KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
              
             
             
   2009/május
BLOG
• Varró Attila: Lábjegyzet a Pankrátorhoz Kayfabe, avagy a pankráció és a fikció
BACSÓ PÉTER
• Makk Károly: A tanú Bacsó Péter
CHE GUEVARA-IKONOK
• Vágvölgyi B. András: A popforradalmár evangéliuma Che – Az argentin; A gerilla
• Schreiber András: Gerilla, marketing Che Guevara, a reklámarc
DIGITÁLIS FORRADALOM
• Muhi Klára: Képbőség, képenyészet Beszélgetés a digitális forradalomról
• Schubert Gusztáv: Utánunk a képözön Digitális katasztrófák
• Varró Attila: Csillag-térkép Hálózatok a filmvilágban
• Deák Dániel: Gyógyméreg Tévéválság, válságtévé
NOUVELLE VAGUE 50
• Báron György: Királyok költője André Bazin
• Bíró Yvette: Varda fénytörésben Ágnes a plázson
JAKUZA-MOZI
• Wajzer Csaba: Tetovált sereg A jakuzafilmek evolúciója
• Géczi Zoltán: Veszett kutyák Jakuzák tabuk nélkül
FESZTIVÁL
• Schreiber András: Éljen a krízis! Berlin
• Vajda Judit: Nyakunkon az élet Dialëktus Fesztivál
HATÁRSÁV
• Beke László: Az összehajtogatott idő Maurer Dóra mozgóképei
KRITIKA
• Margitházi Beja: Iskolakultúra Az osztály
• Ardai Zoltán: Eltörölhetetlen Öcsi Puskás Hungary
• Gorácz Anikó: Lerobbant road-movie Prima primavera
• Varró Attila: A Test beszéde A pankrátor
DVD
• Géczi Zoltán: A tenger zúgása
• Pápai Zsolt: A támadás
• Varga Zoltán: Rémálom az Elm utcában I–VII.
• Alföldi Nóra: Az áruló

             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Puskás Hungary

Eltörölhetetlen Öcsi

Ardai Zoltán

Almási úgy idézte meg a Puskás-história összes nevezetes mozzanatát, hogy közben sikerült a zavaros zsúfoltságot elkerülnie.

 

Sportban utazva általában gyors a sodrás – tömérdek zátony és oldalvíz közt – az Értől az Óceánig. De a világ legnézettebb sportjában is akadnak ellenpéldák, amelyek szépsége borongósan, mélytüzűen különböződik el. A kelet-flandriai Wilfried Van Moer már a harminchatodikban járt, és vagy tizenöt éve gyúrta az ipart a belga válogatottban, amikor az 1980-as EB-n világszámmá nőtt a játéka, kellős közepén a futballtörténet egyetlen olyan belga csapatfellépésének, amely évek sorára újító mintát adott minden futballország számára – még ha a végső döntőt elvesztette is Belgium: ott már a németek nyertek, természetesen. Van Moer különböző évekbeli szerepléseinek erős az otthoni emlékezete, de a futball-óceáni emlékezetben ez a játékos-alak csupán egyetlen év nyarához kötődően létezik. Nem úgy tehát, mint Johan Cruyff, aki a hollandok ’74-es VB-tündöklése előtt az Ajaxszal háromszor vitte el a klubcsapatok fő összeurópai kupáját, amelyet utóbb főtrénerként is megnyert egyszer, akkor már a Barcelonával. A holland válogatott tagjaként neki is ezüst jutott – szintén a németekkel döntőzve –, pedig az a kivételesen egybeöntött, ugyanakkor egyéniségeket érvényesítő csapat szó szerint mesés együttes volt (Fanyűvő, Hegyhengergető, Világonátallátó…). Kis ország fociválogatottja a teljes értékű VB-k korában kétszer volt ilyen földöntúlian jó: az ötvenes évek első felében a futballjáték természetén módosítani képes magyaroké, és húsz év múltán a hollandoké. Puskás pályafutása – még úgy is, hogy az ’54-es VB-n korán lesérült a magyar csapatkapitány – óceáni nézetben Cruyfféhoz és nem Van Moeréhoz hasonlít inkább: a Real is kellett ahhoz, hogy mindmáig ő legyen a világszerte legismertebb magyar. Maga ez a kérdés viszont – ki a leghíresebb magyar? – éppenséggel itthoni vágású. Itthon homályos képünk van arról az élményről, hogy a külföldet miként nyűgözte le a „Magical Magyars”-társaság. Számunkra – túl annak hangsúlyozásán, hogy akadt egy bizonyos félévtized, amikor „mindenkit megvertünk” (hisz egyszer a németeket is) – annak a furcsaságnak a varázsa a legfontosabb, hogy egy bizonyos, a maga idején páratlan képességű csapatot olyan figurák alkottak, akik a mi televényünk sarjadékai voltak, sosem szűnve meg ennek a jegyeit viselni: Öcsi (vagyis a Sváb) és Cucu Kispestről, Kocka az Üllői-környékről, a Bolond Kaposvárról meg a többiek, a háború utáni zsíroskenyérfaló honi ifjúnemzedék tagjai, nyírt tarkójuk fölött szilaj hajjal, amelyet hátrafésülgetés és ilyen-olyan kencék zaboláztak.

Öcsiből Őrnagy-Öcsi, Őrnagy-Öcsiből pedig Pancho-Öcsi lett – az egy és másban sokkalta érettebb, eltörölhetetlen öcsiségében pedig érzelmesebb Puskás. 2003-ban bekövetkezett halála végképp esedékessé tett egy róla szóló, a Sváb életsorsa tárgyában eddig nem látottan anyaggazdag dokumentumfilmet – vagy egy még inkább ilyen filmsorozatot. A nem egészen kétórás film elkészült, ami nem akadálya annak, hogy – ugyancsak Almási Tamás irányításával – sorozat is készüljön. A Puskás Hungary ilymódon előtanulmánynak tekinthető, amelynek összeszervezésekor sok egymásra torlódó csavaros feladat várt megoldásra. Valamiképp leválasztani Puskás életét az Aranycsapat-tematikáról és persze mégsem választani el attól. A film-egészt tekintve a szintézis felé vonni az óceáni és a helyi-televényi aspektusokat. Tiszteleti filmet készíteni, de ennek során következetesen kizárni a szemforgató fajta elhallgatásokat-elkenéseket. Rátérni a nagy terjedelmű Puskás-história egyaránt nevezetes mozzanatainak mindegyikére, és mégis elkerülni a zavaros zsúfoltságot. Kiegyensúlyozni az akár külön (lucidus) filmeket érdemlő rész-témák garmadát, olykor beérve futólagos, de gondolat- vagy sejtelemébresztő képi-hangi jelzésekkel, és mégsem hagyni vezértéma híján elszürkülni az előadást. Puskás sorsát, mint nagy horderejű élet-körutat, magyar keretű odüsszeiát láttatni, úgy, hogy a ’82-es Surányi-film ide beillesztett részlete – a nagyhasú Pancho-Öcsi első hazatéréséről – máshogyan, új erővel üssön.   

Mindezt Almási nagyjából megoldotta. Más kitűnő munkái után szokatlan, hogy ez a mostani – félidejénél még – a kockázatkerülés mesterművének hat. Valójában azonban nem akármilyen vállalás volt ennyi kényes feladatnak egyszerre nekilátni. A többirányú empátia és – mindahány filmi effektus dolgában is – a mértéktartási képességek olyan próbája, amelyet meredeknek is mondhatunk.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/05 52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9771