KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
   2009/augusztus
KUBRICK
• Schreiber András: Millenium Monolit 10 mínusz Kubrick
JIM THOMPSON
• Roboz Gábor: Tűzijáték az alagút végén Jim Thompson
• Varró Attila: A köztes szerző Gyilkosság
CANNES
• Létay Vera: Vértestvérek
• N. N.: Cannes-i díjak (2009)
KENYERES BÁLINT
• Kovács András Bálint: Ember a mozgó felvevőgéppel Kenyeres Bálint rövidfilmjeiről
• Csillag Márton: A lebegés szépsége Beszélgetés Kenyeres Bálinttal
TARANTINO
• Géczi Zoltán: Becstelen bírák, becsületes brigantik Világháborús mozi
• Gyenge Zsolt: Kill Hitler, avagy a nárcisztikus Quentin Becstelen brigantyk
PERZSA HÁLÓ
• Barkóczi Janka: Rettenetes gyerekek Iráni film: az új nemzedék
• Epres Tamás: A cenzor és a perzsa macskák Bahman Gobadi
NOUVELLE VAGUE
• Orosdy Dániel: Új hullámok, régi bűnök Hitchcock és a nouvelle vague
• Ádám Péter: Az írógéptől a kameráig Nouvelle vague: A szerzői film teóriája
TELEVÍZÓ
• Schreiber András: Hurrá, nyaralunk? Tévénemzedék
• Kemenes Tamás: Virtuális viszonyok A tévé mint családtag
KÖNYV
• Vincze Teréz: Arcművészet Margitházi Beja: Az arc mozija
• Pápai Zsolt: Kamaszpanasz Kitano Takeshi: Fiú
KRITIKA
• Varró Attila: Az utolsó gengszter Közellenségek
• Gorácz Anikó: Kisköltségvetésű mágia Boszorkánykör
MOZI
• Nevelős Zoltán: Il Divo
• Vincze Teréz: Pandora szelencéje
• Vajda Judit: Nászajánlat
• Roboz Gábor: Szerelem második látásra
• Tüske Zsuzsanna: Szerelem olasz módra
• Varró Attila: Görögbe fogadva
• Baski Sándor: Transformers: A bukottak bosszúja
• Sepsi László: Bunyó
• Parádi Orsolya: Jégkorszak 3: A dínók hajnala
• Csillag Márton: Brüno
DVD
• Géczi Zoltán: A Fehér Lótusz Klánja
• Varga Zoltán: Hellraiser I-III
• Pápai Zsolt: Állj, határ!
• Kovács Marcell: Sóhajok

             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Il Divo

Nevelős Zoltán

Il Divo – olasz, 2008. Rendezte és írta: Paolo Sorrentino. Kép: Luca Bigazzi. Zene: Teho Teardo. Szereplők: Toni Servillo (Giulio Andreotti), Anna Bonaiuto (Livia Danese), Piera Degli Esposti (Signora Enea), Paolo Graziosi (Aldo Moro), Giulio Bosetti (Eugenio Scalfari). Gyártó: Indigo Film / Lucky Red / Parco Film. Forgalmazó: Best Hollywood. Feliratos. 110 perc.

 

Az utóbbi fél évszázad olasz történelmének egyik kulcsfigurája, Giulio Andreotti egy korábbi római „Gyula”, az isteni Julius Caesar mintájára kapta a „divo” ragadványnevet. Az isteni jelzőt persze ma már éppúgy érthető ironikusan, mint a tisztelet kifejezéseként, és pontosan ez a kettősség jellemzi Paolo Sorrentino szubjektív életrajzi filmjét is az Olaszország miniszterelnöki székét 1972 és 1992 között betöltő, kereszténydemokrata politikushoz való viszonyulásában. Az idén 90. éves Andreotti maga is szélsőséges ellentmondásokat hordozó figura, hiszen miután évtizedeken át az egyik legnagyobb állami méltóság birtokosa volt, neve egy évekig elhúzódó maffiaper vádlottjaként sározódott be, amelynek végén ugyan felmentették a konkrét gyilkosságokban felbujtóként való részvételének vádja alól, de a maffiához fűződő kapcsolatai megállapítást nyertek. Sorrentino gyanakvással vegyes tisztelettel közelít témájához, az élő legendához, akinek megformálását a manapság egyik legnagyobb olasz színésznek számító Toni Servillóra bízta (2004-es közös munkájukat, A szerelem következményeit a magyar mozik is vetítették).

Servillo szinte a felismerhetetlenségig eltűnik az Andreottit mintázó maszkelemek mögött, amelyek karikaturisztikusan felnagyítják a politikus közismert vonásait legörbülő fülétől a púpjáig, alakítását pedig szintén a realisztikus utánzás és a paródia közti érzékeny egyensúlyozás jellemzi. Korántsem Andreotti pellengérre állítása a cél, ezért is kap teret jellegzetes fanyar humora a jelenetekben. Sorrentino az olasz politikai közelmúlt abszurditását ábrázolja a filmnyelvi eszközöknek azzal a túlburjánzó gazdagságával, lehengerlő hatásosságával, amire Leone vagy Bertolucci egyes filmjeiben láthatunk példát. A szokatlan beállítások, a lendületes kameramozgás, a hirtelen szuperközelikre vágás, a popszámokat és klasszikus zenei átiratokat alkalmazó zene videoklipes használata, a római paloták gazdag látványvilága szinte képregényszerű fantáziavilágot varázsolnak a nevekkel és időpontokkal hitelesített események köré, és teszik mellesleg fogyaszthatóvá a filmet, miközben a cselekmény pontos követése igen komoly szellemi erőfeszítést követel. A 2008-ban a cannes-i zsűri díját elnyert alkotás a nyitó gyilkosságsorozat lenyűgöző montázsán túl elsősorban néhány költőien eltalált jelenete révén lesz nehezen felejthető, amilyen Andreotti magányos éjszakai sétája a néptelen római mellékutcában állig felfegyverzett testőri kíséret mellett.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/08 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9966