KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
   2008/január
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Bori Erzsébet: Ember Judit (1935–2007)
TARR
• Kovács András Bálint: Körbezárva A londoni férfi
• Várkonyi Benedek: Szép a rút, és rút a szép Beszélgetés A londoni férfiről
RADVÁNYI 100
• Muhi Klára: Összeszedni a szétdobált világot Radványi Géza
• N. N.: Radványi Géza (1907–1986) filmjei
• Muhi Klára: A kételkedés tudománya Bacsó Péter Radványi Gézáról
GAÁL ISTVÁN
• Bikácsy Gergely: A hajnali utas Gaál István városai
• Jancsó Miklós: A Prédikátor könyve
• Gaál István: A birnami erdő Macbeth – Az utolsó kézirat
AMERIKA-PARANOIA
• Barotányi Zoltán: Kumulatív gránátok Hollywood háborúba megy
• Géczi Zoltán: A Keselyű három éve Bourne-trilógia
• Klág Dávid: Kínoz a haza Tortúra a moziban
NEO-NOIR
• Varró Attila: Vezér-gondolat Amerikai gengszter
• Sepsi László: Sötét tornyok Szerepjáték és film noir
ROMÁN ÚJ HULLÁM
• Bori Erzsébet: Eldobott nemzedék 4 hónap, 3 hét és 2 nap
• Dániel Ferenc: A Conducator árnya Román új hullám
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Demokrácia-leckék Verzió
MÉDIA
• Deák Dániel: A világháló Lumière-jei YouTube-sokk
HATÁRSÁV
• Palotai János: A vágy lakhelyei Dalí és a film
MOZIPEST
• Kelecsényi László: A lázadás mozija Art-kino
KÖNYV
• Bajtai András: A halászó ember Hogyan fogjunk nagy halat?
KRITIKA
• Csillag Márton: Kis lépés Egonnak… Egon és Dönci
• Stőhr Lóránt: Könnyű pára Medúzák
• Nevelős Zoltán: Szigorúan ellenőrzött közterek Red Road
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Kasszandra álma
• Kolozsi László: Szappanopera
• Kovács Gellért: Vágy és vezeklés
• Pápai Zsolt: Kalifornia királya
• Tüske Zsuzsanna: Mesterdetektív
• Vajda Judit: Mindennapi kenyerünk
• Schreiber András: Hideg nyomon
• Klág Dávid: Beowulf – Legendák lovagja
• Vízer Balázs: Golyózápor
DVD
• Ardai Zoltán: Ne nyúlj a fehér nőhöz! A hétköznapi őrület meséi
• Csillag Márton: Shortbus
• Alföldi Nóra: Rosszbarátok
• Pápai Zsolt: A dzsesszénekes

             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Gaál István

Macbeth – Az utolsó kézirat

A birnami erdő

Gaál István

Gaál a lisszaboni operaház felkérésére Verdi Macbethjének rendezésére készült.

 

Gaál István 2004 júliusában volt első ízben a velencei Cini Alapítvány vendége. Egy Bartók Béla művészetének szentelt rendezvény keretében levetítették Gyökerek című portréfilmje 3. részét. Akkor ismerkedett meg az Antonio Vivaldi Intézet igazgatójával, Giovanni Morelli professzorral, aki 2006 májusában életmű-bemutatót szervezett számára. Filmjei láttán kérte fel őt a lisszaboni Operaház művészeti igazgatója, Paolo Pinamonti Verdi Macbethjének rendezésére. Gaál István nagy lelkesedéssel készült a pénzügyi nehézségek miatt végül meghiúsult munkára. 2007 májusában újra visszatért Velencébe: 50 órás kurzust tartott fiatal filmeseknek, akik novemberben portréfilmet szerettek volna forgatni róla. A tanítás mellett 10 órányi felvételt is készített a városról, amelyből sajnos már nem tudott a Római szonátához vagy a Párizsi leltárhoz hasonló filmet összeállítani. Ez a munka annyira megviselte legyengült szervezetét, hogy kivételes akaratereje és orvosai minden erőfeszítése ellenére sem sikerült megakadályozni a szeptember 25-én bekövetkezett tragédiát. Gaál István barátjának, Morelli professzornak megígérte, hogy szeptemberre megírja a Cini Alapítvány folyóiratába a Macbeth-opera rendezésével kapcsolatos elképzeléseit. Kórházi ágyán, a halála előtti napokban vetette papírra olaszul az alábbi, befejezetlen gondolatokat, „utolsó kéziratát”.

 

*

 

Mikor filmjeim retrospektív vetítése után hazaindultam Velencéből, Giovanni Morelli kikísért az állomásra, és az alábbi kérdést szegezte nekem:

– Szereted Verdi Macbethjét?

– De még mennyire! – válaszoltam –, mi több, a Shakespeare-drámák közül is a Macbeth a legfontosabb számomra.

Egy hét múltán levelet kaptam Paolo Pinamontitól, amelyben az állt, hogy szeretné, ha megrendezném az operát a lisszaboni Saô Carlos Operaházban. Megírtam neki faxon, hogy vállalom a felkérést, majd kiültem a lodzsára, és kedves növényeim között vártam, milyen képek „vetítését” indítja el bennem ez a feladat.

A Macbeth szó hallatán mindenekelőtt három dolog jut eszembe: boszorkányok, vér, erdő.

A boszorkányok nélkülözhetetlenek, mivel ők jósolják meg Macbeth jövőbeli sorsát. Mint általában, az ő jövendölésük is kétértelmű, ahogy a „kliensek” többsége szintén mindig ugyanabba a csapdába esik: a jóslatot a számukra előnyös módon értelmezik (akárcsak Kroisos Pythia szavait). Jelen esetben Macbeth azt a hibát követi el, hogy természeti jelenségnek vél egy szerinte elképzelhetetlen dolgot, nevezetesen, hogy a fák képesek helyváltoztatásra. Tévedése később végzetesnek bizonyul.

A dráma egyik kulcsa tehát ez a félreértés. Nekem pedig azt kell kitalálnom, hogyan jelenítsem meg a birnami „erdőt” a színpadon. Ehhez komoly segítséget kaptam Plutarkhosztól, a Párhuzamos életrajzok Crassus-fejezetének csatajelenet-leírásából.

„…Szuréna hadserege zömét elrejtette az első vonalbeli csapatok mögött, és megparancsolta a katonáknak, hogy köpenyekkel és állatbőrökkel takarják el a csillogó fegyvereket. Amikor a közelükbe értek, és a vezér felemelte a jelvényt, az egész síkság megtelt mély és félelmetes erejű zajjal… Amint a rómaiak rémületbe estek a visszhangzó lármától, a parthusok hirtelen levették fegyvereikről a takarókat, és láthatóvá lettek margianéi acélból készült, vakítóan fénylő sisakjukban és mellvértjükben; minden csillogott rajtuk élesen és tükörfényesen, lovaikat is bronz és acéllemezek borították…”

(Még azt a feltételezést is megkockáztatnám, hogy a sorsdöntő jelenet megírásakor a nagy drámaíró szintén innen merített, hisz’ máskor is gyakran támaszkodott Plutarkhoszra.)

Esetünkben legalább ötven ember mozgatását kellett megoldani a nézőtéren ülő közönség szemszögéből […]

 

Pintér Judit fordítása

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/01 21. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9244