyugodni ebbe, mert a suttogó hangok, a halkan terjedő pletykák jelentősen befolyásolhatják az ember életpályáját. Ezek a mendemondák függetlenül valóságtartalmuktól egy idő múlva objektív erővé válhatnak és hátrányosan befolyásolhatnak emberi sorsokat. Szeretném, ha nem értene félre. Annak ellenére, hogy ezzel kezdtem a beszélgetésünket, nem ez a legnagyobb gondom, sőt... Optimista vagyok, mert annak ellenére, hogy a kitalált történetek súlyos károkat okozhatnak, egyenes törekvéseket nem tudnak megakadályozni. Például a szorgalmat, a munkabírást.

Annak idején ki, vagy kik kezdeményezték a Kockázat létrejöttét?

– A televízióban mindig is voltak ipari és mezőgazdasági riportműsorok, de hiányzott egy rendszeresen jelentkező gazdaságpolitikai adás. Ilyenre tehát a televízióban szükség volt, csak nem biztos, hogy a Televízió tudta is, hogy erre szüksége van. Tehát nem valamelyik vezetőnek támadt ez az ötlete, senki nem kért fel, vagy éppen kényszerített e műsor létrehozására, hanem igen mostoha körülmények között kellett kiverekedni ezt a programot. Ez valószínűleg nem sikerült volna, ha a külpolitikai szerkesztőség akkori rovatvezető-helyettese, Chrudinák Alajos, már kibontakozó tekintélyével nem áll az ügy mögé. És ott voltam én is, akinek szüksége volt valamilyen jelentkezési formára, és aki úgy gondolta, hogy gazdaságpolitikai ismeretanyaga és érdeklődése felhatalmazza, hogy egy ilyen műsort kézbevegyen.

Elhiszem, hogy Önt érdekelte a gazdaságpolitika, de mit remélt a nézőktől, akik az évek folyamán meglehetősen elfásultak a sok termelési riporttól, az olyan műsoroktól, amelyek, akár a kirakatokba tett érettségi tablók, csak azok érdeklődését vonják magukra, akik láthatók rajtuk.

– 1977-ben világossá vált, hogy a világgazdaság problémái – akárhogy hitegettük magunkat az ellenkezőjével – Magyarországra is „begyűrűznek”. Ha pedig a bajok érezhetővé válnak, akkor valósághűbb tájékoztatásra van szükség. Nem szabad, hogy a szavak és a tények között szakadék tátongjon, mert az emberek általában a tényeknek hisznek, és akkor a szavak elveszítik a hitelüket. Az egyre sűrűsödő kellemetlen tények ellenére mégsem volt olyan őszinte és differenciált a tájékoztatás, mint ma. Nem tekintették felnőttnek a magyar lakosságot. Kellett egy fordulat, amit persze nem én találtam ki, csak igyekeztem sokkal alaposabban tájékoztatni a közönséget.

Úgy érezte, hogy az ár ellen úszik?

– Inkább úgy fogalmaznék: éreztem, hogy fordulat következik és igyekeztem ennek elébe menni.

Akárhogy nézzük, e műsor megindítása mégiscsak magánvállalkozás volt, hisz sem a politikai, sem a gazdasági vezetés nem igényelte, nem „rendelte” meg, hanem ellenkezőleg, a hivatalos álláspont ellenére kellett világra segíteni.

– Ezt nem mondanám. Mind a televízió, mind a sajtót irányító erők részéről volt egy ilyen igény, csak éppen nem öltött testet. Nem jelentkezett megfogható kívánság formájában. Tehát senki nem söpörte tisztára az utat e vállalkozás előtt, de elfogadták a vállalkozás tényét. Nem kellett tehát túlságosan vastag falakat áttörni, sőt magam csodálkoztam a legjobban, milyen hamar kinyílt az ajtó, amikor döngetni kezdtük.

Bármilyen furcsának tűnik is, a Kockázat abból él, hogy bajban vagyunk. A műsor úgy futott fel, ahogyan gondjaink tetéződtek. Ön a sikerét a világot sújtó gazdasági válságnak köszönheti.

– Ez így nagyon jól hangzik, de van a dolognak egy másik oldala, amiről elfeledkezik. Arról ugyanis, hogy amikor a bajok sűrűsödnek, az ingerültségek is gyakoribbak, és hullámaik magasabbra csapnak. Azt is figyelmen kívül hagyta, hogy ilyenkor többször fordulnak elő félreértések, és egyre inkább találkozni olyan törekvésekkel, hogy minél szűkebb mederben folyjék a tájékoztatás, minél kevesebb legyen az improvizálás, minél kisebb legyen az ilyen műsorok hatása. Akik így gondolkodnak, azt mondják: ne izgassuk az embereket, mert elvesztik a biztonságérzetüket. Tehát meg kell küzdeni azokkal az erőkkel is, amelyek azt akarják, hogy minél kevesebb egyéni hang, minél kevesebb egyéni vállalkozás, minél kevesebb kommentálás legyen.

Mennyire kötik meg a kezét egy-egy műsor elkészítésénél?

– Ha az előbb bizonyos visszahúzó áramlatokra céloztam, akkor természetesen szót kell ejtenem az előmozdító erőkről is, amelyek szerencsére nagyobbak. Ezt a magam televíziós munkájában úgy érzékelem, hogy a műsor készítésének valamennyi szakaszában – a téma kiválasztásától a feldolgozás módjáig – önálló vagyok, ha nem is korlátlanul. Tehát én soha nem kaptam előírt témákat.

És fejmosásokat?

– Egy esetet kivéve, felülről kezdeményezett, nagy fejmosásban sohasem részesültem.

Mi volt az a kivétel?

– Amikor a Béres-cseppek ügyét tűztem műsorra, megdorgáltak, de jogi következményei nem voltak az esetnek. Az ügy – ezt csak utólag tudtam meg – akkor még olyan stádiumban volt, hogy nem tartozhatott a nyilvánosságra. Én úgy gondoltam, hogy erről kell és érdemes beszélni, hisz magam is tapasztaltam, hogyan csempészik ki az országból ezt a szert és hogyan adják el ötvenszeres áron külföldön. Érdekes, aktuális, ebbe a műsorba illő esetnek tartottam a dolgot.

Hogyan szerzi az információit? Ismerőiseitől, barátaitól, kollégáitól, vagy magasabb helyen levő súgógépei is vannak?

– Soha nem vettem igénybe ilyen „súgógépeket”. Az én esetemben ugyanis a téma valóban az utcán hever. Ha azt mondom, mai témánk a külkereskedelem, azt is mondtam, hogy importpolitika, meg exportforrások, de arra is gondoltam, hogy a magyar munka hatékonysága. Egyszóval nem szenvedek témahiányban.

Beszélgetésünk során gyakran elhangzott ez a szó: gazdaságpolitika. Ez a kifejezés önmagában ellentmondást rejt, mert a politika szándékai és a gazdaság lehetőségei nem mindig azonosak, ön politikus alkat vagy gazdasági ember elsősorban?

– Abban az értelemben, ahogyan egy vállalati közgazdász az, nem vagyok közgazdász. Olyan értelemben, ahogy a politikusok direkt politikát csinálnak, nem vagyok politikus. A kettő viszonya, a kettő kapcsolata érdekel elsősorban, vagyis a politikának az a törekvése, hogy teret adjon és biztonságot nyújtson gazdasági kezdeményezéseknek, valamint a gazdaságnak az a lehetősége, hogy a hátán vigye a politikát, és ne húzza be a zsákutcába. Hogy a politika ilyen értelemben mennyit bír el, az nagyon foglalkoztat és különösen érdekel.

És befolyásolja is?

– Természetesen. Nem azért, mintha rámparancsoltak volna, vagy különösebben félnem kellene, hanem Magyarország azért képes ezen a háborgó tengeren a hajóját irányítani, mert még mindig van egy jelentős politikai stabilitása, amelyet gazdaságon kívüli eszközökkel is próbál fenntartani. Nem mindenhol sikerül ez.

A műsorában ön is vállal kockázatot? Ha igen, kivel szemben?

– Ha arra módosíthatom a kérdését, hogy kiért, akkor tudok válaszolni. A nézőért, hogy őszintébb tájékoztatást kapjon, mert az levezet bizonyos indulatokat, feszültségeket és megszünteti egyes álinformációk torzító hatását.

Mikor egy-egy témát megzenésít, kit ültet a zenekarba? Az a célja, hogy ismert zenész, vagy az ön „muzsikáját” a legjobban tolmácsoló előadó játsszon?

– Az a legfontosabb, ki tudja a leghatásosabban megszólaltatni a témáját. Ha ehhez egy miniszter súlya kell, akkor az, ha egy közönség számára teljesen ismeretlen ember, akkor az. Ha tehát olyan témát választok, amit még nem boncolgattunk, ami még sok dilemmát takar, akkor olyan közismert, de progresszív partnert választok, aki messzebb megy, többet mond, bátrabb, ha úgy tetszik. Ugyanakkor arra is szükségem van, hogy a műsorba beüljenek államtitkárok, elnökhelyettesek és miniszterek is, mert ők emelik a műsor, s ezen keresztül a tájékoztatás rangját is.

Egy olyan országban, ahol egy kócerájba való belépéshez is engedély kell; egy olyan országban, ahol egy 20 forintos nyugtára is fel kell írni a személyazonossági számot, hogyan fogadják beszélgetőpartnerei azokat a kérdéseit, melyek már-már államtitkok elárulását feltételezik? A dollármilliós üzletek hátterét kutató, a zegzugos árukapcsolások útját fürkésző, az üzletpolitika stratégiai és taktikai lépéseinek okait vizsgáló kérdéseire gondolok.

– Ha tettem fel ilyen kérdést, és tettem, akkor az nem volt kellemes annak, aki a Kockázatban szerepet vállalt. De rögtön hozzáteszem, sose akartam olyan helyzetet teremteni, hogy valakit behúzzak a csőbe, csapdát állítsak neki. Mindig igyekszem tekintetbe venni a nyilatkozó érdekeit, hisz annak ellenére, hogy kötelességünk a tájékoztatás, meg kell védenünk bizonyos területeket. Mert lehet, hogy a néző gazdagabb lesz egy érdekes információval, de az ország esetleg szegényebb lesz néhány százezer dollárral. Mindenképp figyelembe kell vennem egyes kívánságokat, mert ha nem teszem, üzleti érdeket sérthetek meg, fontos lépéseket előzhetek meg, és még sorolhatnám.

Az ön dolga, hogy eldöntse, mikor kezd egy beszélgetés ingoványos talajra érni? Az ön dolga megóvni a partnerét, nehogy ostobán fecsegjen? Nem az ő joga, esetleg kötelessége, hogy bizonyos válaszokat megkerüljön, netán megtagadjon?

– Ez így van, ha egy íróasztalnál beszélgetünk kettesben. De ha mindez százezrek szemeláttára történik és partnerem képtelen bevallani ezt, az a műsor rovására megy. Éppen ezért mindig tisztázzuk, meddig lehet elmenni.

Ez azt jelenti, hogy a Kockázatban olyan beszélgetéseket látunk, hallunk, melyeket hosszas próbák előznek meg?

– Megtárgyaljuk a témákat, de nem beszéljük meg a kérdéseket. Elmondom, hogy mi a szándékom, de nem próbálunk le semmit. Ez nevetséges volna.

Az ön műsorában gyakran elhangzik a kérdés: mi lesz, mi várható? Engedje meg, hogy szembesítsem e sűrűn elhangzó kérdésével: mi várható még a Kockázatról, mi a műsor jövője?

– Csak bizonytalan választ adhatok, mert a Kockázat sorsáról egy ideje vitázunk, hogy legyen, vagy ne legyen, velem legyen, vagy nélkülem folytassa pályafutását.

Most éppen merre billen a mérleg nyelve?

– Úgy gondolom, hogy a mai magyar gazdaságpolitikai helyzetben egy ilyen műsorra talán nagyobb szükség van, mint bármikor.

Ki mondhat ennek ellent?

– Végül is a Televízió joga eldönteni, hogy egy műsort ki vezessen, vagy egy műsort mikor vált fel egy másikkal.

Mi lesz, ha mégis elveszik öntől a Kockázatot?

– Úgy fogom érezni, hogy elvették a gyermekemet. De azt is belátom, hogy a gyerek nem a szülő tulajdona, ő is önálló életet akar és tud is élni.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1983/01 58-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6716