KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

          
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
   2008/április
KRÓNIKA
• N. N.: Urbán Mária (1954–2008)
• N. N.: A 39. Magyar Filmszemle díjai
FILMSZEMLE UTÁN
• Schubert Gusztáv: Öt nehéz darab Játékfilmek
• Pápai Zsolt: Szex, hazugság, DV Kísérleti és kisjátékfilmek
• Muhi Klára: Valóságteszt Dokumentumfilmek
• Stőhr Lóránt: Jobb közép Beszélgetés Kende Jánossal
OLASZ '68
• Bikácsy Gergely: Utópiák ellenfényben Az olasz ’68 titkai
• Barotányi Zoltán: Brigádnapló Filmek az Aldo Moro-ügyről
KOREA
• Teszár Dávid: Az elfeledett háború Korea: Észak Dél ellen
• Géczi Zoltán: Végefőcím nélkül Hollywood és Korea
• Strausz László: A nagy fehér főnök Amerikai Cézár
TIM BURTON
• Orosdy Dániel: A dilettánsok fejedelme Ed Wood
KÖNYV
• Harmat György: A zárkózott ember tangója Al Pacino
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Örülj, hogy él Életek éneke
• Harmat Eszter: Egy közeli galaxisban Lassú tükör
• Mátyás Győző: Poénvadászat Pánik
• Csillag Márton: Ezüst középszer 9 és 1/2 randi
MOZI
• Nevelős Zoltán: Út a vadonba
• Vajda Judit: A másik oldalon
• Schreiber András: Elah völgyében
• Kolozsi László: Két nap Párizsban
• Baski Sándor: Nyolc tanú
• Fekete Tamás: Az éj királyai
• Tüske Zsuzsanna: Bakancslista
• Varró Attila: A szem
• Kárpáti György: Bolondok aranya
DVD
• Pápai Zsolt: Áldozathozatal
• Klág Dávid: Az élőhalottak visszatérnek
• Kovács Marcell: Végtelen éjszaka
• Tosoki Gyula: Boszorkányt vettem feleségül

             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

9 és 1/2 randi

Ezüst középszer

Csillag Márton

Egykötetes bonviván és tíz magányos hölgy; Sas Tamás újabb filmmel gazdagította a szingli-komédiák sorát.

 

Vannak olyan műfajok, melyek esetében nem elegendő az alkotók összeszokottsága és csapatszelleme ahhoz, hogy az átlagosnál jobb eredmény szülessen. A VéghKálmánchelyiStefanovics alkotóhármas vagy a Buharov testvérek esetében a fent említett kreatív szimbiózis természetesen elegendő volt ahhoz, hogy művészi többletet adjon rendhagyó kísérleteikhez, egy látványos romantikus vígjáték készítése azonban nem az útkeresésről és nem is a lelkesedésről szól – hanem az ötletességről, a precizitásról és sok-sok pénzről.

Sas Tamás rendező, Neményi Ádám producer és Miklauzic Márton operatőr második próbálkozása a széles nézői csoportot kielégítő, mégis színvonalas hazai romantikus vígjáték zsánerének megteremtésére – a filmtörténet összes alkotását áttekintve – leginkább eggyel korábbi próbálkozásukhoz hasonlítható. Az S.O.S. szerelem! báját és sikerét a plasztikus karaktereket alakító, korábban hasonló szerepben nem látott színészek játékán túl a hollywoodi fordulatokat stílusosan kifigurázó történetvezetés adta, az alkotók „nekünk is megy ez” bátorsága, valamint a nézők fogékonysága a köznépi poéneledelre. A sármos randidoktor és a pénzes pojáca csavarokban gazdag története a jótékony túlzásoknak köszönhetően elrugaszkodott a Kabay Barna nevével fémjelzett újrahasznosított vígjátékok színvonalától, hiszen a színészek itt nem korábbi karaktereiket (és az ismert cselekményt) figurázták tovább, hanem a történetbéli szereplők jellemével kísérleteztek – valószínűleg a Csapd le csacsi! elkészülte óta először a magyar „könnyedfilmek” történetében. Az S.O.S. szerelem! esetében érezhető volt egyfajta útkeresés és alkotói kedv, sőt a film ötletességben és technikai-filmnyelvi tudásban is közvetlen elődei fölé emelkedett, de minden erénye mellett a pénz hiánya (nem csak a termékelhelyezések miatt) is megjelent a vásznon. Fél- és szükségmegoldásokból márpedig még nem született maradandó alkotás a romantikus vígjátékok történetében, hiszen egy véletlen csók bemutatása nagyobb mesterségbeli tudást követel, mint egy autós üldözés lebonyolítása – és éppen ez az a tudás, melyet az alkotók második közös filmjük előkészítéséig sem szereztek be.

A 9 és fél randi elődjéhez hasonlóan jó (pontosabban jól használható) alapötletre épül, csakhogy itt már nincsen nyoma a felületi csillogásnak, csupán az átgondolatlan, összecsapott munkának. Leginkább egy olyan LEGO-csomaghoz hasonlít, amit egy GMK-zó gyárthatott a nyolcvanas évek derekán, és melynek kockái nem passzolnak egymáshoz pontosan, ráadásul felületük sem tükörsima, hanem érdes, minden négyzetmilliméteren érződik a géphiba. A szinopszisban ígért átfogó szingli-körkép helyett egy kerületi kábeltévés reklámfilm-modorában bemutatott világot kapunk, tele sablonos karakterekkel, a Buhera mátrix viccesebb epizódjaira emlékeztető sótlan jelenetekkel és ami a legnagyobb hiba: hiába a történet végén a happy end, a nyitányban felvezetett alapkonfliktus nincsen megoldva, az alkotók jótékony módon egyszerűen megfeledkeztek róla.

Hősünk, Debreceni Dávid ugyanis éppen azért kényszerül egy szubjektív interjúkötet megírására, mert rakoncátlan férfiassága miatt szakít vele tehetős menyasszonya – és közvetve annak befolyásos apja –, ezért egyik pillanatról a másikra feneketlen adósságban találja magát. A helyzetet csak súlyosbítja, hogy Dávid (Fenyő Iván) magánéleti és anyagi válságát alkotói válság is nehezíti, azaz tipikus egykönyves bestseller-íróként nem mer hozzáfogni második kötetéhez. Itt lép színre a régi nagy szerelem egy kirendelt asszisztens (Kovács Patrícia) képében, és innentől kezdve önműködő a recept, akár a zacskós leves: az újbóli összemelegedést végzetesnek hitt veszekedés követi, majd romantikus békülés, melyhez a történet során megismert összes szereplő sokadik alabárdosként asszisztál.

Nem bosszantóan rossz film a 9 és 1/2 randi, csupán újabb bizonyíték arra, hogy ma Magyarországon nem érdemes nagy erőfeszítést tenni, ha a közepes is meghozza az elvárt nézőszámot. Az alkotók hanyagságát mindennél jobban jelzi az alapkonfliktus elvarratlansága, a műfaj terén félig-meddig művelt nézőt pedig joggal zavarhatja, hogy a készítők minden technikai eszköz megléte ellenére sem vették a fáradságot, hogy egy-egy jelenetet igényesen felplánozzanak, szituációkat izgalmasan felépítsenek vagy legalább az utószinkront profi módon oldják meg. A jelek szerint mindannyiunkra ráfér egy kis pihenés.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/04 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9324