KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

      
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/november
KRÓNIKA
• N. N.: Két filmhét
POSTA
• Veress József: Egy búcsú margójára

• Pogány Csaba: A Video-galaxis küszöbén A hazai képmagnózás kérdőjelei
• Kovács András Bálint: Az idő élményei Andrej Tarkovszkij filmjeiről
• N. N.: Andrej Tarkovszkijról a Filmvilágban
SZOVJET FILMEK FESZTIVÁLJA
• Molnár Gál Péter: Utazás Danyelijával Portrévázlat
• N. N.: Georgij Danyelija filmjei
VITA
• Koltai Tamás: A stúdióvezetők asztala Vita a forgatókönyvről

• Zalán Vince: A mindennapok foglyai Panelkapcsolat
• Váncsa István: Bobby Walker Nyom nélkül
• Báron György: „Három jó dokumentumfilmet akartam csinálni” Beszélgetés ifj. Schiffer Pállal
• Simor András: Történetiség és kubaiság Jegyzetek a Filmmúzeum sorozatáról
• Csala Károly: A Szelíd motorosoktól az Amerikai tragédiáig Beszélgetés Kovács Lászlóval
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Meztelen igazság Pula
• Zsugán István: Emlékezés a félmúltra Taormina
LÁTTUK MÉG
• Greskovits Béla: Arany ősz
• Koltai Ágnes: Bronco Billy
• Lajta Gábor: A tirnovói cárnő
• Gáti Péter: Megbocsájtás
• Gáti Péter: A zsarolás
• Zsilka László: Elvis Presley
• Loránd Gábor: Ősszel a tengernél
• Kovács András Bálint: Szuperzsaru
• Peredi Ágnes: A fekete tyúk
• Greskovits Béla: A föld átka, a szerelem átka
TELEVÍZÓ
• Ortutay L. Gyula: Zene, tánc – kifulladás nélkül A kubai televízióról
• Ardai Zoltán: Öregek, koszosak „Társkeresés N 1463”
KÖNYV
• Székely András: A látvány szemlélése Filmtér, filmdíszlet
• Ardai Zoltán: A szükséges kritika

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

„Társkeresés N 1463”

Öregek, koszosak

Ardai Zoltán

 

Kellenek tévéjátékok. Még akkor is, ha épp a „televíziós termelés” diktálta tempó nem vállalkozásokra ösztönzi a tévéjátékok szerzőit. Van persze bőven ellenhatás: jó tradíciók, a tévén belüli és kívüli visszhang, s maga a szerzők ambíciója. De lám: Mihályfi Imre Társkeresése mégis csupán egy kézenfekvő téma kézenfekvő feldolgozása; szakmailag gondos, művészileg a komolyabb gondokat eleve elkerülő munka. Egyébként: olajozott csapatmunka. A rendezés nem áraszt se kéziratpapír-, se díszletszagot. A benne megjelenített történések közepes (nem silány!) élvezhetősége, érdekessége nagyrészt a forgatókönyv érdeme és „érdeme”. A megint csak „Kolumbusz tojása”-alapon kiválasztott főszereplők nincsenek formán kívül, de a többiek sem, sőt játékukat öröm nézni, bár nem nagyon heves öröm, mert többnyire olyan színészi feladatot kaptak, amilyet már sokadszor oldanak meg a szemünk láttára. De Páger Antal az érző szívű, öreg kópé szerepében és Dajka Margit a magányos, bájos-gyengéden agresszív idős hölgy szerepében nem mutatnak rossz értelemben vett rutint. Lecsapnak panelszerű szerepükre, a leírt szövegre, amit (vagy hasonlót) már a verebek is betéve tudnak, és az az övék lesz: élővé teszik, átszellemítik. Akárcsak Czinkóczi Zsuzsa, aki most már felső tagozatost játszhat; ő megérzékíti számunkra azt az „egyszerű”, rendes, de nem jámbor és nem buta lányt, aki ábránd-ölő körülményei közt is a leglényegesebb emberi értékeket szem előtt tartva törődik szerencsétlen nagyapjával. Nehéz helytállnia: az álmodozó, vén szemetesember, akivel egy pincelakásban él kettesben, gyakran ad okot a veszekedésre. (Elissza a pénzt, megeszi az ő ebédjét, amit meg ő kínál neki, abba – tettetett betegsége címén – beleköp, stb.) Ezenkívül iskolai ügyei is nyomasztják a lányt. Barátnői nincsenek. S mert elvált anyja börtönben ül (tanúi vagyunk egy látogatásnak, ez kitűnő jelenet), a hivatalos emberek a nyakára járnak nagyapjának, el akarják választani őket egymástól, a lány neveltetése érdekében. A férfi névházasságot tervez, hogy ne vihessék intézetbe unokáját, akire szüksége van. Most jelenik meg a képernyőn Dajka, s ekkor már tudjuk a továbbiakat. Hogy a nagyapa épp őtőle fog váltig ódzkodni, még jobban, mint az apróhirdetéses hölgyektől. De hiába, mert lezajlik majd egy bizonyos folyamat (amit bár az x-edik variációban látunk, mégis szórakozva fogunk végignézni), s a nagyapa, mikor épp diadalmaskodik a sír-előtti szerelem, meghal. Olyannyira járt út ez, hogy nem is érződik zavaró vázlatosság a szcénák során, hisz már seregnyi rég kiesztergált részlet áll rendelkezésre. Úgyhogy nem kínos végignézni ezt a filmet. Ami kicsit kínos, az ki is lóg belőle, le lehetett volna nyirbálni: például a poéndobáló szóváltásokat, amikor Páger és Csákányi nyilvánvalóan rólunk, a nézőkről tudva beszélgetnek.

Az utolsó jelenetben az öregasszony és a lány együtt hordják a szemeteskukákat, folytatják a nagyapa munkáját. Összeolvad az eddig lazábban összefonódó két főtéma: az „öregek magánya és szerelme”-téma s az „egy tipikus lánysors”-téma. Ezt képbevágások előzik meg arról, hogyan zajlik a mondénabb élet a körúton. Azt sugallva: „efelől akár benőheti őket a fű”, tudniillik azokat, akiket most megszerettünk. Hát igen. Ráadásul az ő valóságbeli megfelelőjük élete olykor – egy olasz film címével szólva – még csúfabb, koszosabb, gonoszabb...

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/11 62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6931