KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
   2007/április
KRÓNIKA
• N. N.: A 38. Magyar Filmszemle díjai
• Schubert Gusztáv: Erdőss Pál (1947–2007)
FILMSZEMLE
• Bori Erzsébet: Keleti végeken Játékfilmek
• Reményi József Tamás: Nulla sor, nulla betű Ópium
• Báron György: Végtelen történetek Dokumentumfilmek
• Pápai Zsolt: Vizsgák és székfoglalók Kísérleti- és kisjátékfilmek

• Géczi Zoltán: PTO 35MM Japán–amerikai háborús filmek
• Vaskó Péter: Mítosztemető A dicsőség zászlaja; Levelek Iwo Jimáról
• Wostry Ferenc: Vérvörösben Dario Argento
• Greff András: Egy másik szerelem krónikája Argento és Antonioni
• Orosdy Dániel: Horrorra akadva Lucio Fulci
• Varga Zoltán: Boszorkányok márpedig… A harag napja
• Sinkó István: Kettős megvilágításban Hammershoi és Dreyer
KRITIKA
• Varró Attila: Többszörös fénytörés Fekete Dália
• Gelencsér Gábor: A mulandóság életképei A hét nyolcadik napja
• Vaskó Péter: Milyen volt szőkesége Hasutasok
• Vajda Judit: Vénusz halála Kythéra
• Kárpáti György: Úttalan utakon Sínjárók
• Horeczky Krisztina: Tündérvölgy Sutkai bajnokok
• Teszár Dávid: Omnia vincit amor? Idő
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Főfőnök
• Kolozsi László: Elemi részecskék
• Pápai Zsolt: 300
• Vízer Balázs: Sunshine
• Vajda Judit: Hannibál ébredése
• Csillag Márton: Buhera mátrix
• Vajda Judit: Zene és szöveg
DVD
• Pápai Zsolt: Az árnyéklovas
• Kovács Marcell: Ízlésficam
• Tosoki Gyula: Az utolsó napok
• Varga Balázs: Forráspont

             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Filmszemle

Kísérleti- és kisjátékfilmek

Vizsgák és székfoglalók

Pápai Zsolt

A kisjátékfilm továbbra is a magyar film legszabadabb, legmozgékonyabb műfaja, ez a kísérletezőkedv és változatosság a nagyokra is jótékonyan hathat.

 

Átlagos színvonalú szemle van mögöttünk, és ez nem ad okot különösebb örömre, az viszont igen, hogy néhány búvópatakszerű és a későbbiekben vélhetően beérő folyamat éppen idén indult el. A nagyjátékfilmek frontján végre módosult az évtizedes leosztás – 1965 óta a mostani volt az első szemle, amikor a műfaji filmek nívója megközelítette a szerzői művekét –, és a kísérleti és kisjátékfilmek mezőnyében is változtak a viszonyok.

Igaz, a kisfilmek változásai mégannyira sem látványosak, mint a nagyoké. Bár a filmtípusok palettája lényegében az elmúlt évekhez hasonló (kevesebb a műfaji jellegű, és több a szerzői darab), továbbá a színvonal is a régi (a versenybe beválogatott harminc közül öt-hat film különült el a közepesek és a gyengébbek masszájától), bizonyos hangszínváltások azért megfigyelhetőek. Az átalakulás magyarázata többek között az lehet, hogy átformálódott a kisfilmes stúdiók hierarchiája, a korábbi években meghatározó műhelyek jelentősége csökkent, mások súlya nőtt. A kisfilmműhelyek két hazai zászlóshajója, az Inforg Stúdió és a Duna Műhely ezúttal csupán három-három filmmel volt érdekelt a versenyben, feljött viszont a Színház- és Filmművészeti Egyetem a maga nyolc filmjével, és mellette majd egy tucat kisebb gyártó cég is mutatkozott (Snittegylet, Laokoon Film, Kolinfilm). Az összkép így lett színesebb, mint korábban, bár első pillantásra alig látszanak az új árnyalatok.

A megelőző évekhez képest módosult a filmek alaphangja, tónusa. Nyilvános értékelésén nem véletlenül beszélt a kisfilmes zsűri (Tímár Péter, Hartai László és Gelencsér Gábor) arról, hogy a pályaművek érettebbé váltak. A hangnem összességében komolyabb – néhol komolykodóbb –, mint a korábbi években, és ez abban érzékelhető legegyértelműbben, hogy a szerelmi katasztrófákat megéneklő nagykamasz opusok visszaszorultak, illetve abban, hogy az alkotók társadalmi érzékenysége fokozódott. A komoly(k)odásnak persze voltak árnyoldalai is (privát szomorúságom a gegfilmnek, ennek a rövid, csattanóra kihegyezett, és jellegzetesen kisfilmes formának a visszaszorulása), de hozott is a konyhára: nőtt azon művek száma, melyek a figurák közötti láthatatlan és összekuszálódott kötelékek kibogozását célozzák meg. Melyekben nem konkretizálódnak, inkább csak felsejlenek a karakterek közötti viszonyok.

Idősebbek és fiatalok egyaránt forgattak ilyen filmet. Az operatőr Máthé Tibor (Vasárnap) és Kardos Sándor (Végjáték) koruknál és tapasztalatuknál fogva kilógnak az inkább fiatalokból álló kisfilmesek csapatából, ezért nehezen összemérhetők velük. Vélhetően ezért nem ítélt nekik a zsűri díjat, holott mindkettőjük filmje kiváló. Kivált Kardosé: a Végjáték élet és halál, fantázia és valóság határzónájában játszódik, és egyszerűségükben megejtő képekkel operál. A jórészt premier plánokkal építkező film bravúrja, hogy végig eldönthetetlen, egy ember haláltusáját vagy egy másik víziójának, netán emlékeinek képeit látjuk.

Emberközi kapcsolatokat pásztáz Horváth Lili rendező szakos egyetemista is ötödéves vizsgafilmjében: az eredetibb és kezemfeje megoldásokat egyként tartalmazó Vakációban egy (csonka)családi nyaralás hoz felszínre eltemetett érzelmeket. Hasonló regiszteren szól a színtén egyetemista Nagy Dénes Együtt című munkája, a mezőny egyik legjobb darabja. A későkamasz orosz fiú Olaszországba vezető illegális útján Budapestre érkezik, és meglátogatja itt tengődő, rég nem látott bátyját. A két fiú találkozásának és elválásának története precízen végigvitt ritmus- és plánváltásokkal (hosszú beállításokkal, illetve egy korrekt montázsszekvenciával), továbbá lélektanilag jól kijátszott szituációk sorában kerül celluloidra. Nagy Dénes biztos kézzel veszi elejét annak, hogy filmje a téma követelése ellenére érzelgőssé finomodjék, azonban hibát vét, amikor egy ponton elmaszatolja a hősök motivációit. A jelenet, melyben a fiatal fiú kiáll a bérház gangjára, és ott kiabálva próbálja megszólítani ki tudja, hová bújt fivérét, kicsit mellémegy. Ez azzal együtt zavaró, hogy a filmet lezáró következő plánba belesajdul az ember szíve.

Nagy Dénes alapvetően két ember kapcsolatára fókuszál, de az általa elbeszélt történet hátterében egy nagyon erős és nagyon mai társadalmi-politikai probléma, nevezetesen a menekültügy áll. Az Együtt így a szemle kisfilmjeinek egy másik vonulatába is beilleszkedik, a társadalmi problémákat elemző művek közé. Elsősorban Mátyássy Áron Mínusz, illetve Simonyi Balázs és Tóth Barnabás Egy szavazat című munkája tartozik még ide, de távolról Csáki László A hangya és a tücsök című Hajnóczy-adaptációja is kapcsolódik a csoporthoz. A Mínuszban a lakók tartozása miatt az illetékesek elzárják a panel gázcsapját, mire az egyik család feje felhasogatja a telepen összegyűjtött karácsonyfákat, és tábortüzet rak a lakásában. Az ötödéves rendező szakos Mátyássy minden ízében kortársi történetet tálalt a lakótelepi kisvilágok nyomoráról, fokozatosan és ügyesen mélyítve el az alapkonfliktust – kár, hogy a dialógusok gyengék, és a zárópoén is inkább csak fityeg a filmen, nem tapad szorosan hozzá.

A témaválasztás bátorsága azonban elismerést parancsol, Mátyássy filmjéhez hasonlót nemigen láttunk eddig fiataloktól, korábban nagyon hiányoztak a mai sztorik, a kortársi históriák. A Mínusz tehát igazi unikum, csakúgy, mint a politikai szatíra hagyományát felelevenítő Egy szavazat. Tóth és Simonyi sármja humoruk mellett abból ered, hogy nem félnek az aktualitásoktól – (terep)SZEMLE és Az ember, akit kihagytak című áldokumentumfilmjeik már bizonyították ezt –, és most is hozzák a formájukat. Egy idős nő, kezében a kitöltött és összehajtogatott szavazócédulájával, percekkel az urnazárás előtt meghal a szavazókörben, mire a helyiségben kitör a pánik: attól függően, hogy a szavazatszámlálók mit feltételeznek a hulla pártállásáról, javasolják voksának számításba vételét vagy megsemmisítését. Groteszk szituációk sorjáznak, az alkotók harag és részrehajlás nélkül osztják a gegeket, a röhögés pártatlanságának elvi alapján állva mindkét oldal képviselőit nevetségessé teszik. A nagy múltú, de mára jelentéktelenné silányult politikai szatíra feltámasztása a magyar kisfilm érettségének növekedését jelzi, de közben az Egy szavazat nem fukarkodik az infantilisebb megoldásokkal sem. Különösen az életidegen – és profán – slusszpoén ront az összképen.

A társadalmi kérdések iránti érzékenység Csáki László Hajnóczy-adaptációját is átszínezi. A hangya és a tücsök című novella harminc éve született, de érvényesebb, mint valaha, La Fontaine meséjének szocializmusra aktualizált átirata a két szomszédról – a dolgos kétkezi munkásról és a folyvást héderelő parazitáról – napjainkban is hatásosnak tetszik. Ezt érezte meg Csáki, mégis elszámította magát akkor, amikor filmje második részében csaknem szó szerint ragaszkodott az eredetihez. Jobban járt volna, ha csupán inspirációként használja Hajnóczyt, legálábbis művének a novellához lazábban kapcsolódó első része ezt sejteti: kiváló a díszletezés, a miliőfestés, a hangya napi robotját megfestő jelenetek, no meg a tücsök tétlenkedéséről tudósító epizódok.

A hangya és a tücsök nagy formaérzékenységgel készült, és e nemben különlegességnek számított a kisfilmek között. Különlegességnek, de nem egyedülinek, elég csak Érsek-Obádovics Mercédesz játékosan mély Elröppent illúziók, Dobos Tamás míves Öreg fa vagy Nemes Jeles László torokszorító Türelem című művére utalni. Utóbbi nyerte a kisjátékfilmek fődíját, méltán, hiszen a forma fegyelme építi minden pillanatát, az enigmatikus felütéstől kezdve a zárókép kicentizett szimmetriájáig. A tizenhárom perces Türelem az elmúlt évek egysnittes szemlefilmjeinek (Before Dawn, Kivégzés) sikersorozatát folytatja (operatőr: Erdély Dániel). A kamera kis totállal külsőből indít, majd fokozatosan szűkítve a képkivágatot belsőbe vonul, és itt főhősének, egy rezzenéstelen arcú hivatalnoknőnek a napi rutinmunkájával járó matatását-motozását követi le. A film jó része az irodában játszódik, és a központi szereplő arcára koncentrál a külvilágot teljesen kizárva, legalábbis a zárlatig, amikor ismét nyit a kép, és világossá lesz, hogy miféle hivatalban jártunk az imént. A Türelem egyebek között abban tér el a korábbi évek egysnittes kisfilmjeitől, hogy a belső montázs kínálta lehetőségek maximális kiaknázásával készült (így formanyelvileg még a Before Dawnnál is érdekesebb), továbbá a Zányi Tamás hangmérnököt dicsérő, apró zörejekből és zajokból összeállított hangmontázsa, pazar akusztikai világa miatt. Fajsúlyos film, ráadásul nagyon merész, hiszen egy olyan témát sűrít – sikeresen – tizenhárom percbe, és mutat meg újszerű aspektusból, amiről több millió folyóméter celluloid készült már.

A Türelem mellett akadtak könnyedebb hangvételű, annak sokkját ha nem is oldó, de tompító filmek. Az üdítő, bár nem súlytalan művek reprezentánsa a dramaturg szakos Zomborácz Virág A macska szerepe a francia irodalomban című filmje, mely két lány kapcsolatának hullámmozgását beszéli el fergeteges tempóval és nagy könnyedséggel, alig tizenhárom percben, úgy, hogy drámai és lírai pillanatoknak, továbbá néhány poénnak is jut benne hely. A könnyedebb hangütésű filmek mezőnyét erősítette továbbá néhány gegfilm, sajnos valóban nem sok: a harminc versenyműből mindössze három sorolható ide (Declan Hannigan: Csapás; Szirmai Márton: Szalontüdő; Borsos Miklós: Vége). Az intenzív montázsmunkával dolgozó és a hollywoodi akciófilmek paródiájaként is értelmezhető Csapás csipetnyit blöffízű, mégis holtbiztos trip, akárcsak a Szalontüdő, melynek báját az adja, hogy az alkotók tökéletesen játsszák be az általuk kijelölt játékteret. Valamennyi figura a helyén van, a főszerepet adó Ascher Tamás és Anger Zsolt mellett mindenkinek, a minimálsnitteket kapó toldalékalakoknak is jut egy-egy hangsúlyos gesztus, amely nélkül kevesebb lenne a film. A Szalontüdő e megoldások miatt szerethető igazán, pedig a meséje nem eredeti: a történet alapja egy ismert Nagy Bandó-fabula, ami később viccé folklorizálódott (ráadásul egy hasonló sztori a Galaxis útikalauz stopposoknak című filmben is szerepel).

Szirmai láthatóan minden görcsösség és nagyot akarás nélkül forgatott, és az ő könnyed és laza közelítésmódjához hasonlított Simonyi Balázsé. A Háy János írását adaptáló, friss poénokkal teletöltött Originál láger egy rockzenekar megalapításáról szól, és noha az első pillanatokban habkönnyű komolytalankodásnak tetszik, nem nélkülöz bizonyos mélységet. A nyolcvanas évekbe helyezett történetet szűk belsők helyett tágas külsőkben vezényli le a rendező, a múltnak az elemekkel és a rendszerváltozással máig dacoló nyilvános – tereken, utcákon, házfalakon látható – relikviái, különböző szocreál csodák között, és e gesztussal mintha azt sugallná, hogy életünk színterei és díszletei alig változtak az elmúlt két évtizedben.

 

*

 

Végezetül egy nehezen értelmezhető jelenségről, egy nehezen közelíthető filmről. Nicolaus Myslicki (álnév!) Álszent című munkája nem kísérleti, hiszen narratív, és nem kicsi, ugyanis kilencvennégy perces, mégis a kísérleti és kisjátékfilmek versenyébe nevezték, sőt az előzsűrin is átjutott. A kusza dramaturgiával, dilettáns színészekkel és pocsék hangsávval ellátott home videó mindezzel együtt szóra sem lenne érdemes, ha nem nyeri el a kísérleti kategória fődíját, ami azért is furcsa, mert egyik – egy macska vízbefojtását bemutató – jelenete igen problematikus. A jelenet már a szemle idején kisebb vihart kavart, jó reklámot csinálva a projektnek. Lehet, mint tették az internetes fórumozók, cinikusan az Elégia lovainak meg a Taxidermia disznójának leölésére hivatkozni a rendező védelmében, de félrevezető, ugyanis Myslicki nem egyszerűen egy állat elpusztítását, hanem kínhalálát rögzítette (ráadásul egy kifejezetten a film kedvéért leölt állatét, de ez mellékszál). Nem osztom az újabban nálunk is nyomuló morálterrorista állatvédők nézeteit, de megkockáztatom, hogy még a művészet sem szentesíti az eszközt. Kár ezért a filmért, kár ezért a díjért.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/04 13-15. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8939