KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
   2007/december
GAÁL ISTVÁN
• Báron György: A képíró Gaál István
• Pörös Géza: Gazdag pillanatok Beszélgetés Gaál Istvánnal
FILMFESTÉSZET
• Lajta Gábor: Barokk mozi Jarman és Caravaggio
• Pataki Gábor: Dionüszosz farmeröltönyben Csernus és Caravaggio
ANTONIONI
• Bikácsy Gergely: Fennsík és folyóvölgy Antonioni szemhatára
BOSSZÚFILMEK
• Hungler Tímea: Fúria képében Bosszús csajok
• N. N.: Női bosszúfilmek
• Géczi Zoltán: A gyűlölet szépprózája Park Chan-wook: A bosszú ura; A bosszú asszonya
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Babel.com Velence
• Klacsán Csaba: A minőség rovására Pécs: Moveast
TELEVÍZÓ
• Hammer Ferenc: Online társadalom Digitális rendszerváltás
• Hirsch Tibor: Voltunk mi együtt is Magyar plazma
KRITIKA
• Kolozsi László: Dis városában Lányok
• Muhi Klára: Fut velünk egy rossz szekér Off Hollywood
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Persepolis
KRITIKA
• Stőhr Lóránt: A semmi peremén Boldog új élet
LÁTTUK MÉG
• Kolozsi László: Az ismeretlen
• Vajda Judit: XXY
• Vízer Balázs: Királyság
• Pápai Zsolt: Elizabeth: Az aranykor
• Klág Dávid: Az ügynökség
• Herpai Gergely: A falka
• Tüske Zsuzsanna: A bárányok harapnak
DVD
• Csillag Márton: Pixar-rövidfilmek
• Pápai Zsolt: Üres város
• Csillag Márton: A gyilkos; A csalás
• Tosoki Gyula: Kerek rockerek
GAÁL ISTVÁN
• Kósa Ferenc: A hallgatás csöndje Búcsú Gaál Istvántól

             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Persepolis

Varró Attila

Persepolis – francia, 2007. Rendezte. Marjane Satrapi és Vincent Parronnaud. Írta: Marjane Satrapi. Zene: Olivier Bernett. Gyártó: 2.4.7. Films. Forgalmazó: Cirkofilm – Másképp Alapítvány. Feliratos. 94 perc.

 

Miközben a képregényfilm lassan önálló műfajjá válik a nagyközönség kollektív tudatában, egyfajta túlstilizált, felnagyított és irracionálisba hajló kalandtörténetek közös nevezőjére rántva Pókember-szériát és 300-at, Blueberryt és Casshernt, a filmes partvonalon egyre több olyan rendhagyó képregényt adaptálnak, amelynek szerzői saját személyes élményeiket öntötték erősen dokumentarista vagy épp lírai lebegésű önvallomások formájába. Daniel Clowes keserű képzőművészeti tanulmányait fikcióba fordító Ízlésficamja vagy Harvey Pekar vitriolos művészportréja, a Sikersztori után idén a francia bande dessine egyik legzajosabb közelmúltbeli önéletrajz-sikere is celluloidra került, ezúttal azonban a japán példát követve (Mezítlábas Gen) animációs filmként és kiskorú főhőssel.

Marjane Satrapi négykötetes Persepolisa az indulása óta eltelt hét bő esztendőben nem szűkölködött elismerésben a művelt Nyugaton, számtalan nyelvre (idén magyarra is) lefordították, a sajátkezű rajzfilm-feldolgozás pedig bekerült a rangos cannes-i versenymezőnybe – témaválasztását tekintve ugyanis egy manapság igen közkedvelt területre helyezi kiskamasz leányhősének eseménydús fejlődéstörténetét. A fiatal perzsa szerzőnő debütáló munkája egyfajta közel-keleti Mausnak tekinthető, amelyben a Komeini-féle iszlám fundamentalista rezsim és az iraki–iráni háború embert próbáló mindennapjait meséli el aszfaltrajzokat idéző, fekete-fehér képoldalain, elvegyítve a gyermeki fantázia mesevilágát a brutális kordokumentumokkal és a diktatórikus rendszerek túlélőire jellemző bölcs, gyengéd humorral.

A 350 oldalán 13 esztendőt felölelő opusz szűken másfél órás rajzfilm-adaptációja csupán a mazsolákat szemezgeti a régi kuglófból, az alapmű egyik legnagyobb erényét jelentő epizodikus elbeszélésmódot célirányosan összerántott, fordulatokra és poénokra épített klasszikus narratívára cserélve (amelyből különös módon nem csak a színes anekdotákat, háttértörténeteket és korfestő minisztorikat hagyja ki, de néhol olyan drámai eseményekről is mélyen hallgat, mint a hősnő dicstelen dílerkarrierje vagy megrázó öngyilkossági kísérlete). Satrapi nem csupán saját életét retusálja át a képregényhez képest, de az eredeti egyszerű, direkt karikatúravilágát is fogyaszthatóbbá teszi a kerettörténet színeivel, cizelláltabb grafikus hátterekkel, expresszív nézőpontváltásokkal és sebességvonalakkal – mintha csak képes regénye mozgóképes promócióját készítette volna el, egy jóval nagyobb és heterogénebb közönség javát szem előtt tartva. Ami szerencsésen megmarad, az a különféle hangulatok érzékeny ötvözete, a szelíd (ön)irónia, valamint a gyökértelenség és kívülállás letisztult, átélhető ábrázolása, legyen szó annak szellemi vagy nemzeti formájáról – ezek pedig nem csak a grafikus médiumokban, de az élőszereplős szerzői filmekben is ritka vendégnek számítanak a határtalan művészi magamutogatás korában.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/12 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9203