KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/január
KRÓNIKA
• (X) : Diák Rövidfilm Fesztivál
• (X) : Metropolis pályázat
• (X) : Hartley-Merrill nemzetközi forgatókönyv-író pályázat

• Varga Anna: A Paradicsom kapui India – Bollywood
• N. N.: Indiai melodrámák
• Király Jenő: Dévi, a Földanya Az indiai melodráma asszonyai
• Beregi Tamás: Gőzdaliák és turbinakriplik Az ipari forradalom mozija
• Poszler György: Tudomány és regénycsoda Verne és a kalandregény
• Varró Attila: A fehér ember bölcsője Tarzan, a civilizátor
• Szilágyi Ákos: A toll démona Eizenstein erotikus rajzai
• Pápai Zsolt: Aranypolgár, Budapestről Fejős Pál portréjához
• N. N.: Fejős Pál filmjei a Duna Televízióban
TELEVÍZÓ
• Ozoli Gábor: Tiétek a világ A francia zavargások és a média
• Reményi József Tamás: A Nagy Óvoda A Nagy Könyv
• N. N.: A Nagy Könyv
FESZTIVÁL
• Palotai János: Mozgóképzőművészet Velencei Biennálé
• Karátson Gábor: A legfőbb jóság Kínai filmhét
KRITIKA
• Schubert Gusztáv: Gengszterek és filantrópok Manderlay
• Báron György: Csoda a plázában Az igazi Mikulás
• Bori Erzsébet: Bumfordiak Szőke kóla
• Csillag Márton: Ajándék ez a mag Csak szex és más semmi
• Barotányi Zoltán: A pénz szaga Kulcsár & Haverok
LÁTTUK MÉG
• Kubla Károly: Harry Potter és a tűz serlege
• Kolozsi László: Az igazság fogságában
• Wostry Ferenc: Hideg csontok
• Békés Pál: Szent Lajos király hídja
• Csillag Márton: Bőrnyakúak
• Kárpáti György: A köd
• Parádi Orsolya: Mianyánk kivan
• Földes András: A bomba átmérője
• Köves Gábor: Durr, durr és csók
• Dercsényi Dávid: Kisiklottak

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A köd

Kárpáti György

 

A hetvenes-nyolcvanas évek egyik legeredetibb és legfőbb horrorgyárosa, John Carpenter (Halloween, Menekülés New Yorkból, A dolog) 25 éve misztikus bosszútörténetet eszelt ki, melyben egy leprás kolónia nagy összegért vásárolt magának letelepedési lehetőséget, ám a település elöljárói utóbb a pénz ellopása és a szerencsétlenek megölése mellett döntöttek. Az így nyert vagyonból később felvirágoztatták a kisvárost, ám a holtak nem felejtettek, s pontosan 100 év elteltével az éjszaka ködében tértek vissza a túlvilágról, hogy a leszármazottakon álljanak bosszút az őket ért igazságtalanságért.

Carpenter visszafogott minimalizmussal és a rendelkezésére álló szűk eszköztárral elsősorban a bosszúra s az atmoszférateremtésre koncentrált, így viszonylag lassan hömpölygő filmje nem véres darabolásokkal, hanem a ködbe vesző félelemmel borzolta a kedélyeket (itt köddel, a 13. rendőrőrsben a sötétséggel vakította meg a nézőt), s mindössze egy-két füstgépet, valamint hangeffekteket (csont reccsenése, nyak törése) használt a hatás kedvéért. A film legfontosabb karaktere a világítótoronyból rémülten tudósító rádiós hölgy, aki egyszerre volt elszigetelt és magányos, valamint az emberek egyetlen hírforrása – minő szimbolizmus: a fény az éjszakában.

A 2005-ös remake-ben ezzel szemben a legmodernebb számítógépes technikával bodorították a ködöt, s mindent elkövettek annak érdekében, hogy a film ne hasonlítson az eredetire. Az egyszerű alaptörténethez nyakatekert háttértörténeteket, s egy gügye szerelmi szálat költöttek, a szimbólumokat már-már a követhetetlenségig meg- és túlbonyolították, s miközben a rendező flashbackek egész sorával igyekszik magyarázni a múltat, ügyetlen dramaturgiai bakik sora fakasztja mosolyra a rettegni, nem pedig röhögni vágyó nézőt. De nincs is igazán mitől megijedni, hiszen a korhatár-besorolásra olyan kínosan ügyeltek, hogy lényegében még holttestet is csak letakarva láthatunk.

Ez a köd olyan lélektelenné vált, mint az effekt szellemei, s még legnagyobb erőfeszítései ellenére sem lett intellektuális horrorfilm, sokkal inkább horror light – mintha valaki úgy akarna megijeszteni, hogy előtte azt mondja: te figyelj, én most elbújok oda a szekrény mögé, te meg majd jól megijedsz.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/01 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8495