KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
   2008/október
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Bikácsy Gergely: Jean Delannoy (1908-2008)
AMERIKAI ELNÖKFILMEK
• Barotányi Zoltán: Matiné a Fehér Házban Amerikai elnökök a filmvásznon
• Vágvölgyi B. András: Az elnök filmje Kampánymozi
• Baski Sándor: A szív nyelvészei Politikai szatíra az amerikai tévében
FASSBINDER – ALEXANDERPLATZ
• Tarr Béla: Fassbinder Alexe Berlin, Alexanderplatz
• Schubert Gusztáv: A Weimar-zátonyon A nagyváros filmregénye
• Stőhr Lóránt: Többet kívánt, mint vajaskenyeret Berlin, Alexanderplatz
TRUFFAUT
• Ádám Péter: A férfi, aki szerette a mozit François Truffaut – 1. rész
• N. N.: François Truffaut filmjei
JAPÁN RAJZFILM
• Géczi Zoltán: Japán jövőfélelmek Anime-próféciák
• Szabó Dénes: Nyugati szél Amerikai hatások az animében
KÖZÉP-EURÓPA
• G. Kovács László: Szlovák rebellisek
• Szíjártó Imre: Tiszta beszéd Kelet-közép-európai filmtörvények
MAGYAR MŰHELY
• Pápai Zsolt: Szerepcserés bűntények A nyomozó
• Libor Anita: Diploma után Fiatal filmesek: a második hullám
TELEVÍZÓ
• Darab Zsuzsa: Girl Power Boszorkányok a televízióban
• Schreiber András: Befülledt erotika Szex a tévében
KRITIKA
• Muhi Klára: Roma zsaru, magyar bűn Tabló
• Kovács Marcell: Legenda vagyok Control
• Vízer Balázs: Svédcsavar Tekerd vissza haver!
MOZI
• Tüske Zsuzsanna: Az ajánlat
• Baski Sándor: Mongol
• Kolozsi László: Afrodita álma
• Vajda Judit: A hullám
• Klág Dávid: Leo
• Forgács Nóra Kinga: MR73
• Schreiber András: Zöld hentesek
• Sepsi László: Ben X
• Hungler Tímea: Hívatlanok
• Varró Attila: Klónok háborúja
• Kárpáti György: Halálfutam
DVD
• Pápai Zsolt: Hajnali mentőakció
• Kovács Marcell: Álmatlanul
• Alföldi Nóra: Bőrfejek
• Kovács Marcell: Ördöggerinc

             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Fassbinder – Alexanderplatz

A nagyváros filmregénye

A Weimar-zátonyon

Schubert Gusztáv

Az Alexanderplatz és Berlin több mint színtér: a mindenható metropolis a regény és az élet főszereplőjévé válik.

 

Döblin a nagy utazóknak azon különös fajtájához tartozott, akik ha fel sem állnak a karosszékükből, akkor is képesek eljutni Terra Incognitára. Nem próféta volt vagy látnok, aki megsejti a jövőt, hogy aztán senki se higgyen neki, hanem egyike azoknak a – meglepően ritka – gyakorlatias és józan zseniknek, akik elsőként szokták észrevenni, hogy a jövő már egy ideje ott liheg a nyakunkba. A nagyvárost nem ő látta meg először, talán még a sivatagi forróságtól tikkadozó Jónás volt az első (már ahogy Babits elképzelte őt), aki e különös találmányon elálmélkodott a pompázatosan sokszínű és mégis pokolian sötét Ninive előtt ülve a porban. De talán elsőként írta meg színről színre. Voltak persze előfutárai: Joyce, Dos Passos, vagy épp Baudelaire, aki először iszonyodott el egy olyan apróságon, hogy a párizsi omnibuszon csendben maguk elé meredve utaznak a masamódok és a vigécek; csupa idegen. Efféle horrort addig nem tapasztalt a városlakó.

A párizsi bulvár az impresszionisták szemében még festői táj, csupa fényfolt, illanó hangulat. A német expresszionisták már modern molochnak látják metropoliszt. Otto Dix vagy Georg Grosz képein a nagyvárosi lét maga a végítélet, Berlin vagy Drezda fölött pokol-vörös az ég, a házak rádőlni készülnek a korzózókra, az utcákon torzpofák és csonka-bonkák vonulnak, a kirakatban üres tekintetű bábuk meg emberi pótalkatrészek. Mi más? A német festők a verduni vérmező lövészárkaiból érkeztek vissza Berlinbe, Drezdába. Katonaorvosként Döblin is testközelből tapasztalta meg a Nagy Vágóhíd működését. De amíg az expresszionisták vásznairól üvölt a kín, a Berlin Alexanderplatz a fájdalmat lázgörbékkel és statisztikákkal méri. Hősei vadak, erőszakosak, szeszélyesek, az írójuk nem az. Döblin tárgyilagos képet akart adni a „Nagy Paráznáról”, az Új-Babilonról, ahogy alvilági hőseiről, a stricikről, kurvákról sem ítélkezik. A nagyvárost adottságnak vette, létmódnak tekintette, sem nem idealizálta, sem nem démonizálta. És épp ez a Berlin Alexanderplatz korszakos újdonsága. Zolánál, Joyce-nál térkép e nagyvárosi táj, Döblinnél több mint kulissza, főszereplő. Franz Biberkopf legnagyobb ellenfele. Az „alvilági Jób” előbb vagy utóbb kiismeri emberalakot öltött kísértőit (a sunyi Lüderst, a démonikus Reinholdot), az életét irányító láthatatlan hatalmakról, mintha mit sem tudna. Ezért kell újra és újra szenvednie. A Berlin Alexanderplatz modern moralitás-játék, modernitását azonban nem a huszadik századi kulissza adja, hanem az a felismerés, hogy többé nem az égi/alvilági hatalmak irányítják a sorsunk – még kevésbé mi magunk –, hanem a modern gyáripar, a modern nagyváros. Biberkopf elhatározza, hogy erényes életet fog élni (négy évet húzott le a börtönben), de minden próbálkozása balul üt ki, fordított Mefisztóként „örökkön jóra tör, de rosszat mível”. Jószándéka nem rossz természetén bicsaklik ki, hanem a tökéletes tudatlanságán, Biberkopf semmit sem ért abból, amiben él. A saját bőrén érzi, hogy kifordult sarkaiból a régi világ (a börtönben rend volt, odakint ijesztő szabadság várja), de nem tud vele mit kezdeni. Tömeges élmény a 20-as évek Németországában, hamarosan a nácizmus legfőbb hajtóereje lesz.

A nagyváros folyamatosan ott morajlik a regény lapjain. „A vonatok zakatolva robognak a Jannowitzer-híd felé…” Tömegével olvashatunk hasonló mondatokat a regényben. Akárha kortárs dokumentumfilmet látnánk, mondjuk a Berlin: egy nagyváros szimfóniáját. Döblin mégis többet értett meg Ruttmannál a modernitásból, nemcsak a száguldó vonatokat, villamosokat, autókat látja (mint a futuristák), hanem „a városgépet” is. „Berlinben 1927-ben – a halva születetteket nem számítva – 48 742 személy halt meg. 4570 tüdővészben, 5656 szívbajban, 5140 agyvérzésben, 2419 tüdőgyulladásban, 961 szamárköhögéstől... Született 42 696 ember.” Nem a történet végén megjelenő Halál főkönyve ez, hanem a nagyvárosé. Folytatódik a Nagy Háború anyagcsatája: a statisztika győz a személyiség felett. Nincs érték egy olyan világban, ahol mindennek ára van. „A városok az embernek, mint kollektív lénynek, koralltőkéi.” – írta Döblin. Csakhogy a korallvilág, látszólagos káosza ellenére, maga a diadalmas élet és a természetes rend. A demokrácia weimari korallszirtjén mindebből csak a meszes váz maradt, ezen a zátonyon feneklett meg a XX. század.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/10 13. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9501