KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
   2008/március
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
NEOWESTERN
• Greff András: Új s új lovasok Western a XXI. században
• Klág Dávid: Fals bálványok Jesse James-filmek
• Varró Attila: Fakó horizont Elmore Leonard westernjei
• Nevelős Zoltán: Nyugaton a helyzet Ethan Coen–Joel Coen: Nem vénnek való vidék
OZU
• Karátson Gábor: A tengeri angolna íze Ozu esküvői
MAGYAR KRIMI
• Orosdy Dániel: Angyalföldről szeretettel Tűzvonalban
• Hungler Tímea: Krimiben tudós Beszélgetés Gigor Attilával
• Horváth Antal Balázs: A gravitáció ellenében Beszélgetés a Paráról
• Kolozsi László: A betyár és a becsület Beszélgetés Dobray Györggyel
TELEVÍZÓ
• Deák Dániel: Valóságblöff Pókerarc
FESZTIVÁL
• Báron György: Filmek a Selyemúton Bursa
• Szíjártó Imre: Így jönnek Elsőfilmesek Kelet-Közép-Európában 2.
KRITIKA
• Kovács Marcell: Azonosítás Gyilkos ígéretek – Eastern Promises
• Kovács Marcell: A primadonna és a kisded Nyugalom
• Báron György: Cabiria nappalai Majdnem szűz
• Barotányi Zoltán: A rémség és a szörnyeteg Ellenségem ellensége; A terror ügyvédje
• Győrffy Iván: A világbank elektromos szíve A nagy kiárusítás
MOZI
• Schreiber András: Vérző olaj
• Vajda Judit: Hallam Foe
• Győrffy Iván: Az utolsó óra
• Tüske Zsuzsanna: Juno
• Klág Dávid: Cloverfield
• Parádi Orsolya: Egy bébiszitter naplója
• Alföldi Nóra: A napkirálynő
• Kovács Gellért: A Spiderwick krónikák
• Forgács Nóra Kinga: Mindenképpen talán
• Varró Attila: Rambo 4.
DVD
• Csillag Márton: Balaton retró
• Klág Dávid: Hatalmas szív
• Szalóky Bálint: Nappali őrség
• Pápai Zsolt: Az alvilág királya

             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Neowestern

Jesse James-filmek

Fals bálványok

Klág Dávid

Amerika első számú törvényenkívülijének ellentmondásos személyisége csak hosszú idő elteltével fedte fel igazi arcát a vásznon.

 

Jesse James törvényenkívüli rabló és gyilkos volt, a polgárháború déli gerillája, egy erőszakos, önkényes bandavezér, akit a szerencsétlen körülmények miatt – féltestvérét a Pinkerton ügynökség egy félresikerült füstbomba-támadás megölte, anyja ugyanott a kezét vesztette – és a saját maga által gerjesztett felhajtás okán igazságosztóként, a Vadnyugat Robin Hoodjaként emlegettek. A különbség csak annyi volt, hogy ő ugyan elvett a gazdagoktól, de soha senkinek nem adta oda, amit elrabolt. Tettei nem nemesek voltak, hanem precízek és könyörtelenek. Terveiben nem akadályozták őt sem az ártatlan polgárok, sem a törvény képviselői, sem saját társai. Neki a pénz kellett, csakis a pénz, amihez kapóra jött neki az észak-dél háborúja után egyesített, de ideológiailag hatalmas szakadékkal elválasztott hatalmas állam, hogy saját indítékait az intézményesített keretek között (bankok és vasút) fosztogató északiakkal magyarázza, és a déli farmerek szimpátiáját kihasználva, mögéjük bújhasson. A fegyvertelen Jesse Jamest saját házában lövi le Robert Ford, egy kései bandatag. Ford később több százszor adja elő a mozzanatot színpadon, majd a saját szalonjában a bosszúálló Ed O’Kelley végez vele. O’Kelley évek múlva csetepatéba kerül egy rendőrrel, az ő életét is golyók oltják ki. Furcsa, de teljesen megfelelő körforgása ez életnek és halálnak a Vadnyugaton, ahol a nagy találkozásokat nem emlékek és élmények kísérik, hanem vendetták, vérző sebek és hosszú évekig megénekelt legendák. Jesse James balladája sem foglalkozik dicséretén kívül túl sokat saját témájával, inkább azzal a végzetes pillanattal, amikor a bandita lecsatolta a pisztolytáskáját, megigazított egy képet a falon, és befogadta a gyáva Robert Ford gyilkos golyóját.

Ezért nem olyan meglepő, hogy a történet majdnem összes megfilmesítése inkább választotta a történelmi hűség elmaszatolását és a megtörtént események kifordítását. Jesse James fiának főszereplésével készült némafilmek után Henry King 1939-es Jesse James, a nép bálványa az első fontosabb állomás. Tyrone Power címszereplőjének nem sok helyet hagynak a western elvárásai, ellátja a Pinkerton detektívek baját, menekül előlük, bankot rabol, hogy keresztbe tegyen az északiaknak, és habár a karrierje végén már bátyja, Frank szembesíti azzal, hogy tervei egyre kockázatosabbak, pályafutása csak akkor ér véget, amikor az ördög földi helytartójához hasonlító Robert Ford az amnesztia és a pénzbüntetés reményében lelövi az angyalarcú hőst. Nincsen ambivalencia, nincsenek hátsó szándékok: a klasszikus amerikai western a fekete-fehér szereplőket követelte, a legenda a halált.

Nicholas Ray 1957-ben már bevallottan egy mélyebb, intenzívebb, pszichológiailag bonyolultabb főhőst akart a True Story of Jesse James középpontjába, de sajnos a kor megkövetelte, hogy a jóképű, ám korlátozott színészi képességekkel felruházott Robert Wagner kapja meg a szerepet. Igaz, hogy a Ray-féle Jesse James viselkedése kevésbé volt már makulátlan, de Wagner figuráját inkább a dühös bosszú hajtja a jenkik iránt, mint valami komoly erkölcsi motiváció. A filmnek az sem tesz jót, hogy két látványos jelenetét a húsz évvel ezelőtti változatból emeli át, és a középső blokkját zavaros flashbackekkel tűzdeli tele, ahelyett, hogy egy mozzanatra is megidézné az amúgy jóképűnek nehezen nevezhető James kevésbé tiszteletreméltó tetteit. Ray próbálkozik – egy jelenetben Jesse látványosan adakozik egy szállást adó hölgynek, hogy a lakbérét ki tudja fizetni, majd a behajtótól az első adandó pillanatban elrabolja saját pénzét –, de ez a bandita még csak egy dühös csibész, akinek jelensége inkább a rendező egy évvel előbbi, Haragban a világgaljából és a Vadnyugat filléres füzeteiből táplálkozik, mint az azóta már hitelesnek vélt krónikákból.

Más okok miatt, de a Jesse James balladájának címszereplője is a saját története áldozatává válik. Walter Hill filmje megteszi azt a ritkán használt bátor lépést, hogy a James, Younger, Miller, sőt még a Ford testvéreket is igazi testvérpárokkal játszatja el. De Keach, Carradine, Quaid és Guest között elvész a buddhai nyugalommal megáldott Jesse James karaktere, és a legtöbb időt a vásznon szinte nem is ő, hanem az idősebb Younger fivért alakító David Carradine kapja, akinek kijárt egy saját mellékszál is. Hill filmje a balul sikerült, véráztatta northfieldi rablás lassított képsoraival inkább Peckinpah szelleme előtt tiszteleg, mint a James-kultuszt elégíti ki.

Ha létezik igazi hollywoodi történelmi mismásolás, akkor a Törvényen kívül tiniközönség elvárásaihoz fazonírozott eszképizmusa nemhogy a saját témaválasztását, de még a műfajt is szembeköpi. Revizionizmusa nem Altman vagy Hill westernjeit követi, hanem A vadnyugat fiai vagy a Desperado sérthetetlen pisztolyhőseit, a történelmi tabló felállítása kimerül a díszleteknél és a kosztümöknél, Jesse James pedig olyan politikailag korrekt és képmutató akcióhős lett, aki szívesen végez az arcátlan ellenséggel, de az őt megsebesítő katonát szánalomból futni hagyja. Les Mayfield filmjét semmi más nem magyarázhatja, csak az USA déli államainak nosztalgikus patriotizmusa és az ebből pénzt remélő stúdiórendszer.

Lehet, hogy túlsúlyban vannak azok, akik népmesei hőst szerettek volna Jesse Jamesből, de a másik oldal eszközei hatásosabbak. Samuel Fuller férfiasságtól duzzadó karrierjének nyitófilmjének – Lelőttem Jesse Jamestmár a nyitása is beszédes: a kamera végigsvenkel egy faliújságot, ahol a stábtagok neve mellett feltűzdelve ott vannak Jesse James „élve-vagy-halva” poszterei és a róla szóló újságcikkek. A rendező neve után pedig egy lendületesebb svenkkel ott találjuk magunk előtt a poszterekről ismerős képet, a szikár, megfáradt banditát. Mintha Fuller azt mondaná, az ott legenda, ez itt az ember. Az ott a hős, ez itt a valóság. Fuller ugyancsak mellékszereplővé degradálta a főbanditát, főszereplőjének pedig a gyáva Robert Fordot választotta. Ahogy Ray tudatosan akarta Jesse személyiségét pszichológiai pillérekre helyezni, Fuller úgy próbált meg egyenesen leszámolni mindenféle folklórelemmel. Jesse James gyilkos, aki már a film nyitójelenetében kivégez egy banki alkalmazottat, miután az megszólaltatta a vészcsengőt, és hazug, mert a filmben később letagadja, hogy bárkit is megölt volna valamikor is. Azzal, hogy a rendező határozottan el akart távolodni Jesse figurájától, akarva vagy akaratlanul, de Robert Fordot erősítette. A Gyáva feszélyezett mozdulatai bálványa körül egyértelműen egy bajtársiasságnál erősebb vonzalmat sejtetnek; a fürdőjelenetben nem világos, hogy Ford a kád melletti pisztolyra vágyik jobban, hogy Jesse-t lelőhesse a pénz reményében, vagy inkább az idol pőre háta igézte meg. Fuller ráadásul a szexuális feszültséget azzal is tetézi, hogy Jesse megkéri Robertet, hogy mossa meg a hátát. Robert nem ellenkezik. Ford élete a végzetes pisztolylövés után csupa fikció – a fejpénzzel szerelmét akarta lenyűgözni, de miután ő elhárítja, egy hegyi kisvárosba kerül ezüstöt kutatni.

A Jesse JamesRobert Ford viszony végletekig részletezett bemutatására egészen tavalyig várni kellett: a Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford sötét és súlyos film, amiben több jelenet is visszaköszön Fuller filmjéből, de Rob Hansen részletgazdag alapanyagként használt regényének hála, képes betömködni azokat a hiátusokat, amiket az előző évtizedek hasonló témájú filmjei maguk mögött hagytak. Lehet, hogy csak az elmúlt korszakok folyamatos western-revizionizmusa mondatja velünk, hogy a Vadnyugatról készülő filmek csak akkor igazak, ha komorak, de a Jesse James meggyilkolása... került a legközelebb ahhoz, hogy témáját a filléres regények helyett a történelemkönyvek száraz tényei határozzák meg. Jesse James életének utolsó heteiben kezdte elveszteni az eszét, a folyamatos bujkálás kikezdte a józan ítélőképességét, családját éjjelente városról városra hurcolta, a helyi csőcselékből verbuvált bandájában egy percig sem bízott. A Ford testvéreket ugyan befogadta az otthonába, de félt, hogy mikor fordulnak ellene. Depressziós volt, paranoid és fáradt. Andrew Dominik filmjében mindez megjelenik, Brad Pitt alakításában Jesse James hasonló szerepet kap, mint egy másik kortárs western, a Nem vénnek való vidék Anton Chigurhje – ahol megjelenik, ott mindent belep az őrület és halál fojtogató érzete.

Ez a fatalizmus eddig hiányzott minden adaptációból: Jesse halála legtöbbször egy összeesküvés, hátsó szándék vagy egy heves pillanat eredménye. Robert Ford végignézte, ahogy gyermekkora bálványa ronccsá amortizálódik, látta, ahogy az ember helyét átveszi egy szörny. Tudja, hogy a világnak, magának és Jesse Jamesnek is megváltás lesz, ha agyonlövi. Az, ahogyan meghallotta a pisztoly kattanását, bizonyítja, Jesse is tisztában volt ezzel. De ezeket a pillanatokat csak ketten élték át – mindkettőjükkel más golyója végzett.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/03 09-11. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9290