KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
   2005/június
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : Kortárs Összművészeti Fesztivál 31. Filmművészeti Nyári Egyetem, Eger, 2005. július 23-29.

• Bori Erzsébet: Cigányutak Roma-dokumentum
• Örkény Antal: Cigány film vagy roma film? Dallastól a Nyóckerig
• Varró Szilvia: Romák a képernyőn Sötét hírek
MAGYAR MŰHELY
• Muhi Klára: Táncórák és ütlegek Böszörményi és a cenzúra
• Muhi Klára: Hogy fut ki alólunk egy világ Beszélgetés Gyarmathy Líviával
• Hungler Tímea: Nem vagyunk szentek Beszélgetés Gárdos Péterrel

• Pápai Zsolt: Mozgókép-kalligráfia Martin Scorsese portréjához
• Kubiszyn Viktor: Bekattanva Taxisofőr
KULTUSZMOZI
• Géczi Zoltán: Rémálom luxuskivitelben Sin City
• Kovács Marcell: Bűnös városok A Gotham–Sin City tengely
• Kubiszyn Viktor: A repülés művészete Galaxis útikalauz stopposoknak
• Köllő Killa: Címszavak a világmindenségből Útikalauz-változatok
TITANIC
• Varró Attila: Elveszett ártatlanság Titanic: anime a fedélzeten
• Vágvölgyi B. András: Ex Oriente: luxus

• Trosin Alekszandr: A gödörből Orosz filmipar
FESZTIVÁL
• Schreiber András: A függetlenfilmezés diszkrét bája Székesfehérvár
DVD
• Gelencsér Gábor: Persona grata Bergman-filmek DVD-n

• Bíró Yvette: Bergman tánca Sarabande
KRITIKA
• Kolozsi László: Egészség-ügy Üvegfal
• Kárpáti György: Dupla dogma Még egy csók
LÁTTUK MÉG
• Vaskó Péter: Pofonok földje
• Bori Erzsébet: Testvéred feleségét…
• Köves Gábor: A Richard Nixon-merénylet
• Földes András: Edukators
• Köves Gábor: Boogeyman
• Vajda Judit: Tangó és tulipán
• Vízer Balázs: Mennyei királyság
• Kárpáti György: Zöld határ
• Pápai Zsolt: Hitler titkárnője

             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Titanic

Ex Oriente: luxus

Vágvölgyi B. András

A fesztivál átkerült őszről tavaszra, a súlypont Nyugatról Keletre, ahonnan luxuriőz filmvilág érkezett a Titanic-kal.

 

A tizenkettedik Titanic októberben elmaradt, már éppen felléptek volna az elvonási tünetek, mikor mégiscsak megrendezésre került márciusban. Szerencsére. A Titanic utánjátszó bemutatkozási esély, díjat csak a közönségszavazás eredményeképpen ád, nem A-kategóriás fesztivál, mint Cannes, Berlin, Velence vagy Karlovy Vary, még csak nem is B-kategóriás, mint Rotterdam, Locarno, sorolhatnám napestig: mozista eseményekben szűk a hon, és a város, így esik, hogy a Titanic Fesztivál Budapest és az ország legszínesebb filmes eseménye már évtized óta, hiányzott az ősszel. A nyitófilm kínai, a zárófilm hongkongi, a kettő között távol-keleti ív feszült.

Zhangok zsengése (a nevek átírásában a Pinyin-kód átvétele előtti időszak ortográfiájával: Csangok csengése) a Repülő tőrök klánja, amennyiben a veterán Zhang Yi-mou – mint Horváth György fesztiválkapitány jelezte: a legelső Titanic is Zhang Yi-mou-filmmel indult – valamint a hamar magasra jutott Zhang Zi-yi összekapaszkodása e film régi hongkongi nagyokkal, úgyis mint Takeshi Kaneshiro és Andy Lau. (A harcművészeti direktor székében is hongkongi legenda: Chin Hsiu-tung) A Tang-kor végén járunk (i.sz. 859) a császárság enervált, titkos társaságok támadásai alatt nyög. A járási rendőrkapitány és legjobb embere eldöntik, hogy levadásszák egyénileg a „repülő tőrök klánja” nevű titkos társaság tagjait, ezért a legjobb ember (Takeshi Kaneshiro) elindul a Bazsarózsa-pavilonba, mely egy bordély, levadászni. Vak táncosnő jő, látványos jelenetben hallás után lejátssza, hogy melyik dobot rezgette meg a rá dobott babszem, melyet a járási rendőrkapitány (Andy Lau) dobott. A legjobb ember beleszeret a menekülő vak nőbe, a tábornok emberei űzőbe veszik őket, végül azonban eljutnak a „repülő tőrök klánjához”. A szerelem legyőzi a klánkorlátokat, cserébe semmi nem az, aminek látszik, viszont mindenki meghal.

A kínai stáb egy ukrán nemzeti parkban játszotta le igen komoly szín-, hang-, effekt-, és CGI-orgiáját. Csúcsrajáró a wuxia-zsáner, vékony bambuszok erdejében (ezt már Kínában rögzítették) röhögik szemközt a gravitációt és a fizika néhány más, korábban jelentősnek gondolt szabályát. Nagy, látványos film ez, A hős méltó utóda, érzelmes harcművészeti mese, a hagyományosan akrobatikus kínai-hongkongi kaszkadőrtechnika jól jön össze a digitális trükkökkel, a stáb kínai része a hongkongival.

 

*

 

Az ázsiai film nagyjai között Japánt, majd Kínát, és Hongkongot persze, már régen számon tartjuk. Az elmúlt évek fejleménye, hogy Dél-Korea filmművészete is felzárkózott, általában kemény, sötét vízióival vívott ki helyet és elismerést az ázsiai film legjobbjai között. Kim Ji-woon ötödik filmje a Két nővér, pszichohorror és tradicionális népmese. Su-mi és Su-yeon egy szép, nagy és gazdag házba térnek haza az elmegyógyból, apjuk málészáj, a mostoha gonosz. Kim Ji-woon kisujjából kirázza a horror kliséit úgy, hogy klisének sem tűnnek, noha a stílusgyakorlat érzete mindvégig megmarad. Su-yeon szekrényében lett az anyja öngyilkos, a szellemek olykor kitámadnak onnan, csontváz a sifonérból, mintha a gonosz mostoha vezérelné. Minimalista, sötét és remek.

Ha az embernek szórványos és esetleges ismeretei vannak a koreai filmről, mint sorok írójának cumbejspíl, akkor különböző zsánereket vár Dél-Koreából, úgyis mint: horrort, társadalmi drámát, szellemekkel dúsított történelmi filmet, láncfűrészes-darabolós családi mozit, tehát koreai súlyosságot, de semmi esetre sem gondol a koreai közelmúlt politikatörténetének vígjátéki feldolgozására. Lim Chang-sang filmje, Az elnök borbélya viszont épp ezen a tracken indul el. Az elnöki palotához közel lakó frizőr éjszakának évadján észak-koreai kémet fog a tetőn, dicséretként nem a Koreai Köztársaság Gyémántkoszorúval ékesített Jing-jang jelét kapja, hanem borotválhatja az elnököt. Két versengő, a korabeli koreai társadalomban méltán rettegett cég, a belső elhárítás és a titkosszolgálat (KCIA) küzd az elnök kegyéért. (Korántsem szeretnék koreai történelmi tanulmányaimmal villogni, de Park Chon-hi-nek hívták tárgyidőszakban az elnököt, véreskezű diktátor volt, hozzá képest – közelebbi példákkal élve – Franco, Salazar vagy Papadopulosz a népek barátai voltak valamennyien.) Játékos komédiaként halad a film jó darabig, mikor műfajt vált, társadalmi dráma lesz, s ez nem tesz jót neki. Kiderül a filmből az is, hogy azt a szót, hogy papa, koreai nyelven úgy mondják: apuci, ami újabb és kétségtelen istenbizonyítéka – a pentatónia használata mellett – népeink közeli rokonságának.

Az ugyancsak koreai Hong Sang-soo A nő a férfi jövője című kontribúciója esetén már a film címe rosszat sejtetett, Marco Ferreri után ki meri azt ismételgetni, hogy La futura e donna, melyet ő Ornella Mutiban látott meg, viszont Hong Sang-soo keze ügyében nem volt hasonló kaliberű szexszimbólum. Közhelyes, rossz, ezzel együtt Korea egy remek, egy felső közepes és egy rossz filmmel nálam jó helyen áll a Titanicon.

 

*

 

A fiatal tajvani rendező, Zero Chou Csodás lebegése azt igazolja, hogy a nagy tajvani rendezőknek, Hou Hsiao-hsiennek és főként a Folyót és a Neonisten gyermekeit jegyző Tsai Ming-liangnak vannak követői a politikai páriastátusba került kicsiny szigeten, mely Kínai Köztársaságnak hívja magát és a Kínai Népköztársaság úgy pofozgatja jobbra-balra, mint macska az adrenalintól jobb ízűvé váló egeret. Zero Chounál azonban nemcsak Tsai Ming-liang hatását tapogathatjuk le, de a szerző odahallott a Priscilla, a sivatag királynője című ausztrál queer-filmre is. „Transzexuális taoista tanmese titokzatos talányokkal tarkítva Tajvanról!” alliterálja a Pesti Est erről a dolgozatról s talán nem túlzás azt mondani, hogy ebben a filmben ez az alliteráció a legjobb. Unalmas kis kalandozás egy traveszti-show-val Tajvan mesés tengerpartján, mely kalandozás egy korán elhunyt férfi temetése körül zajlik.

A japán filmet – ha az animéktől ezúttal eltekintünk – a 12. Titanicon csak Kiyoshi Kurosawa Fényes jövője képviselte. Neonfényű medúzák lebegnek a történet fókuszában, Kurosawa a programfüzet idézetének tanulsága szerint semmilyen megemelt, szimbolikus, allegorikus jelentést nem tulajdonít az egyre kommunikációképtelenebb emberek világát elárasztó neonfényű medúzáknak – annál rosszabb a filmre nézve, mondhatnók.

A thaiföldi film három vagy négy éve robbant be a köztudatomba Wisit Sasanatieng A fekete tigris könnyei elképesztően campy giccsparádéjával, amin nem lehetett nem megpukkadni a röhögéstől. Ekachai Uekrongtham Gyönyörű harcosa egy önnön különlegességét a kemény edzések monotóniájában felfedező traveszti boxoló története, Hillary Swank is belesápadna, állítólag az életből merítve, talán ez vitte a rendezőt arra, hogy túl komolyan vegye magát.

 

*

 

A hongkongi hardcore-szekcióban volt ilyen is, olyan is, Ching Po Wong Vértestvérek-akciómozija az old school sztárokkal (Andy Lau és Jacky Cheung) olcsó pszichologizmusával és kaptafa történetével annak fényes bizonyítéka, hogy Dongfang Haolaiwu (a Kelet Hollywoodja) az egyik világfilmfőváros ugyan, viszont a nagy filmiparoknak muszáj tucatárut is gyártaniuk.

Johnny To a hongkongi akciófilm egyik legfénylőbb csillaga: az Adásunkat megszakítjuk a műnem legjobbjait megidéző alkotás, nemhiába került magyarországi mozikba rögtön a Titanic után. Kommandós akció a mindenre elszánt túszejtő rablócsoportok ellen a totális média korában, a film szerint Garamvölgyi Lászlót ott Rebecca Fongnak hívják, és összehasonlíthatatlanul jobban néz ki a Teve utca sztárjánál. Ám a bűnözők is képesek az internet segítségével médiamegjelenést totalizálni, a játszma kétesélyes, de nem mennék részletekbe, mert a Filmvilág áprilisi számában erről elemzés olvasható.

Az Abnormális szépség a hongkongi Képzőművészeti Egyetem színes-érdekes világában kalauzol. A rendező Oxide Pangről megállapítható, hogy ő az az intermédia szakos, akitől lélektelen és kérlelhetetlenül gonosz erők a forgatás előtti legfontosabb pillanatban elvették a Prozacját. Hullákat fotózgató, látens leszbi, fiúgyűlölő művész-széplány addig jár a kútra, míg el törik, illetve rá nem tör egy, a fotóművész Joel-Peter Witkin iránt rajongó, láncfűrészes könyvesbolti eladó, valamint a saját fantáziavilága képében. Trendi kameramunka, tartalmi űr.

Az Egy éjszaka Mongkokban erős film: a szegény falusiak, ha feljönnek a még mindig államhatárszerűséggel, vízummal elválasztott Hongkongba bérgyilkolni a falubeli komálós kérése, plusz az egykori szerelmet kórházba juttató ellenbanda vezetőjével szembeni bosszú okán, akkor úgy ráfázhatnak, mint az ólajtó. Mer’ Hongkongban sincs kolbászból a kerítés, és különben is: ember embernek farkasa. Ezt, mondjuk, tudtuk eddig is. A filmet jegyző Tung-Shing „Derek” Yee, ha az akcionizmus területén nem is egy Johnny To, azért ebben a hagyományos hongkongi műfajban igen jól odatette magát, a fesztivál egyik legélvezetesebb filmjét rendezte.

A hongkongi film szerelmesei már régóta ismerik azt az egzotikus gyümölcsöt, akit Fruit Channek hívnak, és most, a Titanicon az Extrém gombócokkal jelentkezett. Az Extrém gombócok eredetileg egy Gesamt-ázsiai szkeccsfilm (Három extrém) részlete volt: a japán film legizgalmasabb mai fenegyereke, Miike Takeshi az első rendező, az Oldboyt is jegyző izmos koreai férfi, Park Chan-wook a harmadik, kettejük között Fruit Chan jegyez. Egyes vélemények szerint a szkeccsfilmbeli rövid (40 perces) verzió feszesebb, szerintem a Titanicon is látott egészestés verzió némely, amott hiányzó fordulatától kár lett volna eltekinteni.

Mei néni (ránézésre: jó karban lévő harmincas; Bai Ling kitűnő alakításában) a kínai-hongkongi határon kel át Shenzhennél egy ételhordó társaságában. Mei néni, noha takaros asszony, öltözködési kultúráját tekintve egy lerobbant, még magyar fogalmak szerint is iszonyúan vulgáris ribancra hajaz: telitalpas papucs, cicanadrág, virágos blúz, már a hetvenes években az Ecserin is ciki lett volna. Mei néni lepukkant lakótelepen lakik 31,5 négyzetméteren, kipakol az ételhordóból (tük.toj. + rizsa), kidobja, alatta is van valami, abból kezd el főzőcskézni. Csengetnek, Mrs. Li az, ismert tévészemélyiség, szappanoperák csillaga, elmúlt negyvenöt, tart a fonnyadástól. „Úgy hallottam, itt lehet drága gombócokat kapni” – mondja, és Mei néni kontráz, „Hát persze aranyoskám, kerüljön csak beljebb!”. Mrs. Li némi öklendezéssel, undorát legyűrve megeszi a gombócokat s távozik. (A hazai városi kisnyugdíjasok utolsó mentsvárai, a kínai gyorsbüfék nálunk nem árusítják ezt a fajta ételféleséget, a főtt vagy gőzölt rizstésztába csomagolt zöldségek, húsok vagy rákok a dim sum néven ismert villásreggelik kedvelt szereplői.) Közben megismerkedünk Mr. Livel is. (Finom, szubtilis gesztusnak tartom, hogy a hatvan körüli, nőbolond producer szerepére Fruit Chan ugyanazt a Tony Leung Kar Feit castingolta, aki jó húsz éve Marguerite Duras gazdag harmincas kínai férfiát alakította A szerető című dolgozatban, aki Vietnámban, a Mekong kompján ismerkedik össze az írónő-rendezőnő tizenéves alteregójával, s pusztító testi kapcsolatba bonyolódnak.) Mr. Li szállodában lakik, mert éppen építik át a lakását, fiatal masszőz talpat masszíroz, Li úr incselkedik vele. Li úr kanos ifjoncként csipkelődik, feneket paskol, aztán a nyugágy mellé nyúl, kacsatojást vesz elő, megbontja, szinte kifejlődve, döglötten benne a kiskacsa, megeszi. Ha eddig nem, ezután elkezdjük sejteni, mi is van Mei néni extrém gombócainak töltelékében. A továbbiakhoz képest egy szervkereskedelmi akciófilm kismiska.

Mrs. Li bőre feszesebb lesz, Mrs. Li fiatalosabb, szexibb lesz. Mrs. Li élete rendbe jön, mondja Mei néni. Mrs. Li gazdag. Mei néni idétlen dallal kedveskedik vendégének, majd közli: ő nem gazdag ugyan, de szabad. Mrs. Li azt mondja: OK, de ő most – pénz nem számít – a legkeményebb dolgot szeretné ebben a műfajban. Tizenéves, apja által megejtett hongkongi lány, Mei nénihez viszik angyalcsinálásra. Az ötödik hónapban van. Mei néni nem alkalmaz érzéstelenítést, semmiféle gyógyszert, fájdalomcsillapítást. Az abortum fiú, ennek Mrs. Li örülhet, Kínában – a szigorú népesedéspolitika, valamint a fiúkat kedvezményező szokások miatt – csak lányokat vetetnek el. A lány később elvérzik, anyja megöli férjét egy szülőcsatornára rímelő lépcsőházú épületben. A masszőrnő terhes lesz Mr. Litől. Mrs. Li és a masszőz tárgyalnak, Mrs. Li hajlandó nagyon komoly összeget fizetni az abortuszért (megduplázni a férje által fiúgyermekért fizetendő összeget). A masszőznek fájdalomcsillapítás, mindennemű érzéstelenítés nélkül kell abortálnia, ötödik hónapban van, hogy a magzat friss, élvezhető, zaftos maradjon. Mei néni Mr. Lit is elcsábítja a film egyik legerősebb jelenetében. Mr. Li betér hozzá – a rozzant lakótelepi ház előtt mélybordó Rolls-Royce parkol –, Mei néni megeteti, Mr. Liben felhorgad a gerjedelem, sztyeppei hordák finomságával teszi magáévá a láthatóan nem vonakodó Mei nénit. Mint már mondtuk: Mei néni jókarban lévő harmincas benyomását kelti, ám az ősz aranyifjú, két vadállati frikció között megtorpanva, a falon lévő, még a Kínai Népköztársaságból a „Nagy Ugrás” idejéből való fotóra mered, melyen felirat virít. „Te 1960-ban voltál húsz éves?” – kérdi elképedve. „Akkor, most hatvannégy vagy!” „Mindig a saját főztömet ettem” – fordul hátra vigyorogva Mei néni a férfira.

A Wong Kar-wai mellett jó tíz éve megismert ausztrál operatőr, Christopher Doyle állt Fruit Chan kamerája mögött. Christopher Doyle a hongkongi látványvilág érzékeny, sokra érdemes örökítője: extrémközelik jelentik a névjegyét. Doyle most is közelhajol az eseményhez, finoman, érzékenyen vesz, de látszik, hogy e filmben nem dolgozott vele Wong Kar-wai állandó látványtervezője, William Chang – a látványvilág érzékletes, de nem varázsos.

Ha már. A forgalmazásra kerülő Repülő tőrök klánjával kezdtünk itt is, és a fesztivál is, néhány szót muszáj a szintén mozikba került (és a Filmvilágban már elemzett) Wong Kar-wai moziról is ejteni, mely jól töltötte be a zárófilm kényes szerepét. Wong Kar-wai artfilmes, e kategóriában úgyszólván egyedi jelenség az egykori koronagyarmaton, régi kedvenc. Előző filmjéből (Szerelemre hangolva) építkezik tovább a 2046-ban, felbukkan Maggie Cheung is, ami helyes, hiszen istennőket látni gyöngyvásznon az egyik legfontosabb tevékenység, Maggie Cheung pedig istennő, kár, hogy csak pillanatokra bukkan fel. Tony Leung Chiu-wai játssza Latinovits Zoltán klasszikus szerepét (Szindbád), és az összkínai mozi négy vitathatatlan istennőjéhez (két kínai: Gong Li és Zhang Ziyi; két hongkongi: Maggie Cheung és Faye Wong) fűzi finoman erotikus, s nem is feltétlenül elhált viszony.

Wong Kar-wai érdeme itt, hogy e filmjében új szubzsánert adott a világnak, a szerelmes retró-sci fi műfaját. A hatvanas években járunk, mindig karácsony van, ami nagyjából mindegy is, hiszen Hongkongban és Szingapúrban szövődik a cselekmény, ahol nevezett ünnepnek egzotikus, a gyarmattartóhoz köthető, és az utóbbi időkben a „konzumidiotizmusra” hajazó jelentősége van, de a hatvanas évek nem az utóbbi időkben volt. Politikai áthallások is vannak: 1966-ban, 1967-ben Hongkongban a maoista diáklázadás volt fókuszban, a címadó 2046 pedig az utolsó év lesz, hogy a „népi” Kína nem avatkozik Hongkong belügyeibe. A hatvanas évekből néha a távoljövőbe csapunk, a főszereplő Chow Mo-wan „tudományos fantasztikus” ponyvát ír, pont olyat, ahogy a hatvanas években elképzelték azt. Az ausztrál Christopher Doyle kamerája, William Chang látványtervezővel kiegészítve elképesztő, minimalista és túlhabzóan egzotikus, dizájner cheongsamokkal (magasított nyakú full-selyem kínai női ruha) erotizált, finom színészi játékkal csúcsra járatott látványt teremtett. (A legtöbb kritikussal szemben én a szüzsét is bírtam.)

 

*

 

Új oroszlán feni fogát s körmét Keleten – ezt jól vették észre ismét a Titanic szervezői –, bolygónyi oroszlán (a Föld lakossága 1900-ban csak egymilliárd fő volt), mely inkább tigris; gazdasági, ipari, katonai, kulturális hatalom, beigazolódni látszik, ami nyolc éve még csak vízió volt: Kína és Hongkong együttműködése filmipari nagyhatalommá is teszi a Középső Birodalmat; filmet csinálni luxus, de az ő luxusárujukat sokan fogyasztják. És nemcsak Kínában.

Hunter S. Thompsonnal (lásd még: Johnny Depp életművéből a Félelem és reszketés Las Vegasbant) egy héttel önkezű halála előtt beszéltem, coloradói birtokán. Az utóbbi időben állandóvá vált témájáról beszéltünk, az „Amerikai Évszázad” végéről. Ha már így adódott, csak feltettem a banális kérdést: ha tényleg vége, akkor a XXI. milyen évszázad lesz, arab?, kínai? If I guess, I’d guess Chinese – mondta a gonzo-guru, és kisvártatva a 45-öséért nyúlt.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/06 42-45. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8283