KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/november
KRÓNIKA
• N. N.: 36 év – 36 film
• N. N.: Glauber Rocha halálára
• N. N.: A sport népszerűsítése

• Faragó Vilmos: Milyen fiatalok? Dédelgetett kedvenceink
• Székely András: Egyszerre két lovon Fehérlófia
SZOVJET FILMEK FESZTIVÁLJA
• Galsai Pongrác: Közérdekű magánügyek Moszkva nem hisz a könnyeknek
• Hankiss Ágnes: Jelenbe-zártak Nyikita Mihalkov filmjeiről
• N. N.: Nyikita Mihalkov filmjei
• N. N.: Világot teremteni Interjú Nyikita Mihalkovval
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Köszönik, megvannak Velence

• Kozák Márton: Neonfény és Mambo-magnó Beszélgetés Gothár Péterrel
• Gazdag Gyula: „Miénk a világ!” Film a Balázs Béla Stúdió történetéről I.
• Osztovits Levente: Gershwin és a kékharisnyák Manhattan
• Schubert Gusztáv: A látás iskolái? Az egyetemisták és a film
VITA
• Durst György: És a rövidfilmek? Vita a filmforgalmazásról
LÁTTUK MÉG
• Zoltán Katalin: I, mint Ikarusz
• Kulcsár Mária: A bíró és a hóhér
• Gáti Péter: A szőke indián
• Lajta Gábor: Az éneklő kutya
• Sólyom András: Vérvonal
• Deli Bálint Attila: Jesse James balladája
• Schubert Gusztáv: Egy pisztoly eltűnik
• Kövesdi Rózsa: Emberek és farkasok
• Ambrus Katalin: Korai darvak
• Koltai Ágnes: Emil, a komédiás
• Hegyi Gyula: A Herceg és a Csillaglány
• Harmat György: Katasztrófa földön-égen
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Televízió a gótikában Siena, Prix Italia
• Kerényi Mária: Egyedül a közöny... Beszélgetés A megsebzett bolygó szerzőjével
• Spira György: A megjelenítendő múlt Televízió és történelem
KÖNYV
• Berkes Ildikó: Egy örvendetesen rendhagyó filmelméleti műről
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• N. N.: David di Donatello

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Fehérlófia

Egyszerre két lovon

Székely András

 

Arany László, aki népmese-feldolgozásaiban közölte a Fehérlófia „klasszikus” változatát, ugyancsak meg lenne lepődve a filmtől. Ez a történet egy kicsit más, mint amit ő mesél. Hogy mást ne mondjak: az 1960-ban megjelent háromkötetes Magyar népmesék 4. meséje az övé; a film egyes motívumai viszont az 5. meséből (A barna tehén fia), mások a 6. meséből (Babszem Jankó) származnak. De ez végeredményben nem bűn, sőt, természetes: maga Arany is stilizálta a gyűjtött mesét, a mesemondók pedig szintén alakítgathatnak rajta, minden egyes alkalommal. Amit mi a mesék tudományos változataként ismerünk, az voltaképpen véletlenszerű: akkor épp úgy mesélte a közlő, amikor a gyűjtő arra járt. A mese magját számos változatból lehet kihüvelyezni, az ilyen mesei ősalak viszont csak az etnográfiában létezik, akár a nyelvészetben a kikövetkeztetett „alapnyelv”.

Arany László kortársa, a tudós püspök, Ipolyi Arnold elégedetten adná áldását Jankovics Marcell törekvéseire. Maga is úgy vélte annak idején – amíg egy zord, pozitivista kritika el nem bátortalanította –, hogy a népmesékből, az ókori mitológiák történeteiből meg a sztyeppei lovasnépek hagyományából össze lehet állítani egy magyar mitológia vázát. A legjobb alkalom lehetne erre Fehérlófia története, hiszen van benne minden: állathős, mindent legyőző erő; három-, hét-, tizenkétfejű sárkány (mitikus számok!); törpe, aki az alsó világra menekül; rézszérű, ezüstszérű, aranyszérű (mitikus fémek!); egymást fölkapva a földbe vagdosó viaskodók (pusztai népeknél szokás az ilyen szer-tartásos erőpróba-birkózás, például a mongoloknál; e mesében rokon típusú mesék részleteivel kiegészítve, minden lehetőség együtt van egy belsőázsiai–iráni–keleteurópai mítoszkör képi megjelenítésére. Mert van ilyen mítoszkör; a magam részéről például biztos vagyok benne, hogy a Fehérlófiát a magasba emelő és közben ezzel-azzal, többek közt Fehérlófia testrészeivel táplálkozó griffmadár meg a nagyszentmiklósi kincs egyik ezeréves korsaján látható domborítás (óriás madár emel egy meztelen emberalakot, aki mindkét kezével valamilyen jelképes tárgyat emel a madár szája felé) között van valamiféle kapcsolat. Jankovics Marcellnak, tanú rá néhány megjelent tanulmánya a népmesék, a csillagok, a néphit és a különböző népművészeti és régészeti emlékek párhuzamairól – megvan a felkészültsége ahhoz, hogy egy ilyen filmet létrehozzon. Bizonyára akad e témákban nála tájékozottabb, de a rajzfilmrendezők közt aligha.

A rajzfilmrendezés, igen... hát épp itt van a bökkenő. Mert Jankovicsnak, Richly Zsoltnak, Hegedűs Lászlónak és a film nagyszámú, a végén lelkiismeretesen, bár a néző számára teljesen megjegyezhetetlenül – s ezért, sajnos értelmetlenül – felsorolt munkatársának nem csupán az volt a feladata, hogy adózzon „a szkíta, hun, avar és a többi pusztai nép emlékének”, hanem az is, ha ugyan nem elsősorban az, hogy készítsen egy egész estét betöltő rajzfilmet, amely felnőtthöz-gyerekhez egyaránt szólhat, s ha olyan népszerű és jövedelmező lesz, mint a János vitéz, nem fogják őket megdorgálni. Csakhogy ez nem sikerült. A gyerekeknek alighanem túlságosan bonyolult, a felnőtteknek pedig túlságosan mese. Hiába: miként az alighanem pusztai népektől származó bölcs mondás tartja, egy farizommal nem lehet egyszerre két paripán vágtatni. Pontosabban: Jankovicsék a film nagyobb részén át lepottyanás nélkül hajtják végre ezt az akrobatikus mutatványt.

A film két „szintje” többnyire szervesen, néhol nagyszerűen illeszkedik egymáshoz – tudniillik a mitológiai-művészettörténeti utalásokat tartalmazó, de előképzettség nélkül is értelmezhető, ornamentikát, csillagképeket, egymásba átfolyó élőlényeket felvillantó archaikus képi világ, valamint a mesefilm által igényelt sztori. Még az olyan profán részekkel sincs baj, mint a kására nem vigyázó Kőmorzsoló és Vasgyúró elfenekelése. Azt hiszem, a népművészetre való folyamatos utalás segítette az alkotókat – ahol igényelték – a kétféle szemlélet keverésében; például az olyan ötletekkel, mint a Vasgyúró és Kőmorzsoló fenekén fel-feltűnő szív alakú tenyérnyom: a jelenet durvasága eltűnt, játékos „lesimázássá” alakult át. És meghatóan szép lett a Fehérló parasztasszony-viselkedése, a fiát élete árán nevelő, többször hét évig, legénykorig szoptató, s e közben egyre véznább gebévé szikkadó anyakanca áldozata. Mesteri rajz: lesoványodott formájában is őrzi a szkíta díszítményektől kölcsönzött szépségét! (Hogy olykor rénszarvasagancsot is hord, ez valószínűleg feltűnik majd a nézőknek – a magyarázat egy hajdani szibériai szokásban keresendő: egyes helyeken agancsos maszkban temettek el lovakat, „akiket” nyilván táltosként tiszteltek.)

Nem mondom én, hogy végig valami ilyen szkíta–hun–avar–magyar felfogásban kellett volna elkészíteni a filmet. A három sárkány egészen más, mint a mesék óriaskrokodilja, és ez nagyon helyes is, hiszen fontos mondanivalót hordoznak. (A háromfejű sárkány őskori bálványt idéző szörnyeteg; a hétfejű amolyan mindenfelé lövő csodatank; a tizenkét fejű meg maga a túlburjánzó városi civilizáció, amely a modernség oltárán feláldozza a természethez közel élő ember minden szépséges hagyományát.) Hanem a két tündérlány, Háromfejűné és Hétfejűné bizony kirí a filmből szexbomba-külsejével és teljesen indokolatlan ribancviselkedésével. A mese mindenféle anakronizmust és a képből való kiszólást megenged, az igaz; mégis csínján kell bánni az ilyesmivel, bár az alkotói kollektíva bizonyára jól szórakozik munka közben. Van ebben a filmben éppen elég hatás és kölcsönzés, a buddhista művészettől Reisenbüchler Sándorig – a blődli már nem fér bele. Még szerencse, hogy a Nap-héroszból ipari ködökön átszűrődő Nappá alakult Fehérlófia tragikusan szép záróképe láttán hajlamosak vagyunk abbahagyni esztétikai morgásainkat; s hogy el ne felejtsem, segít ebben Vajda István kitűnő zenéje is.

„A mesei-mitikus világkép fölött vitathatatlanul eljárt az idő – írja Jankovics Marcell a népmesékről és a csillagos égről szólván a Kapcsolatok című, nemrég megjelent tanulmánykötetben –, de ha minden szempontból meghaladott is, például szolgálhat a mának, világnézetünkhöz illő, egyre szaporodó ismereteinket, életformánkat, természeti és társadalmi környezetünket harmóniába foglaló szemlélet, gondolkodásmód megteremtéséhez.” Kis híján sikerült Jankovicsnak olyan filmet készíteni, amely megteremti ezt a harmóniát. Ha mozirendszerünk nem sarkallna az „egész estét betöltő rajzfilmre”, hanem elég lett volna egyetlen órányi terjedelem is, valószínűleg zseniális alkotással lennénk gazdagabbak.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/11 06-07. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7265