KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
   2005/október
KRÓNIKA
• (X) : A Katapult Film Szinopszis-Pályázata 2005
• N. N.: Képtávíró

• Kolozsi László: A sztalker árnyéka Tarkovszkij, az ikonfestő
KOREAI VIHAR
• Géczi Zoltán: Kistigris, ha felcseperedik Koreai vihar (1999-2005)
• Teszár Dávid: Mr. Bosszú Park Chan-wook
• Vincze Teréz: Kísérteties játszma Bin-jip
MAGYAR MŰHELY
• Andor Tamás: Egy szál gyertya fénye Beszélgetés Illés Györggyel
• Varga Zoltán: A játék komolysága Szoboszlay Péter animációi
• Muhi Klára: Elmegy a busz KAFF 2005
MULTIMÉDIA
• Vaskó Péter: Magadnak építed! Számítógépes stratégiai játékok

• Schreiber András: Moszkva felett az ég Szovjet sci-fi
KULTUSZMOZI
• Kubiszyn Viktor: Halálrulett Szarvasvadász
KRITIKA
• Stőhr Lóránt: Káprázatok kora A fény ösvényei
TELEVÍZÓ
• Bori Erzsébet: Iskolatársak Történetek az elveszett birodalomból
• Kolozsi László: Nem ússzuk meg Ritter napja
LÁTTUK MÉG
• Vízer Balázs: Még mindig lakótársat keresünk
• Bori Erzsébet: Hotel Ruanda
• Köves Gábor: Ünneprontók ünnepe
• Ardai Zoltán: A remény bajnoka
• Kárpáti György: Kémek krémje
• Schreiber András: Négy tesó
• Mátyás Péter: Szívem csücskei
• Kárpáti György: Hazárd megye lordjai

             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar Műhely

KAFF 2005

Elmegy a busz

Muhi Klára

Az egykor világhírű hazai animáció válságából csak új időknek új rajzaival lehet kitörni.

A magyar animáció háromévenkénti seregszemléjén – a kecskeméti KAFF-on – mely eddig a filmszakma egyetlen békés szigete volt, idén megborzolta a levegõt a válság – tán jótékony – szele.

Először is jött a Nyócker – gyakorlatilag a semmiből – s tolta maga elõtt a frissen szerzett annecy-i győzelmét, mely felér az élőszereplős filmek cannes-i nagydíjával, valamint a közelítően kilencvenezres hazai közönségét.

Arcot kapott továbbá a Patrovits Tamás fiatal animátor által szervezett közel félszáz szakmabelit – elsősorban fiatalokat tömörítő Manifeszt érdekvédelmi egyesület, mely hónapok óta követeli honlapján a Magyar Mozgókép Közalapítványtól az animációs szakma rangjának megfelelő több pénzt, a filmtörvény által előírt normatív támogatási rendszer bevezetését, valamint az MMK megalakulása óta változatlan összetételű animációs szakkollégium, illetve alapítói kör átalakítását.

Nem utolsósorban pedig megizmosodni látszott – remélem, nem a Nyócker okozta érzékcsalódásomat tolmácsolom – az évek óta itt bátortalankodó új, tán nem is egy, inkább egymásra torlódó több generáció jelenléte. Igor Lazin, Pál Balázs, Csáki László, Klingl Béla, Pálfi Szabolcs, Pataki Gábor, Pálfi Zsolt, Quirin Ágnes, Divinyi Gábor, Gaál Fruzsina s mások – legalább tucatnyian, húszas-harmincas éveikben járó különböző tehetséggel, ízléssel, szellemi háttérrel rendelkező fiatal filmesek, akikben mégis, közösnek látszik, hogy másként, a magyar rövid animáció míves, filozofikus, festői, absztrakt hagyományaitól eltérően gondolnak a műfajra, s hogy töredékes, pillanathoz kötöttebb, olcsó filmjeikkel képesek közvetíteni valamit az animációnak a mozgókép-univerzumban drasztikusan megváltozni látszó új helyzetéről.

Számos jel mutat ugyanis arra, hogy a mozgókép történetének következő fejezete az animált világoké. Teli vannak a mozik képregény-feldolgozásokkal, Velence, Cannes, Berlin rövid programjai pedig animációs filmekkel. (Tavalyelőtt A kalózok szeretőjével Velencében Péterffy Zsófi is natúrfilmes mezőnyben győzött.)

Idén a Sin City-vel már a hollywoodi mainstream is behódolt a rajzolt világ előtt, s hogy itt tartunk, abban nyilván nem kis szerepe van annak a ténynek, hogy lassan a natúrfilmes is – a da Vinci- és egyéb számítógépes utómunka- programoknak köszönhetõen – már úgy tekinthet saját muszterére, mint egy kifestőkönyvre. A száz éve elágazott úton tehát a film mintha a lumiere-i valóságelvű főcsapásról áttérne a régen odahagyott festett, trükkölt, rajzolt melies-i ösvényre. És a vert helyzetben lévõ magyar animációsnak – akitől jóideje még csak egy árva mese-sorozatot sem rendel senki, ezekkel a megváltozott dimenziókkal kellene rajzasztalhoz ülnie.

Unott-szomorúan firkálgat a Rajzfilm című rövid animáció filmese, feladat nélkül, csak a maga szórakoztatására. Némelyik figurába kevéske élet is költözik, szárnyrakap egy-egy madár, nekiiramodik néhány érdekes fazon… De végül nincs kibontakozás, nem indul el a történet, nem születik meg semmi: Tóth Pál, a kompjúter-animáció hazai úttörője – a kecskeméti fesztiválközönség kedvence – Rajzfilm című legújabb munkájában az egész szakma önarcképét készítette el.

A KAFF-on tartott szakmai konferencián sok konkrétum is kiderült. Magyarországon az animációra jutó pénz minimális, évi 250-300 millió forint. Ez az összeg – Jankovics Marcell számításai szerint a rendszerváltás előttinek jó, ha ötöde. (Egyetlen animált perc egyébként ma átlagosan egymillió forint) Tetézi a gondokat, hogy a kevés pályázati kiírás nincs összehangolva, a Filmtörvény jótékony hatása számos okból még egyáltalán nem érződik, a Manifeszt szerint a törvényt a szakma szereplői nem is igen ismerik. Miközben az európai televíziók az olcsó kompjúteranimáció biztonságos megrendelői, a Duna Televízió épp mostanában volt kénytelen leállítani Macskássy Kati Paraszt Dekameronját. Baló György pedig – mint Európa legszegényebb köztévéjének akkori kulturális igazgatója – mosta kezeit, semmit nem ígért. Animáció-ügyben a közszolgálatiság eszméjét lefütyülő politikusokra hárította a felelősséget.

Fontos tudni azt is – tette mindehhez hozzá Jankovics –, hogy „ma a magyar animáció nem egyenrangú versenytársa a külföldnek, sem a reklámpiacon, sem a bérmunka területén”.

A KAFF-on látható termés mérlege ennek megfelelően – évek óta – felemás. Kevéske reklám és logó, egy-két bátortalan tévésorozat-kezdemény. Jankovics Marcell idén sem tudta bemutatni Az ember tragédiája teljes változatát. Az immár 100. rész felé tartó – klasszikusnak számító Magyar népmese-sorozat egyre keservesebb körülmények között készül, s Richly Zsolt hívta fel rá a figyelmet a konferencián, hogy már egyik televízió emblémája sincs rajta. Az új Mézga- és Macskafogó-epizódok pedig sajnos gyengécskék, úgy tűnt, eljárt felettük az idő.

Valójában csak a rövidfilmek finanszírozása biztosított úgy-ahogy, erről lehet valamit állítani. Többségük színvonalas, de kicsit fáradt munka. Erkel András producertől kölcsönözve a kifejezést, nagy műgonddal, többnyire hagyományos technikákkal elkészített „halasi csipke”.

A legszebb idén Orosz István valóban csipkefinomságú munkája volt, Az idő látképei, Alain Resnais Tavaly Marienbadban című klasszikusának kicsit megkésett animációs párja. Kevéssé voltak izgalmasak Cakó Ferenc gyurma- animációi. A róka és a holló meséjéből nem nagyon sikerült már újat kihozni. A Pszichoparádé szimbolikája – melyben őrjöngő, ketrec mögé zárt alakok izgulnak/szurkolnak (?) seregnyi, életéért küzdő vízbefúlónak – kissé túlbonyolítottnak hatott.

A fiatalabbak közül sokan viszik tovább a komoly „pannóniás” szellemiséget.

Elegáns, titokzatosan szép, szuverén világa van Rófusz Kingának (Arlequin). Nagy hatású a kariatidák motívumára épülõ Átváltozás. Kiss Iván munkája komor történelmi esszé a héroszok küzdelmeitõl a világháborúk gépesített öldöklésig. A tavaly elhunyt avantgard mester Reisenbüchler Sándor civilizáció-féltő kollázsainak hatását mutatta M. Tóth Éva, A mi ágyunk című „családi peep show-ja”. Bár nem tudta oly remekké fegyelmezni tárgyát, témáját mint a Kalózok szeretőjében, kétségkívül sodró erejű Péterffy Zsófi fekete-fehér festmény-animációja, A kocsihajtó.

Számomra azonban sokkal érdekesebb volt az a néhány rövid darab, amely kerüli a szokásos toposzokat, a rövidfilmet nem szívesen terheli mázsás üzenetekkel, ellenben új technikákkal kísérletezik, új átjárásokat keres natúrfilm, irodalom, festészet és animáció között.

Az elsőfilmes Pálfi Szabolcs A busz című rövidfilmjében például egy falusi buszmegállóban várakozó népség magnóra vett „talált” szövegei adják a dokumentarista alapszövetet, meglehetősen bizarr kontrasztba kerülve a napsütötte idilli táj rajzával. A hatás olyasmi lesz, mint a játékfilmes Pálfi György Hukkle című filmjében.

A Kicsiannában Pálfi Zsolt – egy harmadik Pálfiigen hatásosan ötvözi egy elveszett kislány történetében a pesti aszfalt naturális, dokumentáris szörnypofáinak világát a japán animék horror-technikájával.

Nagyon jók Csáki László krétarajzai (Darazsak, ludak körtefa, Napok, melyeknek értelmet adott a félelem), melyekben nincs sem költészet, sem képzőművészet, sem a szokásos poénra kihegyezett dramaturgia. A Napok… Kill Bill-szerû véres, gengszteres melodráma, sietősen felrajzolva egy fekete táblára, a Darazsak… semmi kis kréta-novella, a szesztilalom idejéből, valami nagymamáról, meg annak az iszákos férjéről, bõséges narrációval. Nem akar sokat, de a helyén van.

Egyfajta ellen-”ember tragédiájaként” volt izgalmas Igor Lazin morbid kisbolygós filmje. A Morb című gyurma-animációban egy robusztus testű, ám túl kicsi fejű Ádám szerencsétlenkedik az univerzum valamely félreeső szegletében magányosan, akit az isteni ujj valamiért nem érint meg, aki tehát nem tudja a történelmet beindítani. Lazin Ádámja tulajdonképpen ahhoz is buta, hogy az „oldalborda-trükköt” kitalálja.

A magyar egészestés animációk hagyományosan gyerek-, vagy családi mozik, könnyed szövésű, kedves, humoros, humánus, antropomorf állatmesék, illetve igényes mesefeldolgozások. A rövid animáció ellenben – a Rend a házbantól a Sziszifuszig vagy az Ab ovóig, az Isten veled, kis szigettől M. Tóth Éva, Péterffy Zsófi, Kiss Iván, Ulrich Gábor legfrisebb munkájáig magas technikai színvonalon megvalósított képzőművészeti ihletésű látomás, rajzolt filozofikum, minden másodpercében a mindenséghez mért művészi sűrítmény. Ráadásul ezt a múltból örökölt „munkamegosztást” ma már a pénzszűke is így diktálja.

És mégis, nem kellene ezen fordítani?

A Nyócker azért volt áttörés Kecskeméten, Annecyban és a mozikban egyaránt, mert ahhoz szólt hozzá – provokatívan és humorral – ami aktuálisan feszít. Bin Ladenhez, terror-frászhoz, romaügyhöz, magyar kisebbrendűségi komplexushoz. S ezzel pillanatra mintha zárójelbe tette volna az animációs szakma 15 éve akut gondjait: patvarba a mese-sorozattal! Hiszen emelni lehet a tétet! Ha felidézzük a János vitéztől – első egészestés rajzfilmünktől – a Macskafogón, a Vízipókon át a Vili, a verébig hosszú rajzfilmjeink történetét – a Nyóckerben maga az ambíció más, tulajdonképpen példa nélkül álló. Gauder és Novák ezt a low budget mozit egyszerűen belőtte a magyar mainstreambe, Mundruczó, Fliegauf és a Madzag – a natúrfilmes újhullám – mellé. Mintha Jankovics vagy Ternovszky a hetvenes években – Szomjassal, Jelessel, Bódyval versengve – nem az animáció mesei, festői, bölcseleti struktúráiba kódoltan, de direktben, közvetlenül szólt volna hozzá az érett Kádár-kor problémáihoz.

Magyarországon egyébként minden bizonnyal a konzerválódott struktúrák is gátolják az élőszereplős és animációs műfajok termékeny egybeszakadását. A sorrendben 7. KAFF-on – mely egyébként túlzás nélkül a legjobban szervezett magyar filmfesztivál, kerek húsz évvel ezelõtt rendezte meg Mikulás Ferenc és csapata először, és jó hír, hogy mostantól kétévenként tartják – minden eddiginél érthetetlenebbnek tűnt, hogy miért van a magyar rajzfilm karanténba zárva? S miért, hogy a közszolgálati televíziókhoz hasonlóan a Filmszemle sem vesz róla tudomást? Így nincs, nem is lehet átjárás! A Hukkle illetve A busz pálfijai sosem fogják megtalálni egymást.

Nehéz megjósolni, mi fog történni a magyar animációval. Televíziós és reklám- megrendelések nélkül a túlnyomóan MMK-pénzek biztosította mozgástér valóban csak kicsiny lavór, melyben a tisztító viharok is olybá tűnhetnek, mint a kézifújtató szele.

A Nyócker trükkje mindenesetre megfontolandó. Másként gondolni az egészre! Elhinni, hogy az animációé a jövõ!

 

7. Magyar Animációs Film Fesztivál és Nemzetközi Animációs Játékfilm és Tv-special Fesztivál – Kecskemét


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/10 35-37. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8395