KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

         
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/október
KRÓNIKA
• N. N.: A Magyar Filmintézet, a Filmvilág és a Szellemkép közös kiadásában megjelent Lotte H. Eisner: A démoni filmvászon című kötete
• N. N.: [Meghalt Fábri Zoltán]
MAGYAR FILM
• Balassa Péter: Az Időtől keletre Balassa Péter, Lengyel László és Szilágyi Ákos beszélgetése
• Lengyel László: Az Időtől keletre Balassa Péter, Lengyel László és Szilágyi Ákos beszélgetése
• Szilágyi Ákos: Az Időtől keletre Balassa Péter, Lengyel László és Szilágyi Ákos beszélgetése
• Szederkényi Júlia: Mária és a nyúl Beszélgetés Enyedi Ildikóval

• Bikácsy Gergely: Renoir testamentuma A zseni és az álnaiv
• Ludassy Mária: „Éljen a nemzet”
TÖMEGFILM
• Király Jenő: A nyers és a hamu King Kong-tanulmányok

• Kömlődi Ferenc: A bomlás virágai Káoszfilmek
ANIMÁCIÓ
• Boronyák Rita: Simpson papa dicsérete

• Koltai Tamás: A leleplező Szmoktunovszkij
KÖNYV
• Bori Erzsébet: Hej, halászok… NévSoros
KRITIKA
• Lukácsy Sándor: Finom remegések Köd
• Turcsányi Sándor: Ki a néző? Priváthorvát és Wolframbarát
• Bikácsy Gergely: Tolvajbukfenc Ipi-apacs, egy, kettő, három
• Dániel Ferenc: Bengáli béka A látogató
LÁTTUK MÉG
• Fáber András: Két tűz között
• Ardai Zoltán: Árnyékország
• Konrád P. Géza: Végveszélyben
• Sneé Péter: Ha a férfi igazán szeret…
• Tamás Amaryllis: Maverick
• Barotányi Zoltán: Afrika koktél
• Hungler Tímea: Farkas
• Asbóth Emil: Rómeó vérzik
ELLENFÉNY
• Nagy Gergely: Az emlékezés ritmusa

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Árnyékország

Ardai Zoltán

Richard Attenborough Árnyékországa egy hasonló című, mélységesen albioni regény akkurátus és mégis sikerült adaptációja. Műnemi kuriózum: gazdag miliőrajzú, egyrészes nagyepikai mozimű, melynek képi-atmoszferikus és irodalomszerű hatása egyszerre, sőt egyaránt átható módon érvényesül; végül mintha csakugyan egy korpulens könyvet olvastunk volna el bizonyos oxfordi professzor-auktor kései szerelméről. A film maga is akadémikus stílusú, de önmagán túlnőve az; nyugodt kézzel tökélyre csiszolt, kismesteri főmű. Bár egyéb létezései is szembetűnnek, ezek mégis harmonikusan épülnek az Árnyékország domináns mivoltába. Például: ez az egyik legjobb „Anthony Hopkins-film”. Az emberiség évek óta vezekel vak közönyéért, amellyel korábbi időkben e színész iránt viseltetett. Most már egy kicsit sok a meaculpából, de ha vannak még, akik úgy érzik, tartoznak további leborulásokkal is Hopkins világos szemei, finom mívű, halvány szácskája előtt, aki még nem bámulta eleget a formás kis öklöket, ama bársonyos mozdulatokat, az nem hagyhatja ki a több mint kétórás Árnyékországot, melynek egyetlen jelenetéből sem siklik ki az ő figurája. De tekinthetjük ezt a filmet úgy is, mint megrendítő bőséggel áradó információfolyamot, a valóban élt, bár cambridge-i C. S. Lewis professzorról. (Ő írta például a Narnia-mesekönyveket, melyekhez már magyarul is hozzáférhetünk a Szent István Társulat jóvoltából.) Végül, de nem utolsósorban: az Árnyékország kivételes súlyú „AIDS-film”, nem mintha szereplői akárcsak hírből is ismernék az AIDS-t, azonban az Árnyékország nehézlövegként működhetne abban a magasztos harcban, mely az évezred alkonyán a promiszkuitás szelleme ellen megindult. Az ezermosolyú szellem ugyan nem fog veszteni bűverejéből az új Attenborough-film forgalmazása által, még ha jó néhány mosolya csakugyan kétségbeejtően sivár vagy riasztó is. Ahhoz az kellene, hogy – csak Magyarországon – milliom nézőt csaljon a moziba Hopkins. Ez nem következhet be. De aki mégis lépre megy… A film érzelmessége huzamosan a giccshatárig feszül, a húr majdnem elpattan, de nem, mégsem szabadulunk: a szereplők egyéniségének, összefonódó sorsának bődült földi nehézkedése is folyamatosan érződik. Attenborough az első perctől az utolsóig méltóságteljesen lengeti az irdatlan zászlót, amelyre az van írva: Halálos Szeretet és Semmi Más. Gondolja meg mindenki, mielőtt elmerészkedik az Árnyékországhoz, mert e mű színe elől végül maga Dionüszosz is laposra nyomódottan, köhécselve araszolna ki az utcára, Hermész pedig tétován repdeső pillantással, bukdácsolva menekülne. Villon és Rabelais, Goethe és Mozart hunyorogva, nyakuk behúzva oldalognának ki a fal mentén. Brecht meg talán fel se tudna kecmeregni a székből, csak üres tekintettel meredne maga elé. Buñuel és Fellini a székek alá bújnának.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1994/10 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=752