KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/június
• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...

• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille

• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Posta

Olvasói levél – Szerkesztői válasz

N. N.

 

Sámán vagy Showman?

 

Furcsa dolog, ahogy L. Zs., L. B., S. K., Sz. N., M. J. és a többiek, anonim medikusok, leendő orvosok ilyen bátor szókimondással minősítik filmbeli kollégájukat.

Úgy gondolom, már maga a cím megdöbbentő. Létezik az, hogy ma Magyarországon az orvosi hivatás megítélésére ez az alternatíva kínálkozik? Vagyis, hogy: kuruzsló vagy „látványember”? Mintha legalábbis egy diploma nélküli Hellpraktikerről beszélnének. (Akihez mellesleg azért is járnak szívesen, mert nemcsak gyógyszeres kezelést kapnak...) De tudtommal ez a fajta sámánkodás országunkban törvénybe ütközik, és Szabó Istvánnak amúgy is van diplomája. Nem tudom, járható út-e Szabó doktoré, de a betegek számára biztosan ez a megnyugtató. A leendő orvosok (sámánok és showmanek?) pszichológiát is tanulnak, érteniük, tudniuk kellene, hogy az embernek szüksége van önmaga megvalósítására. Dr. Szabó István ugyanis ezt teszi. És biztosan nem árt AZ EGÉSZSÉGÜGYNEK.

 

Major István

Budapest

 

*

 

A „megdöbbentő” címet nem az orvosi hivatás magyarországi megítélésére, minősítésére kívántuk használni; a címben fölvetett kérdés világszerte foglalkoztatja a medicina szakértőit. Régi korokban az orvos: sámán – tehát varázserejű, babonás tisztelettel övezett, különös képességeiről híres „gyógyító ember” – volt (és nem kuruzsló, ahogy Major István írja). Az orvos–beteg kapcsolatban most is fölfedezhető – sőt, sokszor kívánatos is – az orvos sámánszerepének érvényesülése, ami kételkedés nélküli hitet sugall a betegnek. Ma azonban az egyéni varázzsal rendelkező orvos sokszor a tömegkommunikációs eszközök – a televízió, film – közvetítésével válik közismertté és híressé, s eközben akarva-akaratlanul ugyanúgy szereplő, showman (is) lesz, mint a népszerű tv-bemondó vagy pop-énekes. Társadalmi kapcsolatainkban valamennyien különböző szerepekben jelenünk meg, és igen nehéz megmondani, hogy a különleges orvosszerepben manapság mennyi legyen a sámán, vagy a „showman” aránya, meddig használ a gyógyítás, az ismeretterjesztés ügyének a tömegkommunikációval megsokszorozott népszerűség, és hol csap át önmutogató műsorszámba. A cím tehát nem csupán az adott film, hanem általában az „orvos dilemmája”.

A leendő orvosok – sajnos – nem tanulnak pszichológiát. Ettől függetlenül egyikük sem kívánta megcsorbítani az önmegvalósítás jogát, vagy gyanússá tenni a film hősét azzal, hogy idealizáltan megjelenített döntések mögött a kényszerpálya lehetőségét is fölvetették. A beszélgetés résztvevői sem a film szereplőinek, sem alkotóinak a kedvét nem akarták elvenni a szép, humanista témától, csak a megvalósítás módját vitatták, mert nem elég a jót akarni: jól is kell akarni...

 

Matos Lajos

 

 

Még egyszer a Békeidő problémáiról

 

Késve került kezembe a Filmvilág 1980/4. száma, amelyben Csala Károly kritikáját olvashattam. (Sajnos, Kecskeméten csak a megjelenés után néhány nappal kapható árusításban a folyóirat, akkor is csak szerencsével, mivel 2–3 darabot kapnak, még a Hírlapboltban is.) Bár Csala Károly rámutat néhány fogyatékosságra, kritikája semmivel sem különb a kritikája tárgyától. De hogy pontosabb legyek, szerintem sokkal rosszabb annál. Az viszont a jobbik eset, mintsem a fordítottja....Nem az a legfőbb gyengéje Csala Károly kritikájának, hogy fantáziacsapongást mutat formailag, hanem az, hogy a film érdemét a szerinte „balul sikerült rendezés” miatt nem ismeri el. Pedig, ha az ábrázolás hitelessége vitatható is, a téma nem... Én másként értelmezem a film témáját, s ezzel cáfolom is a kritikust. A lényegre így kell rákérdezni: igazság-e az, amit a tsz-elnök képvisel? Mert ha igen, s éppen hogy igen, akkor ezzel a vele szembenállók nem azt képviselik, még ha beosztásuknál fogva erre hivatottak is. Maga a tsz-elnök is kimondja, hogy ha támogatták volna, akkor nem kényszerülne a szabálytalan módszerekre. Egyfelől a szabályokkal is probléma van, másfelől az ellenlábasságnak elvtelen szubjektív eredői vannak. Amit a kritikus egyértelműen ravaszkodásnak nevez, az valójában bátor kiállás egy jó ügyért. Csala Károly azonban így is, úgy is gondolkodik. Míg egyfelől a tsz-elnök igazságáról beszél, másfelől a vele szembenállókkal való összeütközés szükségességét emlegeti. Szerencsére, ha Csala csal a kritikájával, a film a néző számára megmutatja, hogy a demagóg, s öntelten avagy elefántcsonttoronyban pózoló funkcionáriusok, vezetők egyáltalán nem a jó szándékot képviselik. És ezért köszönet a film rendezőjének!... Ide kívánkozik, hogy fülembe csengenek Bajor Nagy Ernő szavai, amelyeket a minap mondott az elhallásokról. Jegyzetében egy kóresetet említ, miszerint valaki azt mondta, beszélhetnek neki akármit, ő annak hallja, aminek akarja. Nos úgy látom, hogy ez a látásra is áll, még ha kritikus is az illető. Csakhogy ez már a közvélemény formálása iránti felelősséget érinti, s nem hiszem, hogy a felelőtlenség elnézhető, avagy megengedhető. De ha csupán véleménynyilvánításról van szó, akkor az ellenvélemény is nyilvánosságot érdemel.

 

Krémer István

Kecskemét

 

*

 

Az ellenvéleménynek készséggel nyilvánosságot nyújtunk, hiszen ez azt jelzi, hogy lapunk írásai kapcsolatot találtak az olvasóval. Vitatkozni is szeretünk, nem tartjuk lapunkat tévedhetetlennek, szívesen meghallgatjuk mások gondolatait, cserébe azonban jobban örülnénk, ha levélíróink gorombaságok helyett érvekkel győznének meg igazukról. Hiszen nem feltétlenül csal, s hazudik, akinek más a véleménye. Olvasónknak válaszképpen ajánljuk, szívlelje meg Bajor Nagy Ernő szavait az elhallásokról, és olvassa el még egyszer – figyelmesen – a vitatott bírálatot. Gyanítjuk ugyanis, hogy a dolog lényegét tekintve a kritika szerzője és ön egyetértenek.

 

A szerkesztőség


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/06 64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7857