KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
   2007/június
KRÓNIKA
• (X) : Filmkarc
• Kézdi-Kovács Zsolt: Madaras József (1937–2007)

• Schubert Gusztáv: Ha Philip K. Dick
• N. N.: Dick-adaptációk
• Kömlődi Ferenc: Android-fantáziák Philip K. Dick és az új robotika
MAGYAR MŰHELY
• Frivaldszky Bernadett: Tárgyiasult gondolatok Beszélgetés Banovich Tamással
• Kolozsi László: A hallható film Beszélgetés a hangról
• Balázs Gábor: Ópium – hangkritika A véső hangja
• Kolozsi László: Római harsonák Rózsa Miklós
• Csala Károly: A sodrástól távol Gaál István fotográfiái
TITANIC
• Baski Sándor: Vészjelzések a fedélzetről Titanic disztópiák
• Bori Erzsébet: Láthatatlan emberek Titanic
• Teszár Dávid: Ázsiai rakomány

• Ardai Zoltán: Nyári oktatás Kultmozi: Baleset
FESZTIVÁL
• Nánay Bence: Zidane, az antihős Mar del Plata
TELEVÍZÓ
• Hirsch Tibor: Történelem: tarka és trendi Magyar plazma
KÖNYV
• Palotai János: A rajzoló rendező Eizenstein Erósza
KRITIKA
• Vincze Teréz: Irodalom a dobozban János és Viola; A veinhageni rózsabokrok
• Vízer Balázs: Forradalmi groteszk Liberté 56
• Gelencsér Gábor: Szerkesztői üzenet Tavasz, nyár, ősz
• Győrffy Iván: Asztali beszélgetések A hét főbűn (Bűnök ezek?)
• Takács Ferenc: Az istenek szomjaznak Felkavar a szél
• Wostry Ferenc: Mozik a 42. utcában Grindhouse
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Fekete könyv
• Nevelős Zoltán: Melquiades Estrada három temetése
• Kolozsi László: Kubrick menet
• Pápai Zsolt: Zodiákus
• Vajda Judit: Transylvania
• Vízer Balázs: 23-as szám
• Herpai Gergely: Pókember 3.
• Klacsán Csaba: Megérzés
DVD
• Pápai Zsolt: A fantomlakó
• Pápai Zsolt: Jóasszony
• Tosoki Gyula: Néma gyilkos
• Alföldi Nóra: Hét vérfoltos orchidea

             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Magyar plazma

Történelem: tarka és trendi

Hirsch Tibor

A történelem színesben más, mint fekete-fehérben.

 

A Spektrum Televízióban többször ismételt, ritkaságszámba menő színes angol, amerikai, francia, japán világháborús dokumentumokból összeállított Háború színesben sorozat érdekesebb tanulságot hordoz annál, mint hogy történelemdokumentálásban is illik továbbkényeztetni az úgyis elkényeztetett közönséget. Persze a szándék eredetileg nyilván ez, és nyilván ellenszenves, mert ellenszenvesen szolgai. Hogy tudniillik a néző úgysem áll meg a csatornák közti kattintásban a fekete-fehér képnél, és ezért kötelező hollywoodi klasszikusokat komputerrel újraszínezni, és azután úgy bukni vele, hogy a darabot az érdektelenség közepette megbecsteleníteni is sikerül. Vagy pedig ha nem a számítógép dolgozik, akkor kötelező kutatni színes és följavítható híradó képek után, melyekből, lám, több van, mint gondolnánk, és így összeállhat belőlük egy komplett színes történelmi doku-füzér. A negyvenes évekből való eredeti felvétel akkor is meglepetés, ha aki forgatta, nem szánta annak. A színes korszakot utólagosan visszafelé kibővítő próbálkozások pedig szaporodnak: Kanada és Japán ugyancsak televízióra kínálja a maga darabjait, és persze most már a vegyes forma sem tilos: az utólag színezett fekete-fehér nyugodtan találkozhat az eredetileg színes filmritkasággal.     

Mindegy, lehet a szándék szánalmas, és az eredmény első közelítésben ugyancsak taszító és azután mégiscsak érdekes. Az idegenkedés oka egyszerű: ki gondolta volna, hogy nekünk teljes évtizedek, benne országok és történelmi mellékkorszakok nem egyszerűen fekete-fehérben vannak meg, hanem ténylegesen fekete-fehérek? Egy arcot még csak eltűrünk színesben – hiszen háború előtti magazinokat, fakó-colour retusált címlappal láttunk eleget –, de például Eva Braun turistabakancsát? És rajta a berchtesgadeni port?

Egy ilyen kép először mintha semmit sem változtatna, azután mindent. Színes por és kortalan agyag a cipőn: kortársi és emberi. Amikor pedig nem kortársi, akkor megnyugtatóan távoli. Ami fekete-fehérben rejtve marad, színesben kibomlik: ma már olcsónak számító kerti székek, szél fölkapta terítők, strandlabdák, papucsok, cselédlányok plusz Hitler meghatározhatatlan színű egyenruhája, mint örökös anakronizmus. Fekete-fehérben mindez háttér és – vállalva a képzavart – csupán rémségeket színező adalék. Az, aminek történelmi dokumentumfilmben mindig is szánták: illusztráció. Színesben viszont egyenesen lényegként tolakszik elő, méghozzá úgy, hogy közben nagyvonalúvá és megbocsátóvá teszi a nézőt: ők itt mind régen meghaltak, és ez volna a lényeg. És tényleg: éltek ők is színesben, megitták bágyadtan sárgálló söreiket, mint akármelyik áldozatuk egy-egy Filmmúzeum válogatta, Holocaust előtti amatőr-felvételen, ahol ugyancsak van szél, nap, és rég kifakult kartonruha. Mintha a fekete-fehérség ab ovo „hivatalossága” volna a történelmi bűn örökkévalóságát jelző vádirati melléklet: a Dokumentum, nagybetűvel. A szín – ami halványul – viszont a védelem eszköze: ahol fölbukkan, ott elévülés van és kollektív mulandóság-hangulat.

A szín veszélyes és csodálatos. A szín figyelmet terel el, tehát hazudik, máskor kiugrasztja, amit hajlamosak vagyunk feledni, tehát éppen hogy igazat mutat. Egyszerű igazságokat persze A Spektrum Televízióhoz visszatérve, például megmutatja, hogy a második világháború hat esztendeje nem folyamatos ködszitálásban telt, olyan időjárási viszonyok között, melyben a régi híradóképek sugallata szerint füstöt és felhőt megkülönböztetni sem érdemes? Mert hunyjuk csak le a szemünket: ki az, akinek – ha nem múlt el hetven – a világháború képe nem őszi-téli látványként ugrik elő? Pedig abban a háborúban nyár, sőt tavasz is volt, a tavaszi bombázás képeivel, mely szinte még szókapcsolatként is anakronizmus.  Bizony új nekünk, ahogy rövid ujjú ingben amerikai katona pirosra festett, gyilkolni kész vashengert görget ügyes kétkerekű targoncán, és a reptér szélén látszik a virágágyás. Vagy új, ahogy tarka leanderek sora pusztul szikrázó afrikai napsütésben, és új, ahogy a hőségben előkerülnek a színes zsebkendők, sőt új nekünk a vér – a régi, sokat emlegetett, de soha sem látott világháborús vér színe.  És mi tagadás, a gettó rongyokba bugyolált gyermekeiről sem gondolta volna senki, hogy a szemükbe lehet egyszer majd nézni, mert a pupillaárnyalat, barnától-kékig valóságos, hátborzongató mélységet ad a már sokszor látott tekinteteknek. Továbbá új, nagyon új, ahogy a halott ember bőrszíne alapján megkülönböztethető a halottvivőtől. Csontsovány áldozat a csontsovány túlélőtől. Ilyesmi eddig nem volt, megszoktuk, hogy halott és a halottvivő mozgóképe fekete-fehér mementó-relieffé egyszerűsödött. Úgy volt jó. A színektől rögtön jelenet, mikro-rémtörténet lesz belőle. Két megkülönböztethető ember esete, hatvan év régiségében.

Még egy kis lépés, és a színes szürkeség odalent a kordé kerekén összeköti őket Eva Braun sportos barátnéinek bakancsbevonatával. Egy epizódba valók: közös elmúlás-feeling, színről azonosítható európai por. Belőle vétettünk.

 

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/06 48. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9014