KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/január
FILMSZEMLE
• Csala Károly: Magyar film, egy évtized fordulóján A Játékfilmszemle elé
• Veress József: Mi a siker, mi a bukás? Magyar film – itthon 1980-ban
• N. N.: 1979–1980 magyar filmjeinek látogató-számai
• N. N.: Számok, tények, vélemények Magyar filmek külföldön 1980-ban
• N. N.: A Hungarofilm levelezéséből
• N. N.: Játékfilmdíjak 1980
• N. N.: Külföldi lapok – magyar filmekről

• Almási Miklós: Hozott anyagból Boldog születésnapot, Marilyn!
• Berkes Erzsébet: Finnugor holtomiglan
• Zsugán István: Egy karakter története Beszélgetés Szabó Istvánnal
• Czigány György: Filmről, zenéről Beszélgetés Gaál István filmrendezővel és Szőllősy András zeneszerzővel
• Matos Lajos: Horror vacui A nyolcadik utas: a Halál
• N. N.: „Filmalkotói Társulást hozunk létre”
• Rubanova Irina: Néva-parti vallomások A leningrádi filmiskoláról
LÁTTUK MÉG
• Schéry András: Forgalmi dugó
• Csala Károly: Reggeli vizit után
• Kemény György: Kérek egy elefántot
• Hegedűs Tibor: Fekete-fehér – színesben
• Harmat György: Csapda az erdőben
• Zilahi Judit: Lövések holdfényben
• Dániel Ferenc: Szakadék szélén
• Palugyai István: Vér a síneken
• Schéry András: Start két keréken
• A. Kovács Miklós: A cárlány és a hét dalia
• Ambrus Katalin: Ketten a lakókocsiban
• Báron György: Az első áldozás
TELEVÍZÓ
• Hegyi Gyula: Túl a televízió gyermekkorán Beszélgetés Liszkay Tamással, a televízió drámai főosztályának vezetőjével
• Bor Ambrus: Keresi, keresi, nem leli... Van neki? Sítúdió ’80
• Mészáros Tamás: „Félreéltem én...” Jegor Bulicsov
• Nógrádi Gábor: Videózunk, videózgatunk 3.
• Gyárfás Endre: Oktatás vagy/és revü? Egy forgatókönyvíró jegyzetei
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Hívj a messzeségbe!
• Karcsai Kulcsár István: Babaház
• Karcsai Kulcsár István: Mamma Róma
KÖNYV
• Szőnyi Klára: Szó és kép Nemeskürty István filmtörténete németül
• Pánczél György: Egyveleg
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : Az év játéka

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Filmszemle

Magyar film – itthon 1980-ban

Mi a siker, mi a bukás?

Veress József

 

Csökken a mozinézők száma az egész világon.

Napjainkban Magyarországon jóval kevesebben tekintenek meg hazai filmet, mint korábban bármikor.

A két tény azonos folyamatot jelöl, s noha a jelek arra mutatnak, hogy néhány negatív rekord még megdőlhet (a folyamat ugyanis nem ért véget), érdemes a számokat vallatóra fogni és kihámozni egy-két tanulságot a statisztikákból.

Kezdjük azzal az evidenciával, hogy a „magyar film” – mint áruvédjegy – nem örvend túlságosan nagy népszerűségnek. Sok az ellendrukker. Nem kevés azok száma, akik – bár műveltnek és tájékozottnak tartják magukat – széles ívben elkerülik a mozit, amikor magyar filmet vetítenek. Az előítéletek egy része ideológiai-politikai indíttatású, más részük viszont esztétikai természetű (az ízlés mutatója). Nem volna semmi baj, sőt „megdicsérhetnénk” a közönséget, ha értékek szerint szelektálna, azaz megbuktatná a gyenge filmeket és bizalmat szavazna a jó alkotásoknak. De hát korántsem ilyen rózsás a helyzet. Az egyik fiaskó mágnesként húzza maga után a következőt, s már-már egyértelműen elmarasztaló jelzőnek számít a „magyar” az átlagnéző frazeológiájában.

Ez az első számú bökkenő.

Írásomat nem védőbeszédnek szánom, ellenkezőleg, inkább a jelenség kapcsán megfogalmazható problémákat szeretném feltérképezni, de éppen ezért nyomatékosan hangsúlyozom: a hendikep, melyről imént szóltam, súlyos tehertétel, mely eléggé megnehezíti a tárgyilagos ítélkezést.

Amely „alapállás” nélkül lehetetlen megfogalmazni az ok-okozati összefüggéseket.

Vizsgáljuk meg tehát a kérdést: miért népszerűtlenek a magyar filmek?

Akad szakember, aki hibásnak tartja az efféle megközelítést s azzal érvel, hogy mindenütt átértékelődött a siker és a bukás fogalma, s fejlett mozikultúrával rendelkező országok is megirigyelhetnék egyik-másik filmünk fogadtatását (teszem azt: néhány százezres nézőszámát). Minden relatív. Lehet szépítgetni a dolgokat, hivatkozni a mostoha körülményekre meg azokra a tényezőkre, melyek a nézők távolmaradását motiválják (a szabadidő-struktúra megváltozása, a tömeges autózás, a hétvégi telkek megszaporodása, a kulturális kínálat bősége, a televízió filmáradata stb.), a tények azonban ettől még tények maradnak.

Magyar film csak nagyon ritkán számít szellemi szenzációnak, s az össznézőknek csak kb. egyötöde vásárol jegyet a hazai stúdiók termékeire (1978-ban – jubileumi esztendő volt, sok felújítással – 19,5%-a, 1979-ben 18,1%-a). Összehasonlításként egyetlen adalékot hadd említsek: Franciaországban a mozibarátok a nem éppen csúcsokon járó hazai filmművészetet, vagyis az „otthoni portékát” kedvelik leginkább. 1979-ben a nézők 50,1%-a (több mint fele!) francia filmre volt kíváncsi. Ha nekünk ilyen mutatóink volnának...

De térjünk vissza korántsem költői kérdésünkhöz.

Vegyük sorba a lehetséges válaszokat.

Úgy vélem, kicsit egyoldalú a magyar filmek „étlapja”, a kínálat nem eléggé változatos. Bizonyos filmtípusok túltengenek. Olykor tematikai divatok adják meg az alaphangot. Egyes filmműfajok hiányoznak. Annak ellenére, hogy az „ebből is egy kicsit, abból is egy kicsit” jelszavát mintha túlontúl is érvényesítenénk (persze szükségszerűen, elvégre a stúdióknak többféle megrendelést kell teljesíteniük).

Már a magyar film nagykorúságának kezdetén – a hatvanas évek közepe táján – szóvá tették bizonyos ítészek, hogy művészetünk „félkarú óriás” marad, ha megfeledkezik a szórakoztatás jogos igényeinek nívós kielégítéséről. A helyzet nem sokat változott azóta, máig mindig kevés a vígjáték, kalandos történet, krimi, zenés film stb., pedig a világ összes látogatottsági listáján ezek a művek vezetnek. Olykor utcahosszal. Sajnos, Keleti Márton kidőlt a sorból, az általa megoldott feladatokat senki sem akarja vállalni. A tizedes meg a többiek folytatására – nem a konkrét mesére, hanem a felszabadult derű és az igényes mondanivaló ötvözésére gondolok – egyelőre várni kell... A legutóbbi két évben félmillió fölötti nézettséget csak két film ért el: a Kojak Budapesten és Az erőd. Mindkettő ebbe a kategóriába tartozik. A további helyezettek: Rosszemberek (betyárfilm), Kentaurok (politikai kalandfilm), Élve vagy halva (kosztümös történet). A statisztikával kapcsolatban – az olvasó számára, aki nem ismeri a forgalmazás mechanizmusát – mindenképpen el kell mondanunk valamit. Az érdeklődést befolyásolja, hogy mikor, hol és hányszor játszanak egy filmet. Hogy „szervezik-e” a közönséget avagy sem. Hogy milyen a propaganda minősége. Ezek sem mellékes dolgok, tehát a számokat hiba volna abszolutizálni.

Közismert, hogy a legifjabbak – főleg a tizenévesek – keresik fel leggyakrabban a filmszínházakat. Mi következik mindebből? Hogy minél több művel kell kedveskedni nekik. Ezzel szemben mi a helyzet? Az ifjúsági és gyermekfilm nálunk olyan ritka, mint a fehér holló. A friss termésből idesorolhatjuk a Veszélyes játékokat, mely azonban – sajnos – nem sikerült igazán, s a közönség sem nagyon tüntette ki figyelmével. Még a Rényi Tamás rendezte Élve vagy halva is „fogyasztható” e korosztály számára, tovább azonban nem tudom folytatni a felsorolást. A konklúzió kézenfekvő: gyakrabban lehetne – kellene – „megcélozni” a magyar filmeseknek a fiatalokat. Több millió elveszett mozinéző látja kárát annak, hogy Magyarországon „hiánycikk” a gyermekek és a serdülők számára készített filmalkotás.

Az érem másik oldala: a dokumentáris jellegű művek egyfajta hegemóniája. Világért sem akarom bántani az alkotókat, magam is szeretem a valóságfeltáró, a jellemeket és konfliktusokat alaposan „körbejáró” filmeket. Szükség van rájuk, fontos részét képezik filmkultúránknak. Ugyanakkor vitathatatlan, hogy a dokumentumfilmek (fikcióba oltva vagy anélkül) a képernyőn, a televízióban élnek – élnének – igazán. Moziban – tapintatosan fogalmazva – gyér érdeklődés kíséri vetítésüket. Nem aránytalan-e, ha a választékban már-már az ilyen művek dominálnak? A hullám 1980-ban tetőzött. Egymás sarkára hágtak az egyébként kvalitásos alkotások, a Harcmodor, a Békeidő, a Korkedvezmény és az Orvos vagyok...

A magyar film irodalmi inspirációi meghatározó fontosságúak. A Talpalatnyi földtől az Árvácskáig számos kiváló – és természetesen szuverén – „irodalmi film” címét sorolhatnánk fel. A regény, novella, színdarab stb. sikere jó ajánlólevél a film számára is, tehát semmiképpen sem lehetnek véletlenszerűek a két Múzsa találkozásai. A hagyomány folytatódott 1979-ben és 1980-ban, de átütő erejű művet – mely tömegeket érdekelt volna, mint néhány esztendeje a Szindbád vagy a Szerelem – nem találunk a repertoárban. Hacsak az egyszer már aposztrofált Szinetár–Hernádi filmet, Az erődöt nem számítjuk... Viszont a Fábián Bálint találkozása Istennel és a Naplemente délben csak kisebb publikumot érdekelt, a tévéjátékokból mozisított Színes tintákról álmodom pedig úgyszólván közönségvisszhang nélkül maradt (az elismerő kritikák ellenére: egyébként ennek a kérdésnek a vizsgálata is megérne egy misét – miért nem képesek befolyásolni a magyar filmbírálatok a magyar nézők véleményét a rá- és lebeszélés igényével?).

Az úgynevezett egész estét betöltő rajzfilmek „made in Hungary” jelzéssel eddig nagyon népszerűek voltak itthon (gondoljunk a János vitéz vagy a Lúdas Matyi kedvező fogadtatására). A permanencia 1980-ban megszakadt: a Habfürdőre riasztóan kevesek vásároltak jegyet. Csak ez az egyetlen mínusz csaknem egymillió néző kiesését jelenti: a populáris rajzfilmnek még a mostani dekonjunktúrában is ennyi lehet(ne) a közönsége. Kovásznai kísérlete – úgy látszik – járhatatlan út irányába mutat.

Cikkünk végén tegyünk említést azokról a filmekről – immár tíz év viszonylatában –, melyek vetítésekor a jegyüzérek nem maradtak „munka” nélkül. A Csárdáskirálynő az első (2 millió 13 ezer néző), megelőzi A félszemű seriffet, az Abbát, a Zorrót és még számos nyugati kasszafilmet. A Lúdas Matyi rajzfilmváltozatának 1 millió 704 látogatója volt. További címek a sikerlistán: Csínom Palkó (1 millió 573 ezer), Bob herceg (1 millió 569 ezer), Lila ákác (1 millió 522 ezer), Hét tonna dollár (1 millió 361 ezer), A kenguru (1 millió 338 ezer). Az ennek a felsorolásnak a legfőbb „szépséghibája”, hogy a filmek kivétel nélkül 1977 előtt készültek, s azóta – most kizárólag a bevételi mutatókra értjük ezt – megszakadt a kontinuitás.

A pálya széléről tanácsokat adni mindig könnyű. „Receptekkel” azonban nem változtathatjuk meg a hazai filmek minőségét és még kevésbé a szemléletet, ahogy a műveket fogadják (elismerik vagy elutasítják). Egyvalami bizonyosnak látszik: ahhoz, hogy a magyar film újra próféta legyen a saját hazájában (már volt erre példa), égetően szükséges felmérni a közönségigényeket, s ennek nyomán tudatosabban megtervezni a hatásokat. Az idegenkedés-ellenségeskedés légkörét néhány kimagasló értékű film – lehetőleg zsinórban – megváltoztathatja. Ne adjuk fel a reményt, hogy a magyar filmművészet egyszer – talán nem is olyan sokára – megtalálja majd a maga optimális közönségét.

 

 

1979–1980 magyar filmjeinek látogató-számai (1980. november 1-ig)

Magyar rapszódia

312 728

Fogjuk meg és vigyétek

124 613

Tíz év múlva

6 889

Csillag a máglyán

153 983

Az erőd

560 996

Szabadíts meg a gonosztól

241 551

Rosszemberek

493 979

A kis Valentino

29 707

Kinek a törvénye?

135 922

A trombitás

247 606

A kedves szomszéd

89 514

Kentaurok I–II.

440 819

Októberi vasárnap

380 439

Mese habbal

111 805

Térmetszés

4 867

Allegro barbaro

298 634

Minden szerdán

221 893

Útközben

66 295

Bizalom

232 798

Ajándék ez a nap

216 279

Az állatok válaszolnak

291 417

Égigérő fű

222 037

Hogyan felejtsük el életünk legnagyobb szerelmét...?

213 357

Vasárnapi szülők

308 139

Családi tűzfészek

20 900

Tantörténet

3 088

Magyarok a prérin

19 956

Élve vagy halva

340 461

Harcmodor III.

159 077

Fábián Bálint találkozása Istennel

196 866

Békeidő

138 771

Habfürdő

39 052

Utolsó előtti ítélet

28 445

Veszélyes játékok

73 044

Majd holnap

15 691

Kojak Budapesten

652 357

Vannak változások

6 421

Korkedvezmény

58 044

Orvos vagyok

15 624

Az áldozat

202 361

Ki beszél itt szerelemről?

209 088

Két történet a félmúltból

4 857

Naplemente délben

43 317

Színes tintákról álmodom

21 382

Csontváry

131 695

Circus Maximus

54 709

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/01 06-07. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7579