KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/augusztus
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Lana Turner (1920-1995)
• Szőke András: Kiskáté film-színház- képzőművészeti tábor
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Az ártatlan Cannes
• Kézdi-Kovács Zsolt: Múlt idő van Cannes
• N. N.: A fesztivál díjai Cannes, 1995
GREENAWAY
• Nádasdy Ádám: A költő, a fordító, a rendezője meg a tévéfilmje Dante/Pokol

• Kömlődi Ferenc: Egy európai Twin Peaks Lars von Trier tévésorozata
1895–1995
• Kőniger Miklós: Nyolcvanhárom koffer Dietrich a berlini Gropiushausban
• Bárdos Judit: Ne a színész sírjon Római beszélgetés Perczel Zitával

• Csejdy András: Vér és verejték Brando
LENGYEL FILM
• Antal István: A tükör képe Régi lengyel vizsgafilmek
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Mellé Égi manna
• Lőrincz Éva: Kell-e púder az ombudsnőnek? Női magazinok

• Bíró Péter: Párizs haladóknak Videó
KRITIKA
• Bori Erzsébet: A bűnök edénye Martha
• Turcsányi Sándor: Ed Wood (Miszter) rózsaszínben Csapnivaló
• Hegyi Gyula: Túl a Delfin-zátonyon Muriel esküvője
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Elvarázsolt április
• Báron György: A szörnyeteg
• Fáber András: Miami rapszódia
• Barna György: Kétfejű sárkány
• Tamás Amaryllis: Gyorsabb a halálnál
• Barotányi Zoltán: Airborne
• Harmat György: Az élet mindig drága

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A szörnyeteg

Báron György

A címbéli szörnyeteg pszichopata sorozatgyilkos. Pontosabban nem az, de azt hiszik róla. S ettől kezdve minden mozdulata e gyanút erősíti, minden tette ellene vall. Ha valakit erősen látni szeretnénk valamilyennek, olyannak fogjuk látni, mondja a stigmatizáció elmélete. Aztán lehet elítélni, felkötni, meglincselni – kultúrája válogatja. Európa némely országában alighanem komor filmdráma készülne erről vagy leleplező dokumentumfilm. Hollywoodban bírósági kamarafilmet ihletne, melyben a tiszta logikájú ügyvéd a történet végére bebizonyítaná hősünk ártatlanságát, szép lánnyal a tárgyalóteremben összeborulnának, aztán balra el, az Oscarok irányába.

Roberto Benigni meglátta a sztoriban minden komédia forrását; a félreértésből fakadó humort. Filmjének hőse lökött piti szélhámos, aki valóban különös dolgokat művel, mely cselekedeteket nem nehéz egy kéjgyilkos tetteinek vélni. Benigni „ráül” az ötletre, s minden lehetséges poént kifacsar belőle, jót-rosszat vegyesen. Az olasz színész-rendezőt – elsősorban Jarmusch és Fellini filmjeiben játszott figurái alapján – afféle intellektuális komikusnak láttuk, modern bohócnak, újmódi burleszkhősnek. Tévesen. Benigni nem Keaton és Tati utóda, Woody Allen kistestvére, felmenői inkább a Louis de Funès és Norman Wisdom féle famíliában keresendők. Újraéleszti azokat a bugyuta vígjátéktradíciókat, melyek a keleti blokk nézői számára sokáig a napnyugati mozit jelentették. A történet elképesztően logikátlan, minden poén hosszan, szájbarágósan előkészítve, aztán rendre az történik, amit vártunk. Ha egy női ruháról elmondják, hogy a legkisebb érintésre lehullik, biztosra vehetjük, hogy egy kényes pillanatban valaki vállon veregeti viselőjét, s a ruha le… Minden így működik a filmben, vagy még rosszabbul. Agy kikapcsolva, rekeszizom megdolgozva. Benigni jó komikus, de ez főleg Fellini és Jarmusch filmjeiből derül ki: ezúttal a rendező (Benigni) nem fogja vissza. Ráadásul a női főszerepet egy bizonyos Nicoletta Braschira osztja, aki a Mystery Trainben remekelt, most cserbenhagyta a humorérzéke. Feltűnik még a vásznon a francia színész-rendező Michel Blanc, kicsit megöregedve, és a hajdani újhullámos Jean-Claude Brialy, nagyon megöregedve; ők jók, a filmtől függetlenül.

Nyár van, az agy takarékra állítva – amúgysem sokra megyünk vele –, úgy kell az ilyen csacska kánikulai vígjáték, mint egy falat kenyér. Szét fogják verni a mozikat.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1995/08 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=932