|
|
|
Láttuk mégA tajga császárának végnapjaiBende Monika
Bevallom, gyerekkoromban elfordultam egy ilyen filmcím olvastán; bár a hatvanas évek legelején kezdtem moziba járni, azért még nekem is kijutott az ellenséges ügynökök, kulákok, nacionalisták cselvetéseiből a filmekben. De Gajdart nem ismerem, nekem már nem volt kötelező olvasmány sem a Timur és csapata sem a Csuk és Gek. Úgy mondják írójuk nem volt híján a tehetségnek: ezek a könyvek nem hemzsegtek a „szovjetellenes bérencektől”, holott korának irodalma szorgosan termelte őket.
Arkagyij Petrovics Golikovról szól ez a (gyanús című) film, a tizenhét éves ezredparancsnokról, írói nevén Gajdarról. Hál’ istennek ez a legeslegutolsó kockákon derül ki, így nem bosszantóak az életrajzi filmek vélt, vagy valóságos belemagyarázásai. (Még utólag is nehezen ugrott helyére, hogy miért ízlelgeti a fiatal tiszt oly kedvtelve a hakasz „gajdar” – hová – szót.) Végül is kedves film ez és semmivel sem marad alatta a nyugati kalandfilmek profizmusának – ámbár nincs híjával azok hibáinak sem.
1922-ben a távol-keleti Jenyiszej körzetben Golikov (Gajdar) a hakaszokat maga mellé állítva tönkreveri Szolovjov bandáját, világgá kergeti a „tajga császárát”. Ez a Szolovjov minden csavarintás ellenére sematikus figura: ő a kalandfilmek népmeséi gonosz embere; Golikov pedig a furfangos eszű legény. (Érdekes, hogy a mesemondók mennyire bíznak a fiatalokban.) A számunkra újonnan felfedezett tajga nemcsak szép (akár az amerikai kanyonok), de karakterizálja is az érdekes, szép arcú hakaszokat.
Friss tempója, Andrej Rosztockij mai magabiztossága kölykösen fiatalossá teszi a filmet. A nyolc-tizenévesek, úgy gondolom, ezért azonosulnak majd a figurákkal.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1274 átlag: 5.51 |
 |
|
|
|
