KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/május
• Galsai Pongrác: Kézimunka a Cséry-telepen Majd holnap
• Lengyel Balázs: Mennyi reménytelenséget bír el egy gyerekfilm Veszélyes játékok
• Székely András: Morgások és macskák 1979-es rajzfilmekről
• Egyed László: Népszerű-e a tudományos?
• Rubanova Irina: Asszony a felvevőgéppel Larisza Sepityko portréjához
• Rubanova Irina: Falusi apokalipszis Moszkvai tudósítónk beszélgetése Elem Klimovval
• Bikácsy Gergely: Család – megbocsátok! Szívzörej
• Bádonfai Gábor: Közös gyermekkorunk Még egyszer A facipő fája című filmről
• Szilágyi János: Volt egyszer egy film...
FESZTIVÁL
• Csala Károly: Mireille és egyéb fiatalok Sanremo
• Bikácsy Gergely: Kérdőjelek és komédiák Kassa

• Köllő Miklós: Mire figyelünk a nyolcvanas években? Filmstúdiók: számvetés és önértékelés II.
• Gazdag Gyula: M. v.
• Rózsa Zoltán: Isten, Haza, Tekintély Portugál fantomok
VITA
• Veress József: Beszéljünk a filmcímekről
• Csala Károly: Válasz helyett Veress Józsefnek
LÁTTUK MÉG
• Ledniczky Márton: Földi űrutazás
• Miklósi Klára: Talaj nélkül
• Koltai Ágnes: A nagy álom
• Harmat György: Államérdek
• Schéry András: Hazatérés
• Veress József: Szerelmi vallomás
• Józsa György Gábor: Sorsok
• Kulcsár Mária: Goodbye és ámen
• Koltai Ágnes: Mindent bele, csak rá ne fázzunk
• Veress József: Bumfordi
• Csala Károly: Az anya, a lány és a szerető
TELEVÍZÓ
• Bor Ambrus: Pozitívot minden negatívról – vagy pozitívot minden negatívból? Apám kicsi alakja
• Koltai Tamás: John és Jancsi Drága kisfiam
• Mezei András: A mélységből
• Ökrös László: Különleges nyomozás Részeg eső
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Eper és vér
• Karcsai Kulcsár István: BÚÉK
• Karcsai Kulcsár István: Halál Velencében
KÖNYV
• Voigt Vilmos: Emilio Garroni: Szemiotika és esztétika
POSTA
• Dominus Péter: Mindennapok Oidipusza és az időutazás Olvasói levél
KRÓNIKA
• N. N.: Bemutatjuk külföldi tudósítóinkat David Robinson; Irina Rubanova

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Népszerű-e a tudományos?

Egyed László

 

Nem tudom, mikor láttam egyet is a Népszerű-Tudományos és Oktatófilm Stúdió filmjeiből; amíg most aztán egy bemutatón egy egész év termését végignézhettem. De még a vetítés alatt is elsősorban azon gondolkodtam, vajon kinek, kiknek készülnek ezek a filmek. És egyáltalán milyen törekvés vezérli készítőiket?

Nyilván nem lehet mindegyik filmnél egy kalap alá venni a válaszokat ezekre a kérdésekre, és az is biztos, hogy a készítők adta válasz nem mindig egyezne azzal, amit az eredmény tükröz. Egy dolog biztos: ezeknek a filmeknek a színvonala, mondanivalója, és az a kör, akinek szólnak (ha van ilyen) nagyon eltérő.

Magam is ismeretterjesztéssel foglalkozó – küszködő – újságíró, nagyon jól tudom, milyen nehéz megtalálni a megfelelő gondolatot és formát; kiválasztani, hogy kiknek is szóljon az ember, és a kiválasztott közönséghez aztán hogyan kell szólni. Nézzük például a Közteret (melynek rendezője és operatőre Neményi Ferenc). Valóban szépen elkészített film, szakszerűségéhez sem férhet kétség, hiszen jó szakemberek értő segítségével született. Mégis, bár jó formai megoldásokkal, jó képekkel valósítja meg célját – a köztéri szobrok segítségével illusztrálja a magyar történelmet a századfordulótól napjainkig – az embernek az az érzése, hogy megérteni csak azok tudják, akik megélték ezt a történelmet. Márpedig egy ilyen film inkább azoknak hasznos, akik a jövő történelmét alakítják, a fiataloknak, akik, gyanítom, értetlenül nézik majd, hiszen feltehetőleg nem ismerik fel a régebbi időket „ábrázoló” képek nagy részét. Pedig talán egy megfelelő narrátorszöveg segíthetett volna. (Nem „szájbarágásra” gondolok!)

Más a gondom például a Vox Humanával (amelyet Dévényi László rendezett, Vancsa Lajos fényképezett). A szakértők itt is nagy nevek, és a filmesek is mesteri munkát végeztek. Óriási technikai bravúrok tanúi lehetünk, ahogyan a stroboszkóp segítségével lelassítva láthatjuk a hangszalagokat rezegni, vagy röntgenképen szemlélhetjük hangadó szerveink működését. Viszont a képek mintha véletlenül sorakoznának egymás után, egy-egy illusztráció pedig meglehetősen „naiv” (gondolok arra, hogy az emberiség soknyelvűségét „ábrázolandó”, sok nyelven elmondják a film elején, hogy az emberiség több ezer nyelven beszél). Egyébként ebből a filmből is hiányzott számomra egy jó magyarázószöveg, ami a legtöbb alkotásnál „hiánycikk”. Miért nem lehet olyan filmet csinálni, ahol nemcsak a néző fantáziájára hagyatkozik a készítő, hanem segítségül hívja a „második jelzőrendszert”, a beszédet is, ezzel segítve eligazodni a mondanivalóban?

Azután találkozni a stúdióban készült filmek között olyanokkal is, amelyek láttán az a kérdés fogalmazódik meg a nézőben, vajon mitől lesz ez népszerű-tudományos vagy éppen oktatófilm. Például a Szaltó (Csőke József filmje, operatőr Drahos Kálmán), vagy a Favilág (amelyet Vitéz Gábor készített, operatőr Lakatos Iván és Móri Sándor). Az előbbiben – miután a bevezetőben élettelen tárgyak mozgását, forgását láthatjuk – aztán tornázó kisgyermekeket, nagyobbakat, felnőtteket, tornászokat, akrobatákat. A látvány szép, de nem mond semmit, nem lesz „okosabb”, aki megnézi a filmet. Nem lesz „okosabb” a Favilágtól sem, bár ugyancsak szép élménnyel gazdagodik. Gyönyörű, kedves öreg faházak, de vajon attól oktató a film, hogy közben láthatjuk egy-egy villanásra, ahogyan emberek deszkát fűrészelnek, boronafalat ácsolnak?

Az egész filmprogramot nézve, valamiféle koncepció hiánya is érződik, eléggé találomra választódnak ki a témák – ami önmagában nem baj, de nem kellene-e mégis olyan kérdésekre nagyobb hangsúlyt helyezni, amelyek az embereket foglalkoztatják? És ha ilyen kérdésekhez nyúlnak, például a környezetvédelemhez (Itt születtek – Kiss Klára filmje, operatőr Lakatos Iván), akkor miért éppen a szinte senki által nem ismert, ritka növények eltűnését kell siratni? Amiről egyébként talán nem is az ipar tehet, hanem azok a környezetvédelmi szakemberek, akik nem gondoskodtak időben arról, hogy ezek védett környezetbe, „génbankba” kerüljenek, ahol nem fenyegeti őket a pusztulás. Ennél fontosabb, és ugyanolyan „látványos” téma nem kínálkozik bőven?

Akad persze olyan film is, amely valóban világosan tűzi ki a célt, és azt el is éri. Példaként a Nem létező várakat említhetném, amely érdekes filmtrükkeljárást mutat be, azért, hogy egyrészt a szakemberek számára vonzóvá tegye (és alkalmazásához szinte használati utasításszerű részletességgel mutatja be a módszert), másrészt, hogy a néző – aki általában szeret a kulisszák mögé kukucskálni – beleshessen a filmkészítés világába. (A filmet Bodrossy Félix készítette.)


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/05 08. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7861