KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

    
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/április
KRÓNIKA
• Dániel Ferenc: Miskin infarktus előtt
FILMSZEMLE
• Mikola Gyöngyi: Napilapok zsellérei Szemle-töredékek
• Ardai Zoltán: Lassú hajó Kína felé Dokumentumszemle
• Kovács András: Párbeszéd a közönséggel A zsűrielnök jegyzetei
• N. N.: A 26. Magyar Filmszemle díjai
• Székely Gabriella: Berend Iván gyémántjai Beszélgetés Simó Sándorral
• Bakács Tibor Settenkedő: És a vonat megy... Beszélgetés Pacskovszky Józseffel
• Bérczes László: Mozi van Lumière-tekercsek
• Bóna László: Jákob oszlopa A kövek üzenete
KRITIKA
• Radnóti Sándor: Weisz Gizella A részleg
• Almási Miklós: Legenda csak egy van Megint Tanú
• Hegyi Gyula: Lefele könnyebb Törvénytelen
• Kovács András Bálint: Az erőszak léhasága Ponyvaregény
• Schubert Gusztáv: A ponyvahősök lázadása Interjú a vámpírral
1895–1995
• Forgács Éva: A megmozdított kép Moholy-Nagy László
• Molnár Gál Péter: Egy ázsiai Párizsban Mozzsukin

• Fáber András: Mozarttól keletre Beszélgetés Lucian Pintiliével
KÖNYV
• Györffy Miklós: Ha én filmlexikont szerkesztenék Lexikon
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Egyszerű emberek
• Fáber András: Zaklatás
• Nagy Gergely: Camilla
• Harmat György: A Maszk
• Sneé Péter: Halálugrás
• Barotányi Zoltán: Parazita
• Turcsányi Sándor: Promenád a gyönyörbe
• Tamás Amaryllis: Egy apáca szerelme

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

Lexikon

Ha én filmlexikont szerkesztenék

Györffy Miklós

Ha én filmlexikont szerkesztenék, és volna rá sok-sok pénzem és kellő időm, és volnának hozzá jobbnál jobb szerzőim, akkor más filmlexikont szerkesztenék, mint amilyen a Totem Könyvkiadó új, kétkötetes Filmlexikona. Bizonyára így tettek volna akkor ennek a kiadványnak a szerkesztői is, Csala Károly és Veress József. A legfőbb bajom ezzel a könyvvel az, hogy a címe félrevezető. Tudniillik nem filmlexikon. Filmlexikon-e az, amiben – éppen a film születésének századik évfordulóján – nincsenek benne a Lumière-fivérek? Nincs benne Georges Méliès, David Griffith, Greta Garbo, Balázs Béla, Cesare Zavattini, Illés György, Ragályi Elemér, stb. Benne van ellenben – de nem akarok senkit sem megsérteni.

Természetesen a szerkesztők a maguk módján gondoskodnak róla, hogy felkészítsék erre az olvasót. Nem árulnak zsákbamacskát, ellenkezőleg: nagyon pontosan körülhatárolt koncepció szerint jártak el, és ennek ismérveit az előszóban le is szögezik. Eszerint csak a második világháború utáni időszakkal foglalkoznak, csakis a moziforgalmazásra került nagyjátékfilmek készítőiről adnak leírásokat, és a filmek alkotói közül csupán a rendezők és a színészek szakmai életrajzát vázolják fel. Ha tehát a vásárló, mielőtt megvásárolná a 4980 forintba kerülő két kötetet, elolvassa az üzletben az előszót, eldöntheti, kell-e neki ilyen feltételek mellett ez az ún. filmlexikon. Ha nem olvassa el, akkor esetleg nagy csalódás és bosszúság éri. Hogy mi lehetett volna inkább a kiadvány címe vagy olyan alcíme, amely jobban eligazítja az olvasót, nem tudom, dehát ez nem is az én dolgom. Az én dolgom itt az, hogy elmondjam véleményemet a könyvről, méltányosan figyelembe véve a szerkesztők szándékait.

A kitűzött ismérveket mással nem tudom magyarázni, mint a „lexikon” elkészítésére szánt elképesztően rövid idővel. Az előszóból azt is megtudhatjuk, hogy öt és fél hónap alatt írták meg a szerzők a szócikkeket, és szerkesztették meg a szerkesztők a csaknem 1000 oldalas, sűrűn szedett könyvet. 1994 februárjának elején kezdődött a munka, az előszó szeptember 1-jén kelt, és karácsonyra már meg is jelent a mű. Olyan filmeket is említ a „lexikon”, amelyeket a szócikkek írása idején még be sem mutattak (pl. A magzat, Bűvös vadász). Talán a Rekordok könyvébe is bekerülhetne ez a teljesítmény, és ha meggondoljuk, hogy még nem is olyan régen mennyi volt Magyarországon egy könyv „átfutási ideje”, és hogy például mióta készül a Világirodalmi lexikon, akár örülhetnénk, sőt büszkék lehetnénk: Lám, micsoda fejlődés!

De egy lexikon, egy könyv értékeit, használhatóságát – eltekintve speciális esetektől és persze a rendeltetéstől is függően – csak kevéssé határozza meg, mennyi idő alatt készült el. És főleg nem igazolhatja a hibákat, fogyatékosságokat a rövid határidő. Úgy tudom, a Filmlexikon mielőbbi megjelentetését a kiadó sürgette. Feltételül szabta a szerkesztőknek, hogy a könyvnek karácsonyra meg kell jelennie. Akár furcsállhatnánk, hogy a kiadó miért nem tudott 1995 karácsonyáig várni, amikor a film centenáriumának fényét is rávetíthette volna kiadványára. Valószínű azonban, hogy ő ilyen érzelmes szempontra nem ad, üzleti kiaknázhatóságában nem hisz. Hogy miért látott több fantáziát a sürgős megjelentetésben, még a teljesség és a szakszerűség rovására is, azt ő tudja. Magyarország ma semmilyen téren sem a távlatokban való gondolkodás helyszíne. A rövid távú üzleti szempontot mindenesetre igazolni látszik, hogy a Filmlexikon kelendő árucikknek bizonyult. Ez az érv pedig üti az összes többit.

Egy ómódi, értékorientált szemlélet alapján mégis szóvá teendő, hogy a szerkesztők belementek egy ilyen kétes vállalkozásba. Ők persze, mindketten a filmművészet régi rajongói és kiváló ismerői, nyilvánvalóan abból indultak ki: itt van egy kiadó, amely ki tudja, miféle úri szeszélyből vagy követhetetlen üzleti megfontolásból filmlexikont akar megjelentetni, ezt az alkalmat nem szabad elszalasztani. Magyar filmlexikonra égetően nagy szükség van, ha nem lesz is olyan, amilyennek szeretnénk, több lesz a semminél. Nosza rajta. És máris kezdődött a visszaszámlálás.

Az Ábel Péter szerkesztette előző Új filmlexikon 1971-ben jelent meg. Előszavából megtudhatjuk, hogy annak szerkesztési munkálatai 1970. március 1-jén zárultak le. Azóta eltelt egy negyedszázad, a film egész történetének egynegyede. Ezalatt Magyarországon nem jelent meg semmiféle rendszerező, összefoglaló, áttekintő filmes enciklopédia vagy egyetemes filmtörténet. A kézikönyvek hiánya olyan súlyos, hogy hovatovább bármi hézagpótló, csak legyen.

Ugyanakkor másfelől is lehet nézni ezt a kérdést. Ha már egyszer készül valami, akkor az legyen minél jobb és feleljen meg minél többféle igénynek. Ez a Filmlexikon végül is nyugodtan lehetne olyan, amilyen, a maga választotta korlátokon belül pontos, színvonalas, ha mellette volnának más szempontú, más módszerű kézikönyvek is, mint a fejlettebb és boldogabb országokban. Talán éppen külföldi kiadványok adtak ötletet, bátorítást ahhoz a szerkesztőknek, hogy milyen elvek szerint korlátozzák a rövid idő alatt feldolgozhatatlanul nagy anyagot. Így mindenesetre, hogy most ez a magyar filmlexikon, képtelenségnek tűnik, hogy csak rendezők és színészek szerepelnek benne.

Az idei magyar filmszemlén két olyan filmművész is életműdíjat kapott, akik se nem rendezők, se nem színészek. Romvári József díszlettervezőről és Morell Mihály vágóról van szó. Nem akartam hinni a szememnek, amikor a tévében a Romvári Józsefről készült portréfilm végén lepergették annak a vagy százötven magyar filmnek a listáját, amelyeknek az ötvenes évek végétől napjainkig ő volt a díszlettervezője. Hát kimaradhat-e egy akármilyen szempontok szerint szerkesztett magyar filmlexikonból az újabb magyar filmnek egy ilyen kulcsfigurája, hogy ugyanakkor helyette belekerüljenek elfelejtett vagy másod-harmadrangú rendezők-színészek? Az operatőrökkel kapcsolatban az a furcsa helyzet áll elő, hogy ha történetesen rendeztek is, akár csak egy gyenge, bukott filmet, akkor már szerepelnek (például Sven Nykvist vagy Zsigmond Vilmos). Ha viszont valaki csak operatőrként volt meghatározó egyénisége a magyar filmnek, vagy volt olyan világnagyság, mint Gianni di Venanzo, Vittorio Storaro, Nestor Almendros, Henri Decae stb., akkor kimarad. És kimaradnak a forgatókönyvírók, a zeneszerzők, a vágók, a producerek, a teoretikusok. Kimarad Nemeskürty és André Bazin. A Filmlexikon azt a szakmai szempontból felületes és félrevezető laikus közvélekedést erősíti, hogy a film alkotói a „sztárok”. A kedvenc színészek és persze a rendezők – őket ma már nehéz volna negligálni, és az ünnepelt média-sztárok között amúgyis ott vannak szép számmal. A szakszerűségre szíve joga szerint keveset adó széles nagyközönségnek tett gesztus az is a Filmlexikonban, hogy kiváló minőségű és bőséges képanyagon láthatja viszont benne kedvenceit.

Valamivel elfogadhatóbb az a szűkítő elv, hogy csak a második világháború utáni időszakkal foglalkozik a „lexikon”, bár a minimum az lett volna, hogy ha mást nem is, de ezt feltüntetik a címlapon. Mindenesetre ebből is adódnak olyan rejtelmek, hogy bizonyos személyiségek éppen attól függően szerepelnek a lexikonban vagy sem, amit az olvasó szeretne esetleg megtudni róluk. Hogy például meddig éltek, vagy mikor rendeztek, vagy játszottak utoljára. Ha történetesen a második világháború után is aktívak voltak még, akár egyetlen gyenge és nem jellemző film erejéig, akkor megtudhatjuk róluk, amire kíváncsiak vagyunk. Ha a velük egyidős és esetleg egy iskolához tartozó, egy tőről fakadt kolléga előbb halt meg vagy történetesen nem jutott többé munkához, akkor ez nem derül ki róla, mert nincs benne a „lexikonban”.

Jobban tették volna a szerkesztők, ha nem ragaszkodnak mereven a maguk felállította elvekhez, sőt ha egyáltalán nem állítanak fel ilyen kategorikusan kirekesztő elveket, hanem a maguk és munkatársaik filmes szakértelmére hagyatkoznak. A rendelkezésre álló rövid időt és a terjedelmet jobb lett volna egy olyan filmlexikonnak szánni, amely semmilyen merev szempont szerint nem teljes, de szakmai szempontból lehetőség szerint méltányos és korszerű. Vagyis azokat a személyiségeket kellett volna felvenni, akik a szerkesztők és szerzők egyeztetett véleménye szerint a filmművészet jelentős alakjai. Egy bizonyos szinten fölül itt konszenzussal lehet számolni. Természetesen így is vitákkal járt volna a válogatás, az elkészült lexikont mégis sokkal jobban lehetett volna használni. Mellesleg a válogatás egy szakember vagy egy team felfogását is tükrözhette volna arról, mit tartanak ma a filmművészetből az adott terjedelemben megkerülhetetlen enciklopédikus ismeretanyagnak. Hogy öt és fél hónap alatt ebből mit lehetett volna elvégezni és mit nem, az más kérdés. A méltatlankodást mindenesetre ez a munka is kiváltotta, pedig egyvalami kétségkívül elmondható róla: egzakt szerkesztői elvekkel van körülbástyázva.

Külön kérdés az, amit e „lexikon” kapcsán szinte fölösleges is fölvetni: a személyiségek életrajzi és filmográfiai adatain kívül milyen szócikkek kívánatosak még egy filmlexikonban. A Filmlexikon ezen a téren egyéb szigorú elveivel ellentétben elég tetszőlegesen és önkényesen jár el. Mint az előszó erre is fölkészít, csak kivételképpen szerepeltetnek benne néhány fogalommagyarázatot („filmgyártás”, „filmműfajok”, „filmtudomány”, „magyar animációs filmművészet”, „magyar filmforgalmazás és moziüzemeltetés” stb.), de hogy miért éppen ezeket, az nem világos. Viszont okvetlenül a Filmlexikon javára írandó az a több mint kétszáz oldalas filmográfia a könyv végén, amely a szócikkekben említett filmeket rendezi ábécé sorrendbe, megadva magyar és eredeti címüket, gyártásuk évét, rendezőjük és főszereplőik nevét.

Ha én filmlexikont szerkesztenék, és... (lásd az első mondatot), akkor olyat szerkesztenék, amelyben szócikkekkel szerepelnének a legfontosabb filmek is. A néző-olvasó általában nem filmművészekkel, hanem filmekkel találkozik, és azokról akar megtudni valamit a kézikönyvekből. A különböző televíziós állomások ontják a filmeket, amelyek nagyrésze persze tucatáru és még csak azonosításra sem érdemes, de azért rendszeresen akadnak olyan filmek is, amelyekről jó volna megtudni valamit, hogy eldönthesse az ember, megnézze-e őket. Létezik is már a „film-guide”, a „Filmführer” műfaja, amely csak filmekre vonatkozó információkat közöl, a számomra példamutatónak tűnő Reclam-féle német változat még tartalomismertetést és rövid esztétikai értékelést is. De hogy például a filmek lexikonban is szerepeltethetők, arra jó példa a párizsi Bordas kiadó Roger Boussinot szerkesztette L’ Encyclopedie du Cinémája. A nemrég megjelent és a Filmlexikonnál igényesebb és szakszerűbb módszerrel készült Színházművészeti Lexikonnak is súlyos hiányossága szerintem, hogy hiányoznak belőle a legfontosabb darabokat tárgyaló szócikkek, amelyekből meg lehetne tudni például, melyek voltak az emlékezetes előadásaik. Igaz, a művekről az irodalmi lexikonok sem közölnek szócikket, de az irodalomban sokkal inkább tájékozódunk szerzők szerint, mint a színházban vagy a filmben. Hogy milyen válogatásban és milyen mélységű leírással szerepelhetnének egy lexikonban a filmek, ez megintcsak a mindenkori szerkesztőség kitüntető felelőssége lehetne. Ha lennének mindenkoriak.

Ami mármost a Filmlexikon szócikkeit önmagukban illeti, a fentiek után nem sok értelmét látom szőrszálhasogató méricskélésüknek. A szerzők nagyrésze jónevű szakember, nevük kezdőbetűivel jegyeznek minden egyes szócikket, és ezek között akadnak velősek és semmitmondók egyaránt. Az adatokat hitelesnek kell elfogadnunk, mert teljesen véletlenszerű, hogy mit hol lehet megbízhatóan ellenőrizni, a pályaképek, leírások, méltatások módszere, stílusa, arányai között szükségszerű egyenetlenségek mutatkoznak, de bár ez lett volna ennek a sebtében összeütött Filmlexikonnak a legnagyobb baja. Most jut csak eszembe: a Totem Könyvkiadó nagy sietségének nem az volt-e az oka, hogy ők már tudták, valahol készül a konkurrens nagy és tökéletes filmlexikon, és még előtte akarták a keresletet egy kicsit megcsapolni?

 

 

Filmlexikon, szerkesztette Csala Károly és Veress József, Totem Könyvkiadó, 1994.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1995/04 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=845