KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/július
POSTA
• Tamás Krisztina: René Clair Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Nagy Istvánné: Rocco és fivérei Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Veém János: Pergőtűz
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Ha az értelem alszik Cannes
• N. N.: A 34. cannes-i filmfesztivál díjai Cannes

• Marx József: „Én csinálom a magamét, te mondod a magadét” Kritika és filmművészet
ESZMECSERE
• Almási Miklós: Mi a bajom a „közérzet-filmekkel”? Hozzászólás Faragó Vilmos Boldogtalan fil című cikkéhez

• Zsugán István: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
• Tarr Béla: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
VITA
• Boros István: A csendes háború Vita a filmforgalmazásról. Mozi-őrjárat Budapesten
• Nagy Sándor: A mozinak keressünk filmet! Vita a filmforgalmazásról

• Kerényi Grácia: Filmen és prózában A wilkói kisasszonyok
• Matos Lajos: Az orvosok dilemmája Kóma
• Simor András: A meghökkentek Kölykök; Ötvenöt testvér
WESTERN
• Jancsó Miklós: Vallomás a nagypapáról
• N. N.: John Ford hangosfilm-rendezései
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Krimik, mesék és a valóság Vilnius
• Xantus János: Bio-Asszony és az Agglegények Oberhausen

• Todero Frigyes: Az imádság már nem volt elég A chilei film Allende idején
LÁTTUK MÉG
• Kövesdi Rózsa: A játékszer
• Kovács András Bálint: Először férjnél
• Loránd Gábor: Hárman a világ végén
• Lajta Gábor: A túlélés ára
• Zoltán Katalin: Az anyakönyvvezető nem válik
• Márton László: A csend előtt
• Koltai Ágnes: Bolond évek
• Gáti Péter: Puska és bilincs
TELEVÍZÓ
• Jovánovics Miklós: Előbb informálni, aztán kommentálni Beszélgetés Hajdú Jánossal
• Loránd Ferenc: Gyermekműsorok – pedagógiai tükörben Kőszegi Szemle
KÖNYV
• Veress József: Filmtörténeti portyák
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Hölgy kaméliák nélkül
• Karcsai Kulcsár István: Kallódó emberek
• Karcsai Kulcsár István: Isten után az első

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kóma

Az orvosok dilemmája

Matos Lajos

 

Robin Cook New Yorkban született és a Columbia egyetemen szerezte meg orvosi diplomáját. Sok tudományos dolgozatot írt, kiváltképp kedvenc időtöltésének, a könnyűbúvár sportnak orvosi vonatkozásairól és jelenleg a világ elismerten legjobb egyetemén, a Harvard University-n szemészetet oktat. E tiszteletreméltó elfoglaltság mellett regényeket ír: a Kóma 1977-ben jelent meg, Szfinx című, újabb írásából nagyrészt a MAFILM műtermeiben forgatták a hasonló című filmet 1980-ban. A Kóma a magyar olvasóközönség számára is jól ismert; a Rakéta regényújság közölte némileg rövidített változatban.

Michael Crichton tudományos karrierje is igen jól kezdődött: a Salk Intézet munkatársa volt. Igaz, megdolgozott az oklevélért – néha napi 10 000 szót is papírra vetett, hogy tudományos-fantasztikus regények írása révén orvos lehessen. Az Andromeda törzs című regényéből nagysikerű film készült és Crichton otthagyta a medicinát, majd saját forgatókönyvéből megrendezte a Nyugatvilág című filmet. A Nyugatvilág egyetlen gigászi angolpark, ahol a vendég római lakomán mulatozhat, vagy bátor seriffként jól programozott robot-banditákat lőhet halomra, tökéletes illúziót keltő, vadnyugati városkák utcáin, de az egyik robot keményen visszalő, ami elméletileg lehetetlen, a gyakorlatban viszont roppant kínos...

„Jó, jó – türelmetlenkedhet a nagyérdemű Olvasó – de mi köze van ennek a filmek világához?”

Természetesen annyi, hogy dr. Cook Kóma című írását dr. Crichton megfilmesítette, s most ez látható nálunk is a moziban.

A Kómában szereplő bűntény vérfagyasztóan ötletes: a gonosz sebész főorvos vezette bűnszövetkezet kisebb műtéti beavatkozásra kerülő, de egyébként egészséges, fiatal embereket az altatógépbe vezetett szén-monoxiddal megöl, helyesebben: soha fel nem tisztuló, mély eszméletlenségbe, kómába juttat, hogy veséjüket, szívüket, májukat szervátültetésre eladva gazdagodjék. A film híven követi a regény fordulatait, ezért részletes tartalmi ismertetése itt fölösleges. Érdemes viszont tanulmányozni a Kóma sikerének anatómiáját és kórtanát.

Crichton egyetlen lényeges változtatást hajtott végre az eredeti történeten: a regénybeli hősnő, Susan Wheeler második egyetemi évét befejező medika, ami igen valószínűtlenné teszi a históriát, mert ahhoz képest túlságosan tájékozott és túl sokat képes elérni a kórház még Amerikában is hierarchikus társadalmában. A film főszereplője viszont fiatal orvosnő, ami logikusan megmagyarázza szinte állandó összeütközését a tekintélyüket fenyegettetve érző, idősebb kollégákkal és azt, hogy ha nehezen is, de módja van kibogozni a rejtélyt, például: megkapni a számítógép memóriájában tárolt kórbonctani adatokat. Susan tényleg a mozi kizárólagos középpontja és Geneviève Bujold alakítása méltó a kitűnő szerephez. Érzékeny, kifejező arca különös ellenpontja a kórházi környezet gépekkel telezsúfolt, teljesen elidegenedett világának és a néző őszintén félti, hiszen szép, fiatal és ráadásul még igaza is van. Mellette a férfipartner, Michael Douglas teljesen szürkének tűnik, az ördögi főorvos, a veterán Richard Widmark pedig úgy hat nagyvonalúan berendezett, tágas dolgozószobájában, mint egy tisztességben megőszült honatya, aki legfeljebb néhány apróbb szabálytalanságot engedett meg magának az elnökválasztás viharaiban.

Crichton regényeinek végén sohasem tagadja meg az egykori kutatóorvost: hosszú irodalomjegyzéket ad meg, ahol az olvasó ellenőrizheti a mese valós hátterét, és ha akarja, kiegészítheti tudományos ismereteit az adott témára vonatkozóan. A film végén ugyan nem szerepel filmográfia, de a néző itt is meglehetősen világos utalásokat kap a fölhasznált filmtörténeti idézetekről, valamint rendezői példaképekről.

A Nyugatvilág kocsmajelenetei egyértelműen a kiváló western-szakértő, Sam Peckinpah stílusában készültek. Az újra és újra ismétlődő, lassított felvétellel szemléltetett tömegverekedések azonban ott még inkább lefékezték a cselekményt, mintsem érdekessé tették volna azt. A Kóma viszont az izgalom legnagyobb mesterének, Alfred Hitchcocknak a hatását mutatja. Crichton gyors felfogású tanítványnak bizonyul. A jól kiegyensúlyozott jelenetek, az izgalom ügyes fokozása, a horror-elemek szerves beilleszkedése a fokozatosan fölpörgő cselekménybe mind-mind azt igazolja, hogy Crichton igyekszik követni mesterének példáját.

A Kóma Hitchcock filmjeihez képest egyetlen területen marad el és ez a bűn lélektani hátterének ábrázolása. Sir Alfred minden munkájában aprólékos pontossággal, tünetről tünetre haladva építette fel a bűncselekmény pszichológiai okait, jóval a viktimológia elveinek leírása előtt, sokszor ábrázolta azokat a mélylélektani rugókat, melyek eleve megszabják, hogy valaki potenciális áldozat-e, vagy sem. Cook és Crichton doktorok dilemmája – többek között – az lehetett, hogy organikus ideggyógyászati taníttatásuk, analitikus lélektani magyarázatoktól eredendően viszolygó, az átlagos orvosi szaktudást messze meghaladó tudományos képzettségük miatt igyekeztek elkerülni azokat a helyzeteket, melyek Hitchcocknál is gyakorta vulgárfreudista esetismertetés formájában próbálták megértetni a bűnügyet – igaz, mindig igen logikusan és szuggesztív módon.

Ha Freud megnézhetné a Hitchcock-életmű őrültjeinek és pszichopatáinak cselekedeteit, s a filmekben adott magyarázatokat, biztosan sokszor egyetértően bólogatna; a bonyolult és színes hitchcocki figurákhoz képest a Kóma professzora igen középszerű megalomániás, még akkor is, ha a technika és a modern kor lehetőségei miatt a gyilkolás nála nagyipari és tudományos módon folyik.

A Kóma képi gazdagsága főleg az „élőhalottak” tárolására épített Jefferson Intézetben játszódó jelenetek közben érvényesül. Ezeket külön operatőrcsoport fényképezte Gerald Hirschfeld vezetésével. A lilás fényben úszó, csövekre és drótokra függesztett testek szürrealista látványa valószínűleg sokak számára lesz maradandó élmény, akár különös fényképészeti teljesítményként, akár a sokféleképpen tönkretehető jövő riasztó lehetősége gyanánt marad meg az emlékezetükben.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/07 24-25. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7393