KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/november
KRÓNIKA
• N. N.: 36 év – 36 film
• N. N.: Glauber Rocha halálára
• N. N.: A sport népszerűsítése

• Faragó Vilmos: Milyen fiatalok? Dédelgetett kedvenceink
• Székely András: Egyszerre két lovon Fehérlófia
SZOVJET FILMEK FESZTIVÁLJA
• Galsai Pongrác: Közérdekű magánügyek Moszkva nem hisz a könnyeknek
• Hankiss Ágnes: Jelenbe-zártak Nyikita Mihalkov filmjeiről
• N. N.: Nyikita Mihalkov filmjei
• N. N.: Világot teremteni Interjú Nyikita Mihalkovval
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Köszönik, megvannak Velence

• Kozák Márton: Neonfény és Mambo-magnó Beszélgetés Gothár Péterrel
• Gazdag Gyula: „Miénk a világ!” Film a Balázs Béla Stúdió történetéről I.
• Osztovits Levente: Gershwin és a kékharisnyák Manhattan
• Schubert Gusztáv: A látás iskolái? Az egyetemisták és a film
VITA
• Durst György: És a rövidfilmek? Vita a filmforgalmazásról
LÁTTUK MÉG
• Zoltán Katalin: I, mint Ikarusz
• Kulcsár Mária: A bíró és a hóhér
• Gáti Péter: A szőke indián
• Lajta Gábor: Az éneklő kutya
• Sólyom András: Vérvonal
• Deli Bálint Attila: Jesse James balladája
• Schubert Gusztáv: Egy pisztoly eltűnik
• Kövesdi Rózsa: Emberek és farkasok
• Ambrus Katalin: Korai darvak
• Koltai Ágnes: Emil, a komédiás
• Hegyi Gyula: A Herceg és a Csillaglány
• Harmat György: Katasztrófa földön-égen
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Televízió a gótikában Siena, Prix Italia
• Kerényi Mária: Egyedül a közöny... Beszélgetés A megsebzett bolygó szerzőjével
• Spira György: A megjelenítendő múlt Televízió és történelem
KÖNYV
• Berkes Ildikó: Egy örvendetesen rendhagyó filmelméleti műről
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• N. N.: David di Donatello

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Vita

Vita a filmforgalmazásról

És a rövidfilmek?

Durst György

 

Magyarországon a filmgyártás játékfilm-centrikus. Ezzel foglalkozik legtöbbet a közönség, a szaksajtó, a kulturális vezetés. Készíthet bárki több sikeres rövidfilmet, maga a szűkebben vett szakma is többnyire csak akkor ismer el valakit filmrendezőnek, ha már csinált egy játékfilmet. Az 1979-es Filmévkönyv adatai szerint a négy játékfilmstúdió 24 játékfilmet készített; a Közművelődési Stúdiók gyűjtőnév alá sorolt stúdiók (Híradó- és Dokumentumfilm Stúdió, Népszerű-Tudományos- és Oktatófilm Stúdió, Propaganda Filmstúdió, Katonai Filmstúdió) 112 rövidebb, hosszabb filmet, a Balázs Béla Stúdióban 8 film készült, s a Pannónia Rajz és Animációs Stúdióban 38. Megkockáztatom, hogy e 158 film között nem egy értékes alkotás van (jónéhány fesztiváldíj is igazolja ezt! –, például Vajda Béla cannes-i díja), ennek ellenére ezek szakmai, kritikai és közönség-elismerése mindmáig késik. Olyannyira, hogy a Magyar Film- és Tv-művészek Szövetsége legutóbbi közgyűlésén az egyik hozzászóló megkérdezte, vajon miért hívják őket Közművelődési Stúdióknak, ha a közművelésben nem, vagy alig-alig tudnak részt venni?

E látszólagos kitérőt meg kellett tennem, hiszen úgy érzem, hogy a forgalmazási vita is csak a játékfilmekkel foglalkozik, s kevés szó esik a (sok esetben értékes) rövidfilmekről. Az ilyen filmek többsége úgynevezett kísérőfilm szerepet tölt be, töltelék a híradó és a nagyfilm között. Akkor vetítik őket, amikor a későn jövők érkeznek. Emiatt olykor alig érthetők, alig láthatók, a közönség kifütyüli őket, hiszen – történetesen – Bud Spencerre vágyik, s nem Mátyás király Corvináira. Idejük – a forgalmazó MOKÉP és a gyártó MAFILM szerződése szerint – 17 perc lehet, ami – irodalmi példát véve – annak a „szabálynak” az elfogadása, hogy egy vers csak – mondjuk – tizenkét sor lehet. Ráadásul a kísérőfilm-jelleg azt is jelenti, hogy – ismét hasonlattal élve –: csak akkor vehet valaki verseskönyvet, ha vesz mellé egy regényt vagy egy drámát is.

Egy-két éve az átépített Híradó mozi (ma Horizont) vállalta a rövidfilmek vetítését. Ma a Horizont jószerivel a televíziós filmek mozija: a legjobb műsoridőt a tévé filmjeivel töltik ki. A rövidfilmek a tévés propagandával nem tudják felvenni a versenyt. (Véleményem szerint nem is kell.) Azt hiszem, hogy ma már mind többen látják, a televíziós filmek és a rövidfilmek egy filmszínházban való vetítése nem igazi megoldás.

Milyen lehetőségek vannak még? Intézmények, klubok, iskolák gyakran közvetlenül a gyártó stúdiókhoz fordulnak filmekért. De nem mindegyik van abban a szerencsés helyzetben, hogy megfelelő berendezéssel rendelkezzen. A FŐMO szolgáltatásai közé vetítőszolgálat is tartozik. Gépet, szakembert, filmet adnak. Ajánlójegyzékük a MOKÉP tulajdonába tartozó játékfilmeket tartalmazza, rövidfilmkatalógusuk nincs. S ha már játékfilm – miért éppen egy moziban is látható filmet kölcsönözzön egy KISZ-szervezet? De ha azt akar, miért nem kérhet „C” kategóriás filmet? Netán kultúrpolitikai meggondolásokból (?) – nézze csak meg a moziban, aki akarja – drágábban! Az már végképp érthetetlen, hogy az eredetileg színes, külföldi filmekből miért csak fekete-fehér keskeny kópiát készítenek! Igaz, a normál kópia színes. De amíg egy keskeny film vetítése 600 Ft-ba kerül, addig a normál film vetítéséért 1020 forintot kérnek. Gyanítom, hogy az így befolyt összeg – nézőszámra bontva; hiszen egységár van, mindegy, hány ember van a vetítésen – az év végi statisztikai eredményeket szépíti. A már említett MOKÉP–MA-FILM szerződés intézkedik a megfelelő forgalmazási körülmények megteremtéséről. A forgalmazó minden filmhez forgalmazási és propagandatervet készít, s ebben rögzíti a film bemutatási időpontját, a film normál és keskeny kópiaszámát, a forgalmazás általános módját, ami a moziüzemi vállalatok részére ajánlás és kötelezettség, meghatározza a propaganda általános céljait, eszközeit. Csakhogy ezek a pontok kizárólag a jelenlegi módszer leírásai. Miután a cél végül is a valóban megfelelő forgalmazási körülmények megteremtése lenne, nem valószínű, hogy a több éves gyakorlat írásos rögzítése szabállyá változtatása, valamit is javíthatna a helyzeten.

Látható tehát, hogy a rövidfilmek forgalmazása a játékfilmekéhez képest rosszabb helyzetben van. Ha a mű – jelen esetben a film – nem kerül közönség elé, nincs visszajelzés, az alkotó könnyebben elbizonytalanodik, s görcsös erőfeszítéssel akar eleget tenni a vélt elvárásoknak.

A forgalmazás hatásai a gyártásra nemcsak ilyen úton érvényesülhetnek. Az együttműködési szerződés a forgalmazónak a gyártó részére kifizetendő jogdíjakról és úgynevezett látogatói részesedésről is intézkedik. A belföldi forgalmazási jog megvásárlásáért a MOKÉP az alábbi jogdíjakat fizeti ki: a kultúrpolitikailag fontos, művészileg kiemelkedő, a Filmfőigazgatóság által kiemelt, továbbá az átlagosnál jelentősen nagyobb látogatottságra számító, vagy „C” kategóriás filmekért 300 ezer; „A” vagy „B” kategóriába sorolt filmeknél 200 ezer; dokumentarista-játék és tévé-koprodukciókért 100 ezer Ft-ot. A jogdíjak összege ugyan elenyésző egy játékfilm költségeihez képest, a gyártónak a pontokba foglalt ösztönzők szerint legjobban a művészfilmek, és a kommerszfilmek készítése fizetődik ki. Ez így jó is lenne, ha a szerződés látogatói részesedésről intézkedő pontja nem az ellenkező irányú ösztönzést tartalmazná: „a forgalmazó a magyar filmek éves látogatottsága alapján látogatói részesedést utal át a gyártónak, mely a stúdió alapját és személyi érdekeltségét szolgálja. Ez a részesedés a bemutatótól számított két évig látogatónként 1,50 Ft, két év után 0,50 Ft.” Az, ami az első pillanatban a művészi alkotások és a kommerszfilmek, másként mondva a „művelődéspolitikai és a közönségpreferencia” ellentéte megoldásának tűnt, egycsapásra a művelődéspolitikai célkitűzések háttérbe szorulását jelenti. Nem csinálhat ugyanis egy stúdió csak művészfilmet, mert szembekerül saját érdekeivel, s kommerszet sem, mert szembekerül a kultúrpolitikával. A magyar film megújulása mindenki által kívánatos, de a szerződésben meghúzódó szabályozók az ellen dolgoznak, hogy a jelenlegi állapotok változzanak.

A fentiek értelem szerint a játékfilmre vonatkoznak. Közművelődési filmekért a forgalmazó jogdíjat nem fizet, a látogatói részesedést meg sem említi. A Balázs Béla Stúdióra ugyanezek érvényesek. Igaz, a Stúdió kísérleti jellegéből fakadóan bemutatásra nem kötelezett filmeket készít, s ezt nem is kell megváltoztatni, de azért természetesen készülnek olyan filmek is (például a Mannheimben nagydíjat nyert Családi tűzfészek, a Térmetszés, a Vannak változások), amelyeket a MOKÉP forgalmaz. Vajon a MOKÉP által forgalmazott filmek után miért ne kaphatna a Stúdió jogdíjat? Netán látogatói részesedést? Egy ilyen kis költségvetésű stúdió esetében két-háromszázezer forint is sokat jelent, hiszen ennyiből itt filmet lehet csinálni! A befolyó összeg növelhetné a Stúdió-alapot, s fedezhetné az évről évre emelkedő gyártási költségek egy részét.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/11 38. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7275