KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
   1979/december
• Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
• N. N.: Radványi Géza filmográfiája
• Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
• Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
• Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
• Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap

• Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
• Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
• Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
• Pünkösti Árpád: Márványaink
• Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
• Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
• Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
• András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
• Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim

• László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: A skarlát betű
• Bikácsy Gergely: Élő erők
• Báron György: Hollónegyed
• Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
• Urbán Mária: A kérdés
• Kulcsár Mária: Magánvélemény
• Gyárfás Péter: A vad hattyúk
• Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
• Sólyom András: A forró nyár árnyai
• Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
• Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
• Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
• Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
• Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
• Ökrös László: Októberi esték
• Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
• Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
• Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
• Császár István: A kritika ártalmasságáról
• Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
• N. N.: Posta
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Pro és kontra

Ajándék ez a nap

Fusson, akinek nincs lakása

Váncsa István

 

Ha jól számolom, gyors egymásutánban hat magyar film készült arról a sajnálatos körülményről, hogy sok a lakó és kevés a lakás. (Emlékeztetőül: Családi tűzfészek, Kilencedik emelet, Fogjuk meg és vigyétek, Térmetszés, A kedves szomszéd és legutóbb Gothár Péter: Ajándék ez a nap – bár meglehet, hogy kifelejtettem valamit.) Filmművészetünk külföldi megfigyelői ebből – feltehetően – azt a következtetést vonják majd le. hogy a magyar társadalom legsúlyosabb problémája pillanatnyilag a lakáskérdés; ők (mármint a külföldi megfigyelők) ugyanis nem kötelesek tudni, hogy a magyar társadalomnak ezenkívül további huszonnyolc legsúlyosabb problémája van, noha ezekről általában nem készülnek filmek, s főleg nem hatosával. Ha mármost a fentebbi meggondolások fényében vizsgáljuk azt a páratlan népszerűséget, melynek a lakásügy a filmművészeink körében örvend, akkor csak egy plauzibilis művészetszociológiai következtetésre juthatunk, nevezetesen arra, hogy a magyar filmrendezők lakáshelyzete problematikus. Ez a tény önmagában véve is megrázó, bár – ismereteim szerint – a magyar írók, költők, újságírók és képzőművészek lakáshelyzete fikarcnyival sem jobb, mégsem készül annyi novella, tárca, vers, publicisztika és grafika a lakáskérdésről, mint film. Egyszóval úgy látszik, hogy a mozgókép, mint közeg, kiválóan alkalmas eme témakör szüntelen újrafogalmazására, sőt, esetleg olyan sajátos belső törvényei vannak, amelyek egyenesen erre predesztinálják. Ráadásul, legalábbis ahogy én tudom, a világ filmművészetében a lakásügy mint olyan alig kap teret, tehát itt egyfajta magyar specifikummal állunk szemben; nem kizárt, hogy ebből fog kinőni a második „magyar csoda”.

Most pedig kezdődjék a mélyebb analízis: mi áll a lakásfilmek tengelyében? Többnyire az a felismerés, hogy ha nincs lakásunk, akkor reménytelen az élet, ha van lakásunk, akkor is. Gothár Péter ezt a tételt ekként fogalmazza újra: az embernek előbb van szeretője, de nincs lakása, később van lakása, viszont akkor már nincs szeretője. A gondolat kétségkívül mély és eredeti, de attól tartok, hogy egy filmhez kevés. Még akkor is, ha a tézis igazságát nőalak testesíti meg, továbbá akkor is, ha mindez „álomszerű” közegben interpretáltatik. Egyébként ez a szó: „álomszerű”, nem jelent semmi pozitívumot, sőt, egyáltalán semmit sem jelent, ugyanis valóban álomszerű műalkotás nincs, nem is volt, s egyáltalán el sem gondolható, sem irodalomban, sem képzőművészetben, sem filmen: többnyire akkor alkalmazzuk ezt a jelzőt, amikor a tárgyalt mű egész egyszerűen zavaros. Ami sokkal rosszabb, mintha pusztán érthetetlen volna. Szilárd meggyőződésem ugyanis, hogy egy filmet nem kell okvetlenül fogalmilag megérteni, nem kell minden képét logikai közegbe transzponálni, az tudniillik rejtvényfejtés volna, nem műélvezet. A film belső összefüggésrendszere lehet hangulati, érzelmi, asszociatív, és a jó ég tudja, micsoda, nem ez a fontos, hanem hogy legyen valamifajta struktúrája. Akkor a néző belenyugszik, hogy nem lefordítani kell a látványt, hanem nézni. Gothárnál nem nyugszik bele, Gothár ugyanis nem halandzsázik, hanem beszél, de rosszul.

A cselekményt meg sem kísérlem itt elmondani, teljességgel reménytelen próbálkozás volna, noha egyébként van valamifajta cselekmény. Ebből körülbelül annyit lehet megérteni, amennyit már föntebb összefoglaltam: az embernek előbb van szeretője, de nincs lakása... Mindezen túl még sok szép dolog van a műben, de azokat én nem értem; összehajoltam négy-öt filmértő magyarral, ők sem értik. Például az egyik képet Koltai Lajos annyira túlexponálta, hogy a szereplő fejéből vakító fehéren világító pacni maradt; először úgy gondoltam, ez valami rafinált műfogás, később rá kellett jönnöm, hogy ez a snitt egyszerűen el van rontva. Viszont mégis benne van a filmben, Gothár tehát úgy gondolhatta, hogy nélküle a műve összeomlik. Próbáltam mégis az egészet elképzelni eme kép híján: – mit mondjak, az összbenyomásom alig változna. Más. Áll a szereplő, a feje céklavörös, mint akit nyomban megüt a guta, viszont amikor arrébb lép, tehát a világítás változik, ugyanez a fej zöldeskék-hullaszínben kezd tündökölni. Mintha színes televízión látnám a filmet, miközben valaki összevissza csavargatja a színbeállító gombokat. Megint csak úgy gondoltam, hogy itt mélyértelműség van jelen, aztán kénytelen voltam konstatálni, hogy mindössze a színes technika pocsék. Nem akarom ezzel az operatőrre tolni a film hibáit, ellenkezőleg: bravúros képek is vannak, szép számmal, például van egy elképesztő fahrt, hátrafelé, egy lépcsőn és egy ajtón át, ki az utcára. A látvány igen hatásos, csakhogy: előtte a hősnő felkeres egy félig alvilági figurát, aki korábban a szerelmével ostromolta, és felkínálkozik neki. A figura erre, logikus módon, leül a zongorához, és dalra fakad. Ekkor, ha jól emlékszem, félközeli képben látjuk, innen indul a fentebb leírt kameramozdulat. Mondom, a kép igen tetszetős, csak tudni kéne hozzá, hogy mi a fenének zongorázik az a figura. Egyébként igen sokat zongoráznak a filmben, sőt egy szerb dalárdát is hallunk, így aztán mindjárt feltűnik, hogy a film hangereje ugrál. Erről viszont már én sem gondoltam, hogy műfogás, pedig amúgy igen naiv néző vagyok. Ez is gondatlanság, akár a fentebbiek. (Bár meglehet, hogy tévesen tájékoztattak, s az a kópia, amelyet láttam, még módosul.)

Mindettől függetlenül van valami halovány, sejtelemszerű elképzelésem arról, milyen lehetett volna ez a film, ha Gothár következetesen végiggondolja, mit is akar. Egy-egy jelenetet ugyanis jól megold, tud hangulatot teremteni, fel tud építeni egy szituációt színészileg is, képileg is, csak hát az sem árt, ha a szituációknak közük van egymáshoz. No de ne legyünk maximalisták. Megszületett a hatodik lakásfilm, és ezzel filmgyártásunk (remélhetőleg) teljesítette a saját lakásépítési programját: fél tucat ilyen termék egy éven belül nem kis eredmény.

Abba lehet hagyni.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1979/12 11-12. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8041


előző 1 következőúj komment

orbus#1 dátum: 2013-09-20 15:17Válasz
Kínos tud lenni, amikor több évtized távlatából tisztán látszik, hogy mi micsoda. Példul hogy a kritika tárgya egy remekmű, a kritika pedig csupán nyegle fikázás.