KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/december
PRO ÉS KONTRA
• Almási Miklós: Mesék az értékválságról Psyché
• Szigethy Gábor: Bódy Gábor Psychéje Psyché
• Császár István: Jegyzet a kritikáról A Psyché ürügyén
ESZMECSERE
• Nemes György: Egy néző dohogása
• Báron György: Védői talárban

• Spiró György: Legyünk őszinték! Pofonok völgye avagy Papp Lacit nem lehet legyőzni...
• Faragó Vilmos: Vissza a nagymamához Töredék az életről
• Pörös Géza: Kibírják-e az emberi kapcsolatok a rájuk nehezedő terheket? Beszélgetés Lugossy Lászlóval
• Zalán Vince: Radikális „mérsékeltség” Beszélgetés a nicaraguai filmről
• Simor András: Sémák és ellensémák Túlélők
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: Mikrofonpróba Gdańsk
• Létay Vera: „Gazdálkodás, Horatio, gazdálkodás” San Sebastian
• Zalán Vince: Mintha Mannheim

• Fáber András: Őrültek-e az őrült nők? Hasonneműek szerelme a filmvásznon
• Kelecsényi László: Bűntudatunk természete A Latinovits-szindróma
LÁTTUK MÉG
• Iván Gábor: A pap, a kurtizán és a magányos hős
• Veress József: A kis postáslány
• Báron György: A naplopó
• Dávid Tibor: A világ rendje és biztonsága
• Loránd Gábor: Az Acélváros titka
• Schéry András: Idegenben
• Schéry András: Hölgyem, Isten áldja!
• Dávid Tibor: Árnyékbokszoló
• Palugyai István: Ékszerrablás fényes nappal
• Józsa György Gábor: Keresztül a Nagy Vízválasztón
TELEVÍZÓ
• Veress József: „Mert be vagyunk zárva...” Kulcskeresők
• Ökrös László: Ami után nem marad nyom Enyhítő körülmény
• Hollós Máté: Bűn és bűnhődés Petrovics Emil operája tévéfilmen
• Morvay Judit: Domaházi hegyek között... A néprajzkutató szemével
• Nógrádi Gábor: Videózunk, videózgatunk 2.
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Stan és Pan; Jutalomutazás; Papírhold
KÖNYV
• Megyeri Lili: Két svájci filmtükör
• Gellért Gyöngyi: Ötszáz oldal a belga filmről
POSTA
• Tamás Krisztina: Forgatókönyv vagy filmszalag? Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Bucskó Béla: A másodhegedűs Olvasói levél – Szerkesztői válasz
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A naplopó

Báron György

Bernhard Sinkel filmje elsősorban a tizennégy éven aluliak érdeklődésére számíthat. Közülük is valószínűleg a kevésbé fogékony nebulókéra. A dörzsöltebb mozibajárók ugyanis már ebben a korban is észreveszik azt a grandiózus filmkészítői ügyetlenséget, amely valósággal süt A naplopó minden beállításából és színészi gesztusából. A filmet persze felnőttek készítették, vélhetően felnőtteknek; ily módon nem a gyermeki észjárás bölcsességét sugározza, mint a jó gyerekfilmek, hanem a felnőtt észjárás gyermetegségét, mint a „komoly” fércművek.

A napóleoni háborúk korában játszódó kosztümös történet úgy indul, mint egy Fanfan la Tulipe- vagy Cartouche-utánzat. Az első tíz percben, amikor a kalandfilmekből ismert összes unt geget elénk ömleszti, még akár műfaji paródiára is gyanakodhatunk. A kacagás azonban elhamarkodott: szó sincs paródiáról. A kalandos kezdet lassan átúszik egyfajta vontatott pikareszkbe, melyben a főhős fiatalember – a cím szerint: naplopó – elindul szerencsét próbálni, főúri házaknál köt ki, szerelmetes lesz a szépséges grófkisasszonyba, és ahol csak tud, borsot tör a basáskodó, kövér főkomornyik orra alá. Ez így, elmondva, valószínűleg nem hangzik olyan elrettentőén, mint a vásznon, hihetetlenül lassú ritmusban, olyan deklamáló színészi játékkal, amely leginkább egy vígopera tónusát idézi, zene nélkül. A naplopó olyan ostobácska, hogy az még a mai mezőnyben is tanulságos. Újabb adaléka annak, hogy a film a legkevésbé ellenállóképes művészet. A filmvászon, úgy tetszik, mindent elbír. Nehéz elképzelni, hogy írott szöveg valaha is olyan jellegtelen és suta lehet, mint ennek a filmnek a története, a jelenetezése, a dialógusai. Igen eredeti opusz ez: jószerivel nézhetetlen ugyan, de a rossz filmek egyetlen típusához sem sorolható. Olyan szürke és jellegtelen, olyannyira hiányzik belőle a közlendő legcsekélyebb jele is, hogy alighanem új színnel gazdagítja a filmes ballépések amúgy is beláthatatlanul gazdag palettáját.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/12 43-44. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7630