KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/november
KRÓNIKA
• N. N.: Két filmhét
POSTA
• Veress József: Egy búcsú margójára

• Pogány Csaba: A Video-galaxis küszöbén A hazai képmagnózás kérdőjelei
• Kovács András Bálint: Az idő élményei Andrej Tarkovszkij filmjeiről
• N. N.: Andrej Tarkovszkijról a Filmvilágban
SZOVJET FILMEK FESZTIVÁLJA
• Molnár Gál Péter: Utazás Danyelijával Portrévázlat
• N. N.: Georgij Danyelija filmjei
VITA
• Koltai Tamás: A stúdióvezetők asztala Vita a forgatókönyvről

• Zalán Vince: A mindennapok foglyai Panelkapcsolat
• Váncsa István: Bobby Walker Nyom nélkül
• Báron György: „Három jó dokumentumfilmet akartam csinálni” Beszélgetés ifj. Schiffer Pállal
• Simor András: Történetiség és kubaiság Jegyzetek a Filmmúzeum sorozatáról
• Csala Károly: A Szelíd motorosoktól az Amerikai tragédiáig Beszélgetés Kovács Lászlóval
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Meztelen igazság Pula
• Zsugán István: Emlékezés a félmúltra Taormina
LÁTTUK MÉG
• Greskovits Béla: Arany ősz
• Koltai Ágnes: Bronco Billy
• Lajta Gábor: A tirnovói cárnő
• Gáti Péter: Megbocsájtás
• Gáti Péter: A zsarolás
• Zsilka László: Elvis Presley
• Loránd Gábor: Ősszel a tengernél
• Kovács András Bálint: Szuperzsaru
• Peredi Ágnes: A fekete tyúk
• Greskovits Béla: A föld átka, a szerelem átka
TELEVÍZÓ
• Ortutay L. Gyula: Zene, tánc – kifulladás nélkül A kubai televízióról
• Ardai Zoltán: Öregek, koszosak „Társkeresés N 1463”
KÖNYV
• Székely András: A látvány szemlélése Filmtér, filmdíszlet
• Ardai Zoltán: A szükséges kritika

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

A hazai képmagnózás kérdőjelei

A Video-galaxis küszöbén

Pogány Csaba

 

A tények azt mutatják, hogy hazánk is nemsokára a videó(zás) korszakába lép.

A videókészülékek segítségével bárki – akinek a megfelelő berendezések rendelkezésére állnak (vásárlás vagy kölcsönzés útján) – elektromos mozgóképfelvételeket készíthet életének eseményeiről s a körülötte zajló világ történéseiről, s ezeket a felvételeket azonnal rögzítheti, visszajátszhatja és megnézheti, maga választotta sorrendbe rakhatja, tárolhatja. S vásárolhat vagy kölcsönözhet már kész „képes” műsorokat tartalmazó kazettákat, amelyeket megtekinthet a képernyőn otthonában, vagy a közeli művelődési házban stb. De maga is rögzíthet műsorokat a televíziók adásaiból (programozás segítségével akkor is, ha az adás időpontjában épp más elfoglaltsága van), és így tovább –, hisz nincs itt tér felsorolni a videó(zás) összes lehetőségeit és lehetséges funkcióit. Mindazonáltal a filmet, a filmművészetet szeretők felfokozott várakozással tekintenek a videókorszak eljövetele elé, mivel reményeik szerint a videó a társadalom még szélesebb rétegeihez juttatja majd el a filmművészet értékes alkotásait, nagymértékben megkönnyíti a filmes-filmművészeti oktatást az iskolákban, s a laboratóriumi munkák, a nehéz celluloid tekercsek kikapcsolásával még több állampolgára számára teszi lehetővé a mozgóképkészítést. Természetesen ez a felfokozott várakozás nem teheti elfogulttá a filmet különösképpen kedvelőket, hiszen a videó(zás) elterjedése – az eddigi általános tapasztalatok, valamint a megalapozott feltételezések szerint – mélyen és jelentősen befolyásolja az egyének és a társadalom (tágan értelmezett) kulturális tevékenységét. Vannak, akik egyenesen a videóforradalomról beszélnek. Hogy milyen lesz a videókorszak, azt ma még pontosan megmondani valószínűleg nem lehet. Annyi bizonyos, hogy a videó új távlatokat nyit: új lehetőségeket, feladatokat, értékeket. Éppen ezért a jelenben megfontolt cselekedetekre van szükség, hiszen a videó „tárgyában” hozott mindenfajta elhatározás, döntés – lett légyen gazdasági, jogi, technikai stb. – évekre, sőt évtizedekre meghatározhatja a videózás hazai karakterét. Ezt mérlegelve a Filmvilág mostani és további számaiban fórumot kínál minden érdekeltnek, a videó(zás)ról felelősen gondolkodóknak, abban a meggyőződésben, hogy a nyílt eszmecsere hozzájárulhat ahhoz, hogy a társadalom minden egyes tagjának s a köz érdekeinek és jogainak tiszteletben tartásával és érvényesítésével lépjünk a videókorszakba.

A huszadik század második felében hatalmas méretű tömegkommunikációs forradalom zajlik a világban. A Gutenberg-galaxis hagyományos információtároló és kultúraterjesztő eszközei mellett egyenjogú, sőt rivális társként jelennek meg a különböző vizuális médiumok, köztük is a legelterjedtebbek, a videórendszerek.

Ennek a folyamatnak a dinamizmusa (természetesen mindig a társadalom dinamizmusának következményeként) szervesen összefügg a különféle országokban létező videópark kisebb-nagyobb méretével.

A videótechnikát sajátos előnye – hogy a kamerával felvett vagy az éterből érkező képet elektronikus-mágneses jellé alakítva, kis helyen tárolva azonnal visszajátszhatóan rögzíti –, az élet minden területén alkalmazhatóvá teszi. A fejlett ipari társadalmakban például felhasználják a termelésben a munkafolyamatok betanítására, technológiai elemzésére, de akár egyszerű üzemi rendőrködésre is. Elterjedt az oktatásban, a kereskedelemben, és természetesen a kultúra különböző rétegeiben. Jelentős kísérletek folynak a médium műfaji specifikumainak kikísérletezésére. A jelenlegi gazdasági válság még intenzívebbé teszi a filmművészek érdeklődését ez iránt a gyors, mozgékony és végtelenül olcsó technikai eszköz iránt. Szinte egymást érik a különböző nemzetközi VIDEÓ-ART bemutatók, fesztiválok. Mindezek következményeként a videó a nyolcvanas évek elejére a művelődésnek olyan alapeszköze lett, mint a könyv. A filmművészet alkotásai boltokban kaphatók, „könyvtárakból”, „videótékákból” kikölcsönözhetők – bárki számára hozzáférhetők. (A videótechnika elterjedéséhez egyetlen adat: csak 1981-ben az NSZK-ban több mint kétmillió készüléket adtak el.)

A videó természetéből adódó tulajdonsága, hogy nemcsak a nagy tömegek, hanem a „kiscsoportok”, közösségek kulturális szükségleteit is szolgálja, ha egy decentralizált politikai-gazdasági struktúra erre lehetőséget ad. Immanensen a regionális vizuális kultúra technikai bázisa. Alapja egy új minőségű, demokratikus folklór kibontakozásának.

A videótechnika sokféle alkalmazási területe, funkciója természetszerűen magával hozta a különböző gyártó cégek kemény konkurenciaharcát. Évente tucatjával jelentették meg a korszerűbbnél-korszerűbb típusokat. A hetvenes évek végére a harc a különböző kazettaformátumok, rögzítési rendszerek tökéletesítése körül zajlott.

A sokszámú elterjedt képmagnótípus ma négyféle rendszer szerint működik. (A különböző rendszerekben a visszajátszott kép minőségét [képfelbontás-képzajosság], egyszerűbb jel-zaj viszonyt elsősorban a kazetták szalagszélessége határozza meg.)

Az úgynevezett U-MATIC (SONY) szisztéma 3/4 colos szalagszélességével professzionális képminőséget biztosít.

A VHS és Béta szisztémák csak 1/2 colos szalagszélességgel rendelkeznek, de a Bétának a SONY cég kifejlesztette egy professzionális változatát is.

A Grundig-Philips cég által kikísérletezett Videó–2000 szisztéma 1/4 colos szalagszélességével a leglabilisabb-leggyengébb képminőséget biztosítja.

Úgy tetszik, hogy a nyolcvanas évek elejére a mammutok háborúja eldőlt. Azzal, hogy a japán cégek erejüket egyesítve megegyeztek, az európai és amerikai vállalatokat térdre kényszerítették. A világon szinte egyeduralkodóvá vált az U-MATIC rendszer – félprofesszionális igények kielégítésére pedig az U-MATIC-kal kompatibilis BETA-VHS rendszerek.

 

 

Mikor lesz videótékánk?

 

Magyarországon az elmúlt években jelentősen megnövekedett az eszközállomány és a technikai szakemberek száma – így látszólag jelentős előrelépés történt.

Ez az „előrelépés” sajnos nagyon viszonylagos, hiszen hazánkban a videó a lakosság nagy része számára ma még ismeretlen fogalom.

Jó minőségű képmagnók egyelőre csak rendkívül magas áron vásárolhatók, és az emberek érdeklődését visszafogja az is, hogy az üzletekben a klasszikus és a leghíresebb modern filmalkotásokat videókazettákon hiába keresik.

A népszerűsítéshez szükséges volna, hogy a nagy könyvtárak vagy művelődési központok meghonosítsák a fejlettebb országokban már jól működő „videótéka” (videótár) rendszert, ahol az emberek az érdeklődésük szerint katalógusokból kiválasztott filmeket megnézhetik videókazettákról.

Zircz Péter, az Országos Széchenyi Könyvtár igazgatóhelyettesének szavaiból kiderül, hogy ez nálunk ma még a távoli jövő reménye. Előbb ugyanis a könyvtár helygondjait, gépesítését, gyorsmásoló berendezésekkel való ellátását, vagyis a legelemibb olvasói igények kielégítésének feltételeit kell megoldaniuk, s csak e feladatok megoldása után gondolhatnak egy korszerűbb szolgáltatás bevezetésére.

Nem beszélhetünk ma még a videófolklór, a videó-art és regionális kultúra kialakulásáról sem. Pedig ezek is természetesen létező társadalmi igények, amelyek kielégítéséhez nemcsak a készülékek darabszámát kell növelni, hanem egy komplex szemlélet alapján fel kell ismerni és meg kell találni a képmagnózás technikájában rejlő társadalmi lehetőségeket.

Félő, hogy viszonylagos lemaradásunk tovább nő, mert a minőségi változások még mindig váratnak magukra).

Nem kaptak nyilvánosságot (illetve meg sem születtek) azok a koncepciók, javaslatok, (esetleg) elméleti munkák, melyek a képmagnózás társadalmi méretű elterjesztésével, hasznosságával foglalkoztak volna.

 

 

Mire használjuk képmagnóinkat?

 

Nézzük meg vázlatosan a videótechnika magyarországi alkalmazási területeit.

A központi „videóhatalom” a Televízió.

A televíziózás nyelvét azonban ma is kétféle elvárásrendszer béklyózza világszerte: egyfelől a politikai elvárások, a direkt információközlés, orientálás, másfelől pedig az adott kulturális érdekszféra megőrzésének szándéka – amely olyan műsorszerkesztési és vizuális gyakorlatot alakít ki, mely az újságírás, illetve a színház és a mozi hagyományaihoz kapcsolódik. A lakossághoz való viszonya alapvetően egy termelő-fogyasztó viszony, így a televízió, mint a legszélesebb nyilvánosságot biztosító, politikailag orientált tömegkommunikációs eszköz – a videó társadalmi funkcióiból csak az információ és kultúraterjesztés egyirányú folyamatát vállalhatja magára.

Létrejött az elmúlt években egykét videóstúdió is, mely műsorgyártással és filmmásolással foglalkozik. Ezek főképpen referenciaanyagot, kereskedelmi reklámok üzletszerű előállítását végzik egy „közmegegyezéses”, hagyományos vizuális nyelvezet alkalmazásával. Az itt készült produkciók forgalmazását rendszerint maguk a megrendelők vállalják magukra.

Az oktatási rendszerben a hetvenes években az UNESCO támogatásával jelentős beruházások történtek. Létrejött egy olyan videó-eszközpark, mely alapja lehetne az egész nevelésügyet behálózó vizuális oktatási rendszernek. Természetesen ehhez a most meglevő képmagnómennyiség sokszorosára volna igény, továbbá annak felismerésére, hogy a jelenlegi rendszernek erős, szakmailag képzett műsorgyártó bázis(ok)ra van szüksége – amit jelenleg nélkülöz.

A közművelődési hálózatban a videót főleg a „TV-műsorkonzervek felmelegítésére” és elvétve a művelődési házak életének dokumentálására használják. Művészi igényű, amatőr produkciók előállításával vagy regionális műsorgyártással nem foglalkoznak. (A képmagnóval rendelkező művelődési házak nagy többségében kamera nincs is.)

A magántulajdonban levő képmagnók többségére is a passzív műsorfogyasztás jellemző; azon belül is főleg a televízióműsorok megörökítése folyik.

Úgy tetszik tehát, hogy a képmagnózás hazánkban a lehetőségekhez képest is szegényesen (kevés funkcióval), alapvetően partikuláris szemlélettel folyik.

Az eszközök hiánya és a videó széles körű bevezetéséhez szükséges stratégia kidolgozatlansága elvezetett egy, a képmagnózást csupán technikai eszköznek tekintő és ezért technicista központú szemlélet kialakulásához. A partikuláris érdekek szövevényében csupán egyetlen ponton ütköznek meg a különféle nézetek: a képmagnótípusok technikai-műszaki megítélésében. A technikai szempontú vélemények mögött azonban a képmagnótípusok társadalmi alkalmazási lehetőségeinek véleménykülönbsége rejlik.

Magyarországon jelenleg sokféle gyártmányú képmagnó terjedt el. Az oktatásban és a közművelődésben a képmagnópark legjavát UNESCO támogatással U-MATIC, illetve Beta rendszerű, főként SONY gyártmányú készülékekből szerezték be. Hasonló a helyzet a sport, az ipar és a szolgáltatás területén is, sőt a Hungarofilm Vállalat is U-MATIC rendszerű 3/4 colos kazettákon mutatja be a külországoknak filmtermésünk legújabb műveit. A VHS és a Videó 2000 rendszer nálunk csak elvétve található meg.

Örvendetesnek mondható tehát, hogy bár a készülékek száma kevés, minőségük eléri a világszínvonalat. Ez azért feltétlenül szükséges, mert a videózáshoz fűződő összes elvárásnak csak a jobb minőségű, modernebb képmagnótípusok tudnak eleget tenni.

 

 

Elképzelések, tervek, javaslatok

 

A fejlett videótechnika felhasználására 1978-ban született egy javaslat az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság keretében. A képmagnózás társadalmi elterjesztésére négy szintet javasolt:

1. a kész műsorok visszajátszása (családban, iskolában, művelődési intézményekben);

2. egyszerűbb műsorok készítése (amatőr klubok);

3. műsorgyártás,  műsormásolás (egy kisebb terület lakosságának képmagnózással kapcsolatos igényeinek ellátása);

4. videóműsorok gyártása a nagystúdiókban.

Ez a javaslat nem kapott nyilvánosságot, így nem lehetett hatása. Meglepve fogadtuk azonban a hírt, hogy az Orion gyár és a Grundig cég kooperációt tervez, amelynek egyik része a Grundig Videó 2000 típusú képmagnó magyarországi elterjesztése.

Brückner Huba, villamosmérnök tanár, az Információ és elektronika című lap szerkesztője, az OMFB javaslat egyik kidolgozója:

– Mi a javaslat szintjeinek megfelelő és gazdaságos eszközparkot javasoltunk. Szükségtelen a drága képmagnó ott, ahol az olcsóbb is megteszi, viszont ahol fontos, ott a drága berendezéseket kell használni. Néhányan nagyon optimisták voltunk, de a tervekből kevés valósult meg, sőt még ma sem látom a kibontakozás útját. Pedig Magyarországon kell legyen elegendő pénz arra, hogy mind a négy említett felhasználási szint megvalósuljon a gazdaságos és jól funkcionáló képmagnós park szolgálatában. Egyedül talán a műsorreprodukálás szintje oldódik meg, ha a Grundig Videó 2000 típus elterjed, bár jó minőségű képet csak ennél jobb minőségű képmagnókkal lehet elérni. Ezenkívül nagyon kényes berendezés. Tudni kell azt is, hogy a japán rendszerek mellett (Beta, VHS) a Grundig Videó 2000 csak 3–5 százalékig terjedt el.

 

 

Hazai videóstúdiókban

 

Az OMFB javaslat negyedik pontja a műsorgyártás nagy stúdiókban.

Bíró László, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Audiovizuális központjának vezetője:

– Az utóbbi időben a szakemberek körében is vita van a különféle képmagnótípusok megítélésében. Bár a Grundig VIDEÓ 2000 nagy előnye, hogy szalagtakarékos, viszont mivel asztali készülék, nehezen mozdítható, így külső felvételek készítésére alkalmatlan. Hátránya az is, hogy az egymás mellé felvett képsorozatok között a kép összetörik, pedig egy igazán korszerű képmagnó már ki tudja küszöbölni ezt a jelenséget. Persze ha valaki nem igényes a kép minőségére – és ha ez a készülék vásárolható lesz –, akkor jól használhatja ezt a képmagnót. A nagyobb intézményeknél azonban nem oldja meg az eszközhiányt, mert műsorgyártásra alkalmatlan.

Az tény, hogy a 1/2 colos SONY Beta és a VHS rendszerek jobb képminőséget produkálnak, viszont tény az is, hogy a Grundig gyárral lehet csak a kooperációról tárgyalni.

A Pannónia Filmstúdió Videóstúdiójához beérkező megrendelések nagy többsége reklám-videóanyagokból és reklám- vagy egyéb filmek átmásolásából áll. A vállalkozás jövedelmezősége fontos érdekük, ezért a megrendelők egyre növekvő igényességével lépést kell tartaniuk.

Szabó László, a videó-technikai csoport vezetője:

– Mi nagy tömegben készítünk filmátírást videókazettára, ezért nálunk a minőségi munka szempontjából vetődnek fel a problémák. Fontos, hogy az ilyen gyártó stúdiók az U-MATIC rendszert használják (mindegy, hogy az SONY vagy IVC gyártmány), mert ez a rendszer a 3/4 colos szalagszélességével nagyon jó minőségű képek rögzítésére képes, szemben az amatőr készülékeknél használatos 1/2 colos VHS és Beta rendszerrel, nem is beszélve a Grundig Videó 2000-ről, amely a képeket csak 1/4 colos szélességben rögzíti, és emiatt a laikus számára is jól érzékelhető, hogy rosszabb a képminősége.

– Persze ma már hétről-hétre dobják piacra a legkülönbözőbb típusú képmagnókat, ezért ember legyen a talpán, aki választani tud közülük. Viszont az is igaz, hogy egy rossz típus kiválasztásának beláthatatlan gazdasági következményei lehetnek.

 

 

Mikor lesz nálunk műsor-gyártás?

 

Magyarországon a műsorgyártás területén csak néhány jól felszerelt stúdióban alkalmazzák a videótechnikát. A nagy szolgáltató stúdiók (SZÁMALK, Pannónia Filmstúdió Videóstúdiója) azonban a kultúra videón való terjesztését nem tekintik feladatuknak, csak a kereskedelmi célú és anyagilag számukra gazdaságos szolgáltatásokat (videó-reklámanyag, filmmásolások) végzik, olyan árakon, amelyeket a különféle kis videóbázisok nem tudnak megfizetni.

Brückner Huba:

– Hazai problémának látom azt is, hogy nálunk nem alakultak ki műsorgyártó és szolgáltató stúdióhálózatok, amelyek bérmunkában végeznének oktató-népművelő jellegű műsorgyártást és képmagnós szolgáltatást. A világban ilyen stúdiórendszer már sok helyen van, például Angliában rengeteg az olyan stúdió, amely egy kisebb környezet igényeit szolgálja ki. Ehhez persze úgy szabják meg az árakat, hogy mindenki  fordulhasson  hozzájuk, akár teljes műsorokért, akár azért, hogy a saját készítésű videóanyagok megszerkesztésében technikailag segítsenek.

Idézet az OMFB-javaslatból:

– Az ország videósítása nem kíván olyan önálló szervezetet, mint például a filmforgalmazás és a mozihálózat. A meglevő oktatási és művelődési intézményhálózatok munkájának intenzifikálását szolgálja, legcélszerűbb ezek meglevő, országos és megyei hálózatának módszertani központjaiban elkezdeni a felépítését.

Erre a feladatra a javaslattevők a legalkalmasabbnak az Országos Oktatástechnikai Központot tartották

Az OOK-ban oktatási területen, országos és regionális szinteken ez már megtörtént, és a pedagógiai főiskolákon is eddig hat helyi központ videósítása valósult meg. A videósítás további láncszemei a megyei Pedagógus Továbbképző Intézetek. Az UNESCO támogatásával létrehozott OOK iskolái videós szemléltető anyagok médiatárával rendelkeznek, amely az Iskolatelevízió műsorait, valamint a saját stúdióikban készített oktatófilmeket tartalmazza. Az OOK-nak sem lehet feladata a regionális kultúra teremtésében való részvétel, mert az audiovizuális programok kidolgozásával, terjesztésével és megfelelő technikai színvonalon tartásával kell foglalkoznia. Az ő feladata a videóhoz értő pedagógus szakemberek képzése is, hogy a jövő iskolája integrálni tudja majd a képmagnót, mint információhordozó és kreativitást fejlesztő eszközt.

 

 

Videós szakemberek képzése

 

Nádasdi András, az OOK Oktatásfejlesztési osztály vezetője:

– Videós tanfolyamokat 1978 óta szervezünk. A tőlünk kikerült hallgatók már ötszázan vannak, és mind értői az audiovizuális eszközöknek. A résztvevők fele a tanárképző főiskolákon dolgozókból és pedagógus továbbképző intézetekből került ki, a másik fele pedig az iparból, mezőgazdaságból, kereskedelemből stb. jött el hozzánk ismerkedni ezzel az eszközzel. Egy ilyen tanfolyam terjedelme átlagosan 150 óra. Mivel a hallgatóink nem technikai szakemberek, hanem tanári képzettségűek, a hangsúlyt a műszaki ismeretek mellett a rendezői, operatőri és szerkesztői ismeretek átadására fektetjük. Nagy számú videóberendezést használnak a hallgatók, mert csak a felvételezés folyamatában érthetők meg ennek az eszköznek az előnyei.

És vannak-e már tapasztalataik arról, hogy az oktatásban hogyan használható a képmagnó kreativitást fejlesztő eszközként?

– Csak külföldi tapasztalatokról tudok beszámolni. Franciaországban Marie le Roix-ban láttam egy általános iskolát, ahol egy mozgó eszközpark állt a gyerekek rendelkezésére. Ez a médiatár mindent tartalmazott: lemezt, magnót, könyvtárt, dia- és filmvetítőt, fotólabort és képmagnó-berendezéseket is. Láttam a gyerekek által készített videóprogramokat, amelyeket teljesen önállóan, csoportosan forgattak. A tanulók egy része egy dramatizált játékot tanult be és adott elő, a másik csoportjuk pedig stábbá alakult. Volt köztük rendező, szerkesztő, operatőr, és minden más, ami egy ilyen videó-anyag elkészítéséhez szükséges. Mialatt a felvételt készítették, megtanulták a mozgóképi kommunikáció formáit és elsajátították ennek a műfajnak az alapjait.

Dr. Celler Zsuzsa, az OOK médiatárosa a magyarországi tapasztalatokról beszél:

– Az összehasonlítás miatt egy USA-beli példával kell kezdenem. A San Diego-i iskolákban két módon is használják a gyerekek a képmagnót. Az egyik a „passzív” használat, oly módon, hogy a vezetőtanár valamilyen probléma megoldására buzdítja a diákokat. A cél érdekében a diák azt az eszközt használja, amelyikhez kedve van, válogathat, hogy mivel tudja a legkönnyebben megoldani a feladatát. Ha a képmagnót választja, úgy szerezhet vele információt, hogy a tanulóboxban elhelyezett telefonon lehívja képernyőjére a megfelelő anyagot. A másik önálló alkalmazása a videónak, amikor a tanár egy témát ad egy csoportnak kidolgozásra, és a tagok maguk keresnek meg hozzá minden információt, bármilyen információhordozóból. Ezek alapján megírják együtt a forgatókönyvet, és forgatócsoporttá alakulva mennek felfedező útjukra. Például ha a környezetismeret a téma, akkor videófelvételeket készítenek a városukról vagy egy gyárról stb. Ezeket azután a tanárral együtt elemzik, értékelik, mind tantárgyi, mind esztétikai szempontból.

– Magyarországon  a  Táncsics Gimnáziumnak adtunk kölcsön egy képmagnót, amellyel a könyvtáros felvételt készíthet a televízióból. A felvételeket megfelelő órán bejátsszák a tantermi monitorokba. Gazdag médiatáruk van, és a diákok minden eszközt használhatnak, kivéve a képmagnót, mert az még nagyon drága, és nem merjük a tanulók kezébe adni.

– A tapasztalataink így is nagyon jók. A tanárok és diákok egyaránt kedvelik ezt az eszközt. Még a tanulásra ösztönzésre is felhasználta az egyik orosztanárnő. Kikötötte, ha mindenki megtanulja az éves anyagot, akkor az utolsó héten csak képmagnó-felvételeket fognak nézni. Az ötlet bevált, és mindenki jól járt.

– Kamerát még nem kapott a gimnázium, pedig nagyon szeretnének iskolai órákat, kísérleteket és iskolai rendezvényeket felvenni.

 

 

U-MATIC kontra VIDEÓ 2000?

 

Az OOK által a képmagnózás területén létrehozott országos és helyi struktúrában tehát nemcsak az Iskolatelevízió kész oktatófilmjeire számítanak, hanem szeretnék a tanulók alkotásvágyát, kezdeményezőképességét is hasznosítani, illetve kifejleszteni. Ehhez pedig létfeltétel a kis, hordozható, kézi kamerával fölszerelt képmagnó.

Az eddigiekből kiderült, hogy a Grundig Videó 2000 rendszerű képmagnó az OMFB tanulmány által javasolt, jogos igényeken alapuló négy funkciót csak részben, hiányosan tudná ellátni.

– Az általa felvett, kész műsorok visszajátszására alkalmas ugyan, de nem véletlen, hogy rossz képminősége miatt a világ filmművészeti alkotásainak terjesztésére ezt a rendszert sehol nem használják. Csak U-MATIC, Beta és VHS rendszerű műsoros kazetták kaphatók, amit viszont ez a gép nem képes lejátszani.

– A műsorgyártásban óriási akadályt jelent, hogy asztali kivitele miatt alkalmatlan a külső felvételek forgatására.  Minthogy  mozdíthatatlan, és kezelése feltétlenül szakember segítségét igényli, kreatív eszközként való használata mind a videóklubok amatőr mozgalmában, mind az iskolákban kizárt.

Az MTV Kereskedelmi Irodája, amely a TV-műsorok propagálásával, reklámfilm-forgalmazással és hirdetések felvételével foglalkozik, új kezdeményezésbe fogott a videózás területén.

Varga György, az MTV Kereskedelmi igazgatója:

– Az MTV, a MOKÉP és az Orion gyár összefogásával szervezés alatt áll egy közös videóiroda. Ennek egyik célja, hogy egységesítse a képmagnó-behozatalt, a szervizelést és a műsorral való ellátást. Tárgyalások folynak egy Grundig Videó 2000 típusú képmagnó meghonosításáról.

– Egy másik cél annak a meghatározása, hogy mely intézmények igényelhetik a képmagnókat. Mi főként a kiscsoportos műsorfogyasztást preferáljuk, de ez nem jelenti azt, hogy nem számítanánk a magánfogyasztók műsoros kazettaigényére is.

– El kell döntenünk azt is, hogy mi legyen látható az általunk terjesztett videókazettákon. A nem kívánatos  programokkal  (hardporno) szemben, úgy gondoljuk, élvezzen elsőbbséget a kulturális és szórakoztató műsor. A nyugati világgal fennálló jogdíjproblémák miatt az első időkben a magyar és a baráti szocialista országok filmjeit, valamint a MTV műsorait fogjuk forgalmazni. A sokfajta készülék miatt a kint lévő intézmények és klubok nem tudnak ugyan érintkezni egymással, de mi mindenkit el tudunk majd látni műsorokkal.

 

 

Teremtsünk videó-monopóliumot?

 

A jelek szerint a hazai képmagnózást a három intézmény összefogása és koncepciója egyetlen funkcióra korlátozná: a központi videóiroda elképzeléseiben szereplő előregyártott műsorok visszajátszására. A valutahiányon alapuló „jogdíjproblémák” miatt a filmművészet klasszikus alkotásai közül a nyugat-európai mesterek műveinek kazettán való terjesztését a központi irodától nem várhatjuk, sőt ez a kezdeményezés az intézmények és magánemberek egyéni kazettabeszerzését is megakadályozza, minthogy az iroda által kizárólagos meghonosításra tervezett Videó 2000 rendszerű készüléken nem játszhatók le a külföldön kapható műsoros kazetták.

Amennyiben az MTV–MOKÉP videóiroda a készülék- és kazettaimportot, valamint a szervizelést, a kazettasokszorosítást és a kölcsönzést is monopolizálja, akkor az eddigi rendszereket használó videósok helyzete is kilátástalanná válik, hiszen nehezen beszerzett készülékeik kazettahiány miatt fokozatosan a háttérbe szorulnak, használhatatlanná válnak, s tulajdonosaik elszigetelődnek egymástól. Az pedig aligha remélhető, hogy a fenti kezdeményezés mellett lehetőség és főleg pénz marad a már meglevő képmagnótípusok, illetve továbbfejlesztett változataik megvásárlására.

 

*

 

Megkerestem az Orion gyár illetékeseit is, hogy tájékoztassanak a Grundig-céggel kötendő kooperációról. A felvilágosítástól elzárkóztak azzal az indokkal, hogy eddigi nyilatkozataik is nagy hullámokat vertek a képmagnózással foglalkozók körében, és a leendő kooperációs partner sem helyesli, hogy a szerződések megkötése előtt bővebb felvilágosítást nyújtsanak.

A magam részéről a már említett Műszaki Fejlesztési Bizottsági javaslatot húzom alá:

– Az ország videósítása nem kíván olyan önálló szervezetet, mint például a filmforgalmazás és a mozihálózat; – és remélem, a fejlődést a társadalmi mozgások, az érdekek és a koncepciók egészséges konfrontációja fogja meghatározni, hogy ennek nyomán Magyarország is a Videó-galaxis korszakába érjen.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/11 03-07. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6907