KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
   2008/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Schubert Gusztáv: Delbert Mann (1920–2007)
MAGYAR MŰHELY
• Schubert Gusztáv: Kritikus tömeg Szemle előtt
• Muhi Klára: A másik Delta Beszélgetés Mundruczó Kornéllal
• Horeczky Krisztina: Készenlétben Beszélgetés Zsótér Sándorral
TIM BURTON
• Varga Zoltán: Denevérraj a fenyőfából Tim Burton, az animátor
• Strausz László: A londoni borbély Sweeney Todd
HÉT FŐBŰN
• Mátyás Győző: A legyilkolt remény Hét főbűn: Hetedik
• Darab Zsuzsa: Pop, tabu, satöbbi A hét főbűn a televízióban
DOVZSENKO
• Geréb Anna: Gúzsba kötött lírikus A Dovzsenko-rejtély
• Geréb Anna: A kis testvér figyel Dovzsenko-dosszié
MOZIPEST
• Békés Pál: A grund városa A Pál utcai fiúk
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Nyelvében él Anilogue
• Hámori György: Szex, erőszak és humor Beszélgetés Bill Plymptonnal
• Szíjártó Imre: Így jönnek Elsőfilmesek Kelet-Közép-Európában
KRITIKA
• Stőhr Lóránt: Harmadíziglen Kalandorok
• Kolozsi László: Magyar Idol Casting minden
• Csillag Márton: Egér-jaj Macskafogó 2. – A Sátán macskája
• Schreiber András: Gördeszkás generáció Paranoid Park
KÖNYV
• Kelecsényi László: Az eltérített költő Hernádi Gyula és a film
LÁTTUK MÉG
• Ádám Péter: A szkafander és pillangó
• Kolozsi László: Szerelem a kolera idején
• Vajda Judit: Esküvő után
• Harmat György: Papírsárkányok
• Nevelős Zoltán: Charlie Wilson háborúja
• Varró Attila: Ellenséges vágyak
• Kovács Gellért: Michael Clayton
• Klág Dávid: Legenda vagyok
• Géczi Zoltán: A Halál a Ragadozó ellen 2.
DVD
• Nevelős Zoltán: Spagettiwestern-kollekció
• Kovács Marcell: Hideo Gosha filmjei
• Tosoki Gyula: Herkules

             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozipest

A Pál utcai fiúk

A grund városa

Békés Pál

Molnár Ferenc műve nem csupán ifjúsági regény, de egy világváros keserű-édes gyermekkorának foglalata is.

 

„Aki a gyermekek lelkébe horgonyozta le írói dicsőségét, igen bölcsen cselekedett. Emléke jó helyen van…” – írta Molnár Ferenc, talán még nem sejtve, hogy művei közül páratlan színpadi sikerei és világhíre ellenére elsőként 1907-es, első és egyetlen ifjúsági regénye, A Pál utcai fiúk kerül a panoptikumba. A hírlapi tárcában könnyedén odavetett megjegyzés több mint elgondolkodtató. A magyar kultúra kánonjainak és a kánon őreinek ismeretében talán gondolatkísérletnek is merész, mégis… Próbáljuk elképzelni, vajon mi marad az olvasóközönség (ha lesz még olyan) emlékezetében úgy 2040 körül, vagyis haláluk után fél évszázaddal a XX. század olyan óriásainak, az irodalmi kánon erős oszlopainak műveiből, mint Weöres Sándor és Mándy Iván? Lehet hogy az ujjgyakorlatnak tekintett Bóbita és a gyerekeknek szánt Holdbéli csónakos? Lehet, hogy a megélhetési kényszer diktálta ifjúsági regények – a Csutak-sorozat? Jósolni persze nem merek, de azért eljátszom a gondolattal.

Molnár Ferenc tulajdonképpen egyszerűbb helyzetben van, mint a fentebb említett nagyok – őt sosem kanonizálták. Az elmúlt század legsikeresebb – Örkény István mellett az egyetlen –, nemzetközileg is számon tartott magyar színpadi szerzőjét némi lekezeléssel szokás említeni, ha az értékek listázásáról esik szó. A maroknyi, egyre zsugorodó kulturális elit szemében a tömegsiker hagyományosan a léhaság és az olcsó hatásvadászat bizonyítéka, és hiába idézik rogyásig a kortárs és pályatárs Kosztolányi költeményét, az Esti Kornél énekét: „Jaj, mily sekély a mélység / és mily mély a sekélység / és mily tömör a hígság / és mily komor a vígság”, azért Molnár értékelése az utóbbi évtizedekben alig változott. Az erre hivatott szervek és az erre hivatott művészek inkább neveztek el színházakat Aranyról, Petőfiről, Radnótiról, akiknek költői géniusza ugyan vitathatatlan, ám csekély vagy semmi közük a színpadhoz, mint Molnárról, aki ugyan világszerte a legismertebb magyar szerző, de ott azért még nem tartunk, hogy hazájában színház viselné a nevét. Na még csak az kéne. Mintha máig élne Arthur Koestler kíméletlen dühe, aki a József Attila halálára írott nevezetes 1939-es cikkében a magyar kultúra mélypontjai között véli felfedezni Molnár helyét: „Európa többi része csak az ország exportszemetét ismeri: revolverező zsurnalisztáit, talmi filmcsillagait, Molnár Ferenceit.”

Pedig nincs kizárva, hogy az 1905-ös születésű József Attila gyerekkorában elolvasta az 1907-es Pál utcai fiúkat. És talán szerette. És neki, a franzstadti kiskölyöknek épp úgy együtt dobbant a szíve a józsefvárosi Nemecsekével, mint azóta soknemzedéknyi kiskamasznak itthon és még háromtucatnyi országban, melyeknek nyelvére lefordították („exportszemét”) az édes grundért folytatott kis honvédő háború történetét, mely – tetszik vagy sem – a világszerte legismertebb magyar irodalmi mű.

A regény évszázados sikertörténet. Eddig ötször filmesítették meg, magyarok, olaszok és egy alkalommal Hollywood. A legsikeresebb – és hitelesebb – feldolgozás vitathatatlanul Fábri Zoltán 40 évvel ezelőtti alkotása (mely az eredeti, a Pál és a Mária utca sarkán lévő, ám közismerten beépített grund helyett a Visegrádi és a Gogol utca sarkán tátongó foghíjtelken forgott). A leghiteltelenebb az utolsó, 2003-as Maurizio Zaccaro-féle képömleny, mely a történetet a fiúk szüleinek szerelmi életével, Nemecsek kikapós anyukájának kalandjaival, valamint antikapitalista pamflet-betétekkel színesíti, továbbá megjeleníti az írót is; Molnár Ferenc hümmögve, mindentudóan bólogat, óvó tekintettel követi hőseinek sorsát, felhős homlokkal jegyzetel saját történetének közepén – csak azt nem tudni, mivégre. De ne legyünk igazságtalanok az olasz filmesekhez; mindenképpen említésre méltó az 1935-ös olasz változat is, melyet Mario Monicelli, a későbbi neves rendező és Alberto Mondadori a későbbi híres könyvkiadó jegyez. A két akkor húszéves fiatalember közös műve, az Olaszországban mitikus hírnevet szerző és az ő nem oly távoli gyermekkorukat is megédesítő Ragazzi della via Paal feldolgozása díjat nyert az azévi Velencei Filmfesztiválon.

Ezzel a regénnyel lépett az addig lényegében jelentéktelen magyar ifjúsági irodalom a felnőttkorba, és rögtön az első lendületes lépéssel elérte azóta is etalonként szolgáló csúcspontját. A 2007-es évforduló a könyv kanonizációjának nagy pillanata. A Pál utcaiak előbb a mennybe mentek, majd a Petőfi Irodalmi Múzeumba a centenáriumi kiállításra, közben bronzba öntettek a Práter utcai iskola előtt, és a tervek szerint beépülnek a Corvin-Szigony projekt néven ismert józsefvárosi rendezési tervbe is, amennyiben a regény mondatait a járdára és a falakra festik, a padokba vésik, az üvegfelületekbe maratják. Ha ez a terv megvalósul, úgy épül össze szöveg és város, mint Dublinban a város utcái és James Joyce szavai. Az Ulysses főhősének, a város nagy, fiktív fiának, a magyar zsidó származású Bloom úrnak lába nyomát a járdákba süllyesztett, idézetekkel teleírt fémplakettek sora őrzi városszerte, és a Joyce-turistákat az aranyfényű sárgaréz csillogása vezeti a belvároson végigkígyózó Bloom-ösvényen.

Joyce regényéről úgy tartják, hogy ha valamilyen apokaliptikus katasztrófa elsöpörné a föld színéről az ír fővárost, az Ulysses nyomán az utolsó kőig restaurálni lehetne Dublint – legalábbis az 1904. június 16-i állapotot, „a regény napját” melyen a cselekmény játszódik. Bár egyéb tekintetben semmire sem vezet a két mű összevetése, de A Pál utcai fiúk olvasói előtt – ha szűkebb terjedelemben is – épp oly plasztikusan elevenedik meg a századfordulós Budapest, mint Joyce könyvében a századfordulós Dublin. Épülő, terjeszkedő, a provincializmus homályából a világvárosiasság gázlámpafénye felé nyújtózó peremvidéki fővárosok.

Talán nincs messze az idő, amikor a Dublint átszelő Liffey partján nyíló sörözőkből induló, és a regényhelyszíneket követve az egész belvároson végig-idegenvezetett bloomiánus turistacsoportok ötlete megihleti Budapestet is, és az Üllői úti fák tövében virágzó kocsmák meghirdetik a maguk grundtúráit.

Molnár műve nem csupán ifjúsági regény, és nem csupán egy gyerekcsapat akart-akaratlan majdnem felnőtté válásának története, hanem egy akkoriban cseperedő világváros keserű-édes gyermekkorának foglalata is. Az olvasó, a felnőtt, akit egykor a természetes vonzalom vagy az iskolai kényszer végigvezetett Molnár történetén, ösztönösen úgy tekint a Józsefvárosra, mint ismerős vidékre. Ha a Múzeumkertbe téved, a széles lépcsősor előtt nem csupán az jut eszébe, hogy itt szavalta 1848. március 15-én Petőfi Sándor a Nemzeti dalt, hanem az is, hogy itt történt az „Einstand”, itt vették el a Pásztorok a golyókat a Pál utcaiaktól. De eszébe juthat az is, hogy a tények szintjén egyik történet sem igaz. Mindkét esemény fiktív, Petőfi csak úgy szavalt itt, mint ahogyan Nemecsek golyózott. Mindkét toposzt író alkotta, az egyiket Jókai Mór, a másikat Molnár Ferenc. De mindkettő velünk él, történetünk része, így hát idővel szinte mellékes, hogy valójában megesett-e vagy sem.

Budapest hálás az irodalomnak. A XX. század óriásairól, a nyugatosok nagyjairól széles utakkal, nagy terekkel, látványos utcákkal emlékezett meg – Babits Mihály sétány, Kosztolányi Dezső tér, Karinthy Frigyes út, Móricz Zsigmond körtér, és összesen tizenegy Ady Endréről elnevezett különféle közterület. De még az olyan kitűnőségeknek is két utca jár, mint Szabolcska Mihály. Ám Molnár Ferencnek, aki beleírta magát a városba, és belénk, városlakókba a várost, és most majd őt írják az utcákra, padokra, falakra, mindössze egy józsefvárosi terecske jutott, mely csupán két házszámmal bír. Balra az 1., jobbra a 2. Viszont közel a Füvészkert, ahol egykoron Nemecsek „a hazáért hűlt meg” – és ez is valami.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/02 42-43. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9265