KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/március
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : 25 éves a Filmtudományi Intézet
POSTA
• Kas Ilona: Hogy mi a televízió... Olvasói levél

• Kovács András Bálint: „Gyönyörű válság” A Társulás Stúdió előzményei és törekvései
• Bikácsy Gergely: Az alperesek Kabala
• Zsugán István: A gének dala Anna
• Zalán Vince: Se hús, se hal Rontás és reménység
• Bódy Gábor: Kreatív gondolkozó szerszám A „kísérleti film” Magyarországon
• András László: Egy gengszterfilm hátországa A Keresztapa
• Wisinger István: Hollywood Hollywood ellen Az amerikai filmgyártás útvesztői
• Zilahi Judit: Mire jön be a közönség? Washingtoni filmlevél az új évad kasszasikereiről
• Csala Károly: Egy szigetvilág fölfedezése (1.) Amerikai szociofilm, 1930–1945
• Szabó Júlia: Fény és mozgás Viking Eggeling és a magyar aktivizmus
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Szamurájok és banditák
• Kövesdi Rózsa: Mesél a bécsi erdő
• Koltai Ágnes: Ámokfutó
• Jakubovits Anna: Zorán, a zsoké fia
• Varga András: Víkendház nélkül nem élet az élet
• Gáti Péter: Menekülés haza
• Ardai Zoltán: Újra szól a hatlövetű
• Bikácsy Gergely: Egyszerű eset
• Lajta Gábor: Az összekötő jönni fog
• Schubert Gusztáv: A Hótündér
TELEVÍZÓ
• Horvát János: „Folyt. köv.” A tévésorozatokról
• Fehér Gyula: Műsor öt nyelven Az Újvidéki Televízióról
KÖNYV
• Báron György: A halandóság leltára

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Szamurájok és banditák

Lajta Gábor

Felemás érzéseket nehéz kritikában megfogalmazni. Furcsa állapot, ha a torkunkban dobog a szívünk, és közben agyunk hűvösen kontrollálni kénytelen az érzékeinkre ható látványt. A Szamurájok és banditák egyfelől feszített tempójú romantikus kalandtörténet – egy mesterien felfokozott üldözési jelenettel –, másrészről fagyosan harsány, fejbevagdosó, átdöfködő, vérspriccelő japános hetykélkedés.

Nem, nem okoznak kínzó álmokat, félelmeket ezek a jelenetek. Egyszerűen dramaturgiailag indokolatlanok, nincs mögöttük súlyos tartalom. Nem rettenetet váltanak ki, hanem feszélyezettséget. A borzalom pikantériájára (ha szabad így mondani) apellálnak, és fönnáll a veszély, hogy „megemelik” ingerküszöbünket, és a következő filmekben már csak több és még újszerűbb gyilkolászás borzongathat meg bennünket.

Pedig érezni a rendezői (vagy írói?) igényt, amely árnyalni akarja a jellemeket és áttörni a konvenciókat. Az igazi főhős itt nem a szamuráj, hanem a szamurájból lett, a társadalomból kirekesztett bandita, aki felismerve a hatalom gazságait, feladja a szent elveket. A gondolatiság mégsem uralja a filmet, s a főhős személye is (szuggesztivitása ellenére) elvész a részletek között, amelyek egyenrangúan erőteljesek.

A film tehát egy jobb nyugati kommersz produkció japán megfelelője. Látványa miatt azonban feltétlenül fontosabb számunkra, mint nyugati társai. A japánoknak jól jött a panorámakép, mert a japán szépérzéktől idegen a szimmetria, a „képzelet ellensége”. A szélesvászon ugyanis ragyogó lehetőséget ad a merészen átvágott, kiegyensúlyozott aszimmetriának. Szinte minden képkocka ilyen szellemben komponált. S ez párosult egyfajta sajátos, feszes vágásmóddal, amelyet a szubjektív (nem a szereplőket követő) kameramozgás tesz sokszor még dinamikusabbá. Ez a forma már önmagában sokkhatást, veszélyérzetet kelthet a nézőben.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/03 48-49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7159