KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
   2007/december
GAÁL ISTVÁN
• Báron György: A képíró Gaál István
• Pörös Géza: Gazdag pillanatok Beszélgetés Gaál Istvánnal
FILMFESTÉSZET
• Lajta Gábor: Barokk mozi Jarman és Caravaggio
• Pataki Gábor: Dionüszosz farmeröltönyben Csernus és Caravaggio
ANTONIONI
• Bikácsy Gergely: Fennsík és folyóvölgy Antonioni szemhatára
BOSSZÚFILMEK
• Hungler Tímea: Fúria képében Bosszús csajok
• N. N.: Női bosszúfilmek
• Géczi Zoltán: A gyűlölet szépprózája Park Chan-wook: A bosszú ura; A bosszú asszonya
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Babel.com Velence
• Klacsán Csaba: A minőség rovására Pécs: Moveast
TELEVÍZÓ
• Hammer Ferenc: Online társadalom Digitális rendszerváltás
• Hirsch Tibor: Voltunk mi együtt is Magyar plazma
KRITIKA
• Kolozsi László: Dis városában Lányok
• Muhi Klára: Fut velünk egy rossz szekér Off Hollywood
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Persepolis
KRITIKA
• Stőhr Lóránt: A semmi peremén Boldog új élet
LÁTTUK MÉG
• Kolozsi László: Az ismeretlen
• Vajda Judit: XXY
• Vízer Balázs: Királyság
• Pápai Zsolt: Elizabeth: Az aranykor
• Klág Dávid: Az ügynökség
• Herpai Gergely: A falka
• Tüske Zsuzsanna: A bárányok harapnak
DVD
• Csillag Márton: Pixar-rövidfilmek
• Pápai Zsolt: Üres város
• Csillag Márton: A gyilkos; A csalás
• Tosoki Gyula: Kerek rockerek
GAÁL ISTVÁN
• Kósa Ferenc: A hallgatás csöndje Búcsú Gaál Istvántól

             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Off Hollywood

Fut velünk egy rossz szekér

Muhi Klára

Egyre pocsékabb itt minden: erről szól Hajdu Szabolcs új filmje egyszerűen, nyíltan, kétségbeesetten.

 

Bódi Adél sikeres filmrendezőnőt, miután lefutotta reggeli penzumát a budapesti flaszteren (igen szép stílusban egyébként), új filmjéről faggatják egy kereskedelmi rádióban, melynek este lesz a bemutatója.

 A riporter faragatlan, tájékozatlan és bizalmaskodó. Ráadásul kiderül, Adéllal annak idején együtt felvételizett a rendezőszakra, csak neki nem sikerült. A rádióst mindez annyira frusztrálja, hogy a reklámszünetekben már szinte alig tud uralkodni magán, közel van a kiboruláshoz.

Ez egy ilyen nap lesz Adél számára.

A meghívókon elrontották a keltezést, producere a következő filmjükhöz egy lehetetlen kényszer-koprodukciót forszíroz, színész férje, aki kimaradt Adél új filmjéből, gyilkos kedvében, tréningalsóban duzzog, és szabotál. Adél tarja magát, javítja a riporter hibáit, barátkozik a koprodukciós ajánlattal, fogadja a kényszeredett gratulációkat. Végül az esti partin kiborul…

Mint a laza cselekményvázból is látszik, az Off Hollywood „filmes film”, ami egyébként a „korunk hőse” filmrendezővel együtt rég kiment a divatból. Eltűnt a modernizmussal és a filmművészetbe vetett hitünkkel együtt. Ám Hajdu Szabolcs, aki mindig arról készít filmet, amihez épp a legtöbb személyes köze van, ezt az unt formát most visszahozza, s igen kemény közérzetjelentéssel tölti fel. Valójában nem is annyira a „film a filmben” csúcsokra, inkább a hetvenes-nyolcvanas évek magyar filmes fordulatára hajaz az Off Hollywood, Gothár Péter, Jeles András penetráns közérzetfilmjeire – az Ajándék ez a napra, A kis Valentinóra , melyekben rendszerré látszott összeállni ama régi „rossz”. Egynapos film Hajdué is, jelezve az állapotok törékenységét: Reggel még látszólag minden rendben van, a káosz elemei működő rendet szimulálnak. Estére meg kiderül, Titanicunk süllyed, egyre gyorsabban, ha a zenekar cincogása el is terelte erről a figyelmünket.

Nyilván nem véletlen, hogy a másik „madzagos”, Török Ferenc is „rosszkedvünk telét” analizálja az Overnightban. Sőt, ismerve néhány készülő új magyar film szüzséjét, nem lenne meglepő, ha épp ez a csontig hatoló gyilkos hangulat generálná közös diskurzussá a tematikailag, stilárisan, színvonal tekintetében oly széttartó új magyar mozit. Az Overnight egyébként az érem másik oldalát mutatja: hogyan lehet szép szlalom-mozgásokkal siklani a szakadék felett, mintha minden rendben lenne. Az Off Hollywood művészközege önzésében is őszintébb. Bódi Adél viharos, sokkoló, hosszan mutatott szétesése – komoly mélypont, ilyesmit Hajdunál még sosem láttunk – ebben a történetben elkerülhetetlen. A rendezőnőt alakító Török-Illyés Orsolyát, amint ezüst party-ruhájában őrjöng, kínlódik, menekül – mintha kutyafalka kergetné – egyhamar nem felejtjük el.

Az Off Hollywood főhősét egyébként nem a túl hamar sikeresek kapunyitási pánikja kapja el, nem is alkotói válság gyötri, mint a régi modernista filmrendezőket. Hajdu filmje arról szól, milyen ócska a közeg, amiben például egy film vagy bármely más teljesítmény – itt és most – megszületik. Milyen nyúlós, tapadós, rémálomszerű, energiarabló! Mennyire lehetetlen a másikból – bárkiből – erőt meríteni, építkezni! S ami nincs kimondva, de már a 8 és fél-beli Fellini alteregó neurózisának is fontos oka volt: milyen reménytelen egy ilyen közegre hatással lenni!

Hogy átjön-e a rivaldán az Off Hollywood azok számára is, akik nem tudhatják, hevenyészettségében is milyen pontos a filmbemutató nyomasztó hangulata, a pénz körüli hisztéria, a filmhez jutás utáni embertelen hajsza – nehéz megítélni. Ám az biztosan sokaknak feltűnik, hogy Hajdu, aki nyilván saját élményeit meséli, megőrizte ebben a közegben is – a piccs-fórumokon kidekázott mozikonzervek korában is – laza, szabad stílusát. Az Off Hollywood, akárcsak a többi Hajdu-film, egy friss fogalmazás lenyomata. Tömbszerű, elnagyolt szerkezete, organikus mesélési technikája, improvizatív jelenetei oly szerethető első filmjét idézik. (Csak épp a „macerás ügyek” azóta kissé elfajultak…) Inkább helyzetbe hozott, sem mint rendezett színészei pedig, a régi csapat (Török-Illyés Orsolya mellett Szabó Domokos, Nyitrai Illés, Vásári József), valamint néhány nagyszerű új arc (Miklós Marcell, Kovács Lehel, Mészáros Tibor), érzékelhetően saját tapasztalataikból is sokat hozzáadnak a több mint szomorú összképhez. Rossz látni egyébként, milyen törődöttek és kifacsartak Hajdu fiatal karakterei. S milyen keveset tudnak ennek a deprimált állapotnak az okairól, csak állnak benne szügyig, a változtatás reménye nélkül…

Bódi Adél filmjéből – melynek címe mintha csak a 8 és félen gúnyolódna: Nem, hanem… – egyetlen kockát sem látunk. „Súlyos társadalmi problémáról szól” – mondja egy vendég a bemutatón. Nyilván erről: a gyilkos hajszában elromlott, pocsék kedélyünkről.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/12 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9201