KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
   1979/november
SZOVJET FILMEK FESZTIVÁLJA
• Csala Károly: A messzeség – közelről

• Bársony Éva: Maupassant, jutányos áron Útközben
• Almási Miklós: A Holdbeli Öreg Minden szerdán
• Báron György: Kitörés a Vidám Parkba A kis Valentínó
• Faragó Vilmos: Mi bajom a magyar filmmel?
• Bikácsy Gergely: A márvány és az ember
• N. N.: Andrzej Wajda filmjei
• Pap Pál: Varsói beszélgetés Andrzej Wajdával A Márványember magyarországi bemutatója előtt
• Bacsó Péter: Örkény és a Babik-mozgalom Beveztés egy soha el nem készült filmhez
• Örkény István: Babik Forgatókönyv-részletek
• Bacsó Péter: Babik Forgatókönyv-részletek
• Papp Zsolt: Holocaust avagy: a mindennapi élet pszichopatológiája
• Csurka István: Valaki a kamera mögött Családi összeesküvés
• Ablonczy László: Mit ér a film, ha magyar? Beszélgetés Kovács Andrással
FESZTIVÁL
• Iván Gábor: Mi van a szélmalmok mögött? A budapesti holland filmhétről
• Zsugán István: Bolondok, leszbikusok és egy ismeretlen japán Locarno

• Osgyáni Csaba: Mai titkokat felmutatni Beszélgetés Gothár Péterrel
• R. Székely Julianna: Korlátok között, szabadon Portré-vázlatok amatőrfilmesekről
LÁTTUK MÉG
• Urbán Mária: Az elveszett múlt
• Loránd Gábor: Törvénytelen törvény
• Veress József: Ellenségek
• Bende Monika: Dráma a vadászaton
• Gervai András: Az ördög menyasszonya
TELEVÍZÓ
• Honárkay Róbert: A Szentágothai-show Az emberi test és az anatómia
• Pálffy Judit: Öt év, négy film, nulla műsorperc A tévé kísérleti stúdiójáról
• Sík Csaba: Leonardo és Micelangelo a képernyőn
KÖNYV
• Berkes Ildikó: A kortárs filmművészet panorámája
POSTA
• N. N.: Posta
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Útközben

Maupassant, jutányos áron

Bársony Éva

 

Ha egy rendező annyi változatban tett kísérletet arra, hogy bizonyítékokkal szolgáljon a nő és férfi kibékíthetetlen ellentétéről, mint ahányszor ezt az Örökbefogadás, a Kilenc hónap, az Ők ketten és az Olyan, mint otthon rendezője tette, mivel folytatja tovább?

Mészáros Márta visszakanyarodik a kiindulóponthoz.

Az Útközben, amelynek forgatókönyvét a rendező és állandó főszereplője, Jan Nowicki írta, egy szerelem történetét meséli el olyan szakmai biztonsággal, szórakoztatóan és felületesen, hogy bármelyik „szerelemben utazó” igényesebb francia filmrendező felvállalhatná. Még a helyszínek se okoznának különösebb gondot, egy tengerparti esküvői jelenet kivételével a magyar és a lengyel „belsők” és „külsők” mutatós jelentéktelensége bármely más helyszín mutatós jelentéktelenségével fölcserélhető. És miután az a valóság, amely két ember kapcsolatát mondjuk a Rómeó és Júliától kezdve Anna Karenináig és tovább – hogy legalább a példáinkban ne legyünk szerények – a halandó magánügyek közül átmenti a halhatatlan szerelmek sorába, az a valóság a filmből tapintatosan kimaradt, az Útközben szerelmi sztorija térben és időben bármerre elmozdítható.

Az Útközben alig hasonlít a rendező előző filmjelhez. Szelíd érzelmessége, amit a valóság durva eseményeitől mentesített külvilág nem zavar meg tapintatlanul, alkalmas arra, hogy nosztalgiákat ébresszen egy időtlen kor iránt, amiben az ember kedvére szenvedhet vagy ujjonghat a szerelemtől anélkül, hogy egy adott kor adott körülményei közötti létezés nyűgeivel és konfliktusaival is bíbelődnie kellene. Azt látszik bizonyítani, hogy Mészáros Mártának a „lélek húrjaihoz” is van érzéke, de ahogyan ezt előadja, az eléggé „éteri” és magánjellegű ahhoz, semhogy a játékidőre érvényes ártatlan együttérzésen kívül mélyebb nyomokat hagyhatna maga után.

A történet: – Maupassant jutányos áron, eredeti Dosztojevszkij-részletekkel. Hősnője, a még mindig szép Barbara, belefáradva barátnője halálába és a házastársi élet diszkrét unalmába, amit férje (Dzsoko Roszics) az elegáns villalakással és sebészprofesszori presztízsével együtt teremtett számára. Krakkóba utazik. A városkában édesanyja sírján kívül, ahol a gyerekkora emlékeiben kívánt fölfrissülni, egy férfit is talált, Mareket, akiről eleinte azt hiszi, egyik tagja a szüleitől örökölt kiterjedt lengyel rokonságnak, de hamarosan kiderül, hogy téved.

Egymásba szeretnek.

A fölfrissülésnek ez sem elvetendő formája, a film tapintatos szerelmi jelenetei erről Barbarát és minket is tökéletesen meggyőznek. A történet szerint a szerelemre elegendő oknak látszik az, hogy Marek szeret beleszeretni a nőkbe, Barbara nemcsak fölfrissülésre, hanem boldogságra is vágyik. Barbarának egyébként elég rossz a memóriája ahhoz, hogy jó ideig fogalma se legyen arról, ami a nézőnek már az első percben világos. Tudniillik a férfi nem más, mint az a neves színész, akit Barbara és az időközben autóbaleset áldozatává lett barátnője egy budapesti vendégjátékon alig néhány nap előtt Sztavrogin szerepében látott. A rossz memória megmenti a sznob kékharisnyaság gyanújától és arra is jó, hogy megerősítse a lelki érzékenységére tett utalásokat. Szenzibilitása alkalmassá tenné arra, hogy erős drámai konfliktusokat éljen át, ehhez azonban a „leértékelt Maupassant”-ból ki kellene lépnie. Erre a film végéig nem nyílik mód. Egyszer már-már betör az eleven élet a dramaturgiai inkubátorban tartott történetbe. A tengerparti kis halászfalu mindennapi figurái, az esküvő formanos képe. Egy idős rokon halála – ebből az epizódból kibontakozhatott volna valami feszültség és drámai erő. De – maradt a finom érzelem, meg a szenzibilitás, amit Delphine Seyrig finoman és szenzibilisen egy megkülönböztető tulajdonságok nélküli asszony megkülönböztető tulajdonságaivá emel. Meleg mosolyaira emlékezve nehéz túltenni magunkat azon a sajnálkozáson, hogy igazi drámai kibontakozás helyett a történet legföljebb a melodráma vészkijáratát kínálta fel neki. Az utolsó filmkockákon úgy hagyjuk ott a robogó autóban, sírástól torz arccal, hogy nem lehetünk egészen biztosak abban: mire felállunk a mozivászon elől, nem vezette-e addigra neki kocsiját az első szembejövő teherautónak, akárcsak barátnője, a filmet indító anekdotikus részletben.

Jan Nowickinak ismét azt a vonzó, nem hétköznapi egyéniségű férfit kell megformálnia, akibe Mészáros Márta filmjeinek hősnői egy idő óta halálbiztosan beleszeretnek. Nowicki győzi egyéniséggel és játékossággal. Most például a színész szerepében az alapfigurához a legkevésbé közhelyeset tette hozzá, önálló betétekként a film hosszan idéz az Ördögök és A félkegyelmü színpadi változatából, de Nowicki valójában nem Sztavrogin és Rogozsin jeleneteiben, hanem Marek szerepében, a legérdekesebb Dosztojevszkij-hős. A filmidézetek reneszánszában Mészáros Márta is beiktat filmjébe egy többszörös áttételű szellemes játékot. Nowicki jelenete varsói lakásukban a feleséget játszó Beáta Tyszkiewicz-csel azt a képtelen érzést kelti, hogy Wajda Minden eladójából Tyszkiewicz-nek mostanra végre sikerült hazacipelnie elkóborolt színészférjét, akinek nyugtalanító bolondozásaiban Czybulski mozdulatait véljük fölfedezni...

Andor Tamásnak érzékeny szeme van még a turisztikai látványosságokhoz is. Legalább olyan egyéni couleur locale gyanánt jelennek meg felvételein, mint a turisták által már kevésbé látogatott extrém krakkói művészhelyek és azok beltenyészete. Szakmai tudásán kívül, a tengerparti esküvő képeiben művészi erejét is alkalma volt megmutatni.

Az Ütközbent irányváltásnak foghatjuk fel, amiben bizonyosnak az látszik, hogy Mészáros Mártát művészi kalandvágya valahonnan elmozdította. Itt, útközben – „valahová” a nagy kérdés.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1979/11 06-07. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8076