KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

       
             
             
             
             
             
              
             
             
   2009/május
BLOG
• Varró Attila: Lábjegyzet a Pankrátorhoz Kayfabe, avagy a pankráció és a fikció
BACSÓ PÉTER
• Makk Károly: A tanú Bacsó Péter
CHE GUEVARA-IKONOK
• Vágvölgyi B. András: A popforradalmár evangéliuma Che – Az argentin; A gerilla
• Schreiber András: Gerilla, marketing Che Guevara, a reklámarc
DIGITÁLIS FORRADALOM
• Muhi Klára: Képbőség, képenyészet Beszélgetés a digitális forradalomról
• Schubert Gusztáv: Utánunk a képözön Digitális katasztrófák
• Varró Attila: Csillag-térkép Hálózatok a filmvilágban
• Deák Dániel: Gyógyméreg Tévéválság, válságtévé
NOUVELLE VAGUE 50
• Báron György: Királyok költője André Bazin
• Bíró Yvette: Varda fénytörésben Ágnes a plázson
JAKUZA-MOZI
• Wajzer Csaba: Tetovált sereg A jakuzafilmek evolúciója
• Géczi Zoltán: Veszett kutyák Jakuzák tabuk nélkül
FESZTIVÁL
• Schreiber András: Éljen a krízis! Berlin
• Vajda Judit: Nyakunkon az élet Dialëktus Fesztivál
HATÁRSÁV
• Beke László: Az összehajtogatott idő Maurer Dóra mozgóképei
KRITIKA
• Margitházi Beja: Iskolakultúra Az osztály
• Ardai Zoltán: Eltörölhetetlen Öcsi Puskás Hungary
• Gorácz Anikó: Lerobbant road-movie Prima primavera
• Varró Attila: A Test beszéde A pankrátor
DVD
• Géczi Zoltán: A tenger zúgása
• Pápai Zsolt: A támadás
• Varga Zoltán: Rémálom az Elm utcában I–VII.
• Alföldi Nóra: Az áruló

             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Jakuza-mozi

Jakuzák tabuk nélkül

Veszett kutyák

Géczi Zoltán

A kortárs jakuzafilmben a gonosznak sincs kegyelem.

 

Egy olyan országban, ahol a normakövetés, a kodifikált jog feltétlen tisztelete a legfontosabb társadalmi értékek között is kiemelt jelentőséggel bír, a szervezett bűnözés romanticizálása a mozgóképes fikció műfajában sem dívik. Kinji Fukasaku realista, kíméletlenül nyílt hangvételű filmjei úgy rajzolták át a törvényen kívüli fegyverforgatók public image-ét, miként a neo-western mozgalom írta felül a mainstream amerikai filmek revolverhőseinek arculatát. Zatoichi, bár kétségkívül véres kezű mészáros, erkölcsi szempontból felülemelkedik ellenfelein, kardvágásai félreérthetetlen morális állásfoglalások; az igazságosztó vak masszőr kívül áll a törvényeken, de része a társadalomnak. A kortárs japán jakuzafilmek legnagyobb mesterei, Takashi Miike és Takeshi Kitano homlokegyenest eltérő álláspontot képviselnek, az urbánus gengszterdrámák nem idomulnak a folklór hagyományos mintáihoz. Miike kárhozattörténeteiben a jakuzák hiperagresszív szociopaták, gyakorta veszett vadállatok, akik nem tudnak és nem is akarnak együttműködni a társadalom normális tagjaival; a civilekkel sem bánnak különbül, mint a rivális gang tagjaival, és ha az érdekük úgy kívánja, a legaljasabb gaztetteket is elkövetik embertársaik terhére. A legfontosabb kortárs rendezők közé sorolt géniusz vajmi csekély szimpátiát mutat saját szereplői iránt, és keményen ítélkezik felettük: Kikuta, a Becsületvesztő (Graveyard of Honor, 2002) központi alakja egy bomlott elméjű bestia, a Fudoh (1996) gyermekkorú maffiózói pedig a szadizmus felkent apostolaiként tombolnak. Miike nyilvánvalóan vonzódik a sötétséghez, a vérhez és a tébolyhoz, de a betyárromantika népszerűsítése a legkevésbé sem áll szándékában; brutális ítéleteket szab ki szereplőire, amelyekkel szemben nincs helye a fellebbezésnek (remek példa erre a botránykőként emlegetett Ichi the Killer showdown-jelenete). Filmjeiben nincs helye az empátiának, a cselekmény során minden bűn könyörtelenül megtoroltatik. Takeshi Kitano jakuzái összetettebb motivációkkal rendelkező, árnyaltabb figurák, akik gyalázatos tetteik ellenére is emberi kvalitásokkal bírnak: a Fivér (Brother, 2000) főszereplője a maga sajátos modorában kifejezetten jó humorérzékű figura, a véres gyilkosságok között gyerekes csínytevéseket követ el, társaihoz pedig végtelenül lojális. Kitano jakuzái az adott rendszeren belül erős erkölcsi normákkal rendelkeznek, és a szamurájokat megidéző módon képesek méltósággal szembenézni saját végzetükkel, midőn üt az óra. A megváltás azonban nem adatik meg számukra, bűneik alól felmentést nem kaphatnak: a prédává vált Yamamoto (Fivér) bevárja a nyomába eredő embervadászokat, s nyilvánvalóan elhullik a túlerővel szemben vívott harcban, Murakawa (Szonatina) pedig öngyilkosság által vezekel bűneiért.

A jakuza-mozi a hongkongi filmiparban is masszív hagyományokkal rendelkezik. A zsáner legnagyobb mesterei, John Woo, Ringo Lam és Johnnie To hasonlóképpen ábrázolják a szervezett bűnözés nagymenőit, mint japán kortársaik: a társadalomtól teljesen elkülönült, a normális világtól menthetetlenül elszakadt figurák ők, szociális rehabilitációjuk teljességgel elképzelhetetlen. Ha elvétve meg is próbálkoznak a beilleszkedéssel (Better Tomorrow, Száműzöttek), rendre kudarcot vallanak; John Woo és Johnnie To ábrázolásában a kárhozat egyirányú utca, s bár a szereplők méltóságát Miike habitusától eltérően mindvégig tiszteletben tartják a hongkongi direktorok, a becstelenséget következetesen megtorolják. Alkalmanként még a jók is rajtaveszhetnek: a Szigorúan piszkos ügyek deep coverben dolgozó rendőrtisztje számára sosem adatik meg a visszatérés, és becsületét is csak halála után nyerheti vissza. A kortárs jakuza-filmek származhatnak Japánból, Hongkongból, avagy Dél-Koreából (Nowhere to Run, Tazza, Bittersweet Life), üzenetük azonban közös: az alvilágnak nincs semmiféle romantikája, s bizony menthetetlenül kard által vész, aki kardot ragad.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/05 39. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9774